Még könnyebbé tették az Easypayt, 100 ezer forint kamatmentesen

Bedobta egy nagybank a három hónapig kamatmentes rezsipénzt

Még könnyebbé tették az Easypayt, 100 ezer forint kamatmentesen

Bedobta egy nagybank a három hónapig kamatmentes rezsipénzt

Bank360 tartalom
2022-10-21 Frissítve: 2022-11-17
2022-10-21 Frissítve: 2022-11-17
30077738

Kamatmentes gyorssegélyt vezet be az Erste az Easypayt használó ügyfeleinek. Az igazán könnyű pénzt most három hónapig adja így százezer forintig, jövőre pedig a közműszámlákra már 150 ezer forintig.

 

Már a magyar háztartások 44 százaléka érzi, hogy romlott az anyagi helyzete az utóbbi 2-3 évben. Ez az elmúlt öt évben mért legmagasabb érték, tavaly ez az arány még 35 százalék volt. A magyarok egyharmadának nincs semmilyen megtakarítása, még tartalék készpénz formájában sem.

 

Az IMAS International az Erste Csoport számára a 15 éveseknél idősebbek körében körében végzett reprezentatív kutatása szerint a megtakarításokat a magyarok fontosabbnak tartják, mint korábban, de nem tudnak spórolni. 2019-ben 70 százalék tartotta szükségesnek, hogy félretegyen, 2022-ben ez az arány már 79 százalék volt. Eközben 15 százalék mondta azt, hogy többet tesz most félre, mint 3-4 évvel ezelőtt, 35 százalék ugyanannyit képes megspórolni, 51 százaléknak viszont a korábbinál is kevesebb a megtakarítható pénze.

 

A magyar háztartásokat felkészületlenül érte a kétszámjegyű pénzromlás – állítja Harmati László, az Erste Bank vezérigazgató-helyettese. Felmérések szerint a magyar háztartások mintegy kétharmada pénzügyileg sérülékeny, egy váratlan helyzet bármikor felboríthatja a családi költségvetést.

 

Az Erste Bank most erre a helyzetre reagálva vezet be egy elég vonzó lehetőséget nemrég elindult szolgáltatása részeként. Az idén indult Easypay olyan váratlanul megugró kiadásoknál kínál például jó megoldást, amelyekre – megtakarítások nélkül – sok családban nincs fedezet. Az EasyPay szolgáltatással most három hónapon át kamatmentesen lehet átmeneti segítséghez jutni, és abból akár a rezsiszámlákat fizetni. A lehetőség jelenleg havi százezer forintig érhető el, ám januártól a közműszámlák kiegyenlítésekor 150 ezer forintig lesz igényelhető.

Kalkulátorunkkal itt kiszámolhatod, mennyi lesz a rezsiköltséged.

 

Mi az Easypay?

Az EasyPay egyszerűen, néhány kattintással igénybe vehető szolgáltatás. Az Erste George mobilapplikációjában vagy webes felületén a kártyás fizetéseket követően lehet igényelni a részletfizetési szolgáltatást, a tranzakció után bármikor. A részletfizetésre minden 20 ezer és 50 ezer forint közötti kártyás fizetés esetén lehetőség van – maximum havi százezer forintig. A könnyen igényelhető részletfizetés feltétele a meglévő folyószámlahitel vagy hitelkártya – a részletfizetés azonban ezen hitelek kamatánál lényegesen kedvezőbb feltételekkel igényelhető. A kölcsön bármikor előtörleszthető, a részletfizetést a kamatmentes három hónapon túl is igénybe lehet venni.

 

Az emberek fele hagyja a pénzét semmi kamaton megromlani

A magyaroknak csupán harmada elégedett valamennyire azzal az összeggel, amit félre tud rakni, míg 30 százalékuk úgy válaszolt: egyáltalán nem felel meg a saját elvárásainak a megtakarított összeg. A legtöbben általános céllal (53 százalék) illetve vészhelyzetre spórolnak (52 százalék), míg sokan (37 százalék) gyűjtenek a nyugdíjas éveikre. A válaszadók 38 százaléka mondta azt, hogy egy nagyobb jövőbeli kiadásra, lakás vagy autó vásárlására gyűjt, míg drágább elektronikai eszközre vagy nyaralásra 14-14 százalék, oktatásra, képzésre pedig mindössze 8 százalék tesz félre.

 

A kutatás eredménye szerint a magyarok 40 százaléka az interneten kutakodva szerzett információk alapján dönt arról, mibe fektesse a pénzét, 34 százalék a családra és a barátokra támaszkodik, míg 26 százalék a banki tanácsadótól, 9 százalék pedig a közösségi médiából tájékozódik Ugyanakkor a válaszadók mindössze 29 százaléka gondolja magáról azt, hogy nagyon vagy inkább jól tájékozott pénzügyi kérdésekben.

 

A pénzügyi tájékozottság alacsony szintjét mutatja, hogy a megtakarítással rendelkezők közel a fele alig vagy egyáltalán nem kamatozó eszközökben tartja a pénzét: 26 százalék készpénzben, 20 százalék bankszámlán.

 

Promóció

Ne maradj le semmiről, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek

Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text

Születési dátum

bezárás Köszönjük, a választott bank hamarosan keresni fog Téged!
Értékeld a Bank360-at!