Tipp & tanács

Hogyan tehetjük olcsóbbá a bankolást gyermekünk számára?

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2025-09-24|Frissítve: 2025-09-25

A középiskolát, de legkésőbb a főiskolát vagy egyetemet kezdő diákoknak hasznos lehet egy saját névre szóló bankszámla, illetve bankkártya. A döntés a számlanyitásnál 18 év alatt nem egyedül az övék, abba a szülőknek is van beleszólásuk, és fontos, hogy ne csak a megfelelő számla kiválasztásánál tudjanak segíteni, hanem abban is, hogy miként érdemes úgy bankolni, hogy az a lehető legjobban megérje a szülőnek, illetve a gyereknek is. Íme néhány praktikus tipp, amely segíthet abban, hogy a fiatalok bankolása költséghatékony legyen.

1. Válasszunk diákoknak szóló számlacsomagot

Ma már szinte minden bank kínál speciális számlát fiataloknak, amelynél sokszor teljesen díjmentes a számlavezetés, vagy csak minimális költséggel jár. Érdemes szülőként időt szánni az ajánlatok összehasonlítására, mert a havi díjakon túl a kártyahasználat költségeiben is lehetnek jelentős eltérések. Vannak bankok, ahol az első évben elengedik az éves kártyadíjat, míg máshol állandó kedvezmények vannak ezen a téren, ami több évvel számolva akár több tízezer forintos megtakarítást is jelenthet.

2. Tanítsuk meg a gyermekünknek kihasználni az ingyenes készpénzfelvételt

Magyarországon 16 éves kor felett minden Magyarországon lakó vagy tartózkodási hellyel rendelkező számlatulajdonos számára elérhető a havi első két díjmentes készpénzfelvétel ATM-ből, vagy postai POS terminál útján, összesen 150 ezer forintig. Ez nagy segítség lehet a diákoknak, ha zsebpénzhez, valamilyen iskolával kapcsolatos befizetésekhez vagy kisebb kiadásokhoz készpénzre van szükségük. Fontos, hogy a gyerek tudja: a kisebb, többszöri felvétel helyett érdemesebb ritkábban, nagyobb összeget kivenni, ha szükség van rá.

3. Bátorítsuk a kártyás és mobilos fizetésre

A kártyás vásárlás és a mobilfizetés általában díjmentes, ráadásul biztonságosabb és átláthatóbb, mint a készpénz. A szülők így könnyebben nyomon követhetik, hogy mire költi a gyermek a pénzét, és a fiatalnak sem kell nagyobb összeget magánál tartania. Érdemes minél többet használni a mobilapplikációt is, mivel az azonnali átutalás, illetve a fizetési kérelem használata is csak néhány pillanatot vesz igénybe.

4. Figyeljünk a tranzakciós díjakra

Nem minden bank kezeli egyformán az átutalásokat vagy a bankon kívüli pénzmozgásokat. Ha a szülő rendszeresen utal a gyermek számlájára, érdemes olyan bankot választani, ahol ezek a tranzakciók olcsók vagy díjmentesek – így hosszú távon sokat lehet spórolni. A rendszeres átutalások pedig akár automatizálhatóak is, így még kényelmesebben lehet intézni a gyermekkel a közös pénzügyeket. 

5. Használjuk a digitális banki megoldásokat

Az online banki szolgáltatások és mobilapplikációk általában díjmentesek, miközben a személyes ügyintézés vagy papíralapú szolgáltatások extra költséget jelenthetnek. A szülők segíthetnek abban, hogy a gyermek magabiztosan használja ezeket az appokat, és így mindig naprakész legyen az egyenlegét illetően.

6. Keressünk kifejezetten diákkedvezményeket

Számos bank ad plusz kedvezményt diákoknak – például ingyenes bankkártyát, olcsóbb devizaváltást vagy kedvezőbb számlacsomagot a diákhitelhez. Ezeket érdemes tudatosan keresni, mert sokszor apróságnak tűnnek, de hosszú távon jelentős összeget takaríthatnak meg.

Emellett több bank is kínál számlanyitási kedvezményeket kifejezetten a diákok számára.Az UniCredit Banknál például 35 ezer forint jóváírást kaphatnak azok, akik Diákszámla Zéró számlacsomagot nyitnak és teljesítik a feltételeket. A számlavezetés emellett ingyenes (EBKM: 0,01%), és a bankkártya kibocsátói díját is elengedi a bank akciósan. Az éves kártyadíj pedig az első évben 0 forint, a második évtől pedig 50 százalékos kedvezmény vonatkozik rá szintén akciósan*. A kártyához emellett beépített utasbiztosítás is jár. 

Az UniCredit Banknál emellett arra is van lehetőség, hogy másoknak ajánljuk a Diákszámla Zérót, ezért a feltételek teljesítése esetén 15 ezer forint jár, amit az ajánló és az ajánlott is megkaphatnak. 

A cikk megjelenését UniCredit Bank támogatta. Az UniCredit Bank által kínált termékekre és szolgáltatásokra vonatkozó tájékoztatás nem teljeskörű. A részletes feltételeket a Bank vonatkozó Hirdetményei, Kondíciós Listái, és Üzletszabályzatai tartalmazzák.

 

*Mastercard Standard bankkártya normál Kibocsátói díja 7 832 forint. Az akció 2026.02.28-ig igényelt kártyák esetében érvényes. Akciósan a Mastercard Standard bankkártya első éves tagsági díja 0 Ft. Akciósan a Mastercard Standard bankkártya díja a második évtől a normál tagsági díj 50%-a, amíg az ügyfél ebben a számlacsomagban van. A nem akciós tagsági díj 10 395 Ft. Az éves tagsági díj terhelése mindig utólag, a kártya fordulóhónapjától számított 12. hónapban történik.

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

Diákszámla akciók: hol érdemes kihasználni és számlát nyitni a kisebbeknek?
2025-07-16

Diákszámla akciók: hol érdemes kihasználni és számlát nyitni a kisebbeknek?

Nyáron sok diák számára aktuálissá válik a bankszámlanyitás. Szükség lehet rá több élethelyzetben, legyen szó diákmunkáról, amelynek bérét bankszámlára utalják, vagy a felsőoktatási tanulmányok megkezdéséről, amihez szintén elengedhetetlen egy bankszámla megléte. Nem véletlen, hogy ebben az időszakban a bankok egymás után állnak elő különböző, kifejezetten diákoknak szóló akciókkal és kedvezményes ajánlatokkal. Az alábbiakban ezeket az ajánlatokat hasonlítjuk össze egymással.

Elolvasom
Diákhitel számlák és hagyományos diákszámlák: melyik az olcsóbb?
2023-07-27

Diákhitel számlák és hagyományos diákszámlák: melyik az olcsóbb?

A diákhitel mellé nyitható bankszámlák az ingyenesség terén még a hagyományos diákszámlákra is rálicitáltak. Számos extra kedvezményt kínálnak, így versenyeznek a fiatalok kegyeiért. A hagyományos diákszámlák kondíciói persze továbbra is kedvezőek, és olyan bank is van, ahol a diákhiteles számlához kapcsolódó kedvezményeket diákhitel nélkül is elérhetők.

Elolvasom
Megjöttek a ballagási pénzek: most érdemes diákszámlát nyitni
2023-05-13

Megjöttek a ballagási pénzek: most érdemes diákszámlát nyitni

A ballagás sok diák számára nemcsak a búcsút jelenti az iskolájától, hanem egy jókora pénzösszeget is, amit ilyenkor a rokonoktól, ismerősöktől kap. Nagy a csábítás az elköltésére, de egyben kezdőtőke is lehet a takarékoskodáshoz. Ha még nincs bankszámlája, jobb alkalom nem is kell a megnyitásához.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 hó96 hó
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz
2026-11-07

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz

Az autóvásárlás sokak számára nem a döntéssel, hanem a kereséssel kezdődik nehezen. A több tucat szűrő, a különböző motortípusok és felszereltségi szintek között könnyű elveszni, különösen azoknak, akik egyszerűen csak egy családi autót, megbízható városi modellt vagy hosszú utakra alkalmas járművet keresnek.

Elolvasom
Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra
2026-11-06

Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra

Bár a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások egységes év végi fordulónapját már réges-régen eltörölték, idén novemberben is több mint 700 ezer jármű üzembentartója előtt nyílik meg a biztosítóváltás lehetősége. Közülük közel 400 ezren személyautóval rendelkeznek, a szakértők pedig arra számítanak, hogy mintegy 65-70 ezer szerződést cserélhetnek le az év végi kampányban.

Elolvasom
A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik
2026-11-05

A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik

Diákként a megtakarítás sokszor távoli célnak tűnhet, különösen akkor, ha még nem rendelkeznek rendszeres, fix jövedelemmel. Pedig a félretett pénz esetében nem feltétlenül az összeg nagysága a legfontosabb, hanem a rendszeresség és a tudatosság. Már kisebb összegekkel is érdemes elkezdeni a takarékoskodást, hiszen idővel ezek is számottevő megtakarítássá válhatnak, miközben kialakul egy olyan pénzügyi rutin, amely később is hasznos lehet.

Elolvasom