Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Elemzés

Fiatalok ezrei adósodtak el 2025 első negyedében - néhányuk máris bajba került

2025-06-25|Frissítve: 2025-06-26

2025 első negyedévében 11 592 milliárd forintot tett ki a háztartási hitelállomány, ami 2,2 százalékos növekedést jelent az előző negyedévi 11 342 milliárd forinthoz képest – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden publikált Háztartások hitelállományának alakulása című jelentéséből. Ugyanezen időszakban 0,1 százalékponttal csökkent a 90 napon túli késedelemmel rendelkező állománya aránya az előző negyedévhez viszonyítva.

Az idei év első negyedévében a forintban nyújtott piaci kamatozású és az egyéb lakáshitelek állománya növekedett a legnagyobb összegben, egyúttal a teljes hitelállományon belül is ezeknek a hiteleknek a részaránya volt a legmagasabb (40,3%). Az új folyósításokon belül a piaci lakáshitelek részaránya megközelítette a 33 százalékot, míg a második helyen lévő személyi hitelek részaránya meghaladta a 28 százalékot. Harmadik helyen a babaváró és munkáshiteleket is magában foglaló áruvásárlási és egyéb fogyasztási hitel kategória végzett (15,3%), majd a folyószámlahitelek következtek (9,1%). A támogatott forint lakáshitelek a teljes kihelyezés 8,6 százalékát tették ki.

Háztartások hitelállománya

 

Ugyanakkor más volt a helyzet a törlesztéseken belül, ahol a forintban nyújtott személyi hitelek visszafizetése képviselte a legnagyobb részarányt (30,1%), míg a piaci lakáshitelek csak a második helyen voltak (26,4%). A törlesztéseken belül még a folyószámla hiteleknek (13,9%) és az áruvásárlási és egyéb hiteleknek (11,8%) volt 10% feletti részarányuk.

Csökkent a nem törlesztő hitelek aránya

Idén március végén a háztartási hitelek 1,2%-a volt 90 napon túli késedelemben, amely 0,1 százalékpontos csökkenést jelent a megelőző negyedévhez viszonyítva. Itt azonban jelentős eltérések mutatkoznak a különböző hiteltípusok között – a gépjárműhitelek esetében 2,3%, míg a személyi hitelek esetében 3,6% az állomány 90 napon túli késedelemben lévő aránya. Előbbiek esetében ez 0,1 százalékpontos csökkenést, míg utóbbiak esetében 0,2 százalékpontos növekedést jelentett a megelőző negyedévhez viszonyítva.

Késedelemben lévő hitelek aránya

 

Ugyanezen időszakban 2,4 százalékról 1,7 százalékra csökkent az átstrukturált hitelek aránya, ami összegszerűen igen jelentős, 26,5 százalékos csökkenést jelent (264,3 milliárd forintról 194,4 milliárd forintra).

Késedelmes hitelek

 

Ugyanakkor az átstrukturált hiteleken belül a 90 napon túli késedelemmel rendelkező állomány aránya 14,9 százalékra emelkedett (+3,1 százalékpont).

Ez az adat azonban némileg csalóka, elvégre a 90 napon túl késedelmes, átstrukturált hitelek állománya is csökkent (31,3 milliárd forintról 29 milliárd forintra), csakhogy a teljes átstrukturált hitelállomány fent már említett, jelentős csökkenése miatt megnőtt előbbiek részaránya.

A fentiek tehát összességében pozitívan értékelendők, jóllehet a teljes valósághoz az is hozzátartozik, hogy a nem teljesítő hitelek arányának alacsony szinten maradásához minden bizonnyal a 2022 elején bevezetett, majd még annak az évnek a végén kiterjesztett kamatstopra is szükség volt.

Az éppen a múlt héten ismét meghosszabbított kamatstop továbbra is sok magyar háztartás számára jelenthet jelentős segítséget. A Bank360 korábbi számításából ugyanis kiderült, hogy például egy jelenleg még 5,67 millió forintos tőketartozású, 12 havi kamatperiódusú jelzáloghitelnél a kamatstop idején fizetett 86 ezer forintos törlesztőrészlet közel 98 ezer forintra emelkedne a kamatstop kivezetése esetén. Ez mintegy 14 százalékos törlesztőrészlet-emelkedést jelentene.

Stagnálnak a babavárók

Idén március végén 2 329 milliárd forint volt a babaváró hitelek állománya, amely 0,1 százalékos növekedést jelent az előző negyedévhez képest. Ezeknél a hiteleknél mindössze 0,4% volt a 90 napon túl nem teljesítő hitelek részaránya, ami lényegében megegyezik a korábbi negyedévi adattal. A babaváró hiteleknek mindössze a 0,2 százaléka került átstrukturálásra, ami 0,3 százalékpontos csökkenést jelent a megelőző negyedévhez viszonyítva.

Itt azonban ugyancsak megjegyzendő, hogy az eredeti hitelszerződések értelmében minden bizonnyal mostanra sok adós bajba került volna. Mint ismeretes, a 2019 nyarától igényelhető támogatott hitel legelső adósainál 2024 júliusáig kellett volna megszületnie az első gyereknek annak érdekében, hogy a hitelük továbbra is kamatmentes maradjon. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tavaly tavasszal kiadott Stabilitási jelentésébő,l illetve egyéb kormányzati nyilatkozatokból kiderült, hogy a szerződők negyedénél nem született meg időben az első gyerek. Éppen ezért azok, akik 2019 júliusa és 2021 júliusa között vették fel a támogatott hitelt, és nem született gyerekük, kétéves haladékot kaptak a vállalás teljesítésére.

Sok adós tehát átmenetileg megmenekült attól, hogy vissza kelljen fizetnie az akkor nagyjából 2 millió forintnyi kamattámogatást. Ugyanakkor ez a veszély még nem múlt el teljesen, sőt, amennyiben az újabb határidőre sem sikerült teljesíteni a vállalást, úgy visszafizetendő teher akár már 3 millió forintra is hízhat. Az első két évben pedig közel 147 ezer babaváró hitelszerződés született, így ha továbbra is 25 százalékos arányt feltételezünk, akkor a bajban lévő szerződések száma közelítheti a 37 ezret. (Az MNB május végén megjelent Pénzügyi stabilitási jelentése ennél alacsonyabbra, 32 ezerre becsülte azon adósok számát, akiknél még nem született gyerek. Amennyiben ezt a számot fogadjuk el, úgy a bajban lévő szerződések aránya "mindössze" 22% lehet.)

Munkáshitel – van, aki azonnal bajba került

A babaváró hitelekkel egy kategóriába (áruvásárlási és egyéb fogyasztási hitelállomány) sorolt Munkáshitel állománya 58 milliárd forint volt idén március végén. A januártól igényelhető konstrukciónál az első negyedévben még értelemszerűen nem lehettek olyan szerződések, melyen 90 napon túl ne teljesítettek volna, ugyanakkor 24 millió forint már az első három hónapban 31-90 napos késedelembe esett, 3 millió forint pedig átstrukturálásra került. Korábbi cikkünkben bemutattuk, hogy a frissen felvett munkáshitelek átlagos hitelösszege 3,8 millió forint - ha ezt az összeget vesszük alapul, akkor azt mondhatjuk, hogy körülbelül 6 olyan adós lehet a bő 15 ezerből, aki máris bajba került.

Kapcsolódó cikkek

Indulnak az 5 százalékos lakáshitelek
2025-03-31

Indulnak az 5 százalékos lakáshitelek

Több banknál már biztosan el lehet érni áprilistól az 5 százalékos kamatú lakáshitelt, amit fiatalok kaphatnak az első energiatakarékos lakásuk megvásárlására. Nem csak a hitel célcsoportja szűk, de megfelelő ingatlant sem lesz könnyű találni.

Elolvasom
Hol érdemes most felvenni 1 millió forint személyi kölcsönt?
2025-06-07

Hol érdemes most felvenni 1 millió forint személyi kölcsönt?

Akár egy kisebb hitelösszeg felvételénél is több százezer forint is lehet a különbség a kamatköltséget tekintve, attól függően, hogy melyik banknál veszünk fel kölcsönt. Cikkünkben az aktuális személyi hitel ajánlatokat hasonlítjuk össze, 1 millió forintos hitelösszegre kalkulálva.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban
2025-12-04

Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban

Aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről szóló megállapodást: előbbi 11, míg utóbbi 7 százalékkal emelkedik 2026-tól. A megállapodásról Orbán Viktor miniszterelnök számolt be csütörtök reggel közösségi oldalán.

Elolvasom
Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság
2025-12-04

Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság

A Gránit Bank új Nyugdíj-előtakarékossági számláját (NYESZ) kedvező feltételekkel kínálja az ügyfeleknek, számlanyitási akcióval, lakossági állampapírokra díjmentes, egyéb értékpapírok tekintetében kedvező letéti őrzési díjjal, valamint egyedi, diverzifikált portfólió kialakításának lehetőségével. A számla néhány kattintással, teljesen online megnyitható és kezelhető a bank mobilalkalmazásában.

Elolvasom
Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt
2025-12-03

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

Új korszakot nyitott a hitelezésben az Otthon Start Program: soha annyi lakáshitelt nem vettek még fel a magyar háztartások, mint idén októberben, a szerződött összeg meghaladta a 250 milliárd forintot. Rekord született az egy szerződésre jutó hitelösszeget illetően is. A személyi kölcsön népszerűsége töretlen és a babaváró hitelből is most fogyott idén a legtöbb.

Elolvasom