Tipp & tanács

Így igényelhetik az ártámogatást a kisvállalkozások gázra, áramra és távhőre

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2022-10-07|Frissítve: 2025-11-05

Az energiaköltségeik növekményének 50 százalékát is megkaphatják a kis- és középvállalkozások az év utolsó három hónapjára. A gázra, áramra és távhőre vonatkozó lehetőségre a meghosszabított határidő szerint 2023. január 31-ig lehet regisztrálni, majd azután március 31-ig pályázni. Ezen felül energiahatékonysági beruházáshoz is támogatást lehet kapni.

 

A feldolgozóipari kis- és közepes vállalkozások (kkv) energiatámogatási programjának pályázatát, amelyet a Technológiai és Ipari Minisztérium ügynöksége a kiírás óta az áram- és gáz mellett a távhőköltségekre is kiterjesztették.

 

A kormány október 6-án kihirdetett 1477/2022. számú határozata rendelkezik a pályázat lebonyolításáról. Ebben felső korlátot is szab a kkv-k rezsicsökkentésének támogatására. A kkv-k energiaköltségeinek támogatására maximum 75 milliárd forintot, a kkv-k energiahatékonyságát célzó beruházásokhoz önerő-támogatásként pedig maximum 25 milliárd forint áll rendelkezésre. Természetesen arra a későbbiekben is van módja a kormánynak, hogy ezt az összeget túligénylés esetén megemelje, de azért érdemes sietni majd a pályázatok benyújtásával, ha egy vállalkozás biztosra akar menni.

 

A pályázati felhívást a Technológiai és Ipari Minisztérium a Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség Zrt.-n keresztül jelentette meg, ez a szervezet végzi a támogatással kapcsolatos feladatokat.

 

Az alábbiakban összefoglaltuk a pályázat két támogatásának legfontosabb feltételeit.

 

A pályázat címe

Feldolgozóipari KKV Energiaköltség és Beruházás Támogatási Program 2022

 

A pályázati részei

  • Vissza nem térítendő közvetlen támogatás 2022. október, november, december havi energiaköltség növekmények fedezésére (A-támogatás)
  • Az energiahatékonysági beruházás hitellel érintett elszámolható összköltségen belüli önerőt kiegészítő vissza nem térítendő közvetlen támogatás (B-támogatás)

 

Jelentkezés, regisztráció

A jelentkezők számára kötelező a regisztráció a támogatási kérelmek benyújtásához. A regisztráció 2023. január 31-ig nyújtható be az erre a célra létrehozott pályázati felületén (www.energiatamogatas2022.hu). A regisztrációt követően előzetes jogosultságvizsgálat is történik.

 

A támogatás formája

A-támogatás önállóan, illetve az energiahatékonyság növelését célzó beruházáshoz igényelt hitel önerő-támogatásával (B-támogatás) kombinálva is igénybe vehető.

 

B-támogatás azoknak a vállalkozásoknak nyújtható, amelyeknek megvan az energiaköltség növekmény támogatásra (A-támogatásra) vonatkozóan támogatói okirata.

 

A beruházás a Széchenyi Újraindítási Beruházási Hitel konstrukció keretében ehhez a pályázathoz kapcsolódóan kialakított energiahatékonyság javítására, illetve technológiaváltás elősegítésére irányulhat.

 

A támogatások feltételei

A-támogatás

  • A vállalkozás a támogatási kérelem benyújtásához szükséges regisztráció benyújtásakor kkv-nak minősül.
  • A vállalkozás fő tevékenységi köre 2021. december 31. napjától a feldolgozóiparba tartozik vagy a 2021. évi értékesítés nettó árbevételének legnagyobb része feldolgozóipari tevékenységből származik.
  • A vállalkozás 2021. évi energiaköltsége eléri az azonos évi értékesítés nettó árbevételének 2 százalékát. (Az eredetileg 3 százalékos szabály november 21.-től változott meg, 2 százalékra csökkent a határ.)
  • Ha a vállalkozás értékesítési nettó árbevételének legnagyobb hányada feldolgozóipari tevékenyégből származik, de a főtevékenysége nem tartozik a feldolgozóipari tevékenységek körébe, a vállalkozás az erről szóló hiteles nyilatkozat megtételével és a további feltételek teljesülése esetén jogosult támogatási kérelmet benyújtani.
  • A vállalkozás 2021-ről teljes lezárt üzleti évvel rendelkezik.
  • Magyarországon székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel rendelkező vállalkozások magyarországi székhelyén, telephelyén, illetve fióktelepén felmerült költségei támogathatóak.
  • A támogatói okirat biztosítékaként a pályázó a támogatási összeg 100%-ának megfelelő biztosíték nyújtására köteles.

 

B-támogatás

  • − A vállalkozás energiaköltség-növekmény támogatásban (A-támogatás) részesül.
  • − Olyan energiahatékonysági beruházás megvalósítását vállalja, amelyre Széchenyi Újraindítási Beruházási Hitel konstrukción belüli, e pályázathoz kapcsolódóan kialakított hitelt kíván felvenni.
  • − Rendelkezik hatályos beruházási hitelszerződéssel a Széchenyi Újraindítási Beruházási Hitel keretében.

 

Elszámolható költség és a támogatás mértéke

A-támogatás

A 2021. október, november és december havi, illetve a 2022. október, november, december havi, számlával igazolható földgáz és/vagy villamosenergia és/vagy távhő havi átlagárak növekménye, szorozva a 2022. év azonos havi fogyasztással (teljes elszámolható költség). Az áfa és az egyéb, nem közvetlenül az energiaköltségekhez kapcsolódó tételek nem minősülnek elszámolható költségnek.

A támogatás mértéke a teljes elszámolható költség 50%-a.

 

B-támogatás

A hitellel érintett energiahatékonysági beruházás nettó összköltségéhez biztosítandó maximum 15% önerő. (Ha a vállalkozás áfa visszaigénylésére nem jogosult, a költségek bruttó értéke jelenti a támogatást az alapját.

 

Támogatási időszak

2022. október 1. és 2022. december 31. közötti időszak.

Az A-támogatás esetén támogatási kérelmet a különböző hónapokra külön-külön, a tárgyhónapot követően is be lehet nyújtani, de lehetőség van több hónapra vonatkozó támogatási igény egyszerre, a támogatással érintett hónapokat követően történő benyújtására is.

 

Igényelhető maximális támogatás

A két támogatási formában együttesen

  • maximum 500 ezer eurónak megfelelő forintösszeg, ha a vállalkozás válságtámogatásként veszi igénybe,
  • maximum 200 ezer eurónak megfelelő forintösszeg, ha de minimis támogatásként veszi igénybe.

A vállalkozás a támogatási időszakban több támogatási jogcímen is igényelhet támogatást, azokat kombinálhatja is.

 

A támogatásért kötelező vállalások

A-támogatásban és B-támogatásban egyaránt:

  • A vállalkozás vállalja, hogy a 2022. III. negyedév végi foglalkoztatotti létszáma legfeljebb 10%-kal csökken 2023. III. negyedév végére.
  • A vállalkozás vállalja energiahatékonysági beruházás végrehajtását legkésőbb 2024. december 31. napjáig.

 

Támogatási kérelem benyújtásának módja és határideje

A-támogatás:

Sikeres regisztrációt és a jogosultság támogató általi megállapítását követően 2023. március 31-ig nyújtható be kérelem az erre a célra létrehozott pályázati felületen (www.energiatamogatas2022.hu). Adószámonként adott hónapra kizárólag egy támogatási kérelem nyújtható be.

 

B-támogatás:

A beruházási hitelhez kapcsolódó támogatási kérelem a hitelintézeti szerződéskötést és annak hatályba lépését követően, legkésőbb 2023. március 31-ig nyújtható be a www.energiatamogatas2022.hu oldalon. A benyújtáshoz a pályázónak rendelkeznie kell az A-támogatás támogatói okiratával, illetve a beruházásra vonatkozó hitelszerződéssel.

 

A támogatás folyósítása

A-támogatás:

A támogatást egy összegben vagy több részletben folyósítják a támogatói okirat hatálybalépését követő 10 munkanapon belül.

 

B-támogatás:

A hitelszerződés megkötésének és hatályba lépésének igazolását követően kiállított támogatói okirat hatálybalépését követő 10 munkanapon belül.

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

Megjelent a pályázat, indulhat a roham a kisvállalkozások rezsitámogatásáért
2022-10-02

Megjelent a pályázat, indulhat a roham a kisvállalkozások rezsitámogatásáért

Már lehet regisztrálni a kis- és középvállalkozásoknak az extra energiatámogatásért. A pályázaton az év utolsó három hónap áram- és gázköltség növekményének 50 százalékát lehet megkapni.

Elolvasom
Óra indul: mától regisztrálhatnak a kisvállalkozások a rezsicsökkentő támogatásra
2022-10-20

Óra indul: mától regisztrálhatnak a kisvállalkozások a rezsicsökkentő támogatásra

Az év egyik legfontosabb határideje kezd el ketyegni a kisvállalkozásoknak. Mától regisztrálhatnak ugyanis az energiaköltségeik emelkedésének felét visszatérítő pályázatra.

Elolvasom
Gekkót és önerőt kaphatnak a rezsicsökkentéshez a Széchenyi Hitelt igénylők
2022-11-14

Gekkót és önerőt kaphatnak a rezsicsökkentéshez a Széchenyi Hitelt igénylők

Az energiahatékonyság növelésére felvehető, csak 0,5 százalékos kamatú Széchenyi Hitel mellé igényelhetnek a vállalkozások 15 százalékos önerőtámogatást, ha az állami kkv rezsipályázaton erre jogosultságot szereznek.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Egy éves az Otthon Start Program, ami a feje tetejére állította a lakáshitelezést
2026-09-01

Egy éves az Otthon Start Program, ami a feje tetejére állította a lakáshitelezést

Egy évvel ezelőtt indult el az Otthon Start Program, amely többek között rekordösszegű lakáshitel folyósítást, emelkedő hitelösszegeket és több kifeszített lakáshitel ügyletet hozott magával.

Elolvasom
12 év spórolás, 22 millió forint önerő – de mire elég ez ma a lakáspiacon?
2026-08-30

12 év spórolás, 22 millió forint önerő – de mire elég ez ma a lakáspiacon?

A lakáshitelekkel foglalkozó cikkekben jellemzően magától értetődőnek vesszük, hogy az adós rendelkezik a hitel felvételéhez minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Csakhogy a valóságban ennek a sok millió forintos összegnek a megléte sem magától értetődő, ráadásul az ingatlanárak jelentős emelkedésével ez a 10-20%-os részt jelentő összeg is sokat emelkedett. Az alábbiakban azt fogjuk megvizsgálni, hány havi átlagbérből rakható össze egy önerőnek elegendő mennyiségű összeg, illetve mire juthatott volna az a mindenkori átlagbérből élő személy, aki az elmúlt bő évtizedben a fizetése jelentős részét az önerő megteremtése érdekében megspórolta volna.

Elolvasom
Lakáshitel igénylés előtt: 10 dolog, amit érdemes ellenőrizni
2026-08-29

Lakáshitel igénylés előtt: 10 dolog, amit érdemes ellenőrizni

A lakásvásárlás sokak életének egyik legnagyobb pénzügyi döntése, és ha hitelre is szükség van hozzá, érdemes már jóval az adásvételi szerződés aláírása előtt felkészülni. Nemcsak az számít ugyanis, hogy mekkora hitelösszegre lenne szükségünk: a jövedelmünk, a meglévő tartozásaink, az ingatlan értéke, a rendelkezésre álló önerő és a hitel kondíciói egyaránt befolyásolhatják, hogy milyen lehetőségeink vannak.

Elolvasom