Lakásfelújítás

Ha nem vigyázunk, csak a hiteltörlesztő marad: erre kell odafigyelni a lakásbiztosításnál

Lakásfelújítás

Ha nem vigyázunk, csak a hiteltörlesztő marad: erre kell odafigyelni a lakásbiztosításnál

Bank360 tartalom
2021-10-20 Frissítve: 2023-03-06
2021-10-20 Frissítve: 2023-03-06
16693243

Egy felújítás után érdemes felülvizsgálni meglévő lakásbiztosításunk biztosítási összegeit, hiszen a munkálatokból adódóan megemelkedhet az ingatlanunk értéke. Ez azért fontos, mert a biztosító a lakásbiztosítási szerződésben szereplő aktuális biztosítási összegeket veszi figyelembe a szolgáltatási összeg megállapításánál, ha kár éri az otthonunkat. Ha a renovációt hitelből végeztük el, annak törlesztőit tovább kell fizetni, akár egy teljesen kiégett lakás esetén is.

 

Két példa segítségével mutatjuk be, hogy egy felújítás után évente csak néhány száz, legfeljebb néhány ezer forintba kerül, hogy a lakásunk megfelelő mértékben biztosítva legyen.

 

A Magyar Nemzeti Bank hitelezési statisztikái szerint 2021 első félévében jelentősen megemelkedett a felújításra folyósított lakáscélú hitelek kihelyezése. A korábbi években tapasztalt 1-3 milliárd forintos havi folyósítás májusban és júniusban egyaránt meghaladta a 13 milliárd forintot. Az összeg ráadásul nemcsak önmagában nőtt meg, hanem a teljes lakáscélra kihelyezett hitelállomány tekintetében is. Míg az elmúlt években jellemzően a teljes lakáscélú folyósítás 3-4 százalékát tették ki a felújításra felvett hitelek, addig az idei második negyedévben már a 10 százalékot is meghaladták.

 

A felújítási lázat fűtötte az alacsony kamatkörnyezet, valamint az államilag elérhető támogatás is. Ez azt jelenti, hogy sokan hitelből finanszíroztak felújítást – államilag támogatott konstrukció segítségével vagy más kölcsönnel. A felújítás után fontos, hogy felülvizsgáljuk a lakásbiztosításunkban szereplő biztosítási összegeket, és azokat a felújításnak megfelelően aktualizáljuk, hiszen egy esetleges természeti kár vagy lakástűz bekövetkezése után a hitelt mindenképpen tovább kell fizetni. Abban biztosak lehetünk, hogy lakásbiztosításunk a szerződésben szereplő aktuális biztosítási összegek alapján szolgáltat.  

„Nem lehet eléggé hangsúlyozni a lakásbiztosítás rendszeres felülvizsgálatának fontosságát” – mondta el Szőke Tamás, az Allianz Hungária Lakossági vagyon- és személybiztosítási igazgatója. „A felülvizsgálat során a lakásfelújításból adódó értéknövekedés mellett az új berendezési és használati tárgyakat is érdemes fedezetbe vonni annak érdekében, hogy a vagyontárgyaink teljes körűen védve legyenek. Szintén fontos, hogy a szerződés módosítását ebben az esetben a szerződőnek kell kezdeményeznie a biztosító felé.”

Két esetet vizsgáltunk meg, egy fürdőszoba és egy lakás teljes felújítását. Azt is kiszámoltuk, hogy ezek a korszerűsítések mennyivel emelik a lakás értékét, illetve, hogy mennyivel emelik meg egy Allianz Otthonom lakásbiztosítás Max csomagjának a díját. 

A biztosítási összeg emelése nélkül a lakásunk/otthonunk alulbiztosítottá válhat például egy felújítás vagy hozzáépítés után. Értelemszerűen a biztosító legfeljebb addig az összegig térít egy lakástűz vagy egyéb káresemény esetén, amelyre az ingatlan biztosítva van. Itt érdemes kitérni arra is, hogy az ingatlan biztosítási összege az ingatlan újjáépítési költségének és nem a piaci értékének felel meg.

 

Lakásfelújítás állami támogatásból 

 

Sokan az év elején indított otthonfelújítási támogatás hatására fogtak bele lakásuk vagy házuk tatarozásába. A legalább egy gyereket nevelőknek szóló támogatás akár 3 millió forintot is térít, de legfeljebb a költségek felét, így legalább egy 6 millió forint értékű felújításra van szükség a maximális támogatási összeg igényléséhez. Fontos, hogy a támogatás összegét fele-fele arányban tegye ki a munkadíj és az anyagköltség (tehát legalább az összköltség 25-25 százaléka legyen ezen a jogcímen elszámolható), illetve az is, hogy a támogatás utólagos, így hitel segítségével vagy önerőből előre rendelkeznünk kell a felújítás összegével. A támogatásra egyszer vagyunk jogosultak, így érdemes az összes kívánt felújítást elvégezve, egyben benyújtani a támogatási kérelmet. 

 

A lakásbiztosítás költségeit az Allianz Otthonom lakásbiztosítás Max csomagja esetén egy 11. kerületi, 1920-ban épült 50 négyzetméteres, 3. emeleti, tégla falú lakásnál vizsgáltuk. A példánkban szereplő lakás éves biztosítási díja, az ingóságok biztosítása nélkül 23 045 forint.

 

Mire számíthatunk fürdőszoba felújításnál?

 

Egy nagyobb fürdőszoba teljes felújítása, amely megoldható a lakásfelújítási támogatásból, hozzávetőlegesen 1 millió forint. A táblázatban feltüntetett/szereplő értékekkel számoltunk, a legolcsóbb alapanyagoknál eggyel magasabb kategóriákat választva. Többek között olyan költségelemekkel is számolnunk kell, mint a festés, a járólapok, illetve falburkolatok cseréje, egy új kád vagy zuhanykabin, illetve egyéb szaniterek korszerűsítése. Fontos, hogy a lakás értékét a felújításra fordított munkadíj nem növeli, így azt egyik példában sem számoltuk bele a megemelt biztosítási összegbe.

Ha a felújítást hitelből valósítottuk meg, és bekövetkezik a baj, a törlesztőket ettől függetlenül fizetni kell. Vegyünk példának egy 1 millió forintos, államilag támogatott, fix kamatozású lakásfelújítási hitelt, melynek a teljes hiteldíjmutatója (thm) 3,71 százalék, futamideje pedig 10 év. Tegyük fel, hogy viszonylag hamar befejeződik a felújítás, így három hónap után meg is kapjuk a lakásfelújítási támogatás összegét, vagyis az 500 ezer forintot. A lakásfelújítási támogatást kötelező betörleszteni a hitelbe, 3 hónap után ezért jelentősen csökken a kintlévőségünk, 472 289 forintra. A támogatott hitel szabályai szerint ilyenkor a futamidő nem változik, hanem a törlesztőrészlet csökken, ebben az esetben 4 817 forintra. 

 

A fentiek alapján tehát az egymillió forintos felújítás nekünk összesen 603 518 forintba került a kamatokkal együtt, a támogatás összegének levonása után. Ha a biztosítás összegét a felújításnak megfelelő mértékben megemeljük, az éves díja 23 666 forint lesz, azaz összesen 621 forinttal lesz magasabb.

 

Nagyfelújítás: mennyit számít a biztosításnál?

Ha a példának vett 50 négyzetméteres lakást négyzetméterenként 100 ezer forintért újítjuk fel, akkor a felújítás értékének fele belefér a lakásfelújítási támogatás keretébe.

 

Ebben az esetben is igaz, hogyha a felújítást hitelből valósítottuk meg, és bekövetkezik a baj, a törlesztőket tovább kell fizetni. Vegyünk példának egy 5 millió forintos, államilag támogatott, fix kamatozású lakásfelújítási hitelt, melynek a THM-e 3,71 százalék, futamideje pedig 10 év. Tegyük fel, hogy fél év alatt fejeződik be a felújítás, így hat hónap után meg is kapjuk a lakásfelújítási támogatás összegét, 2 500 000 forintot. A lakásfelújítási támogatást kötelező betörleszteni a hitelbe, 6 hónap után ezért csökken a kintlévőségünk, 2 256 404 forintra. A támogatott hitel szabályai szerint ilyenkor a futamidő nem változik, hanem a törlesztőrészlet csökken, ebben az esetben 23 516 forintra. 

 

A fentiek alapján tehát az ötmillió forintos felújítás nekünk összesen 3 030 353 forintba került (a kamatokkal együtt, a támogatás összegét levonva). A lakás felújításával az ingatlan újjáépítési költsége nő, ezt a módosítást átvezetve a szerződésen (ismét a munkadíj nélkül) a biztosítás díja 26 617 forintra változik, tehát 3572 forinttal lesz több évente. 

Promóció

Ne maradj le semmiről, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek

Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text

Születési dátum

bezárás Köszönjük, a választott bank hamarosan keresni fog Téged!
Értékeld a Bank360-at!