Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Hír

A postákon is ingyenes lesz a készpénzfelvétel havi 150 ezer forintig

2024-04-04|Frissítve: 2024-07-07

A Nemzetgazdasági Minisztérium törvénymódosító javaslatával a postákra is kiterjeszti a havi 150 ezer forintos készpénzfelvétel lehetőségét, amivel ezután kártyával már így is élhetnek a bankszámlás ügyfelek.

 

Az ingyenes készpénzfelvétel lehetőség 2014 februárjától vezették be. Ez alapján a magánszemélyek havonta két alkalommal, összesen 150 ezer forintig költségmentesen vehetnek fel készpénzt a bankautomatákból a bankszámlájukon lévő egyenlegük terhére. Ezt azt összeget azóta nem emelték meg, miközben az elmúlt 10 évben a 150 ezer forint reálértéke jelentősen csökken. Igaz ugyanakkor az is, hogy ez a keret még így is alacsonyabb, mint a bankautomatákból havonta egy ügyfél által átlagosan felvett összeg. 

 

A pénzügyi közvetítő rendszert érintő törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló T/7730. számú törvényjavaslathoz a Nemzetgazdasági Minisztérium most olyan módosító indítványt nyújtott be, amely lehetővé teszi, hogy a jövőben a bankjegykiadó automaták mellett a postai ügyfél-kiszolgálási pontokon is ingyenesen felvehető legyen havonta két alkalommal, összességében legfeljebb 150 ezer forintnyi készpénz. A szolgáltatást a postákon lévő, bankkártyás fizetést lehetővé tevő POS-terminálok használatával vehetnék igénybe az ügyfelek.

 

A postai készpénzfelvétel nem emeli meg az ingyenes keretet, az továbbra is 150 ezer forint marad havonta, de az ügyfelek a bankautomaták mellett már így is igénybe vehetnék ezt a lehetőséget. 2023 júliusától elvileg vásárlással egybekötött készpénzfelvételre (cash-back) is módja van a magánszemélyeknek, ami a 150 ezres kereten felül még plusz, legfeljebb 40 ezer forint összegben. 

 

Ezzel a lehetőséggel azonban egyelőre szinte egyáltalában nem tudnak élni, mert a cash-backet nem vezette be újabb kereskedő (addig és azóta a Penny hálózatában lehet ezt megtenni bizonyos OTP-s kártyákkal), az ilyen készpénzfelvétel elterjedésének ráadásul egyelőre technikai a akadályai is vannak.  

 

Az ingyenes postai készpénzfelvétel azoknak jelenthet könnyebbséget, akik olyan helyen élnek, ahol posta még van, de ATM már nincs. Ők legalább nyitvatartási időben tudnának ezzel a lehetőséggel élni a postahivatalokban.

 

Az elmúlt hónapokban a készpénzhasználat joga politikai üggyé vált, miután a Mi Hazánk azt szeretné, hogy ezt az alaptörvénybe rögzítsék, és erről már többször is tárgyalt a kormány képviselőjével.

 

Promóció

Kapcsolódó cikkek

Alaptörvénnyel kell-e védeni a készpénzhasználatot, vagy úgyis elsöprik a mobilok?
2024-03-10

Alaptörvénnyel kell-e védeni a készpénzhasználatot, vagy úgyis elsöprik a mobilok?

Érdemes-e az alaptörvénybe emelni a készpénzhasználat jogát, veszélyben van-e ez ma Magyarországon, vagy inkább arra lenne szükség, hogy még jobban terjedjen az elektronikus fizetés? Az MNB az utóbbit szeretné, de a politikai javaslat az előbbiről szól.

Elolvasom
Nyolc hónapos az ingyenes bolti készpénzfelvétel: egyetlen kereskedő sem vezette be
2024-03-01

Nyolc hónapos az ingyenes bolti készpénzfelvétel: egyetlen kereskedő sem vezette be

Egyetlen újabb kereskedő sem vezette a bolti készpénzfelvételt tavaly július óta. Aki megpróbálta, az sem járt sikerrel, a bankok ugyanis nem kínálnak olyan terminált, amelyik kezelni tudná ezt a funkciót.

Elolvasom
Ingyenes bolti készpénzfelvétel: minden, amit a cashbackről tudni érdemes
2023-05-26

Ingyenes bolti készpénzfelvétel: minden, amit a cashbackről tudni érdemes

2023 júliustól havi 40 ezer forintot ingyen fel lehet venni bankkártyával a boltok kasszáinál. Ehhez már csak az kell, hogy ezt a hálózatok is lehetővé tegyék.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban
2025-12-04

Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban

Aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről szóló megállapodást: előbbi 11, míg utóbbi 7 százalékkal emelkedik 2026-tól. A megállapodásról Orbán Viktor miniszterelnök számolt be csütörtök reggel közösségi oldalán.

Elolvasom
Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság
2025-12-04

Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság

A Gránit Bank új Nyugdíj-előtakarékossági számláját (NYESZ) kedvező feltételekkel kínálja az ügyfeleknek, számlanyitási akcióval, lakossági állampapírokra díjmentes, egyéb értékpapírok tekintetében kedvező letéti őrzési díjjal, valamint egyedi, diverzifikált portfólió kialakításának lehetőségével. A számla néhány kattintással, teljesen online megnyitható és kezelhető a bank mobilalkalmazásában.

Elolvasom
Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt
2025-12-03

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

Új korszakot nyitott a hitelezésben az Otthon Start Program: soha annyi lakáshitelt nem vettek még fel a magyar háztartások, mint idén októberben, a szerződött összeg meghaladta a 250 milliárd forintot. Rekord született az egy szerződésre jutó hitelösszeget illetően is. A személyi kölcsön népszerűsége töretlen és a babaváró hitelből is most fogyott idén a legtöbb.

Elolvasom