Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Elemzés

A rekordot döntő áruhitelek lettek az ajándékozás nyertesei

2022-02-09|Frissítve: 2022-02-09

Tavaly decemberben már elkezdődött a személyi kölcsönök drágulása, ami a legnépszerűbb szabad felhasználású hitel folyósításán is rajta hagyta a nyomát. A kisebb összegű kölcsönök iránti igény viszont nem csillapodott, az áruhitelek a karácsonyi ajándékvásárlás időszakában új rekordot értek el.

 

33,3 milliárd forintos összegben helyeztek ki a bankok személyi kölcsönt decemberben, vagyis ismét tovább csökkent a hiteltípus havi folyósítása a novemberi 38,3 milliárd forintos havi folyósítást követően. Az egy évvel korábbi, 2020. decemberében kihelyezett 22,1 milliárd forintot így is meghaladja. Habár a válság bezuhanásán már túl van a személyi kölcsön, a koronavírus előtti számokat nem tudja hozni a hiteltípus.

Az év végén rendszerint alacsonyabb összegben folyósított személyi hitelek a szokásosnál is nagyobb mértékben csökkentek. Összességében a 2020-as év során gyakorlatilag elveszett hiteltípust idén nyáron visszaerősítették a bankok intenzív kampányok segítségével, de épp mikor már elérhető közelségbe került volna a 2019. májusi 55,8 milliárd forintos rekordérték, visszacsúszott a hitelek folyósítása. Így a tavaly szeptemberi 46,3 milliárd forint számít a válság utáni csúcsértéknek, amitől most már messze kerültek a személyi kölcsönök.


Hasonlítsd össze az alábbi kalkulátorral az elérhető személyi kölcsönöket! Állítsd be, hogy mekkora hitelösszegre van szükséged, és találd meg a számodra ideális ajánlatot! A kalkuláció ingyenes.

Folyamatosan drágulnak a személyi kölcsönök

 

A személyi hitelek további erősödését az időközben érvényesülő kamatemelések is nehezíthetik. A bankok meglehetősen sokáig kitartottak, így a személyi kölcsön kamatemelése csak a karácsony előtt kezdődött el szemben a lakáshitelek költségének őszi megugrásával. Decemberben viszont már a személyi hitelek sem úszták meg. Az átlagos évesített kamat 11,84 százalékra nőtt a korábbi 11,74 százalékról, az átlagos THM pedig hasonló mértékben 12,39 százalékra emelkedett a novemberi 12,26 százalékhoz képest.

Ez azonban még önmagában nem jelent jelentős drágulást, tavaly május előtt ennél magasabb költségek jellemezték a személyi kölcsönöket. Ugyanakkor a személyi hitelek drágulása azóta folyamatosan tart, könnyen lehet, hogy hamar visszatérnek a válság előtti 13 százalék körüli átlagos kamatszintek.

Rekordot döntöttek viszont az áruhitelek

 

Már a Black Friday akciók hónapjában, novemberben is rekordközeli, 3,5 milliárd forintos összegben vettek fel az áruházakban azonnali kölcsönt a fogyasztók. A tavaly decemberi 4,4 milliárd forinttal viszont már megdőlt a pont egy évvel korábban, szintén karácsonykor felvett 3,6 milliárd forintos korábbi rekordérték. A karácsonyi szezon tehát még mindig jó alkalmat biztosít a nagyobb értékű ajándékok, például elektronikus termékek megvételére.

Az áruhiteleknél pedig decemberben még nem érvényesült a személyi kölcsönökre már jellemző kamatemelés. Az egy éven túli, de öt éven belüli kamatfixálás esetén felvett áruhitelek THM-e még csökkent is 10,82 százalékra a korábbi 11,11 százalékról, míg az éven belüli fixálás esetén csak alig emelkedett 13,37 százalékra a THM a korábbi 13,31 százalékról. Ellentétben a személyi kölcsönökkel, az áruhiteleknél a karácsonyi akciók többet számítottak, mint a kamatemelés.

 

A szabad felhasználású jelzáloghitelek azonban hasonló utat jártak be, mint a személyi hitelek. A decemberi 8,7 milliárd forintos folyósítás süllyedést jelent az előző havi 9,3 milliárd forinthoz képest, és április óta a legalacsonyabb havi hitelkihelyezést jeleníti meg. A kamatemelés már a szabad felhasználású jelzáloghiteleket is utolérte, az átlagos THM így már 6,27 százalékot tett ki a novemberi 5,82 százalékhoz képest- ez még magasabb emelkedés, mint amivel a szintén szabad felhasználású személyi kölcsönök költsége növekedett.

Promóció

Kapcsolódó cikkek

Személyi kölcsön, áruhitel - megéri-e?
2019-11-20

Személyi kölcsön, áruhitel - megéri-e?

Az év vége a karácsony mellett a nagy bevásárlások és nagy beszerzések ideje is. A karácsonyi ajándékok mellett sokan ebben az időszakban cserélik le régi, elavult gépeiket, berendezéseiket és kütyüiket.

Elolvasom
Megtolták az akciók az áruhiteleket, hatott a Black Friday
2022-01-13

Megtolták az akciók az áruhiteleket, hatott a Black Friday

Lendületet vettek az áruhitelek a csábító akcióktól, és az utolsó “békebeli”, azaz banki kamatemelésektől még többnyire mentes hónapban az előző évinél és az októberinél is több fogyott belőlük.

Elolvasom
Laptop nulla százalékos hitelre – erre figyelj, nehogy bedőlj a boltosok nagy trükkjének
2021-08-27

Laptop nulla százalékos hitelre – erre figyelj, nehogy bedőlj a boltosok nagy trükkjének

Bár sok helyen nulla százalékos áruhitel mellett kínálják eladásra a laptopokat, még akkor sem feltétlenül ez a legjobb választás, ha kölcsönből szereznénk be ezt a tanulási segédeszközt.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrisebb hírek

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak
2025-05-21

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosság terén is lehet fejlődni.

Elolvasom
Szja-bevallás: ma éjfél a határidő!
2025-05-20

Szja-bevallás: ma éjfél a határidő!

Május 20. a személyijövedelemadó-bevallás határideje. Aki eddig nem nézte meg, és nem fogadta el a NAV által készített bevallási tervezetét, annak a határidő lejártával a tervezete automatikusan bevallássá válik. Ez azonban nem mindenkire vonatkozik, így mindenképpen érdemes foglalkozni a tervezettel.

Elolvasom
Hogyan takaríts meg a gyermeked jövőjére?
2025-05-17

Hogyan takaríts meg a gyermeked jövőjére?

A szülők szeretnének gondoskodni a gyerekeikről, de általában tanácstalanok, hogyan fogjanak hozzá. Az iskoláztatás, az albérlet, az első lakás megvásárlása hatalmas terhet jelent majd a jövőben, és az is aggaszt sokakat, hogyan boldogul a gyerek, ha a kenyérkereső családfővel történik valami.

Elolvasom