Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Tipp & tanács

Ne hagyd, hogy elgázoljon a gépjárműadó! Erre figyelj a befizetésnél!

2022-02-17|Frissítve: 2022-09-03

Rövidesen be kell fizetni a gépjárműadó első részletét. Ne megszokásból csináljuk, mert már nem az önkormányzatok intézik, hanem a NAV. Jó tudni, mi a teendő év közben vett vagy eladott autó esetében. Megmutatjuk, hogy nem hibázhatja el.

 

Hosszú évekig megszokhattuk, hogy a gépjárműadós levelet és csekket a településünk önkormányzatától kaptuk meg, neki fizettünk, vele álltunk kapcsolatban. Ez a helyzet azonban megváltozott, ezért ne rutinból cselekedjünk. 2021 óta a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) érkeznek a gépjárműadóval kapcsolatos értesítések, illetve határozatok a gépjárműadó fizetésre kötelezetteknek vagy képviselőjüknek. Számba vettük a legfontosabb dolgokat, amire figyelni kell.

Ki fizeti az autó után a gépjárműadót?

A gépjárműadót főszabály szerint az fizeti, aki a járműnyilvántartásban az év első napján üzemben tartóként, ennek hiányában tulajdonosként szerepel. Ha tehát valaki év közben használt gépjárművet vásárolt, akkor csak a következő évtől kell fizetnie utána az adót. A vásárlás évében ezt még az eladónak kell kifizetnie akkor is, ha például csak január elsején volt tulajdonos, 2-ától már a vevő szerepel a forgalmiban. Használt autó adásvételénél és átírásánál érdemes erre figyelni. Ahogyan arra is, hogy időben, lehetőleg rögtön megkössük a vásárolt kocsira a kötelező biztosítást, és ha akarunk rá, akkor a cascót is. Az adó szempontjából a forgalmiban szereplő dátum a perdöntő.

 

Más a helyzet, ha valaki olyan autót vesz, amelyik ki van vonva a forgalomból. Ha ezt már az ő nevén helyezik újra forgalomba, akkor a gépjárműadót az azt megállapító határozat véglegessé válásától számított 15 napon belül kell megfizetni.

 

Hogyan értesülünk az adófizetési kötelezettségünkről?

A NAV-tól határozatot kapnak azok, akiknek a tavalyihoz képest megváltozott a gépjárműadójuk. Akik viszont változatlan összegű adót fizetnek, azokat értesítésben emlékezteti a NAV a fizetésre. Idén az adót már kerekítés nélkül, forintban kell megfizetni. Ha csak ez a különbség a tavalyi adóhoz képest, akkor a NAV szintén csak értesítőlevelet küld. Nem kapnak sem határozatot, sem értesítést azok, akiket egész évre adómentesség illet meg. Nem kapnak levelet azok sem, akiknek mindegyik gépjárműve adómentes.

 

A határozatokat és értesítéseket a NAV elektronikusan (cégkapura, vagy hivatali tárhelyre, KÜNY-tárhelyre) küldi mindenkinek, aki elektronikusan elérhető. A többiek postán kapják meg a papírokat. A tárhelyre érkező iratot érdemes a Tartóstárba áthelyezni, mert különben az irat csak 30 napig érhető el a tárhelyen, utána törlődik.

 

Meddig kell befizetni az adót?

A gépjárműadó első részletét március 15-ig, a második részletét szeptember 15-ig kell befizetni. Ha késünk vele, máris késedelmi pótlék rónak ki ránk. Az is okvetlenül vegye figyelembe a fizetési határidőket, aki esetleg nem veszi át az emlékeztető értesítést vagy határozatot.

 

Hasonlítsd össze az alábbi kalkulátorral az elérhető személyi kölcsönöket! Állítsd be, hogy mekkora hitelösszegre van szükséged, és találd meg a számodra ideális ajánlatot! A kalkuláció ingyenes.

Hová és hogyan kell befizetni az adót?

A gépjárműadót a NAV 10032000-01079160-as számú, NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlájára kell befizetni. Banki átutaláskor az adószámot vagy az adóazonosító jelet fel kell tüntetni a közlemény rovat elején, ha ez elmarad, akkor a NAV nem, vagy csak késedelmesen tudja a befizetett összeget a befizetőhöz kapcsolni.

 

Akik kötelesek pénzforgalmi számla nyitására (például vállalkozások), azok csak átutalással rendezhetik a befizetést. Magánszemélyek fizethetnek banki átutalással és a levélben küldött irathoz mellékelt csekken is. Csekk online a NAV honlapján és SMS-ben a 06/30 344-4304-es telefonszámon is igényelhető. Az SMS-ben a „CSEKK” szót, utána egy szóközt, majd az adóazonosító jelet kell beírni. A benyújtott igényre a NAV két gépjárműadócsekket postáz a bejelentett lakcímre. Ez elsősorban a levelezési cím, ha az nincs bejelentve, akkor a tartózkodási hely, és ha az sincs bejelentve, akkor a lakóhely címére érkezik a csekk.

Promóció

Kapcsolódó cikkek

A kötelező biztosítás sem jelent mindenre garanciát
2020-07-24

A kötelező biztosítás sem jelent mindenre garanciát

A kötelező biztosítás lényege, hogy az általunk okozott kárt helyettünk a biztosító fogja állni. Másik oldalról nézve: ha összetörik az autónkat, nem nekünk kell fizetni a javíttatást. A gyakorlatban azonban nem mindig ennyire egyértelmű a dolog, sőt az is előfordulhat, hogy vétlen autósként még nekünk kell a zsebünkbe nyúlni.

Elolvasom
Miért kell figyelni a kötelező biztosítások évfordulójára?
2020-11-27

Miért kell figyelni a kötelező biztosítások évfordulójára?

A kötelező biztosítást évente újra kell kötni. A biztosító, amellyel leszerződtünk minden évben értesíti az autó üzemeltetőjét a lejáratról, vagyis nem kell fejben tartani a határidőt. Ha nem teszünk semmit, a szerződés automatikusan meghosszabbodik, vagyis nem fordulhat elő, hogy az autónk kötelező biztosítás nélkül marad. De akkor mi a jelentősége az évfordulónak? Ezt járja körbe a Bank360.hu.

Elolvasom
Befizetted már a gépjárműadót? Ha nem, akkor padlógáz!
2022-03-14

Befizetted már a gépjárműadót? Ha nem, akkor padlógáz!

Március 15-én jár le a helyi adók befizetésének határideje, és eddig kell a gépjárműadót is rendezni. Ezt már nem az önkormányzatnak, hanem az államnak fizetjük, ezért ne megszokásból csináljuk. Megmutatjuk, mit kell tenni.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban
2025-12-04

Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban

Aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről szóló megállapodást: előbbi 11, míg utóbbi 7 százalékkal emelkedik 2026-tól. A megállapodásról Orbán Viktor miniszterelnök számolt be csütörtök reggel közösségi oldalán.

Elolvasom
Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság
2025-12-04

Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság

A Gránit Bank új Nyugdíj-előtakarékossági számláját (NYESZ) kedvező feltételekkel kínálja az ügyfeleknek, számlanyitási akcióval, lakossági állampapírokra díjmentes, egyéb értékpapírok tekintetében kedvező letéti őrzési díjjal, valamint egyedi, diverzifikált portfólió kialakításának lehetőségével. A számla néhány kattintással, teljesen online megnyitható és kezelhető a bank mobilalkalmazásában.

Elolvasom
Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt
2025-12-03

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

Új korszakot nyitott a hitelezésben az Otthon Start Program: soha annyi lakáshitelt nem vettek még fel a magyar háztartások, mint idén októberben, a szerződött összeg meghaladta a 250 milliárd forintot. Rekord született az egy szerződésre jutó hitelösszeget illetően is. A személyi kölcsön népszerűsége töretlen és a babaváró hitelből is most fogyott idén a legtöbb.

Elolvasom