Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Elemzés

Szépen, lassan kopik a babaváró népszerűsége

2021-04-26|Frissítve: 2022-01-18

Februárban visszakapaszkodott mélypontjáról a havi babaváró hitelfolyósítás az MNB közlése alapján, az év második hónapjában ugyanis 46,8 milliárd forint volt az államilag támogatott, gyermekszületés esetén kamatmentes hitel folyósított volumene. Bár ezzel egyértelműen javított a babaváró, így is elmarad a tavalyi átlagos havi hitelkihelyezéstől. A születésszámok alapján pedig lassan körvonalazódik a hiteltípus jövőbeli lejtmenete, hiszen ugyanannyi gyermekszületésre már kevesebb hitelfolyósítás esik.

 

Szépítés után sem magas a februári folyósítás

A februári 46,8 milliárd forint összegben folyósított babaváró hitel már maga mögött hagyta a téli kiábrándító számokat, vagyis a januári abszolút mélypontot jelentő 35,6 milliárd forintot és a decemberi 45 milliárdos hitelfelvételt. Ez a szépítés viszont csak az elmúlt hónapokat tekintve eredményez robosztus havi volument, egy évvel ezelőtt ugyanis, 2020 februárjában még 56,4 milliárd forintos értékben kerültek a családalapítást segítő hitetek az igénylőkhöz. Korábban pedig mindössze egyszer fordult elő, hogy a három téli hónapnál alacsonyabb számokat láthattunk, az tavaly májusban, az első koronavírus-hullám idején történt.

 

A születésszámok már a szokásos szinten

A babaváró hiteleket abban az esetben éri meg felvenni, ha gyermeket tervezünk. Emiatt más hitelekkel ellentétben a babaváró kölcsönök folyósítása kapcsolatban állhat a gyermekáldások számával. Természetesen nincs olyan feltétel, hogy csak abban a hónapban lehet kérelmezni a támogatott hitelt, amikor a gyermek megszületik, mégis van valamekkora együttmozgás a havi babaváró folyósítás és a havi gyermekszületések száma között.

Így a babaváró hitelek szempontjából is stabil kilátásokra adhat okot, hogy februárban már nem volt kevesebb az élveszületések száma, mint egy évvel ezelőtt. December-januárban még 8-9 százalékos csökkenés volt tapasztalható, ami összesen majdnem 1400-al kevesebb születést jelentett, februárban azonban már 2 újszülött híján ugyanannyi volt a havi születésszám, mint az egy évvel korábbi érték.

A gyermekvállalók kisebb része veszi fel már a babaváró kölcsönt

A gyermekszületések száma tehát eddig csupán két hónapra esett vissza a járvány miatt. A babaváró hitelek esetében ugyanez nem mondható el, hiszen a februári folyósítás majdnem 10 milliárd forinttal kevesebb az egy évvel ezelőttihez képest, ami 17 százalékos visszaesést jelent. Tehát úgy tűnik, hogy hiába zökkent vissza megszokott ritmusába a magyar születésszám, a gyermekvállaló szülők már valamivel kisebb arányban kérelmezik a babaváró hitelt, mint tavaly februárban.

Az is elképzelhető, hogy a szülők egy része már a korábban megszületett gyermekük esetében felvette a hitelt, tehát a most született második vagy harmadik gyermek után már nem az újabb kölcsönt, hanem a babaváró támogatáson belül elérhető gyermekvállalási támogatást kérelmezik. Ez az adósság részleges vagy teljes elengedésével jár, ami az újonnan folyósított hitelek között értelemszerűen nem jelenik meg.

 

Mi várható?

Egy hónap értékeiből kiindulva persze nem érdemes még a babaváró hitelek megtorpanására számítani. A koronavírus harmadik hulláma valószínűleg átmeneti csökkenést fog okozni a babaváró hitelek esetében is, de a tartósabb tendenciára inkább majd a kilábalás során, a nyári hónapokban érdemes figyelni. A babaváró kölcsönök iránti érdeklődés márciusban beesett, tehát jelenleg a keresleti oldal is visszafoghatja a hiteltípus folyósítását.

 

Emellett hosszabb távon sem ad magas babaváró hitelfolyósításra okot az, hogy bár a februári érdeklődés a babaváró iránt viszonylag magas volt, ez mégis alacsony volument eredményezett. Az állami garanciavállalás miatt valószínűleg nem a kínálat fogta vissza ezeket a hiteleket, sokkal inkább az lehet a magyarázat, hogy olyanok is érdeklődtek már nagy számban a babaváró kölcsönök iránt, akik nem tartoznak a célcsoportba. Vagy azért, mert nem terveznek gyermeket, vagy már felvették az államilag támogatott kölcsönt. Ha valóban ez a helyzet, az hosszabb távon kevesebb valódi érdeklődőt, kevesebb folyósítást jelent.

Promóció

Kapcsolódó címkék

Kapcsolódó cikkek

Szinte mindenki a babaváró hitel felfüggesztésére játszik
2019-12-06

Szinte mindenki a babaváró hitel felfüggesztésére játszik

A babaváró hitel termékenységre és születésszámra gyakorolt hatása egyelőre nem mérhető, az azonban igen, hogy lecsaptak a családok a lehetőségre. Az MNB a babaváró hitel bevezetése után azt prognosztizálta, hogy éves szinten hozzávetőleg 250-300 milliárd forint értékben igényelnek majd a családok kedvező kamatozású babaváró hitelt, ami 25-40 ezer ügyletet jelent.

Elolvasom
Ezt az 5 dolgot feltétlen fontold meg, mielőtt babaváró hitelt igényelnél!
2019-07-02

Ezt az 5 dolgot feltétlen fontold meg, mielőtt babaváró hitelt igényelnél!

A 10 millió forintos babaváró hitel kétségkívül csábító ajánlat - főleg ha a már egy gyerek után igénybe vehető kamatmentességgel is számolunk. Ne feledjük azonban, hogy alapjában véve a babaváró egy hitel termék, és mint minden ilyennek, megvannak a veszélyei és buktatói.

Elolvasom
Kiemelkedő születésszám mellett szépített a babaváró hitel
2021-05-26

Kiemelkedő születésszám mellett szépített a babaváró hitel

Márciusban ismét növekedni tudott a babaváró hitel az MNB közlése szerint, a tavasz első hónapjában ugyanis 53,8 milliárd forint volt az állami kedvezményes, gyermekvállalást segítő hitel havi folyósítása.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Újabb részlet derült ki az Otthon Start Programról: erre érdemes készülni
2025-07-14

Újabb részlet derült ki az Otthon Start Programról: erre érdemes készülni

Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára az M1 csatornán arról beszélt, hogy az Otthon Start Program határozott időre szól majd.

Elolvasom
Amikor a gyermekáldás késlekedik – az érzelmi hullámvasút és a támogatás lehetőségei
2025-07-14

Amikor a gyermekáldás késlekedik – az érzelmi hullámvasút és a támogatás lehetőségei

A gyermekvállalás gondolata sokak számára az élet egyik legtermészetesebb és legörömtelibb része. Ám amikor ennek a vágynak a megvalósítása akadályokba ütközik, a reménykedés helyét gyakran átveszi a bizonytalanság, a szorongás és a lelki kimerültség.

Elolvasom
Fontos bejelentést tett a kormány: máris változnak az Otthon Start Program feltételei
2025-07-12

Fontos bejelentést tett a kormány: máris változnak az Otthon Start Program feltételei

100 millió forintról 150 millió forintra emelkedik az Otthon Start Program keretein belül megvásárolható családi házak értékhatára.

Elolvasom