Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Elemzés

Mennyi most a törlesztője az 1, 3 és 5 milliós autóhitelnek?

2023-10-09|Frissítve: 2024-05-19

Egyre több fogyasztási hitelt vesznek fel a magyarok, a kamatcsökkentések kissé élénkítették az autóhitelezést is. Megnéztük, hogy most mekkora törlesztőrészlettel vehetünk fel 1, 3 és 5 millió forintos kölcsönt autóvásárlásra, ha alacsony, illetve magasabb a jövedelmünk. Nagyobb hitelösszegnél már több ezer forint különbség lehet a havonta fizetendő törlesztésben attól függően, hogy mennyit keresünk.

 

Míg az új autók eladása a Covid-járványt követően évről évre csökkent, úgy döntött csúcsokat a használtak értékesítése Magyarországon. A kereslet megugrása az árakat is felhúzta, a Hasznaltauto.hu adatai szerint az idei év első nyolc hónapjában a portálon meghirdetett járművek átlagára közelítette a 4,6 millió forintot, ami három év alatt 2 millió forintos növekedést jelent. A magas infláció miatti reálbércsökkenés és a magas hitelkamatok a használt autók piacán is éreztették a hatásukat, az idén már a kereslet és az áremelkedés is megtorpant. Az első félévben az adásvételek száma elmaradt a tavalyitól, pár százalékos emelkedésről júliusban és augusztusban számoltak be a szakportálok a DataHouse adatai alapján.

 

Az elmúlt években folyamatosan csökkent a háztartásoknak nyújtott gépjármű-vásárlási hitelek pénzintézeteknél lévő állománya a Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikája szerint: 2023 augusztusára 88,6 milliárd forintra, ami hat év alatt 100 milliárd forintos csökkenést jelent. A 88,6 milliárdból 71,5 milliárd forintot tett ki az 5 évet meghaladó lejáratú hitel.

autóhitelek

A fogyasztási hiteleknek ez a területe ugyanakkor éledezik, az idén augusztusban kötötték a legtöbb gépjárműhitel-szerződést a hitelintézetek, 599 darabot, míg januárban „csak” 344-et. Az új szerződések értéke januárban 1,24 milliárd forintot tett ki, míg augusztusban 2,16 milliárdot. Az átlagos hitelösszeg 3,6 millió forint volt az első nyolc hónapban.

 

Lefelé indult a THM

A keresletet élénkíti, hogy hónapról hónapra olcsóbb lett a hitelfelvétel: a januári 18,88 százalékról augusztusra 15,02 százalékra csökkent az autóvásárlási célú kölcsönök átlagos hitelköltség mutatója.

 

Az autóhitelek szabad felhasználású személyi kölcsönök, amelyek fedezet és önerő nélkül, rendszeres jövedelem igazolásával vehetők igénybe. Bármilyen célra felhasználhatók, így az MNB statisztikájában autóhitelként megjelölt szerződéseknél több olyan személyi kölcsön lehet, amit az igénylők – a hitelt részben vagy teljes összegben – járművásárlásra fordítják.

 

Ugyanakkor az autófinanszírozás a 2008-as pénzügyi válságot követően a lízing konstrukció felé mozdult el hazánkban, és jelenleg ez dominál, főleg az újautó-piacon. A lízing biztonságosabb a finanszírozó cégnek, mert a jármű a futamidő végéig a tulajdonában marad, és ennek igényléséhez legalább 20 százalék önerőt is fel kell mutatnia az autósnak.

Egyre több fogyasztási hitelt vesznek fel a magyarok: idén rendkívül megnőtt a kereslet a személyi és áruhitelek iránt. Az újonnan kötött személyi kölcsönös szerződések száma csúcsra ugrott augusztusban (24 484 darabra), míg az új áruvásárlási és egyéb hitelek száma a negyedik hónapja folyamatosan emelkedett, augusztusra 26 786-ra. Az új személyi hitelek 51 milliárd forintot tettek ki, ami jókora összeg: ötven milliárd forintot meghaladó havi kihelyezésre korábban csak kétszer volt példa a statisztika szerint, 2022 májusában és júniusában. Az új áruvásárlási és egyéb hitelek értéke augusztusban mintegy 31 milliárd forintot tett ki, ami az idei legmagasabb havi összeg.

 

Magasabb jövedelemmel a hitel is kedvezőbb

Nagyon nem mindegy, hogy mekkora jövedelemmel – ami általában igazolt bér vagy nyugdíj szokott lenni - igényel valaki kölcsönt, mert magasabb havi bevétellel olcsóbb a hitelfelvétel. Az autóvásárláshoz igényelt 3 millió forintos hitel, hat éves futamidővel számolva, legalább 450 ezer forint jövedelem mellett 15 százalékos THM (ez a teljes hiteldíjmutató, amely a hitelfelvétel költségét jelzi) alatt is felvehető.

 

A Bank360.hu autóhitel kalkulátorának ajánlatai 14,45 és 18,82 százalékos THM mellett szórnak. Ugyanilyen THM-ekkel igényelhet kölcsönt az is, aki legalább 600 ezer forint jövedelmet tud igazolni. (Akad olyan pénzintézet, amelynek 14 százalékos THM alatti ajánlata is van.)

3 milliós kölcsön

A CIB Banknál most 14,45 százalékos THM mellett 61 138 forint havi törlesztőrészlettel vehetünk fel 3 milliós kölcsönt, amiért a hat éves futamidő alatt összesen 4 401 936 forintot kell visszafizetnünk.

hárommilliós kölcsön

Jóval kisebb, 250 ezer forintos jövedelemmel viszont már 15,61 és 25,11 százalékos THM-ek a bankok ajánlatai. Ez azt jelenti, hogy legalább mintegy 1600, legfeljebb közel 15 000 forinttal magasabb havi törlesztést fizethetnek a jól keresőkhöz képest az alacsonyabb jövedelműek a 3 milliós hitelért. A CIB kölcsönéért 15,61 százalékos THM-mel és 62 769 forintos törlesztéssel összesen 4 519 368 forint lesz a futamidő végi teljes visszafizetés.

 

Az Erste már 65 059 forint törlesztést kér a 17,68 százalékos THM-mes hiteléért, amivel a visszafizetendő összeg 4 714 268 forintra ugrik.

5 milliós hitel

Ugyanilyen kondíciókkal igényelhetünk 5 millió forintos kölcsönt is, itt az alacsony és a magas jövedelmű hitelfelvevők havonta fizetendő törlesztőrészlete között mintegy 2700-15 700 forint különbség lehet. Így a magasabb kockázatúnak besorolt alacsonyabb jövedelműek akár 200 ezer és 1,1 millió forint közötti összeggel is többet fizethetnek vissza a banknak a futamidő végén, mint a jobban kereső társaik.

ötmilliós hitel

Egymilliós hitelnél van kedvező ajánlat is

Ha csak egymillió forint hitellel pótoljuk ki az autóvásárlásra szánt pénzünket, akkor már nincs akkora különbség a jól és a rosszabbul keresők törlesztője között. A legjobb banki ajánlatokkal - négy éves futamidővel számolva - alig pár száz forint különbség van a havi törlesztésben és 25 ezer forint a teljes visszafizetésben.

egymilliós kölcsön

1 milliós hitel

Promóció

Kapcsolódó cikkek

Magas kamat mellett is viszik a személyi kölcsönt, mint a cukrot
2023-10-03

Magas kamat mellett is viszik a személyi kölcsönt, mint a cukrot

Mintha lassacskán éledezni kezdene a lakossági hitelpiac, de az egy évvel ezelőtti eredményekhez képest azonban továbbra is nagy lemaradásban van. A személyi kölcsön népszerűsége töretlen, a babaváró hitel pedig év végére, egy kisebb hajrára még feltámadhat. A Magyar Nemzeti Bank által frissen közzétett hitelpiaci adatokat elemezzük.

Elolvasom
Megjött a húsz perc alatt folyósított személyi kölcsön
2023-09-28

Megjött a húsz perc alatt folyósított személyi kölcsön

Akár 20 perc alatt személyi hitelhez juthatnak az ügyfelek a Cofidisnél, elég hozzá, ha náluk van a mobiltelefonjuk és a személyi igazolványuk. A hitelképességet ugyanis automatikusan tudja ellenőrizni a bank PSD2 irányelvnek köszönhetően, amivel várhatóan egyre több bank él majd, ez pedig jobb helyzetbe hozza az ügyfeleket. 

Elolvasom
Egyre többen élnek hitelből, és egyre nehezebben törlesztenek 
2023-09-25

Egyre többen élnek hitelből, és egyre nehezebben törlesztenek 

Akinek folyószámlahitele van, egyre nagyobb mínuszba kerül a hónap végére. A kártyahiteleknél is növekszik az átlagos összeg, és gyakoribb a késedelem. A csúcsot döntő személyi kölcsönöket is egyre nehezebben törleszti a lakosság.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrisebb hírek

Ilyen betéti kamatok közül válogathatnak a pénzüket lekötők
2025-03-21

Ilyen betéti kamatok közül válogathatnak a pénzüket lekötők

Az állampapírkamatokért folyó versenyben ott vannak a lekötött betéti ajánlatok is, amely között találni 5-6 százalék felettieket is különböző futamidőkre. Megmutatjuk, március második felében milyen lehetőségek közül válogathatnak a kisbefektetők. 

Elolvasom
Itt az újabb kamateső, ezek a bankok ajánlatai a PMÁP-osoknak
2025-03-20

Itt az újabb kamateső, ezek a bankok ajánlatai a PMÁP-osoknak

A napokban újabb 300 milliárd forintnyi állampapírkamat érkezik a kisbefektetőkhöz, és le is jár hamarosan egy 260 milliárdos sorozat. A bankok is beszálltak a megtakarításokért folyó versenybe, betétre és jelzáloglevélre is kínálnak versengő kamatot.

Elolvasom
Megjelent a határozat: minden településre ATM-et akar a kormány
2025-03-19

Megjelent a határozat: minden településre ATM-et akar a kormány

Az ország valamennyi településére legalább egy bankjegykiadó automatát akar a kormány. Ennek megvalósításáról a nemzetgazdasági miniszternek kell tervet készítenie április 30-ig.

Elolvasom