Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Elemzés

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

2025-05-08|Frissítve: 2025-05-07

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít, mellette pedig pörög a fiatalokat célzó munkáshitel is, az első negyedévben csaknem 60 milliárd forintra kötöttek szerződést - derült ki a Magyar Nemzeti Bank által közzétett hitelstatisztikából. 

Soha nem látott ütemben fogytak márciusban a szabad felhasználású személyi kölcsönök. A volumen már a 90 milliárd forintot is meghaladta, egészen pontosan 90,84 milliárd forintra kötöttek szerződést az igénylők, amire korábban nem volt példa. A szerződések száma pedig alig maradt el a tavaly októberi rekordtól, akkor 27 803 szerződést írtak alá, idén márciusban 27 515-öt. Ez egyben azt is jelenti, hogy emelkedett az egy szerződésre jutó hitelösszeg, márciusban ez az összeg 3,3 millió forint volt. A személyi hitelek átlagos éves kamatlába csökkent az előző hónaphoz képest, márciusban 15,60 százalékos volt. Az egy évvel ezelőtti átlagos kamathoz képest több mint 2 százalékpontos volt a csökkenés, a Bank360 legutóbbi kamatfigyelője szerint májustól akár 10 százalék alatti hitelkamattal is lehet személyi hitelhez jutni. 

 

 

lakáshitelek is szépen fogytak márciusban, 137 milliárdot meghaladó eredményre utoljára közel három éve volt példa. A felvett lakáshitel volumen több mint 80 százaléka piaci kamatozású volt, a fennmaradó valamilyen államilag támogatott jelzáloghitel, mint amilyen például a CSOK Plusz. A teljes volumen több mint háromnegyedét, 76 százalékot használt lakás vásárlására fordították az igénylők, újépítésű lakást a szerződött összeg 12 százalékából vásároltak. A fennmaradó összeget építkezésre, bővítésre, felújításra vagy más egyéb célra költötték el.

 

 

Márciusban összesen 6924 lakáscélú hitelszerződést írtak alá az ügyfelek, így egy szerződésre átlagosan közel 19,9 millió forintos hitelösszeg jutott. A lakáshitelek átlagos éves kamatlába minimálisan emelkedett, 6,55 százalékról 6,61 százalékra. Az egy évvel ezelőtti értékhez képest 29 bázisponttal csökkent az átlagos kamat. A kamatfixálás átlagos hossza tovább emelkedett az előző hónapok trendjéhez hasonlóan, egy átlagos igénylő több mint 142 hónapra fixálta márciusban a lakáshitel kamatát.

Stagnál a babaváró, népszerű a munkáshitel

A babaváró hitelek új szerződéses összege 2025. márciusban 17,8 milliárd forint volt. Ez valamelyest meghaladja az előző havi eredményt. A program kezdetétől összesen 2679 milliárd forint értékben kötöttek ilyen szerződést a háztartások a hitelintézetekkel.

 

 

Jobban teljesített a babavárónál a fiatal munkavállalókat célzó munkáshitel. Előbbire az év első három hónapjában 4702-en szerződtek, míg a munkáshitelt összesen több mint 15 ezer fiatal vette már igénybe. 2025. márciusban 21,2 milliárd forint volt a munkáshitelek új szerződéses összege, a 2025. januári indulástól kezdődően összesen 59 milliárd forint értékben történt szerződéskötés - derül ki az MNB statisztikájából. A többség a maximális, 4 millió forintot veszi fel, az átlagos hitelösszeg ennél a kölcsöntípusnál 3,86 millió forint. 

Kapcsolódó cikkek

Egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök - 10 százalék alá csökkent a kamat több banknál is
2025-05-07

Egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök - 10 százalék alá csökkent a kamat több banknál is

Több bank is módosította a személyi kölcsönök feltételeit, volt, ahol drágult, volt, ahol csökkent az éves kamat. A magasabb jövedelmű igénylők örülhetnek, számukra már több banknál is elérhető a szabad felhasználású kölcsön 10 százalék alatti éves kamattal.

Elolvasom
Indulnak az 5 százalékos lakáshitelek
2025-03-31

Indulnak az 5 százalékos lakáshitelek

Több banknál már biztosan el lehet érni áprilistól az 5 százalékos kamatú lakáshitelt, amit fiatalok kaphatnak az első energiatakarékos lakásuk megvásárlására. Nem csak a hitel célcsoportja szűk, de megfelelő ingatlant sem lesz könnyű találni.

Elolvasom
Betalált a munkáshitel, viszik, mint a cukrot
2025-04-02

Betalált a munkáshitel, viszik, mint a cukrot

A munkáshitelt máris felvevők száma két hónap alatt csaknem 10 ezerre emelkedett. Ez azonban nem szívta el a keresletet a személyi kölcsöntől, hiszen ebből is sokkal többet vettek fel, mint egy éve, ahogyan a lakáshitelezés szárnyalása is folytatódott. A számok azt mutatják, hogy a 13. havi nyugdíj sok idős ember banki terhein könnyíthetett.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrisebb hírek

SZJA-bevallás: már csak néhány napod maradt hátra
2025-05-12

SZJA-bevallás: már csak néhány napod maradt hátra

Május 20. fontos határidő az adózásban, az szja-bevallásoknak eddig kell elkészülniük. A legtöbb adózónak akkor sem kell aggódnia viszont, ha lemaradt róla, büntetésre csak azok számíthatnak, akiknek befizetnivalójuk is van.

Elolvasom
Újabb árstop: sorra jelentik be a biztosítók, hogy nem emelnek a díjakon
2025-05-09

Újabb árstop: sorra jelentik be a biztosítók, hogy nem emelnek a díjakon

Több biztosító is jelezte a héten, hogy önkéntes díjkorlátozást vezetnek be a lakásbiztosításoknál, miután Nagy Márton kedden Facebookon tett közzé egy tervezett szabályozást a biztosításokkal kapcsolatban.

Elolvasom
Megugrott a felújítási kedv, a tulajdonosok a későbbi inflációtól tartanak
2025-05-09

Megugrott a felújítási kedv, a tulajdonosok a későbbi inflációtól tartanak

Tízből hat magyar szerint most éri meg belevágni a lakásfelújításba, a tulajdonosok harmada pedig már tervezi is a munkálatokat. A forrásokat tekintve óvatosabbak, a többség a már meglévő megtakarításait használná fel, hitelért kevesebben folyamodnának.

Elolvasom