Hír

Még három hetet kapnak az ingyen napelemre pályázók

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2021-12-22|Frissítve: 2022-01-18

Az eredetileg tervezett három héthez még 20 napot kapnak azok, akik indulni akarnak a rendkívül kedvező napelemes pályázat ingyen millióiért. A beadási sorrend nem számít, de a pályázni csak úgy lehet, ha már van előszerződésünk a kivitelezővel.

 

Meghosszabbítják a lakossági napelem pályázat beadási határideje - tette közzé az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Az ITM a nagy érdeklődéssel indokolj azt, hogy a határidő húsz nappal meghosszabbodik. A december 6-án indult pályázatra több szakaszban lehet jelentkezni, hetente újabb megyék kapcsolódnak be, így Pest megyében és Budapesten például még csak a jövő hét elején nyílik meg a lehetőség.

A jelentkezőknek adott plusz 20 nap minden határidőre és megyére vonatkozik, azokra is, amelyeknél már napokon belül lejárna. Az új határidőkkel Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyéből január 16-án 18 óráig lehet pályázni. Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Somogy és Tolna megye lakosai január 23-án 18 óráig indulhatnak, míg Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből január 30-án 18 óráig. A negyedik, utolsó szakasz december 27-én 17 órától indul majd Budapest és Pest megye lakói számára, ők február 6-án 18 óráig nyújthatnak be pályázatot az új határidővel.

 

A vissza nem térítendő támogatás maximális mértéke napelemekre bruttó 2,9 millió forint, fűtéskorszerűsítéssel együtt 11,3 millió forint. A pályázatok benyújtásának sorrendje nem számít, minden, határidőn belül benyújtott kérelmet elbírálnak. A jövedelmi feltételeket teljesítő pályázók egy objektív rendszer alapján kapnak pontszámot, amely előnyben részesíti a gyermeket nevelőket és a fejlesztendő járásokban élőket. A pályázat a 4,85 millió forint alatti átlagos jövedelmű tulajdonosok esetén vehető igénybe.

 

A benyújtás feltétele az előzetes kivitelezői megállapodás megkötése valamelyik regisztrált vállalkozóval. Ezek a cégek és szakemberek megtalálhatók a pályázati honlapon, érdemes mielőbb felvenni velük a kapcsolatot, mert a sok érdeklődő miatt egy-egy régióban elfogyhat a kapacitás. Arra is számítani kell, hogy esetleg nem sikerül generálkivitelezőt találni valahol, és ebben az esetben több vállalkozóval kell szerződni.

 

Ez a lehetőség a támogatás magas összege mellett azért is számít kivételesen kedvezőnek, mert nem kell önerő. Mivel a teljes költséget az állam állja, érdemes azt is megfontolni, hogy az energetikai korszerűsítéssel együtt érdemes-e további felújítást elvégezni, amire szintén vannak kedvező lehetőségek, mint például az otthonfelújítási támogatás.

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

Már szerelés közben érdemes biztosítani a napelemet
2021-12-28

Már szerelés közben érdemes biztosítani a napelemet

A napelemes pályázattal olyan értékes berendezések kerülnek egy házra és házba, amit már a kivitelezés során érdemes lehet biztosítani. Az átadás után pedig mindenképpen érdemes beletenni a lakásbiztosításunkba.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 hó96 hó
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz
2026-11-07

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz

Az autóvásárlás sokak számára nem a döntéssel, hanem a kereséssel kezdődik nehezen. A több tucat szűrő, a különböző motortípusok és felszereltségi szintek között könnyű elveszni, különösen azoknak, akik egyszerűen csak egy családi autót, megbízható városi modellt vagy hosszú utakra alkalmas járművet keresnek.

Elolvasom
Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra
2026-11-06

Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra

Bár a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások egységes év végi fordulónapját már réges-régen eltörölték, idén novemberben is több mint 700 ezer jármű üzembentartója előtt nyílik meg a biztosítóváltás lehetősége. Közülük közel 400 ezren személyautóval rendelkeznek, a szakértők pedig arra számítanak, hogy mintegy 65-70 ezer szerződést cserélhetnek le az év végi kampányban.

Elolvasom
A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik
2026-11-05

A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik

Diákként a megtakarítás sokszor távoli célnak tűnhet, különösen akkor, ha még nem rendelkeznek rendszeres, fix jövedelemmel. Pedig a félretett pénz esetében nem feltétlenül az összeg nagysága a legfontosabb, hanem a rendszeresség és a tudatosság. Már kisebb összegekkel is érdemes elkezdeni a takarékoskodást, hiszen idővel ezek is számottevő megtakarítássá válhatnak, miközben kialakul egy olyan pénzügyi rutin, amely később is hasznos lehet.

Elolvasom