Hír

A Takarékbank is csökkenti a lakáshitelkamatait

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2022-05-31|Frissítve: 2022-06-16

Az MKB Bank mellett a szintén a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarékbank is csökkenti júniustól egyes jelzáloghiteleinek kamatát.

 

Amint arról már beszámoltunk, az MKB Bank partnereinek bejelentette, hogy június elsejétől a 10 éves kamatperiódusú jelzáloghiteleinél 0,6 százalékos kamatcsökkentést hajt végre. A a Budapest Bankot nemrégiben magába olvasztó MKB a kamatvágásban nem lesz egyedül, ugyanis a szintén a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarékbank is csökkenti a jelzáloghitelei kamatát. Ez a Magyar Bankholding közleményéből derült ki, amely szerint ezzel a lépéssel akarják ellensúlyozni a hitelfelvételi kedv várható mérséklődését. 

A közlemény ugyan nem nevesíti a két tagbankot, de a szövegből egyértelmű, hogy a kamatvágás az MKB mellett a Takarékbanknál is bekövetkezik. A két hitelintézet az elmúlt időszakban már egyébként is összehangolt árazási és kamatpolitikát folytatott.

 

A bankholding közlése szerint a szakértők arra számítanak, hogy a 2022-ben tartósan magasabb szinten maradó hitelkamatok akár 5-10%-kal is visszavethetik a lakáshitelezést a 2021. évihez képest. Emellett pedig az ingatlanárak növekedése is közvetetten a hitelkereslet csökkenéséhez vezethet, miután elsősorban az alacsonyabb jövedelmű ügyfelek halaszthatják el a hitelből történő ingatlanvásárlásaikat. 

 

A Magyar Nemzeti Bank elmúlt időszakban látott alapkamat-emelési ciklusa tovább folytatódik, így a bankszektor szereplői kénytelenek nagy tempóban emelni a kamatokat a bankközi referenciakamat, a Bubor emelkedését követve. Ennek hatásaként a Magyar Bankholding szakértői arra számítanak, hogy az eddig a változó kamatozású konstrukciókat előnyben részesítő ügyfelek nagyobb számban és gyorsabb ütemben váltanak majd a fix kamatozású termékekre. Az előrejelzések szerint az MNB folytatja a kamatemeléseket, ezért a bankközi kamatlábak is tovább emelkednek, viszont a hozamgörbe egyre laposabb lesz, sőt, lehet, hogy az idei év közepétől már visszafordul, ennek megfelelően a hosszú hozamokban már csak kisebb emelkedés várható.

 

Amennyiben a Takarékbank az MKB-hoz hasonló szinten állapítja meg a 10 éves kamatfixálású, piaci kamatozású lakáshiteleinek, a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshiteleinek és a szabad felhasználású jelzáloghiteleinek a kamatait, azzal ezek az ajánlatok Bank360 lakáshitel kalkulátorának számításai szerint a jelenleg elérhető legolcsóbb kölcsönök közé kerülhetnek.

 

Az MKB-nál a 10 éves kamatperiódusú standard lakáshitelek jövedelemtől és kölcsönösszegtől függő kamatai az eddig 7-8,5-ről 6,4-7,9 százalékra mérséklődnek, a minősített fogyasztóbarát lakáshitelek 7,46-8,49-ről 6,86-7,89-re. A jelzálogfedezet mellett bármire költhető szabad felhasználású kölcsönök kamatai pedig 8-9,5 százalékról 7,4-8,9-re csökkennek.

December óta nem volt olyan hónap, amikor a bankok többsége legalább egyszer ne emelte volna a személyi kölcsönei és lakáshitelei kamatait vagy/és ne szigorította volna másképpen a feltételeket. Ez így volt májusban is, amikor szintén több hullámban drágultak a hitelek. A mostani bankholdingos lépés az első hosszú idő után, amikor érdemi kamatcsökkentés történik a piacon.

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

Az MKB Bank veszi át a Sberbank Magyarország hitelportfólióját
2022-05-26

Az MKB Bank veszi át a Sberbank Magyarország hitelportfólióját

Megállapodást írt alá az MKB Bank Nyrt. a Sberbank Magyarország Zrt. mintegy 330 milliárd forint kitettségű hitelportfóliójának megvásárlásáról – áll az MKB Bank közleményében. A tranzakciónak köszönhetően mintegy 35 000 lakossági és 3 000 vállalati ügyféllel bővül az MKB Bank ügyfélköre.

Elolvasom
Indul a lakáshitelcsata: csökkenti a kamatait az egyik nagybank
2022-05-31

Indul a lakáshitelcsata: csökkenti a kamatait az egyik nagybank

Váratlan húzással számos lakáshitelének csökkenti a kamatát az MKB Bank júniustól. A lépés növeli a versenyt a legalacsonyabb törlesztőjű kölcsönök között.

Elolvasom
Kamatemelés 2022: nincs megállás, újabb bankok álltak be a sorba
2022-01-11

Kamatemelés 2022: nincs megállás, újabb bankok álltak be a sorba

Bekezdtek a bankok 2022-ben: sorozatban jelentik be a kamatemeléseiket a lakáshiteleknél és a személyi kölcsönöknél. A sort egy újabb nagybank folytatta, amely nemcsak a kamatokhoz nyúlt, hanem a személyi hitelek folyósítási feltételeit is átrendezte.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 hó96 hó
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz
2026-11-07

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz

Az autóvásárlás sokak számára nem a döntéssel, hanem a kereséssel kezdődik nehezen. A több tucat szűrő, a különböző motortípusok és felszereltségi szintek között könnyű elveszni, különösen azoknak, akik egyszerűen csak egy családi autót, megbízható városi modellt vagy hosszú utakra alkalmas járművet keresnek.

Elolvasom
Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra
2026-11-06

Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra

Bár a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások egységes év végi fordulónapját már réges-régen eltörölték, idén novemberben is több mint 700 ezer jármű üzembentartója előtt nyílik meg a biztosítóváltás lehetősége. Közülük közel 400 ezren személyautóval rendelkeznek, a szakértők pedig arra számítanak, hogy mintegy 65-70 ezer szerződést cserélhetnek le az év végi kampányban.

Elolvasom
A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik
2026-11-05

A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik

Diákként a megtakarítás sokszor távoli célnak tűnhet, különösen akkor, ha még nem rendelkeznek rendszeres, fix jövedelemmel. Pedig a félretett pénz esetében nem feltétlenül az összeg nagysága a legfontosabb, hanem a rendszeresség és a tudatosság. Már kisebb összegekkel is érdemes elkezdeni a takarékoskodást, hiszen idővel ezek is számottevő megtakarítássá válhatnak, miközben kialakul egy olyan pénzügyi rutin, amely később is hasznos lehet.

Elolvasom