Hír

Továbbra is emelkedik a házasságkötések száma, de messze még a csúcs

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Februárban is meredeken nőtt a házasságkötések száma Magyarországon – az év második hónapjában 2 456 pár kötött házasságot, ami 20%-kal több, mint egy évvel korábban. Mindez azt jelenti, hogy mostanra lassan fél éve töretlen ez a növekvő trend.

Februárban 2 456 pár kötött házasságot, 20%-kal többen, mint egy évvel korábban – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma megjelent tájékoztatójából. A fentiek fényében elmondható, hogy tavaly szeptember óta, tehát mostanra lassan fél éve minden egyes hónapban nőtt a Magyarországon kötött házasságok száma. Ugyanakkor érdemes azt is megjegyezni, hogy az impozáns számok mögött valójában csupán néhány száz pár áll – idén februárban például 415-tel kötött több pár házasságot, mint tavaly februárban. Az idei év első két hónapjában 4 554 pár kötött házasságot, ami 25%-kal múlta felül a tavalyi év azonos időszakában kötött házasságok számát. 

Érdemes megjegyezni, hogy a tavalyi év első nyolc hónapjában, vagyis az Otthon Start Program indulását megelőző időszakban év/év alapon szinte minden hónapban csökkent a házasságkötések száma, és még az egyetlen kivételt jelentő májusban is csupán 2,5% volt a növekedés mértéke. Ezzel szemben a program szeptemberi indulása óta eltelt időszakban több olyan hónap is volt, amikor 10% feletti mértékben emelkedett a házasságkötések száma, de 20-30%-os emelkedésre is volt példa. Természetesen nem tudjuk egyértelműen kijelenteni, hogy az Otthon Start Program tehető felelőssé a fent leírtakért, ám a program elképesztő népszerűségét látva talán jogosan feltételezhetjük, hogy legalább részben magyarázza a növekvő számokat.

Messze még a csúcs

A tavalyi év utolsó hónapjaiban tehát kifejezetten megugrott a magyar párok házasodási kedve, ám ez az új lendület lényegében csak arra volt elegendő, hogy korrigálja az első nyolc hónap meglehetősen gyenge számait. Amennyiben a 2025-ös év egészének számait összevetjük a 2024-es év adataival, úgy azt mondhatjuk, tavaly mindössze 0,08%-kal emelkedett a házasságkötések száma az előző évhez viszonyítva, ami mindössze 39 plusz házasságot jelentett egész évben (46 561 vs 46 600). Kevésbé optimista megfogalmazásban tehát egy Otthon Start Programra volt szükség ahhoz, hogy sikerüljön megállítani az egyébként évek óta negatív trendet.

A csökkenés tehát (egyelőre?) megállt, bár valódi növekedésről még nem igazán beszélhetünk. Pedig korábban már voltak olyan állami hitelprogramok, amik lényegesen nagyobb mértékben tudták megnövelni a házasságkötési hajlandóságot. A CSOK indulásának évében, 2015-ben 46 137 házasság köttetett, ami 19%-kal múlta fel a 2014-es 38 780-as számot. Mindezt ráadásul úgy, hogy a CSOK eredeti formája nem minden esetben várta el a házasság meglétét. A CSOK hatása ráadásul tartósnak bizonyult, elvégre a 2016-2018-as években már az évi 50 ezret is meghaladta a házasságkötések száma, míg 2009 és 2014 között az rendre 40 ezer alatt maradt.

A CSOK mellett további jelentős ösztönzőleg hatott a házasságon gondolkodókra a babaváró hitel 2019-es bevezetése. Bár a babaváró csak a 2019. második felétől volt elérhető, a házasságkötések száma abban az évben mégis 28,4%-kal múlta felül a 2018-as adatot (50 828 vs 65 268). Ez a lendület a 2020-as évek elején is kitartott még annak ellenére is, hogy a covid-lezárások miatt sokan voltak kénytelenek elhalasztani tervezett esküvőjüket. Mindez olyannyira igaz, hogy 2021-ben évtizedek óta először haladta meg a házasságkötések száma a 70 ezret (72 030).

A 2023-as évtől kezdve azonban kifulladni látszik a fent említett támogatott hitelek házasságösztönző hatása, elvégre az említett évben már 21,6%-os volt a visszaesés mértéke az előző évhez viszonyítva, 2024-ben pedig – 2015 óta először – újra 50 ezer alatt maradt az újonnan kötött házasságok száma. Történt mindez annak ellenére, hogy a 2024-ben CSOK Plusszá ráncfelvarrt CSOK már kifejezetten feltételül szabja a házasság meglétét.

A fentiek alapján tehát úgy tűnik, az Otthon Start Program is bír valamekkora házasságösztönző erővel, igaz, az elmarad a régebbi programok korábban tapasztalt hatásaitól. Ez egyébként annak fényében nem különösebben meglepő, hogy az OSP-lakáshitel felvételéhez nem minden esetben feltétel a házasság megléte.

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

Átrendeződés a lakáshiteleknél: csúnyán elverte az Otthon Start a piaci versenytársakat
2026-03-26

Átrendeződés a lakáshiteleknél: csúnyán elverte az Otthon Start a piaci versenytársakat

A Magyar Nemzeti Bank 2025. IV. negyedévi jelentése szerint a tavalyi év végére a hazai háztartási hitelállomány 12 959 milliárd forintra nőtt.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 hó96 hó
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz
2026-11-07

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz

Az autóvásárlás sokak számára nem a döntéssel, hanem a kereséssel kezdődik nehezen. A több tucat szűrő, a különböző motortípusok és felszereltségi szintek között könnyű elveszni, különösen azoknak, akik egyszerűen csak egy családi autót, megbízható városi modellt vagy hosszú utakra alkalmas járművet keresnek.

Elolvasom
Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra
2026-11-06

Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra

Bár a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások egységes év végi fordulónapját már réges-régen eltörölték, idén novemberben is több mint 700 ezer jármű üzembentartója előtt nyílik meg a biztosítóváltás lehetősége. Közülük közel 400 ezren személyautóval rendelkeznek, a szakértők pedig arra számítanak, hogy mintegy 65-70 ezer szerződést cserélhetnek le az év végi kampányban.

Elolvasom
A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik
2026-11-05

A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik

Diákként a megtakarítás sokszor távoli célnak tűnhet, különösen akkor, ha még nem rendelkeznek rendszeres, fix jövedelemmel. Pedig a félretett pénz esetében nem feltétlenül az összeg nagysága a legfontosabb, hanem a rendszeresség és a tudatosság. Már kisebb összegekkel is érdemes elkezdeni a takarékoskodást, hiszen idővel ezek is számottevő megtakarítássá válhatnak, miközben kialakul egy olyan pénzügyi rutin, amely később is hasznos lehet.

Elolvasom