Elemzés

Új autó vásárlása önerő nélkül: miből érdemes belevágni?

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2021-05-26|Frissítve: 2022-01-18

Új autót venni sosem olcsó mulatság, még egy kedvezőbb árú modell ára is négy-öt millió forint körül kezdődik. Elemzésünkben annak jártunk utána, hogy milyen kölcsönből érdemes finanszírozni egy új autó megvásárlását, ha nem tudunk elegendő önerőt összegyűjteni, emellett a biztonságos törlesztésről sem szeretnénk lemondani. 

 

Egy újonnan vásárolt autó soha nem olcsó mulatság, cserébe viszont biztosak lehetünk benne, hogy előttünk még senki nem használta a járművet - vagyis jó eséllyel hibát sem találunk rajta. Hátránya viszont, hogy a szalonból kigurulva máris veszít az értékéből, nem is keveset: akár 20-25 százalékos értékvesztéssel is számolhatunk az első megtett út során. Ha mégis egy új autó megvásárlása mellett döntünk, érdemes megnézni, milyen lehetőségeink vannak a finanszírozásra.

A lehetséges finanszírozási módozatok között az egyik jelentős különbség az önerő kérdése. A kifejezetten autóvásárlásra felvehető kölcsönökhöz, illetve a lízingeléshez általában legalább 20 százalékos önerőt várnak el a hitelintézetek, a szabad felhasználású kölcsönök esetén viszont ezzel nem szükséges számolni. 

 

A szabad felhasználású hitelek közül a szabad felhasználású személyi kölcsön és jelzáloghitel is elérhető autóvásárlásra. Előbbi mindössze két-három nap alatt felvehető, több hitelintézetnél már az online igénylésre is van lehetőség. A hitelösszeg szabadon elkölthető, nincs szükség önerőre, a fedezetet pedig egyedül a havi nettó jövedelem jelenti, ingatlant vagy magát az autót nem kell bevonni a hitelügyletbe. 

 

A szabad felhasználású jelzáloghitel a nevéből adódóan szintén szabadon elkölthető, jelzálogfedezetre azonban szükség van - emiatt az igénylés is több időt vesz igénybe, mint a személyi kölcsönök esetében. Emellett azonban kedvezőbb ügyleti kamatra számíthatunk.

 

Melyikkel járunk jobban?

 

A hitelkalkulátor segítségével kiszámoltuk, hogy mennyibe kerül felvenni ötmillió forintot, ha ötéves futamidővel és fix kamatozással számolunk, illetve legalább havi nettó 250 ezer forint jövedelmet tudunk igazolni. A személyi kölcsönök között már 7,75 százalékos THM-mel is találhatunk ajánlatot, így a havi törlesztőrészlet 100 785 forint, a teljes visszafizetendő összeg pedig 6 047 100 forint. 

 

A szabad felhasználású jelzáloghiteleknél szintén ötéves futamidővel számolva 5,09 százalékos THM-mel találhatunk elérhető ajánlatot. A havi törlesztőrészlet így 94 167 forint, a teljes visszafizetendő összeg pedig 5 656 620 forint. Vagyis a jelzáloghitel jelentősen olcsóbb: a havi törlesztőrészlet körülbelül hatezer forinttal kevesebb, a teljes visszafizetendő összeg pedig 400 ezer forinttal. 

 

Ha a kedvező THM a legfontosabb szempont, akkor a szabad felhasználású jelzáloghitel jó megoldás lehet, viszont ha minél hamarabb szeretnénk hozzájutni a pénzhez, és nem szeretnénk vagy nincs lehetőségünk ingatlanfedezetet bevonni, akkor személyi kölcsön segítségével is megvalósítható az autóvásárlás. 

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

Autót önerő nélkül? Számodra is lehetséges, csak okosan kell választani!
2017-12-17

Autót önerő nélkül? Számodra is lehetséges, csak okosan kell választani!

A tél beálltával nagyon érdemes elgondolkodni azon, hogy sokat megélt autódat lecseréld egy jól felszerelt, fiatalabb vasra, elvégre a biztonság az első. Ha érzed, hogy valami már nagyon nincs rendben az autóddal és a folyamatos szervizelés is csak pénzkidobásnak tűnik, egy új vagy használt autó vásárlása jobb befektetés lehet. A Bank360 autóhitel kalkulátora abban is segít, hogy megtaláld ehhez a legjobb kölcsönt, önerő és fedezet nélkül.

Elolvasom
Autóhitel – minden fontos információ, amit tudnod kell
2018-09-07

Autóhitel – minden fontos információ, amit tudnod kell

Egy autó mindenkinek mást jelent: praktikus munkaeszközt, kényelmet a nagybevásárlásnál vagy egy régóta dédelgetett álmot, hogy csak néhány példát említsünk. A használatával sok időt és energiát spórolhatunk meg, így nem véletlen, hogy előbb vagy utóbb eljön az életben az a pillanat, amikor felmerül bennünk az igény egy saját járgányra. Erre a célra általában néhány százezer forinttól több millió forintig áldoznak, aminek a finanszírozásához sok esetben megoldást jelenthet egy kedvező autóhitel.

Elolvasom
Használt autó hitelre - milyen autót, milyen finanszírozással? Segítünk!
2017-11-21

Használt autó hitelre - milyen autót, milyen finanszírozással? Segítünk!

Bárcsak lenne 2-3 millióm, hogy lecseréljem az autót - hangzik el számtalanszor a tél beállta előtt. Megnéztük, mit tehetsz akkor, amikor az autócserére már szükség lenne, de nincs meg a vásárláshoz szükséges pénzügyi erőforrásod.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 hó96 hó
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz
2026-11-07

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz

Az autóvásárlás sokak számára nem a döntéssel, hanem a kereséssel kezdődik nehezen. A több tucat szűrő, a különböző motortípusok és felszereltségi szintek között könnyű elveszni, különösen azoknak, akik egyszerűen csak egy családi autót, megbízható városi modellt vagy hosszú utakra alkalmas járművet keresnek.

Elolvasom
Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra
2026-11-06

Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra

Bár a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások egységes év végi fordulónapját már réges-régen eltörölték, idén novemberben is több mint 700 ezer jármű üzembentartója előtt nyílik meg a biztosítóváltás lehetősége. Közülük közel 400 ezren személyautóval rendelkeznek, a szakértők pedig arra számítanak, hogy mintegy 65-70 ezer szerződést cserélhetnek le az év végi kampányban.

Elolvasom
A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik
2026-11-05

A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik

Diákként a megtakarítás sokszor távoli célnak tűnhet, különösen akkor, ha még nem rendelkeznek rendszeres, fix jövedelemmel. Pedig a félretett pénz esetében nem feltétlenül az összeg nagysága a legfontosabb, hanem a rendszeresség és a tudatosság. Már kisebb összegekkel is érdemes elkezdeni a takarékoskodást, hiszen idővel ezek is számottevő megtakarítássá válhatnak, miközben kialakul egy olyan pénzügyi rutin, amely később is hasznos lehet.

Elolvasom