Hír

Megvannak az új Széchenyi hitelek első folyósítói

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2023-01-11|Frissítve: 2023-02-08

Közzétették azoknak a bankoknak a listáját, amelyek elsőkként folyósítják 2023-as Széchenyi Kártya Program MAX+ hiteleit. Ezek már december 23-tól igényelhetővé váltak a KAVOSZ-nál. A régi-új kölcsönöket a jelenlegi piaci kamatokhoz képest nagyon kedvező, egységesen nettó 5 százalékos fix kamattal vehetik fel a kis- és középvállalkozások.

 

A Széchenyi Kártya Program állami támogatási forrásait 2023-ban megduplázták az előző évihez képest: az idén 290 milliárd forint van erre. A Széchenyi Kártya Program kedvezményes kölcsöneinek ugyan emelkednek a kamatai, azonban a magas piaci kamatok miatt így is nagyobb kamattámogatásra szorulnak. Az 5 százalékos fix kamatok így is nagyon kedvezményesnek számítanak a jelenlegi piaci kamatozású vállalati hitelekhez képest.

 

2023-ban a kis- és középvállalkozásoknak hat hitelprogram indult vagy folytatódott a korábbiak közül. A Széchenyi Beruházási Hitel maximális hitelösszege 500 millió forintra emelkedett, valamint a új Széchenyi Turisztikai Kártya folyószámlahitelt vezettek be 300 millió forint maximális keretösszeggel a nehéz helyzetben lévő idegenforgalmi cégek számára.

 

A Széchenyi Kártya Program gazdája, a KAVOSZ Zrt. most közzétette, melyik bankok folyósítják először a MAX+ hiteleket. A Széchenyi Kártya Program MAX+ keretében egyelőre az alábbi bankokat lehet megjelölni a hitelkérelmekben kiválasztott finanszírozóként:

 

Széchenyi Kártya Folyószámlahitel MAX+ / Széchenyi Turisztikai Kártya MAX+

  • OTP
  • K&H
  • Raiffeisen
  • Erste (500 millió forint alatti árbevételű vállalkozásoknak)
  • Takarékbank
  • MKB
  • Gránit
  • UniCredit (január 16-tól)
  • CIB (január 20-tól)

 

Széchenyi Likviditási Hitel MAX+

  • OTP
  • K&H
  • Raiffeisen
  • Erste (500 millió forint alatti árbevételű vállalkozásoknak)
  • Takarékbank
  • MKB
  • Gránit
  • UniCredit (január 16-tól)
  • CIB (január 20-tól)

 

Széchenyi Beruházási Hitel MAX+  „ZÖLD”

  • OTP
  • K&H
  • Raiffeisen
  • Erste (500 millió forint alatti árbevételű vállalkozásoknak)
  • Takarékbank
  • MKB
  • Gránit
  • UniCredit (január 16-tól)
  • CIB (január 20-tól)

 

Széchenyi Beruházási Hitel MAX+ „GEKKO"

  • OTP
  • Takarékbank
  • MKB
  • Gránit
  • UniCredit (január 16-tól)
  • CIB (január 20-tól)
  • Erste (500 millió forint alatti árbevételű vállalkozásoknak)

 

Agrár Széchenyi Beruházási Hitel MAX+

  • OTP
  • K&H
  • Takarékbank
  • MKB
  • Gránit
  • Raiffeisen
  • CIB (január 20-tól, 50 millió forint vagy ezt meghaladó összegű igénylés benyújtása lehetséges)
  • Erste (500 millió forint alatti árbevételű vállalkozásoknak)

 

A választék bővülhet, ha újabb finanszírozóval állapodnak meg, akkor a KAVOSZ azzal frissíti a listát.

 

A Széchenyi Kártya Program MAX+ hiteltermékei:

  • Széchenyi Kártya Folyószámlahitel MAX+ a napi működési költségek biztosításához
  • Széchenyi Turisztikai Kártya MAX+ kifejezetten a turisztikai szektorban működő vállalkozások részére
  • Széchenyi Likviditási Hitel MAX+ a vállalkozás működéséhez szükséges forgóeszközök beszerzésekhez
  • Széchenyi Beruházási Hitel MAX+ az energiahatékonyság javítását és technológiaváltást segítő „zöld” beruházási hitelcélok megvalósítására
  • Széchenyi Mikrohitel MAX+ a legkisebb, akár kezdő mikro- és kisvállalkozások agrár és nem agár beruházási céljaihoz
  • Agrár Beruházási Hitel MAX+ az agrár vállalkozások fejlesztési elképzeléseihez
Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

Kap még három hónapot az extra kedvezményes Széchenyi folyószámlahitel
2022-12-28

Kap még három hónapot az extra kedvezményes Széchenyi folyószámlahitel

Nem ér véget 2022 -vel az aszály által sújtott mezőgazdasági termelők számára nyújtott Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel. Az emelt szintű kamattámogatásos konstrukciót március 31-ig meghosszabbítják.

Elolvasom
Már karácsonytól elindulnak a 2023-as Széchenyi Hitelek 5 százalékos kamattal
2022-12-23

Már karácsonytól elindulnak a 2023-as Széchenyi Hitelek 5 százalékos kamattal

A 2023-as Széchenyi Kártya Program MAX+ forrásai már 2022. december 23-tól elérhetővé válnak. Ezek egységesen nettó 5 százalékos fix kamat mellett kínálnak hiteleket a vállalkozások számára.

Elolvasom
Enyhítettek a feltételeken, újabb kkv-k kapnak rezsitámogatást
2022-11-22

Enyhítettek a feltételeken, újabb kkv-k kapnak rezsitámogatást

Újabb kkv- jelentkezhetnek be a rezsicsökkentő támogatási programba, miután a kormány jelentősen alacsonyabbra vitte le az egyik legfontosabb belépési küszöböt.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Őszi kiadás, ami könnyen milliós tétel lehet: mit tehetünk, ha nincs elég megtakarítás?
2026-09-05

Őszi kiadás, ami könnyen milliós tétel lehet: mit tehetünk, ha nincs elég megtakarítás?

Az ősz beköszöntével sok háztartásnál kerül elő újra a kérdés, vajon a fűtési rendszer gond nélkül kibírja-e a következő telet? Egy elöregedett kazán, néhány rosszul működő radiátor vagy egy régóta halogatott korszerűsítés szeptemberben már nem pusztán kényelmi kérdés. A munkák költsége könnyen elérheti a milliós nagyságrendet, egy teljesebb felújítás pedig több millió forintba is kerülhet. Ha erre nincs elegendő megtakarítás, a személyi kölcsön gyorsan elérhető, fedezet nélküli finanszírozási lehetőség lehet, de a sürgősség ellenére sem mindegy, milyen összeggel, futamidővel és teljes visszafizetendő költséggel vállaljuk be.

Elolvasom
Így kerülhetünk egyenesbe szeptember végére, ha megterhelte a pénztárcánkat az iskolakezdés
2026-09-04

Így kerülhetünk egyenesbe szeptember végére, ha megterhelte a pénztárcánkat az iskolakezdés

A tanévkezdés sok család költségvetését megterheli, hiszen az iskolaszerek, a ruhák, a cipők, a különórák és az esetleges technikai eszközök együtt könnyen jóval többe kerülhetnek a tervezettnél. Ha augusztus végén megszaladtak a kiadások, a legfontosabb, hogy ne próbáljuk figyelmen kívül hagyni a helyzetet, és ne hagyjuk tovább nőni a tartozásokat.

Elolvasom
MNB: közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező biztosításának átlagos éves díja
2026-09-04

MNB: közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező biztosításának átlagos éves díja

Éves összevetésben közel 3 százalékkal mérséklődött a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja idén június végére. A járműjavítási és karbantartási költségek emelkedése ugyanakkor növelte a kárráfordításokat, ami a következő időszakban trendfordulót hozhat a díjak alakulásában. Negyedéves összevetésben már stagnálás látható.

Elolvasom