Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Hír

A hétvégén indul a lakásbiztosítási kampány, ügyfelek százezrei válthatnak jobb ajánlatra

2025-02-26|Frissítve: 2025-03-04

Az idén is százezres nagyságrendben válthatnak biztosítót a lakásbiztosítással rendelkezők. Akik váltottak tavaly, jól jártak, ugyanannyi pénzért jobb biztosítást köthettek. Az MNB szigorít: több minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítást vár el, és a röghöz kötést is megnehezíti a biztosítók számára. 

 

2024-ben több mint 400 ezren tekintették át a lakásbiztosítási szerződésüket - mondta Túri Anikó, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára a hétvégén, március elsején induló kampányt beharangozó sajtótájékoztatón. Az államtitkár reméli, az idén is sikeres lesz a kampány, több ponton változtattak ennek érdekében a feltételeken. 

Az idén nem zavarja meg ezt az időszakot hosszú hétvége, húsvéti ünnepek, és a szerződések is egységesek április végén járnak le, az újak pedig május 1-jén indulnak. Túri Anikó hangsúlyozta, mindenkinek érdemes átnéznie a szerződését, különösen azoknak, akiknek több éves már a biztosításuk. 

A tavalyi kampány minden várakozást felülmúlt, összesen 640 ezer szerződést kötöttek újra - mondta Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke. Ennek a felénél váltottak, a másik felét ugyanannál a biztosítónál kötötték újra. A legfontosabb eredmény viszont az, hogy nőtt a lakásbiztosítási piacon a penetráció és fokozódik a verseny. 

Az MNB nem elsősorban árversenyt, hanem szolgáltatási és ár/érték arányt javító versenyt várt el. Annak is örült volna az MNB, ha az úgynevezett minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások (MFO) száma nőtt volna. 

Nőtt a biztosítottsági arány

Az év során összesen 883 ezer szerződést kötöttek, persze szűntek is meg szerződések, emiatt a tényleges növekedés kisebb volt. A piaci koncentráció is csökkent, a kisebb és közepes biztosítók a piaci részesedésüknél nagyobb mértékben kötöttek új szerződéseket a tavalyi kampányban. Az alkuszi csatornáknak fontos szerepe volt a kampányban. 

Az átlagdíjak 16 százalékkal nőttek, a teljes körűen biztosított ingatlanoknál 17,1 százalékos volt a növekedés, a fedezetek értéke viszont eközben 32,3 százalékkal emelkedett, vagyis az ár/érték arány sokat javult - hangsúlyozta Kandrács Csaba.

 Az MFO termékek is népszerűek voltak, közel 60 ezer új szerződést kötöttek, már 7 százalék ezek aránya a piacon. Főleg az online biztosításkötési csatornákon volt népszerű ez a konstrukció, a személyes értékesítésnél sokszor háttérbe szorult. 

Hasonlítsd össze itt a lakásodra egyszerűen a biztosítási ajánlatokat!

Az a félelem nem igazolódott be, hogy zsugorodni fog a piac a kampány miatt, mivel büntetlenül fel lehet mondani a biztosításokat, sőt éppen fordítva történt, új ingatlanokra kötöttek lakásbiztosítást. A szerződések száma 1,1 százalékkal, 35 ezer darabbal nőtt, a lakásbiztosítás elterjedtsége (penetrációja) 76,42 százalékosra emelkedett. 

Fontos dátumok, amelyekre figyelni kell

A biztosítóknak február 15-ig kellett tájékoztatniuk az ügyfeleket a felmondási lehetőségekről. Ezen már túl vannak az érintettek. A szerződéseket március 1-től lehet felmondani, a végső határidő március 31. Minden felmondott szerződés egységesen április 30-án szűnik meg, eddig az időpontig kell megfizetni a díjakat, és eddig biztosítottak az ingatlanok az eddigi szerződések alapján. Az új szerződések május 1-től élnek majd. 

Az MNB felmérése szerint milliárdos összeget szánnak az idén a biztosítók a kampányra, és 155 ezer új szerződést várnak, amelynek a 17 százaléka lehet MFO. A jegybank azt várja, hogy a társasházaknál, főleg a kisebb társasházak körében is sikert arat majd a kampány. Elvárja emellett az MNB, hogy tartamkedvezményeket ügyfélbarát módon alakítsák ki a biztosítók, az új elvárás alapján maximum 3 évig tartó elköteleződést írhatnak elő a piaci szereplők. Ezt 2025-ben még csak “jó gyakorlatként” tünteti fel az MNB, 2026-ban viszont már elvárás lesz. Vannak viszont biztosítók, amelyek már az idén kivezetik a tartamkedvezményt, a Groupama például így tett. 

Promóció

Kapcsolódó cikkek

Legalább három évente minden lakásbiztosítást érdemes átnézni
2025-02-25

Legalább három évente minden lakásbiztosítást érdemes átnézni

Sokan hallottak a lakásbiztosítási kampányról, de nem mindenki nézi át a szerződését. Azért is érdemes lehet váltani, mert az új ügyfelek gyakran kedvezőbb díjakat kapnak. Napokon belül indul az idei szabad felmondási lehetőség, ami egy hónapig tart.

Elolvasom
Napokon belül indul a kampány: sokan hajlandóak jobb lakásbiztosításra váltani
2025-02-19

Napokon belül indul a kampány: sokan hajlandóak jobb lakásbiztosításra váltani

Az ügyfelek egyharmada már online köti a lakásbiztosítását, a többségnek a fedezet a fontosabb, és nem a díj. Az önrész népszerű, de sokan kérik az all risk változatot, amely minden helyzetben fizet.

Elolvasom
Fontos változások jönnek a lakásbiztosításoknál
2024-12-20

Fontos változások jönnek a lakásbiztosításoknál

Az MNB öt eszköz bevetésével igyekszik élénkíti a versenyt a márciusi éves lakásbiztosítási kampányban. A pénzügyi felügyelet vezetői körleveleket adott ki, amelyekben követendő gyakorlatokat fogalmaz meg az összehasonlítást és a váltást segítő adatok feltüntetéséről, a tartamengedmény nyújtásáról és a társasházaknak a kampányba való fokozott bevonásáról is.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrisebb hírek

Szeptembertől akár egy 61 milliós lakást is megvehetünk önerő nélkül
2025-07-07

Szeptembertől akár egy 61 milliós lakást is megvehetünk önerő nélkül

A babaváró hitel egy része akár önerőként is felhasználható lakásvásárláshoz, így végső soron elméletileg 0% önerővel sem elképzelhetetlen a lakásvásárlás.

Elolvasom
Májusban valósággal felrobbant a hazai hitelpiac
2025-07-03

Májusban valósággal felrobbant a hazai hitelpiac

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett friss adatsorai szerint 2025 májusában ismét jelentős bővülést produkált a magyarországi hitelpiac – idén áprilishoz képest mind a jelzáloghitelek, mind a személyi hitelek piacán jelentősen megemelkedett az új szerződések szerződéses összege. A támogatott lakáscélú hitelek is jól teljesítettek, ahogyan a babaváró hiteleknél is történt némi fellendülés. Ugyanakkor folytatódott a munkáshitel iránti érdeklődés csökkenése, jóllehet az új szerződéses összeg csökkenése most jóval szerényebb mértékű volt, mint idén március/április vonatkozásában.

Elolvasom
Szeptembertől indul az Otthon Start Program: kik tudják kihasználni a 3 százalékos lakáshitelt?
2025-07-03

Szeptembertől indul az Otthon Start Program: kik tudják kihasználni a 3 százalékos lakáshitelt?

A kormány elengedte a gyermekvállalást, az újonnan bejelentett, első lakás megvásárlására felvehető lakáskölcsönt “bárki, bárhol” igénybe veheti a miniszterelnök bejelentése alapján.

Elolvasom