Elemzés

Nem tudunk betelni a személyi kölcsönökkel, de meddig bírjuk a törlesztést?

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2026-04-11|Frissítve: 2026-05-05

A jegybank által havi rendszerességgel publikált adatsorok alapján az elmúlt években jelentősen megemelkedett a magyar háztartások által felvett személyi hitelek átlagos hitelösszege. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan a magyarországi átlagfizetés is szépen növekedett. Adódik a kérdés – nehezebb lett-e a törlesztés az adósok számára a megemelkedett hitelösszegek miatt, és ha igen, akkor mennyivel? Ennek számoltunk utána cikkünkben.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján az utóbbi hónapokban már stabilan 3 millió forint felett alakult az újonnan felvett személyi hitelek átlagos hitelösszege. A legfrissebb, 2026 februárjára vonatkozó adatok szerint már a 3,6 millió forintot is meghaladta az egy szerződésre jutó összeg, miközben tavaly februárban ugyanez a szám még csak 3,3 millió, 2024 februárjában pedig csupán 2,5 millió forint volt. A személyi hitelek átlagösszege tehát egy év alatt 9,1 százalékkal, két év alatt pedig 44 százalékkal emelkedett.

Nem volt egyenletes a bővülés

2017-ben még csak 1,2 millió forint volt a felvett személyi hitelek átlagösszege. Ez az érték 2018-ban már közelítette az 1,6 millió, 2019-ben pedig az 1,8 millió forintot. A 2020-as covid válság idején ez az érték ugyan minimálisan emelkedett, de lényegében maradt az 1,8 millió forintos szintnél, 2021-2022-ben pedig a 2,2 millió forintos szint körül mozgott. Egy évvel később még csökkent is az átlagösszeg (2,1 millió forint), amely csak 2024-ben tudott ismét emelkedni (2,7 millió forint).

Az átlagos hitelösszeg 2025-ben megközelítette a 3,2 millió forintot, 2026 első két hónapjában pedig már a 3,5 millió forintot is meghaladta. A fentiek alapján a frissen eladósodó magyar háztartások egyre nagyobb terhet vesznek a nyakukba, és ennek a tehernek a növekedése az utóbbi időben jelentősen felgyorsult.

A teherrel együtt a teherbírás is nőtt

Az elmúlt években nemcsak az átlagos hitelösszeg, hanem az átlagjövedelem is jelentős mértékben emelkedett. De vajon hogyan viszonyultak a fenti hitelösszegek havi törlesztői és az átlagkeresetek egymáshoz? A jegybanki adatokból kiderül, hogy mekkora volt a háztartásoknak nyújtott hitelek átlagos évesített kamatlába, átlagos futamidőnek pedig a 60 hónapot vettünk alapul a számításhoz.  

2026 első két hónapjában az átlagos hitelösszeg 3 533 399 forint volt, az átlagos évesített kamatláb 14,41 százalék. 5 éves futamidővel számolva így az átlagos havi törlesztőrészlet 82 969 forint. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) március végén publikált adataiból pedig tudjuk, hogy 2026 januárjában 585 700 forint volt a nettó átlagkereset, illetve 420 200 forint volt a nettó mediánkereset. A jelenlegi átlagkeresetnek tehát megközelítőleg a 14,2 százalékát teszi ki egy átlagos személyi kölcsön havi törlesztőrészlete, míg a mediánkereset esetén ez az arány 19,7 százalék.

Mi volt a helyzet a korábbi években? 

2017-ben 197 516 forint volt a nettó átlagkereset Magyarországon, míg a fenti módszerrel számolt átlagos személyihitel-törlesztőrészlet 29 230 forint volt. Ezek alapján az átlagos törlesztőrészlet az átlagjövedelem 14,8 százalékát tette ki akkoriban. Ami a mediánkereseteket illeti: a KSH oldalán bruttó adatok szerepelnek, és azokat is csak 2019-től tették közzé. Azt feltüntette a KSH, hogy a 2019-es adat a 2018-as 113,1 százaléka, ami alapján a 2018-as érték kiszámítható. A 2017-es évre az átlagkereset 2017-2018-as százalékos változását feltételeztük a mediánkereset esetében is.

A Bank360 becslése alapján 2017-ben 147 258 forint volt a nettó mediánkereset, amelynek az akkor átlagosnak vett 29 230 forintos törlesztőrészlet a 19,8 százalékát tette ki. Ezek az arányok a következő években emelkedtek – a 2018-as és a 2019-es években az átlagos törlesztőrészletek a nettó átlagkeresetek 16,5 százalékát tették ki, míg a mediánkeresetek esetében ezek az arányok 22,1 és 21,9 százalék voltak.

A Covid átrendezte a személyi kölcsönöket

2020 márciusában, a covid-járvány kitörése után kormányrendelet rögzítette, hogy a 2020. március 18-a után kötött fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatója (THM) nem haladhatta meg a jegybanki alapkamat öt százalékponttal növelt mértékét. Ez az arányokon is éreztette a hatását, ugyanis a 2020-as átlagos törlesztőrészlet az akkori nettó átlagkeresetnek csupán a 13,4 százalékát, a nettó mediánkeresetnek pedig csupán a 17,3 százalékát tette ki.

Ez a hatás azonban csak átmenetinek bizonyult, hiszen maga a rendelet is csak 2020. december végéig írta elő a fenti korlátozást. Ennek is köszönhető, hogy 2021-ben a havi nettó átlagkeresetnek már a 16,4 százalékát tette ki az akkori átlagos havi törlesztőrészlet, míg a mediánkereset esetében ez az arány ismét 20 százalék fölé kúszott (21,1%).

Nem változtak az arányok

Azóta ez az arány leginkább stagnál, illetve némileg csökkent, ami azzal magyarázható, hogy bár 2022-2023-ban emelkedtek a hitelkamatok, ezzel párhuzamosan stagnált a felvett hitelek átlagösszege, miközben a fizetések ezekben az években is emelkedtek valamelyest. A személyi hitelek átlagos évesített kamatlába 2023-ban volt a legmagasabb (18,82%), ám az akkori átlagos törlesztőrészlet (55 145 forint) akkor is csupán a 14 százalékát tette ki az akkori nettó átlagkeresetnek, míg a mediánkereset esetében ez az arány 17,9 százalék volt.

Bár ezek az arányok a következő években még a csökkenő kamatkörnyezet ellenére is némileg emelkedtek (2024: 15,1% az átlagjövedelem és 18,9% a medián esetén; 2025: 15,4% az átlagjövedelem és 19,3% a medián esetén), összességében mégis azt mondhatjuk, hogy az átlagos hitelösszeg jelentős emelkedése ellenére a havi törlesztőrészlet érdemben nem jelent nagyobb terhet, mint tette azt szűk egy évtizeddel ezelőtt.


Szeretnéd tudatosabban kezelni a pénzügyeidet? Töltsd le a Bank360 Koin applikációt, és kezeld a pénzügyeidet egy helyen!


 

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

Mennyi a törlesztője 5 millió forint személyi kölcsönnek?
2026-04-03

Mennyi a törlesztője 5 millió forint személyi kölcsönnek?

Az MNB adatai alapján töretlen a népszerűsége a szabad felhasználású személyi kölcsönöknek, a szerződésszámok mellett az átlagosan felvett hitelösszeg is emelkedik. Nem csoda, hogy a bankok között is nagy a verseny az ügyfelekért: cikkünkben azt vizsgáltuk meg, hogy milyen feltételekkel lehet felvenni 5 millió forint személyi kölcsönt 72 hónapos futamidőre, legalább havi nettó 450 ezer forint igazolásával.

Elolvasom
Személyi kölcsön feltételek: milyen jövedelmet és munkaviszonyt várnak el a bankok?
2026-03-09

Személyi kölcsön feltételek: milyen jövedelmet és munkaviszonyt várnak el a bankok?

A személyi kölcsön az egyik leggyorsabban igényelhető hitel, ez azonban nem jelenti azt, hogy a bankok ne vizsgálnák szigorúan a hiteligénylők hitelképességét.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

12 év spórolás, 22 millió forint önerő – de mire elég ez ma a lakáspiacon?
2026-08-30

12 év spórolás, 22 millió forint önerő – de mire elég ez ma a lakáspiacon?

A lakáshitelekkel foglalkozó cikkekben jellemzően magától értetődőnek vesszük, hogy az adós rendelkezik a hitel felvételéhez minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Csakhogy a valóságban ennek a sok millió forintos összegnek a megléte sem magától értetődő, ráadásul az ingatlanárak jelentős emelkedésével ez a 10-20%-os részt jelentő összeg is sokat emelkedett. Az alábbiakban azt fogjuk megvizsgálni, hány havi átlagbérből rakható össze egy önerőnek elegendő mennyiségű összeg, illetve mire juthatott volna az a mindenkori átlagbérből élő személy, aki az elmúlt bő évtizedben a fizetése jelentős részét az önerő megteremtése érdekében megspórolta volna.

Elolvasom
Lakáshitel igénylés előtt: 10 dolog, amit érdemes ellenőrizni
2026-08-29

Lakáshitel igénylés előtt: 10 dolog, amit érdemes ellenőrizni

A lakásvásárlás sokak életének egyik legnagyobb pénzügyi döntése, és ha hitelre is szükség van hozzá, érdemes már jóval az adásvételi szerződés aláírása előtt felkészülni. Nemcsak az számít ugyanis, hogy mekkora hitelösszegre lenne szükségünk: a jövedelmünk, a meglévő tartozásaink, az ingatlan értéke, a rendelkezésre álló önerő és a hitel kondíciói egyaránt befolyásolhatják, hogy milyen lehetőségeink vannak.

Elolvasom
Több házasságkötés, kevesebb gyermek: itt vannak a júliusi demográfiai adatok
2026-08-28

Több házasságkötés, kevesebb gyermek: itt vannak a júliusi demográfiai adatok

Az előzetes adatok szerint 2026 júliusában 6197 gyermek született és 8896 fő halt meg. Az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 8,2, a halálozásoké 2,9 százalékkal csökkent, a házasságkötéseké pedig 3,6 százalékkal nőtt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal gyorstájékoztatójából.

Elolvasom