Kétszeresen nyertek az idén a diákmunkások

Duplán visszakapják az inflációt a dolgozó diákok

Kétszeresen nyertek az idén a diákmunkások

Duplán visszakapják az inflációt a dolgozó diákok

Bank360 tartalom
2022-10-02 Frissítve: 2022-10-01
2022-10-02
29654957

Bruttóban a béremelésektől, nettóban pedig még az szja-mentességtől is többet keresnek az idén az diákok, mint egy éve. A kettővel együtt már bőven lefőzik a nagyon magas inflációt is. 

 

Sokkal jobban jártak az idén munkát vállaló diákok, fiatalok, mint korábban. Míg tavaly nyáron még éreztették hatásukat a járvány miatti lezárások, addig idén ez már nem, ami megnövelte a keresletet a diák munkavállalók iránt. A Job Force Iskolaszövetkezeten keresztül munkát találó diákok száma idén nyáron a múlt évhez képest 30 százalékkal bővült. Nekik a kereskedelem kínálja továbbra is a legtöbb lehetőséget. A Job Force által kiközvetített tanulók 42 százaléka választott ilyen helyet. A legkedveltebb munka a diákok körében a ruhabolti és drogériai kisegítés volt. A szakmai gyakornoki lehetőségekre közel 10 százalékos túljelentkezést tapasztaltak.

 

A diák munkavállalók idei órabéreit több tényező is befolyásolta, többek között a minimálbér és garantált bérminimum növekedése, továbbá a gazdasági fellendülés okozta munkaerőhiány is. A Job Force-on keresztül munkát vállaló diákok a tavaly nyárihoz képest 15-20 százalékkal magasabb órabérekért dolgozhattak az idén. A fiatalok átlagosan bruttó 1350 forinttól induló órabérrel számolhatnak, míg egy évvel korábban még 1100 forint körül alakult az átlag. 

 

A legkevésbé jövedelmező munkák a gyártósori, betanított pozíciók, míg a kereskedelemben a munkakörtől és műszaktól függően idén már bruttó 1350 forintos órabértől akár bruttó 2970 forintos díjig is kereshetnek a fiatalok, ami szintén jelentős előrelépést jelent 2021-hez képest, hiszen akkor 1169 és 2260 forint között volt az órabérük a kereskedelemben. 

 

A szakmai gyakornoki programoknál tanulmányi területtől és az elvárt tapasztalattól függően bruttó 1495 forintos órabértől indul a fizetés, ami felmehet akár 3000 forintig is, a legjobban fizető munkakörök az IT szektorban voltak idén nyáron. Tavaly a szakmai gyakornoki programoknál bruttó 1260 forinttól 2300 forintig terjedhetett a diákok órabére.

 

A diákmunkások tehát már a bruttó béreikben megkapták az inflációt a nyárra, hiszen a pénzromlás csak augusztusra haladta meg a 15 százalékot. Ezt azonban az idén még meg is duplázták, hiszen januártól a 25 év alattiaknak bizonyos jövedelemhatárig (ebbe gyakorlatilag minden diákmunkás belefér) nem kell személyi jövedelemadót (szja) fizetniük. Így összesen 30 százalékkal vagy még annál is jobban nőhetett az idén a diákok nettó bére. (Ezt a Bank360.hu bérkalkulátorával bárki könnyen kiszámolhatja.)

 

A tanévkezdés mindig visszaesést hoz a munkát vállaló diákok számában, idén közel 50 százalékos mértékű volt ez, a Job Force Iskolaszövetkezet korábbi tapasztalatai alapján azonban októbertől várhatóan ismét nőni kezd majd a tanulók munkavállalási kedve és év végéig, akár a nyáron dolgozók 70 százaléka is visszatérhet valamilyen formában. 

 

A nyári szezon után is szükség van a diákmunkásokra, de ahhoz, hogy akár hosszabb távra is megtartsa őket egy cég, rugalmasságra van szükség. Az iskola mellett a középfokú tanulmányokat folytató fiatalok délutánonként és főleg hétvégén érnek rá, míg a felsőoktatásban tanulók jóval nagyobb szabadságának köszönhetően, akár napi 4-6 órában is tudnak munkát vállalni.

 

A bankok is versenyeznek a diákokért

A diákokat nemcsak munkavállalóként csábítják a cégek egyre vonzóbb ajánlatokkal. A bankok is egyre kedvezőbb feltételekkel, akciókkal, ajándékokkal próbálják őket kedvezményes diákszámla megnyitására bírni. Ebben természetesen az a fő szempont, hogy hosszú távra magukhoz kössék a fiatalokat számlavezetőként, de - amint  a fentiekből is látszik - sokuknak már a számlaforgalma sem elhanyagolható összeg. A diákok és fiataloknak kínált banki számlalehetőségekről itt írtunk.  

 

Promóció

Ne maradj le semmiről, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek

Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text

Születési dátum

bezárás Köszönjük, a választott bank hamarosan keresni fog Téged!
Értékeld a Bank360-at!