Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Hír

Most éri meg igazán bankot váltani: így dobhatja meg az infláció a számlaköltségeket

2024-01-08|Frissítve: 2024-01-12

Hiába vagyunk túl az inflációs sokkon, a bankolásban még csak most fogjuk megérezni a hatását. Az előző éves inflációt ugyanis az idén építhetik be a pénzintézetek az áraikba, ami jelentős drágulást hozhat áprilistól a bankszámla piacon. Januárban a tavalyi költségkimutatást is kézhez kapja minden számlatulajdonos, ami jó lehetőség a pénzügyek átnézésére, akár a bankváltásra is.  

 

A bankok a szerződési feltételeik szerint jellemzően minden évben az előző éves infláció mértékével emelhetik a számlák díjait és egyéb költségeit. Ezzel a lehetőséggel 2023-ban többnyire éltek is a pénzintézetek, így általában a 2022-es, 14,5 százalékos inflációval nőttek a bankszámlaköltségek. Ha így tesznek az idén is, akkor 2024-ben még nagyobb drágulás vár a számlatulajdonosokra. A 2023-as éves átlagos infláció mértékét pénteken teszi közzé a statisztikai hivatal, de az már most megjósolható, hogy a fogyasztói árak emelkedése 17-18 százalékos lesz. Ezt még az olyan kis tételeknél is észre lehet venni, mint egy bankszámla költségei.

 

Mennyit fizetünk a bankszámláért?

 

A banki költségek apránként nem feltétlenül tűnnek soknak, viszont ha egyben látjuk az egész éves összeget, könnyen meglepődhetünk azon, milyen sok kiadással jár, ahogyan bankolunk. Akár több tízezer forintba is kerülhet évente egy bankszámla fenntartása, ha nem figyelünk oda. 

 

Sokszor olyan szolgáltatásokért is fizetünk, amire már nem is lenne szükségünk, vagy ki tudnánk váltani mással. Ilyenek például a kártyás tranzakciókról kapott SMS-ek. Ezek a biztonságunk érdekében hasznosak, de ma már szinte mindenki kezében ott a mobiltelefon interneteléréssel, így az SMS-eket érdemes ingyenes, internetes push üzenetekre cserélni. Csak ezzel évente sok ezer forintot spórolhatunk. 

 

Szintén plusz költséget jelent a papír alapú bankszámlakivonat, de drága lehet a gyakori készpénzfelvétel is, ha túllépjük a havi két ingyenes, összesen 150 ezer forintos alkalmat. Érdemes azt is ellenőrizni, hogy tettünk-e ennek igénybevételéről nyilatkozatot, mert ha ez valamiért elmaradt, akkor a bank díjat számíthat fel ilyen esetben is, miközben mi esetleg évek óta azt hisszük, hogy ez nekünk nem kerül pénzünkbe. 

 

Ha a bankszámlához folyószámla hitelkeret is tartozik, az ehhez kapcsolódó kamat- és egyéb költségekkel is számolni kell. A rendszeres tranzakciókat is érdemes átnézni: előfordulhat, hogy mindent eseti utalással fizetünk, miközben a csoportos beszedés vagy az automatikus bankkártyás fizetés beállítása olcsóbbra jönne ki. Havonta néhány száz forint is több ezer forintot jelenthet egy év alatt. 

 

Hamarosan kiderülnek a költségek

 

A bankoknak évente egyszer, legkésőbb január 31-ig kötelezően ki kell küldeniük minden ügyfélnek, hogy az előző évben mennyibe került a bankszámlavezetés. Ebben minden költség szerepelni fog, azok is, amelyeket a számlanyitás előtt egyébként csak a hirdetmények eldugott zugaiban találnánk meg, így érdemes figyelmesen átolvasni, hogy pontosan miért és mennyit fizetünk. Az online vagy papír alapú kimutatás ingyenes, ezért külön nem kell fizetni.

 

Ha túl drága a számla, lehet váltani

 

Az éves díjkimutatásból kiderül, ha drágán bankolunk, ezt felismerve pedig érdemes elgondolkodni a váltáson. Egy jól időzített bankváltással akár több ezer forintot is spórolhatunk havonta, ami éves szinten már több tízezer forintot is jelenthet. Ehhez az első lépés, hogy hasonlítsuk össze a meglévő számlacsomagunkat a piacon elérhető más bankszámlákkal, és válasszunk olcsóbb megoldást. Elképzelhető, hogy még a saját bankunknál is találunk jobb megoldást, hiszen a számlacsomagok folyamatosan változnak, ahogyan a bankolási szokásaink is. Ami öt-tíz évvel ezelőtt még ideális volt, az mára túl drágává válhatott, hiszen például sokkal többet vásárlunk online. Ha a jobb, olcsóbb számlacsomag érdekében másik bankhoz kell mennünk, akkor sem kell megijedni, a bankváltás ugyanis mára egyszerű folyamattá vált. 

 

Az egyszerűsített bankváltással elég egyszer bemenni a bankba, amikor számlát nyitunk, onnantól az új és a régi szolgáltató intézi egymás között a többit. De ha nem ezt a megoldást választjuk, akkor sem tart sokkal tovább a bankváltás. Egy új számlát több pénzintézetnél akár online is meg lehet nyitni, ami sokkal gyorsabb és kényelmesebb, mint a személyes ügyintézés. A számlabezáráshoz viszont személyesen kell megjelenni a fiókban, ezt a folyamatot nem lehet online intézni.

 

Arra azonban érdemes figyelnünk, hogy a meglévő bankszámlához kapcsolódnak olyan kedvezmények, amelyek elvesztése a banknál kiadással járna számunkra, vagy például vállaltunk-e számlavezetési kötelezettséget például egy hitelfelvételhez kapcsolódóan.

Promóció

Kapcsolódó cikkek

Itt az idő a bankszámlaköltségek csökkentésére
2024-02-07

Itt az idő a bankszámlaköltségek csökkentésére

A bankváltás fontos döntés, hiszen nem mindegy, melyik pénzintézetre bízzuk rá a pénzügyeinket. Sokan azért nem váltanak, mert félnek az ügyintézés, pedig az egyszerűsített bankváltást már elintézi helyette az új pénzintézete.

Elolvasom
Mindent megcsinálnak helyetted: így takaríthatnál meg több tízezer forintot bankváltással
2018-04-23

Mindent megcsinálnak helyetted: így takaríthatnál meg több tízezer forintot bankváltással

A házastársunknál csak a bankunkhoz vagyunk hűségesebbek - tartja a mondás és való igaz: szinte egy életen át elkísér minket az a pénzintézet, ahol ez első folyószámlánkat megnyitottuk. Annak ellenére viselkedünk így, hogy egy kis kutatással kiderül: bőven találhatunk jobb ajánlatot a jelenlegi szolgáltatásaink helyett, ha vesszük a fáradtságot és utánanézünk a kínálatnak. Ráadásul akkor sem kerülünk idegőrlő huzavonába, ha megszakítanánk a kapcsolatot a bankunkkal. Az egyszerűsített bankváltás lehetősége már évek óta velünk van, mégis nagyon kevesen vannak, akik valóban kihasználják és lecserélik a pénzintézetük szolgáltatásait egy jobb és olcsóbb konstrukcióra. Az egyszerűsített bankváltás részleteiről Sinkovics Renátát, a Gránit Bank lakossági termékfejlesztési főosztályvezetőjét kérdeztük.

Elolvasom
Pénzkérdés: mikortól érdemes bankszámlát nyitni a gyereknek?
2023-11-22

Pénzkérdés: mikortól érdemes bankszámlát nyitni a gyereknek?

Bankszámlát akár már rögtön a születés után is nyithat a szülő a gyerek számára, azonban jellemzően először a felső tagozatban válik ez hasznossá neki. A pénzügyi nevelésnél a legfontosabb, hogy a szülő rendszeresen és nyíltan beszélgessen erről a gyerekkel - derül ki a Bank360.hu szakmai támogatásával készülő Pénzkérdés műsorsorozat első részéből.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrisebb hírek

Extra kedvezményekhez juthatsz a tudatos megtakarítással - mindezt otthonról, mobilon keresztül
2025-05-15

Extra kedvezményekhez juthatsz a tudatos megtakarítással - mindezt otthonról, mobilon keresztül

A Gránit Bank megújult mobil applikációjában egy felületen intézheted a napi pénzügyeidet, követheted a megtakarításaidat és a befektetéseket is. Ha most nyitsz számlát a banknál, az ezért kapott ajándék jóváírás mellett magasabb hozamra is számíthatsz.

Elolvasom
Sok tízezer forinttal csábítják a bankok a diákokat
2025-05-13

Sok tízezer forinttal csábítják a bankok a diákokat

Díjmentes számlavezetés, bankkártya mellé több tízezer forintos ajándékot kaphatnak azok a diákok, akik most nyitnak újonnan bankszámlát. A ballagási pénzeket megéri bankszámlán tartani, a fesztiválok is egyre inkább készpénzmentesek.

Elolvasom
SZJA-bevallás: már csak néhány napod maradt hátra
2025-05-12

SZJA-bevallás: már csak néhány napod maradt hátra

Május 20. fontos határidő az adózásban, az szja-bevallásoknak eddig kell elkészülniük. A legtöbb adózónak akkor sem kell aggódnia viszont, ha lemaradt róla, büntetésre csak azok számíthatnak, akiknek befizetnivalójuk is van.

Elolvasom