Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Elemzés

A kamatemelés ellenére is rekordközeli értékben vettünk fel lakáshitelt

2021-11-03|Frissítve: 2022-05-18

Szeptemberben ismét nőtt a lakáshitelek folyósítása az MNB közlése alapján. A 125,4 milliárd forintos havi hitelkihelyezés alig marad el a nyár eleji rekordtól, vagyis a jelzáloghitelek terén még a drágulást okozó alapkamat-emelés sem tudta lehűteni a kedélyeket. A babaváró kölcsön is normalizálódott az előző havi alacsony érték után, a személyi kölcsönök folyósítása pedig az elmúlt hónapokban megszokott stabilitást folytatta az ősz elején is.

 

Az augusztusi 118,3 milliárd forintos lakáshitel-kihelyezés során már úgy tűnt, hogy szépen lassan fogyatkozik a lakásvásárlók hitelfelvételi kedve, a szeptemberi 125,4 milliárd forintos folyósítás azonban továbbra is rekordközeli értékekről tanúskodik. Vagyis a tavalyi évhez hasonlóan idén is érvényesült a nyári időszakot követő fellendülés a lakáshitelek piacán. Az idei számokat azonban még inkább kiemeli, hogy a tavaly szeptembereben még a 92,5 milliárd forintos hitelfolyósítás számított rekordmagas értéknek, idén azonban már 35,6 százalékkal magasabb volt a szeptemberi folyósítás is, ami a harmadik legmagasabb lakáshitelezési számot hozta a magyar gazdaságtörténetben.

 

 

Ez a magas lakáshitel folyósítási volumen ráadásul az egyre inkább emelkedő kamatok közepette következett be. A lakáshitelek átlagos évesített kamatlába szeptemberben ugyanis 4,38 százalékot ért el, szemben az előző havi 4,27 százalékos értékkel és az év eleji 3,99 százalékkal. A teljes hiteldíj mutató is hasonló tempóban emelkedik, szeptemberben már 4,67 százalékot ért el az augusztusi 4,58 százalékos szintet követően.

 

A Bank360.hu elemzése szerint az emelkedő kamatok egyelőre nem mérsékelték a lakosság fokozott jelzáloghitel-igényét, amit a feltorlódott kereslet is magyarázhat. A bankok ugyanis nyáron nem tudták tartani a tempót a berobbanó kereslettel, így még a szeptemberi folyósítási számokban is lehetnek olyan hitelek, amelyekről még a nyáron, alacsonyabb kamatok mellett egyeztek meg az ügyfelekkel, de csak most végeztek az adminisztrációval. 

 

Vagyis továbbra is magas volumen várható, amit októbertől már a kedvezményes, legfeljebb 2,5 százalékos ügyleti kamattal felvehető zöld lakáshitel is erősíthet, még tovább késleltetve a dráguló hitelek által okozott folyósítás-csökkenést.

Stabil személyi kölcsön folyósítás szeptemberben is

A személyi hitelek tartották az előző hónapokban megszokott értékeket, szeptemberben 46,3 milliárd forintot folyósítottak a hiteltípusból az előző havi 45,1 milliárd forintos volument követően. A személyi kölcsönök így egyértelműen maguk mögött hagyták a rosszemlékű 2020-as évet, hiszen a tavaly szeptemberi 29,3 milliárd forinthoz képest 57,8 százalékkal több fogyott a népszerű szabad felhasználású hitelekből.

 

 

Visszazárkózott a babaváró hitel

A babaváró hitelből szeptemberben 47,6 milliárd forintot helyeztek ki, amivel az államilag támogatott, egy gyermek után kamatmentes hitel kiköszörülte az előző havi csorbát, vagyis az augusztusi 43 milliárd forintos, a program indulása utáni második legalacsonyabb volument. Így sem számít magasnak a babaváró kölcsönre jellemző szeptemberi adat, egy évvel ezelőtt ugyanis még 53,7 milliárd forint volt a gyermekvállalás ösztönzését célzó hitel havi kihelyezése.

 

Promóció

Kapcsolódó cikkek

Másodszor fogott padlót a babaváró hitel
2021-10-01

Másodszor fogott padlót a babaváró hitel

A nyár eleji rekordok után augusztusban csökkent a havi lakáshitelezés az MNB közlése alapján.

Elolvasom
Feltámadt a babaváró hitel, megugrott a kereslet a zöld hitel iránt
2021-10-07

Feltámadt a babaváró hitel, megugrott a kereslet a zöld hitel iránt

Szeptemberben is mérsékelt maradt a lakossági hitelkereslet a Bank360 Lakossági Hitelkeresleti Index alapján, amely a főbb lakossági hiteltípusok iránti érdeklődést az internetes keresések alapján mutatja be.

Elolvasom
Bezuhant a babaváró folyósítása, csak a lakáshitelek tartották magukat novemberben
2022-01-04

Bezuhant a babaváró folyósítása, csak a lakáshitelek tartották magukat novemberben

Enyhe mérséklődés jellemezte a hitelpiacot novemberben az MNB friss adatai szerint. A süllyedő kölcsönkihelyezés alól egyedül a még mindig rendkívül magas összegben folyósított lakáshitelek jelentettek kivételt. A személyi kölcsönök folyósításának csökkenése azonban folytatódott, az új babaváró hitelek összege pedig az őszi esés után alig haladja meg a valaha volt legalacsonyabb értékét.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrisebb hírek

Itt az újabb szuper ajánlat a PMÁP-befektetőknek
2025-03-18

Itt az újabb szuper ajánlat a PMÁP-befektetőknek

Lakossági jelzálogleveleket bocsát ki az MBH. Utoljára a 2008-as válság idején kínáltak hasonló hitelpapírokat a jelzálogbankok a kisbefektetőknek. A kötvényeknél is biztonságosabbnak tartott jelzáloglevelek három évre fix 7 százalékos kamatot fizetnek.

Elolvasom
Csatát nyert egy ügyfél, de a többség maga viseli a kárt a banki csalásoknál
2025-03-18

Csatát nyert egy ügyfél, de a többség maga viseli a kárt a banki csalásoknál

Egy ügyfél jól járt, de az online csalók áldozatainak 98 százaléka maga viselheti a kárt, ami a bankszámlás csalásoknál átlagosan milliós nagyságrendű. A bankkártyás csalásoknál kisebbek a károk, de azokat is egyre nagyobb arányban az ügyfelekre hárítják át.

Elolvasom
Mennyi a törlesztője egy 4 milliós személyi kölcsönnek átlagbérre?
2025-03-18

Mennyi a törlesztője egy 4 milliós személyi kölcsönnek átlagbérre?

Az év elején is nagyon kelendőek voltak a bármire felhasználható személyi kölcsönök, amelyek már 10 százalék körüli kamattal felvehetőek. Megnéztük, mekkora törlesztőrészletet kell vállalni egy átlagbért kereső igénylőnek 4 millió forintos hitelért.

Elolvasom