Állami támogatásból lakás

Ezeken a helyeken elég még az állami támogatás a házvásárláshoz

Állami támogatásból lakás

Ezeken a helyeken elég még az állami támogatás a házvásárláshoz

Bank360 tartalom
2023-04-27 Frissítve: 2023-04-27
2023-04-27
32501825

A lakásvásárláshoz kapcsolódó támogatások és kedvezményes hitelek – csok, falusi csok, babaváró hitel. Azokon a helyeken, ahol alacsonyabbak a lakásárak, az ingatlanvétel nagyobb részben fedezhető belőlük, sőt, akár a teljes vételárra elég lehet az elérhető összeg, és még felújításra, bővítésre is maradhat keret. Ahol viszont magasabbak az ingatlanárak, szükség lehet plusz pénzre, például piaci lakáshitelre.

 

Magyarországon jelenleg 2630 település tartozik azok körébe, amelyeken a csok mellett a falusi csok is igénybe vehető. A falusi csoknál két gyereknél 2,6 millió, háromnál pedig 10 millió forint a vissza nem térítendő támogatás összege, azzal a kitétellel, hogy az összeg legfeljebb fele fordítható vásárlásra, a másik felét pedig az ingatlan korszerűsítésére, bővítésére kell elkölteni.

 

Azok számára, akik előre vállalnak két gyermeket, a fajlagos átlagárak alapján 14 vármegyében, Fejérben, Tolnában, Baranyában és Zalában, valamint az ország keleti felében nem kell az állami mellett plusz forrás egy 80 négyzetméteres ingatlan megvételéhez a falusi csokos településeken - derült ki a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarék Jelzálogbank legfrissebb elemzéséből. Mindössze Győr-Moson-Sopronban, Veszprém megyében és Somogyban nem éri el az ingatlan bekerülési értékének 75 százalékát az állami források összege. Azok számára pedig, akik három gyereket vállalnak előre, 17 vármegyében elegendők az állami források egy 80 négyzetméteres ingatlan megvásárlására, és Győr-Moson-Sopronban és Somogyban is 94, illetve 91 százalékos az állami források lakásárhoz viszonyított aránya. 

Azon családok számára is elérhető több támogatás és kedvezményes hitel a falusi csokos településeken, amelyeknél a gyermekek már megszülettek, és nem terveznek többet. Esetükben azonban több helyen is plusz pénz kell az államin felül, ami már piaci kamatozású lakáshitel felvételét teheti szükségessé.

 

Mi a helyzet a nem falusi csokos településeken?

 

A Takarék Index szerint a nem falusi csokos településeken belül valamivel több mint 500 olyan település van, amelyek nem megyeszékhelyek. Ezeken a településeken két gyerek előre vállalása esetén Baranyában, Nógrádban, Jász-Nagykun-Szolnokban, Békésben, Borsod-Abaúj-Zemplénben és Szabolcs-Szatmár-Beregben van lehetőség arra, hogy teljes egészében állami segítségből vásároljon valaki lakást. Jellemzően a nyugati vármegyékben az arány 75 százalék alatt marad, Somogyban és Pest megyében pedig nem éri el az 50 százalékot. 

 

Azok számára, akik három gyermeket vállalnak előre, a fenti hat mellett Tolnában, Bács-Kiskunban, Csongrád-Csanádban akár a lakásvásárlásra fordított teljes összeg fedezhető állami forrásból, több esetben pedig felújításra is marad, ha az átlagárakat vesszük alapul. Ezeken a településeken is elérhető állami segítségnyújtás a már megszületett gyerekek mellé a lakásvásárláshoz, de már jelentősebb plusz források bevonására van szükség egy 80 négyzetméteres ingatlan megszerzéséhez.

 

A legtöbb megyeszékhelyen plusz forrást kell bevonni

 

A Takarék Index szerint a megyeszékhelyek közül Salgótarjánban és Békéscsabán elegendőek az állami források egy 60 négyzetméteres használt ingatlan megvásárlásához két gyerek előre vállalása esetén, de Miskolcon is szinte teljesen fedezhető a vételár az állami pénzekből. Szintén nem áll távol ettől Szolnok, Szekszárd és Kaposvár sem. Ugyanakkor Debrecenben, Győrben, Veszprémben és Budapesten a vételár kevesebb mint 60 százaléka biztosítható állami segítségből. A főváros esetében mindössze 43 százalékos az állami források vételárhoz viszonyított aránya. Hasonló számításokat a Bank360.hu is végzett néhány hónappal ezelőtt, erről itt lehet bővebben olvasni.

 

Hiába jár több pénz, új lakást még nehezebb venni 

 

Új lakás vásárlásakor már nehezebb dolguk van a két gyermeket vállalóknak, minden megyeszékhelyen szükség van egyéb forrásokra. Kedvezőbb helyzetben vannak azok, akik három gyermeket vállalnak előre: Salgótarjánban, Békéscsabán, Miskolcon, Szolnokon, Szekszárdon, Kaposváron, Zalaegerszegen és Nyíregyházán is elegendő az állami segítség egy használt 60 négyzetméteres otthon megvásárlásához. Új lakás vásárlásakor – bár csak Miskolcon lehet teljes egészében állami segítséggel lakáshoz jutni –, egy 60 négyzetméteres ingatlan esetében több nagyvárosban, így Tatabányán, Nyíregyházán és Békéscsabán is igen kedvezők a lehetőségek a három gyermeket vállalók számára.

 

Amennyiben további gyermeket már nem tervez a család, a kétgyerekesek számára a legtöbb megyeszékhelyen plusz forrásokra van szükség egy használt, 60 négyzetméteres használt lakás megvásárlásához, új lakás esetén pedig az állami források a vételár 22-47 százalékát fedezhetik. A háromgyermekes, további gyereket már nem tervező családok esetében Salgótarjánban elérhető használt ingatlan pusztán állami forrásokból, a többi nagyvárosban a lakás bekerülési költségeinek 36-88 százalékára elegendők. Új ingatlan esetében az arányok 36 és 85 százalék között mozognak, ami szintén jól mutatja, hogy milyen jelentős a különbségek abban, hogy az egyes településeken milyen mértékű segítséget jelentenek az állami források a lakásvásárlásban.

Promóció

Ne maradj le semmiről, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek

Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text

Születési dátum

bezárás Köszönjük, a választott bank hamarosan keresni fog Téged!
Értékeld a Bank360-at!