Revolut Junior

Kínál-e többet a Revolut Junior, mint egy hazai banki diákszámla?

Revolut Junior

Kínál-e többet a Revolut Junior, mint egy hazai banki diákszámla?

Bank360 tartalom
2020-08-26 Frissítve: 2023-04-13
2020-08-26 Frissítve: 2023-04-13
9970454

Diákként mondhatni minden fillér számít. A fintech Revolut Junior újonnan piacra dobott konstrukciója számos új lehetőséget jelent a fiatalok pénzügyeinek kezelésére. A Bank360.hu megvizsgálta, hogy ez egyáltalán miben különbözik a hagyományos bankoknál igényelhető diákszámláktól, illetve, hogy érdemesebb-e ilyen számlát nyitnunk a Revolutnál, mint valamely hazai banknál? 

 

A brit székhelyű fintech vállalat idén március óta elérhetővé tette a Revolut Junior számlát, amelyet a cég kifejezetten a diákok által lefedett korosztályának szánt. Az opció tulajdonképpen bármelyik fiatalnak a rendelkezésére áll, aki beletartozik a 7 és 17 éves korcsoportba, és valamely hozzátartozója már nyitott korábban Revolut számlát a mobilappon keresztül. Amennyiben a használó betölti a 19. életévét, a Revolut már nem bocsát ki újabb kártyát a juniornak. 

 

Mit is kínál a Revolut Junior?

A Revolut Junior ingyenesen nyitható, ami alapvetően valamely Revolut főszámlának az alszámlája. A konstrukció ebből kifolyólag magában hordozza, hogy a szerződés a főszámla tulajdonosa és a Revolut között köttetik, ezért a feltételekben foglaltakért is a számlatulajdonost terheli a felelősség. Az sem mindegy azonban, hogy milyen főszámlánk van: A Standard esetében összesen 1, a Prémiumnál 2, míg a Metálnál 5 Junior alszámlát nyithatunk.

 

Mivel alszámláról beszélünk, ha a szülő megszünteti a főszámlát, akkor ezzel együtt a Junior számla is felszámolásra kerül. 

 

Korlátozott költési lehetőségek 

A Junior számlához tartozik ingyenes kártya is, viszont a 5 és 20 eurós, átszámítva nagyjából 1 700 - 7 000 forintos szállítási költség már felszámolásra kerül. Az alszámlát csak a főszámla alap pénznemében lehet megnyitni, eltérő valutával történő vásárlás esetén a Revolut főszámlához tartozó kondíciói az irányadóak, néhány kivétellel:

  • Az ingyenes ATM készpénzfelvétel havi 150 000 forintos összegig ingyenes, ezt követően 2% díj következik.
  • A deviza átváltásnál havi 92 500 forint túllépésével már magasabb díjak érvényesülnek.
  • Az ATM készpénzfelvétel napi limitje 45 000 forint, ez naponta maximum háromszor lehetséges, hetente pedig összesen hat alkalommal.
  • A költés limitje 187 500 forint és csak 15 tranzakciót lehet végrehajtani naponta.

 

A junior felhasználó lehetőségei korlátozottak: ugyan költhetnek a kártyáról akár online is, és készpénzt is felvehetnek bármely ATM-ből, ellenben tranzakciókat, mint például pénzküldést már nem hajthatnak végre. 

 

Hogyan ellenőriz a szülő?

A szülői kontrollnak is jelentős szerepe van, hiszen a Junior számla használója csak azt a pénzt tudja elkölteni, amit a főszámláról rendelkezésére bocsátanak, illetve szükség esetén a junior bármely jogosultságát megvonhatja a főszámla tulajdonosa. Ha gyermekünk fedezet hiányában kísérel meg pénzt költeni, akkor a Revolut automatikusan elutasítja a műveletet.
 

Revolut Junior vs. hazai bankok

Ellentétben a Revolut Juniorral, számos hazai bank más korosztályt céloz a diákszámlákra vonatkozóan. Jellemzően diákszámla nyitására 7 éves kor felett van lehetőség, és ez tarthat egészen 26 éves korig (van olyan bank ugyanakkor, ahol akár 0 éves kortól nyitható junior számla). A leggyakrabban előforduló tendencia azonban a 14-26 éves intervallum. Ebbe természetesen beletartoznak a középiskolások, az egyetemisták, illetve a friss diplomás pályakezdők is. A bankok esetében törvényes képviselő jelenléte és aláírása szükséges a számlanyitáshoz, amennyiben 18 éven aluli a számlanyitó. 

 

Míg a Revolutnál szülői főszámla megléte követelmény a Junior opcióhoz, addig a bankoknál ez nem előfeltétel, ugyanakkor azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a Revolut Junior számla nyitás egyszerűen, személyes jelenlét nélkül lehetséges a cég mobilappján keresztül. Más bankok esetében érvényes diákigazolvány bemutatása és hallgató jogviszony megléte előfeltétele lehet a diákszámla nyitásának. ugyanakkor szintén találni olyan pénzintézetet, ahol ezekre sincs szükség.

 

További különbség lehet, hogy a legtöbb hazai pénzintézetnél nincs ingyenes számlavezetési díj, tehát diák ide vagy oda, a havi díjak befizetésének eleget kell tenni. Ugyanakkor itt is találni olcsóbb vagy ingyenes számlákat, vagy olyan terméket, ahol ez a díj csak a számlanyitást követő második évtől érvényes. Egyes bankoknál a bankkártyák kibocsátásért is fizetnünk kell, azonban – tanulókról lévén szó – ez sok esetben ingyenes vagy olcsóbb, mintha egy sztenderd számlához kapcsolódó kártyát kérnénk, ahogy a kártya éves díját is elengedhetik diákoknak. 

 

Ha tehát hazai kereskedelmi bankot választunk diákszámlához, mindenképpen érdemes alaposan felmérni, hogy mit kínál az adott bank, hiszen sok esetben szinte ingyen bankolhatunk.

 

Melyiket válasszam?
 

Összességében elmondható, hogy a Revolut Junior számlája a felügyeleti lehetőségek és a kevesebb szolgáltatás miatt alapvetően sokkal edukáció koncentráltabb, mint a hazai bankok által kínált diákszámlák. A pénzintézetek által kínált csomagok sokkal kevésbé térnek el a sztenderd bankszámláktól, mint a Revolut Junior konstrukciója. Döntés előtt mérlegeljük, hogy számlánkat hány évesen, milyen célokra kívánjuk használni. Egy 15 éves gimnazistának, aki már teljesen egyedül intézné a pénzügyeit, érdemesebb lehet valamely hazai banknál számlát nyitnia. 

Promóció

Ne maradj le semmiről, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek

Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text

Születési dátum

bezárás Köszönjük, a választott bank hamarosan keresni fog Téged!
Értékeld a Bank360-at!