Hír

Élelmiszert venne SZÉP-kártyával? Két napja maradt!

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Sietnie kell annak, aki még élelmiszert akar venni SZÉP-kártyára. Ha a kormány az utolsó pillanatban nem hosszabbítja meg a határidőt, akkor az pénteken lejár.

 

Sokan időzíthetik a nagybevásárlásukat csütörtökre vagy péntekre júniusban, mivel július 1-én lesz utoljára módjuk arra, hogy bolti élelmiszert SZÉP-kártyára vásároljanak. A kormány február 1-től nyitotta meg ennek lehetőségét először május végéig, majd ezt megtoldotta július 1-ig.

 

Ennek akkor az is volt a magyarázata, hogy így ez a határidő egybeesik az árstopokkal és a kamatstoppal. Amíg azonban a kormány nemrégiben az árstopokat október 1-ig, a kamatstopot és a hitelmoratóriumot pedig december 31-ig kitolta, a SZÉP-kártyás élelmiszervásárlás folytatásáról nem határozott. Elvileg természetesen akár az utolsó pillanatban is bejelenthetik a SZÉP-kártyás élelmiszervásárlás további fenntartását, de döntés hiányában ez a lehetőség július 1-én megszűnik.

 

Akinek tehát van SZÉP-kártyája, és még ki akarja használni azt egy nagybevásárlásra, annak sietnie kell. Mindegy, milyen kártyája van valakinek, illetve melyik zsebben (alszámlán) van rajta pénz, mert bármelyiket használhatja erre a célra. A kormány ugyanis már az élelmiszervásárlás megnyitása előtt átjárhatóvá tette ezeket a kereteket. Így a SZÉP-kártyások bármilyen célra, illetve alszámlára (szállás, vendéglátás, szabadidő) kapott pénzüket felhasználhatják a rendszeren belül bármire, például a szállás keretükből is vehetnek élelmiszert. Ez a lehetőség egyébként július 1. után is tovább él, a jelenlegi szabályok szerint egészen december 31-ig.

 

Nagyon nem kell keresgélnie annak, aki még gyorsan élelmiszert akar venni a SZÉP-kártyájával, hiszen lényegében az összes nagy lánc lehetővé tette a boltjaiban ezt, és a vevők az eddigi tapasztalatok szerint öntik a pénzt a kártyazsebeikből erre a célra. Több ezer új bolt csatlakozott elfogadóként, és az élelmiszerkereskedők jól spekuláltak, hiszen az eredetileg május végéig élő lehetőség még kapott egy hónapot.

 

A boltokban egyébként nem szűnik meg teljesen a SZÉP-kártyás fizetés lehetősége, hiszen bizonyos helyeken a kínálatban szereplő, meleg ételeknek számító árukat továbbra is lehet vásárolni, amennyiben az megfelel a vendéglátásra igénybe vehető termékek kritériumának.

 

Pénteken 24 óráig pedig árgus szemekkel figyelheti mindenki, hogy vajon nem jelenik-e meg egy éjszakai kormányrendelet a hagyományos bolti élelmiszerek SZÉP-kártyás vásárlásának meghosszabbításáról.

 

Az árstopokra nem kell figyelni, hiszen azok automatikusan folytatódnak, ahogyan a változó kamatozású lakáshitelekre előírt kamatstop is. Júliusban a hitelmoratóriumos adósoknak lesz dolga, hiszen ők csak akkor élhetnek augusztustól is a törlesztési moratóriummal, ha július végéig újra nyilatkoznak erről.

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

A kamatstop meghagyásával ennyit nyernek, akik nem fixesítették a lakáshitelüket
2022-06-16

A kamatstop meghagyásával ennyit nyernek, akik nem fixesítették a lakáshitelüket

Az árstopok októberig kitolása mellett a kamatstop és a hitelmoratórium december 31-ig tartó meghosszabbítása mellett döntött a kormány. Az intézkedéssel, legalábbis az év végéig azok járnak a legjobban, akik minden győzködés ellenére sem fixesítették a változó kamatozású lakáshitelüket az elmúlt fél évben sem.

Elolvasom
Még tovább lehet élelmiszert vásárolni SZÉP-kártyával
2022-04-29

Még tovább lehet élelmiszert vásárolni SZÉP-kártyával

Az árstop intézkedések július elséjéig való meghosszabbításával egy füst alatt a SZÉP-kártyával való élelmiszervásárlás lehetőségét is kitolta eddig a kormány.

Elolvasom
Kalóriabombává vált a SZÉP-kártya február óta, boltok ezrei szálltak be
2022-03-18

Kalóriabombává vált a SZÉP-kártya február óta, boltok ezrei szálltak be

A vevők és a boltok is tolonganak az élelmiszeres SZÉP-kártyákért. Az összes nagy lánc beszállt a kártyatulajdonosok keretéért folyó harcba, a vásárlók pedig öntik a pénzt az élelmiszerekre, amíg lehet.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 hó96 hó
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz
2026-11-07

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz

Az autóvásárlás sokak számára nem a döntéssel, hanem a kereséssel kezdődik nehezen. A több tucat szűrő, a különböző motortípusok és felszereltségi szintek között könnyű elveszni, különösen azoknak, akik egyszerűen csak egy családi autót, megbízható városi modellt vagy hosszú utakra alkalmas járművet keresnek.

Elolvasom
Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra
2026-11-06

Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra

Bár a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások egységes év végi fordulónapját már réges-régen eltörölték, idén novemberben is több mint 700 ezer jármű üzembentartója előtt nyílik meg a biztosítóváltás lehetősége. Közülük közel 400 ezren személyautóval rendelkeznek, a szakértők pedig arra számítanak, hogy mintegy 65-70 ezer szerződést cserélhetnek le az év végi kampányban.

Elolvasom
A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik
2026-11-05

A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik

Diákként a megtakarítás sokszor távoli célnak tűnhet, különösen akkor, ha még nem rendelkeznek rendszeres, fix jövedelemmel. Pedig a félretett pénz esetében nem feltétlenül az összeg nagysága a legfontosabb, hanem a rendszeresség és a tudatosság. Már kisebb összegekkel is érdemes elkezdeni a takarékoskodást, hiszen idővel ezek is számottevő megtakarítássá válhatnak, miközben kialakul egy olyan pénzügyi rutin, amely később is hasznos lehet.

Elolvasom