Hír

Júliusban valósággal felrobbant a személyi hitelek piaca

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2025-09-03|Frissítve: 2025-09-22

Megjelentek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb, július hónapra vonatkozó adatai. A jegybanki adatsorok alapján elmondható, hogy a személyi hitelek piaca újabb rekordot döntött, miközben a lakáshitelek és a szabad felhasználású jelzáloghitelek terén minimális visszaesést hozott a július. A személyi hitelekhez hasonlóan a babaváró és a munkáshitel esetében is nőni tudott a kihelyezés, igaz, jóval szerényebb mértékben, mint a személyi hiteleknél. A júliusi hónap lendületes voltát az is mutatja, hogy az új kihelyezések mértéke a személyi hitelek és a jelzáloghitelek piacán is meghaladta a szezonálisan kiigazított adatokat.

Az MNB által frissen publikált adatok szerint 2025 júliusában 142,02 milliárd forint volt az újonnan kötött jelzáloghitel-szerződések szerződéses összege, ami júniushoz viszonyítva 1,67 milliárd forint visszaesést jelent (-1,2%). Az enyhe visszaesés ellenére elmondható, hogy a júliusi eredmény a 2025-ös év harmadik legjobbja, és még az idén negyedik helyen álló márciusi eredményt is 4,24 milliárd forinttal múlta felül. Év/év alapon pedig változatlanul bővülésről beszélhetünk, ugyanis a 2024 júliusi 136,84 milliárd forintot 3,8%-kal múlta felül a kihelyezés most tárgyalt értéke.

Júliusban egyértelműen a piaci lakáshitelek feleltek a csökkenő kihelyezésért, elvégre a támogatott lakáshitelek esetében még nőtt is a volumen júniushoz viszonyítva. A piaci lakáshitelek esetében a júniusi 114,13 milliárd forinttal szemben júliusban csupán 111,65 milliárd forint (-2,2%), míg a támogatott lakáshitelek esetében a júniusi 29,56 milliárd forinttal szemben júliusban 30,7 milliárd forint (+2,7%) került kihelyezésre. Ennek az ellentétes mozgásnak köszönhető, hogy a támogatott hitelek lakáshiteleken belüli aránya a júniusi 20,6%-ról júliusban 21,4%-ra emelkedett.

A 2025. január – júliusban kihelyezett jelzáloghitelek szerződéses összege 951,47 milliárd forintot tett ki, ami 22%-kal múlja felül a tavalyi év azonos időszaki kihelyezését, ami 779,94 milliárd forintot tett ki. Pedig a java majd csak ezután érkezik, hiszen a szeptember 1-jén elindult Otthon Start Programtól mindenki a hitelpiac további jelentős bővülését várja, így szinte biztosan kijelenthetjük, hogy a 2025-ös kihelyezés rendkívüli módon felülmúlja majd az egy évvel korábbit.

Júliusban is maradt a 7 ezer feletti szerződésszám

Bár a kihelyezett összeg némileg csökkent, a megkötött szerződések száma emelkedett júniushoz viszonyítva. A nyár első hónapjában ugyanis 7 125 darab, júliusban pedig 7 324 darab új lakáshitel-szerződés született, ami 2,8%-os emelkedést jelent. Az idei év eddig eltelt időszakában 48 329 volt az újonnan kötött lakáshitel-szerződések száma, ami 6,9%-kal múlta felül a tavalyi év azonos időszakában született 45 212 szerződést.

A szerződések száma és a kihelyezett hitelösszeg alapján azt mondhatjuk, hogy idén júliusban 19 391 273 forint volt az újonnan kötött lakáshitel-szerződések átlagos hitelösszege, ami 3,8%-os visszaesést jelent a júniusi 20 166 524 forintos átlagösszeghez képest. Év/év alapon azonban változatlanul az átlagösszeg emelkedéséről beszélhetünk, ugyanis tavaly júliusban még csak 18 990 380 forint volt az akkor felvett lakáshitelek átlagos hitelösszege (+2,1%).

Júniushoz viszonyítva az átlagos hitelköltség-mutató 0,03 százalékponttal emelkedett, így az 7,22%-ra emelkedett. Az éven túl kamatfixált piaci lakáshitelek átlagos évesített kamatlába ugyanakkor nem változott, az továbbra is 6,57% volt.

A szabad felhasználású jelzáloghitelek is megtorpantak

A szabad felhasználású jelzáloghitelek frissen kihelyezett összege a 2025-ös év első felében hónapról hónapra meghaladta az előző havi kihelyezést. Ennek most végre, elvégre a júniusi 10,75 milliárd forinttal szemben júliusban 10,41 milliárd forint volt az újonnan kihelyezett hitelösszeg, ami 3,2% visszaesést jelent. Ugyanakkor év/év alapon továbbra is bővülésről beszélhetünk, elvégre a tavaly júliusi 9,52 milliárd forintot 9,3%-kal múlta felül az idén júliusi eredmény.

A szerződéses összeg csökkenése mellett a szerződésszám minimálisan emelkedett – a júniusi 577 darab szerződéssel szemben júliusban 582 darab született (+0,9%). Ez egyébként csökkenést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest, 2024 júliusában ugyanis 622 darab szabad felhasználású jelzáloghitel-szerződés született (-6,4%). A fenti adatok alapján júliusban 17 879 271 forint volt az átlagos hitelösszeg, ami 4%-os csökkenést jelent a júniusi 18 629 867 forinthoz viszonyítva. Ugyanakkor év/év alapon még mindig növekedésről beszélhetünk – a tavaly júliusi 15 303 834 forintos átlagos hitelösszeget 16,8%-kal múlja felül az idei átlag.

A szabad felhasználású jelzáloghitelek esetében az átlagos hitelköltség-mutató 9,04%-ról 9,17%-ra (+0,13%p), míg az átlagos évesített kamatláb 8,79%-ról 8,92%-ra (0,13%p) emelkedett.

Újabb csúcs a személyi hitelek piacán

A személyi hitelek piacán 14,18 milliárd forinttal bővült a kihelyezés idén június-július viszonylatában, ami 15,3%-os növekedést jelent egyetlen hónap leforgása alatt. Év/év alapon még jelentősebb a bővülés mértéke, elvégre a 2024 júliusi 80,09 milliárd forintot 33,6%-kal múlta felül a kihelyezés mostani értéke.

A szerződéses összeggel párhuzamosan a szerződések száma is jelentős mértékben, a júniusi 31 875-ről 36 570-re emelkedett (+14,7%). Még ennél is jelentősebb, 18%-os a bővülés mértéke év/év alapon, ugyanis tavaly júliusban mindössze 30 982 darab személyihitel-szerződés született.

Az idei év január – júliusában összesen 202 904 darab személyihitel-szerződés született, ami 15,5%-kal múlta felül a tavalyi év azonos időszakában született 175 629-es szerződésszámot. A 2025-ös év szóban forgó időszakában 634,3 milliárd forint volt az új személyi hitelek szerződéses összege, ami 40,5%-os bővülést jelent a tavalyi év azonos időszakában kihelyezett 451,48 milliárd forinthoz képest.

Idén júliusban 2 926 391 forint volt az új személyihitel-szerződések átlagos hitelösszege, ami minimális növekedést jelent a júniusi 2 912 509 forint átlagösszeghez képest. A tavalyi év azonos időszakához képest továbbra is jelentősebb a növekedés mértéke, elvégre akkor 2 584 927 forint volt az átlagos hitelösszeg, így a bővülés 13,2%.

Júliusban a személyi hitelek átlagos hitelköltség-mutatója 0,04 százalékponttal, 16,11%-ról 16,07%-ra csökkent idén júniushoz képest. Az átlagos évesített kamatláb az éven túl kamatfixált hitelek esetében 15,83%-ról 15,77%-ra csökkent, ami 0,06 százalékpontos csökkenést jelent idén június-július viszonylatában.

Nőtt a babaváró iránti érdeklődés

Júliusban ismét fellendült a babaváró hitel iránti érdeklődés – míg júniusban 18,13 milliárd, addig egy hónappal később már 20,28 milliárd forint volt az újonnan kötött szerződések összege (+11,9%). Ugyanakkor év/év alapon továbbra is visszaesésről beszélhetünk, ugyanis a tavalyi év azonos időszakában még 21,29 milliárd forint volt az újonnan kihelyezett babavárók szerződéses összege (-4,7%).

A 2025-ös év eddig eltelt időszakában 126,79 milliárd forint babaváró hitel került kihelyezésre, ami 11,9%-os visszaesést jelent a tavalyi év azonos időszakában kihelyezett 143,94 milliárd forinthoz képest.

A babaváró hitelek szerződésszáma júliusban 1 859 darab volt, ami 11,9% növekedést jelent a júniusi 1 662 darab szerződéshez képest. A tavaly júliusi 1 955-höz képest azonban 4,9% csökkenést jelent az idei szerződésszám.

A szerződések darabszáma és a kihelyezett hitelösszeg alapján elmondható, hogy júliusban 10 906 755 forint volt az újonnan kihelyezett babavárók szerződéses összege, ami minimálisan elmaradt a júniusi 10 910 966 forinttól. Az átlagos hitelösszeg tehát változatlanul közelíti a maximálisan igényelhető 11 millió forintos összeget.

Némi fellendülés a munkáshitelnél is

Júliusban a munkáshitel iránti érdeklődés is emelkedett, jóllehet a kihelyezett 13,49 milliárd forint hitelösszeg meg sem közelít a februári, 28,57 milliárd forintos csúcsot. A júniusi, 13,04 milliárd forinthoz képest egyébként 3,5% az emelkedés mértéke. A szerződésszám 3 458 volt júliusban, ez 3,3%-os emelkedést jelent.

A szerződések darabszáma és a szerződések összege alapján azt mondhatjuk, hogy júliusban 3 901 461 forint volt a szerződések átlagösszege, ami 5 ezer forinttal meghaladta a júniusi 3 896 574 forintos átlagot. Az átlagos hitelösszeg tehát ennél a konstrukciónál is közelíti a maximálisan felvehető összeget, vagyis a 4 millió forintot.

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

Mekkora személyi hitel igényelhető az egyes bankoknál?
2025-09-11

Mekkora személyi hitel igényelhető az egyes bankoknál?

Mostanra több olyan hitelintézettel is találkozhatunk a magyar piacon, amely akár 10 millió forint feletti összeget is ajánl fedezetlen személyi hitel formájában.

Elolvasom
Mennyi a törlesztője 15 millió forint személyi kölcsönnek?
2025-09-22

Mennyi a törlesztője 15 millió forint személyi kölcsönnek?

Több banknál akár 15 millió forint személyi kölcsönt is igényelhetünk ingatlanfedezet bevonása nélkül, máshol ennél valamivel alacsonyabb, 10-12 millió forint a maximum. Az átlagosan felvett hitelösszeg ezeket a számokat egyelőre nem közelíti meg, de a hitelintézetek feltételei alapján egyre nagyobb az igény a nagyobb összegű személyi kölcsönökre.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Több tízezer forinttal gazdagodhatnak a diákok: számlát nyitni és váltani is érdemes
2026-07-24

Több tízezer forinttal gazdagodhatnak a diákok: számlát nyitni és váltani is érdemes

Csütörtök este több tízezer leendő egyetemista örülhetett a pontok éjszakáján. Az első szemeszterig még számos teendő vár rájuk, ezek közé tartozik az első bankszámla megnyitása is, ha még nem rendelkeznek vele. Ha pedig már van, akkor is érdemes szétnézni az ajánlatok között, ugyanis szinte minden bank valamilyen akcióval próbálja magához csábítani a fiatal generációt.

Elolvasom
Öngondoskodás Világnapja: a jövő a ma döntésein múlik
2026-07-23

Öngondoskodás Világnapja: a jövő a ma döntésein múlik

Július 24. az Öngondoskodás Világnapja. A dátumválasztás szimbolikus: a 7/24-es jelölés arra utal, hogy a saját jóllétünkre és jövőnkre a hét minden napján, a nap 24 órájában érdemes és szükséges figyelnünk.

Elolvasom
Lakásfelújítás hitelből: nem mindig a legolcsóbb megoldást választják a magyarok
2026-07-23

Lakásfelújítás hitelből: nem mindig a legolcsóbb megoldást választják a magyarok

Egy lakásfelújítás ma már könnyen több millió forintba is kerülhet, ennek ellenére meglepően kevesen vesznek fel kifejezetten felújítási célú lakáshitelt. A jelenség mögött elsősorban az állhat, hogy a célhoz kötött konstrukciók ugyan kedvezőbb kamatot kínálnak, de a hitelfelvétel és a folyósítás folyamata jóval kötöttebb és adminisztrációigényesebb, mint a szabad felhasználású jelzáloghiteleké vagy a személyi kölcsönöké.

Elolvasom