Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Hír

Rákattantak a magyarok a mobilbankolásra

2023-04-19|Frissítve: 2025-03-28

A magyar ügyfelek többsége már használ internet- és mobilbankot – állapította meg a Gránit Bank felkérésére készített kutatás. A megkérdezettek kétharmadának van internetbankja, 58 százalékuk pedig mobilapplikációval, okostelefonon is intézi a pénzügyeit.

 

A több mint ezer fős, online kutatás keretében banki ügyfeleket kérdeztek bankolási, ezen belül digitális bankolási szokásaikról és véleményükről. A felmérés eredménye a digitális bankolás népszerűségének növekedését igazolja vissza: a megkérdezettek 72 százaléka nyitott arra, hogy okostelefonon igénybe vehető szolgáltatásokat használjon, 52 százalék kifejezetten figyeli, 44 százalék pedig szereti az elsők között kipróbálni a technológiai újdonságokat – írja közleményében a magát digitális bankként meghatározó Gránit Bank. Az ügyfelek számára rendkívül fontosak a költségek is.

 

A digitalizáció az ügyfelek értelmezésében azt jelenti, hogy a banki ügyeik minél szélesebb körét intézhetik online, papírmentesen. Az internetbankon túl, a „jó” mobilapplikációt, a videóbankon keresztüli ügyintézés és az online hitelfelvétel lehetőségét is a digitális bankolás elvárt részének tekintik.

 

A mobilapplikáció használata egyre inkább megközelíti a webes internetbank használati arányát. A megkérdezettek 64 százaléka rendelkezik aktív internetbank-hozzáféréssel, és 58 százalék használ banki mobilalkalmazást.

 

Magas jövedelmű, 30-as férfiak bankolnak a Gránitnál

A kutatás keretében a Gránit a saját ügyfeleit is megkereste; az ügyfélkörét jellemzően felsőfokú végzettségű, budapesti, 30 év feletti férfiak teszik ki, akik az átlagosnál magasabb jövedelműek.

 

A megkérdezett ügyfelek nagy többsége (76 százalék) tudatosan „digitális bankot” választott, amikor a Gránit mellett döntött. Elsősorban azt értékelték, hogy a bank évről évre piacvezető innovatív pénzügyi megoldásokkal jelenik meg, de fontosnak tartják a zöld, környezetbarát működést, valamint a kedvező díjszabást.

 

A pénzintézet ügyfeleinek közel 80 százaléka aktív eBank mobilapplikáció felhasználó, ami jelentősen meghaladja a szektor átlagát. Az applikáción keresztül az ügyfelek – a kutatás szerint – leginkább forint és deviza átutalási megbízásokat indítanak. A betétlekötéseiket is túlnyomórészt okostelefonjukon keresztül intézik: például a lakossági betétlekötések 90 százaléka eBankon keresztül történik. Az ügyfelek 90 százaléka indítja a számlanyitását digitális csatornán keresztül, a VideóBankon vagy Szelfivel.

A „klasszikus termékeken” túl az ügyfelek egyre inkább igénylik a pénzügyi tudást és tudatosságot fejlesztő mobilbanki megoldásokat is. A Gránit lakossági ügyfeleinek 88 százaléka rendszeresen használja az eBank „Pénzügyeim” funkciót havi kiadásainak nyomon követésére, és a kártyás költésekhez kapcsolódó, szén-dioxid-kibocsátást bemutató Öko Kalkulátort is egyre többen alkalmazzák. A gyermekek pénzügyi edukációját szolgáló, Gránit Family mobilalkalmazást pedig a Family Junior számlacsomaggal rendelkezők 18 százaléka töltötte már le.

Promóció

Kapcsolódó cikkek

Újabb betéti kamatemelés a Gránit Banknál
2023-03-30

Újabb betéti kamatemelés a Gránit Banknál

A GRÁNIT Bank rendszeresen felülvizsgálja betéti kamatait, hogy ügyfeleinek tartósan kedvező kamatokat adjon a megtakarításokra. Legutóbb 2023.03.14. napjától hajtott végre 25-200 bázispontos emelést a betéteinél.

Elolvasom
Nagy diákszámla körkép: mennyiért bankolhatnak ma a fiatalok?
2023-04-13

Nagy diákszámla körkép: mennyiért bankolhatnak ma a fiatalok?

A diákszámlák jellemzően kedvezményes csomagok, amelyek jóval olcsóbbak, mint a hagyományos számlák. Ha jobban megnézzük, nem is kevés az a költség, ezért érdemes összehasonlítani az ajánlatokat a döntés előtt. Cikkünkben annak jártunk utána, hogy hol mennyiért bankolhatnak ma a fiatalok, akár már kisgyerekként.

Elolvasom
Minden ügyfelet érintő újítást vezet be az OTP
2023-08-30

Minden ügyfelet érintő újítást vezet be az OTP

Most már nem kell begépelni az ügyfélszolgálat hívása után a rengeteg titkos kódot, mert egy push üzenet fogadásával kiváltható ez a folyamat. A jövőben a kimenő hívásokra is alkalmazná ezt a bank, az ügyfeleket kereső OTP-sekkel szemben ugyanis egyre bizalmatlanabbak az ügyfelek az adathalász kísérletek elszaporodása miatt. 

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban
2025-12-04

Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban

Aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről szóló megállapodást: előbbi 11, míg utóbbi 7 százalékkal emelkedik 2026-tól. A megállapodásról Orbán Viktor miniszterelnök számolt be csütörtök reggel közösségi oldalán.

Elolvasom
Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság
2025-12-04

Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság

A Gránit Bank új Nyugdíj-előtakarékossági számláját (NYESZ) kedvező feltételekkel kínálja az ügyfeleknek, számlanyitási akcióval, lakossági állampapírokra díjmentes, egyéb értékpapírok tekintetében kedvező letéti őrzési díjjal, valamint egyedi, diverzifikált portfólió kialakításának lehetőségével. A számla néhány kattintással, teljesen online megnyitható és kezelhető a bank mobilalkalmazásában.

Elolvasom
Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt
2025-12-03

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

Új korszakot nyitott a hitelezésben az Otthon Start Program: soha annyi lakáshitelt nem vettek még fel a magyar háztartások, mint idén októberben, a szerződött összeg meghaladta a 250 milliárd forintot. Rekord született az egy szerződésre jutó hitelösszeget illetően is. A személyi kölcsön népszerűsége töretlen és a babaváró hitelből is most fogyott idén a legtöbb.

Elolvasom