Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Hír

Itt vannak a részletek a munkáshitelről és az új lakásfelújítási támogatásról

2024-10-30|Frissítve: 2025-04-23

Négymillió forint kamatmentes munkáshitelt kaphatnak a dolgozó fiatalok. A vidéki otthonfelújítási támogatás hasonló lesz a 2021-2022-eshez, aki akkor nem merítette ki a 3 milliós támogatási keretet, újra részt vehet a programban.

Bejelentettek több részletet is a Gazdaságpolitikai Akcióterv egyes elemeiről a szerdai rendkívüli Kormányinfón. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter ismertette a munkáshitel részleteit, amelyet jövőre vehetnek majd fel azok a fiatalok, akik nem tanulnak már, hanem dolgoznak, emiatt Diákhitelre nem jogosultak. 

A munkáshitelnél is lesz gyerekkedvezmény

munkáshitelt 17-25 éves fiatalok igényelhetik, ha legalább heti 20 órában dolgoznak vagy vállalkoznak. A hitel kamatmentes lesz a számukra, viszont vállalniuk kell, hogy legalább öt éven át nem költöznek külföldre. A hitel maximális összege 4 millió forint, a futamideje pedig 10 év lesz. 

A gyerekvállalást is támogatják a hitelfelvevők számára. Az első gyermek megszületése után két éven át szüneteltetni lehet a törlesztést, a második gyereknél szintén lehet kérni két év halasztást, és a fennálló tartozás felét is elengedik. A harmadik gyerek után pedig a teljes fennálló tartozást elengedi az állam. 

Csak gyerekeseknek is falvakban lesz újra az otthonfelújítási támogatás

A vidék otthonfelújítási támogatásról is több részletet elmondott a miniszter. A program hasonló lesz a 2021-2022-es nagy sikerű otthonfelújítási támogatáshoz, annyi különbséggel, hogy most csak az 5 ezer fő alatti településeken lehet majd igénybe venni. 

A gyerekes családok igényelhetik a maximum 3 millió forintos támogatást, amely legfeljebb 50 százalékban fedezheti majd az anyag- és munkadíjakat. A támogatás mellé kedvezményes jelzálog fedezetű hitel is igényelhető, amelynek a maximális összege 6 millió forint. Az állam 3 százalékpontos kamattámogatást nyújt erre a hitelre. (Az előző otthonfelújítási programban a hitel fix 3 százalékos kamatú volt, most még tisztázásra szorul, hogy az újnál ugyanígy lesz-e, vagy arról van szó, hogy a bankok ügyleti kamatához képest ad az állam 3 százalékpont kedvezményt. Valószínűbb verzió, hogy ugyanúgy fix százalékos lesz ez a hitel is, mint az előző.)

Azok is részt vehetnek a programban, akik az előző otthonfelújítási támogatásban is részt vettek korábban, ha akkor nem merítették ki a maximum 3 millió forintos állami támogatási keretet. Ők a két programban összesen maximum 3 millió forint támogatásra jogosultak. Aki tehát az előző felújítási támogatás során például 2 millió forintot kapott az államtól, most még egymillió forintnyi támogatásra jogosult, ha felújítást tervez, és megfelel a feltételeknek. 

 

Promóció

Kapcsolódó cikkek

Könnyítik a besülni látszó otthonfelújítási támogatás igénylését
2024-09-27

Könnyítik a besülni látszó otthonfelújítási támogatás igénylését

Egyszerűsítik az otthonfelújítási támogatás igénylését, és a jogosultak köre is kibővülhet. A konkrétumokra még várni kell, de nagy szükség lesz rájuk, ha életet akarnak lehelni a vonzó, a gyakorlatban eddig mégis nagyon nehézkes energetikai programba.

Elolvasom
Indul a roham az otthonfelújítási támogatásért: túlélőkészlet az igénylőknek
2024-06-30

Indul a roham az otthonfelújítási támogatásért: túlélőkészlet az igénylőknek

Július 1-től lehet beadni az igénylést a maximum 6 millió forintos otthonfelújítási támogatásra. Nagy lesz a roham, ezért összeállítottunk egy túlélőcsomagot arról, hol, hogyan és milyen iratokkal és dokumentumokkal lehet sikeres a kérelem benyújtása.

Elolvasom
Újraindul a lakásfelújítási támogatás, de csak kistelepüléseken
2024-10-17

Újraindul a lakásfelújítási támogatás, de csak kistelepüléseken

Újraindul a 2022 végén zárult lakásfelújítási program, amiben 3 millió forint támogatást és 6 millió forint kedvezményes hitelt lehetett felvenni. Az új támogatás azonban csak kistelepüléseken lesz elérhető.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Egyre kifeszítettebbé válnak a magyarországi jelzáloghitel-ügyletek
2025-07-10

Egyre kifeszítettebbé válnak a magyarországi jelzáloghitel-ügyletek

Egyre kifeszítettebbé válnak a magyarországi jelzáloghitel-ügyletek, legalábbis ez látszik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tegnap megjelent, 2025. I. negyedévére vonatkozó, a lakossági jelzáloghitelek befogadáskori hitelfedezeti mutatójáról szóló jelentéséből.

Elolvasom
Módosítanád a lakásbiztosításod? Mutatjuk, mire érdemes figyelni!
2025-07-09

Módosítanád a lakásbiztosításod? Mutatjuk, mire érdemes figyelni!

Jelentősen megugrott az érdeklődés a lakásbiztosítások iránt, az internetes keresések ezen a téren a kelet-magyarországi régióban nőttek leginkább. A viharos időjárás ez alapján sok ingatlantulajdonost ösztönöz a biztosításkötésre vagy a meglévő szerződés felülvizsgálatára. Összegyűjtöttünk néhány szempontot, amelyek segíthetnek, hogy a jövőben megfelelő védelemmel felvértezve álljunk a vihar elé, ha az megérkezik.

Elolvasom
Melyik éri meg jobban: lakást venni vagy bérelni?
2025-07-09

Melyik éri meg jobban: lakást venni vagy bérelni?

Két hét múlva kerül sor a felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetésére, amikor is több tízezer diák tudja majd meg, hogyan alakul az élete az ősz beköszöntével. A kollégiumon kívül gondolkodók számára felmerül a kérdés, hogy mi éri meg jobban anyagilag – lakást venni vagy bérelni?

Elolvasom