Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Tipp & tanács

Milyen költségei vannak a lakásvásárlásnak a vételáron felül?

2020-03-27|Frissítve: 2023-04-17

Ingatlanvásárlásnál nemcsak az ingatlan vételárával kell számolni költségként, hanem rengeteg egyéb kiadással is. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy ezekkel nem számolnak, pedig összességében milliós tételek is lehetnek. Összegyűjtöttük a lakásvásárlás költségeit 2022-ben.

 

Vagyonszerzési illeték

Ingatlanvásárlásnál a legjelentősebb költség a vételáron és az esetleges felújításon kívül a vagyonszerzési illeték. Mértéke alapesetben a vételár 4%-a, tehát egy húszmilliós ingatlan esetében 800 ezer forint.

 

A vagyonszerzési illeték többféleképpen csökkenthető.

  1. A három éven belül eladott ingatlan eladási árára számított értékkel. Ez azt jelenti, hogy ha vettünk egy ingatlant 30 millió forintért, de egy másikat eladtunk 20 millióért, csak a különbözet után kell 4% illetéket fizetni, azaz 10 millió forint után 400 ezret.
  2. Egyenes ági leszármazottak illetve szülők, valamint házastársak közötti adásvétel esetén nem kell illetéket fizetni.
  3. 35 év alattiak igénybe vehetik a fiatal házasok kedvezményét.
  4. 2021. január 1-től a csok és falusi csok támogatás igénybevételével vásárolt ingatlanok után nem kell vagyonszerzési illetéket fizetni

 

Közös ingatlanszerzés esetén minden fél a saját részére fizeti a vagyonszerzési illetéket, illetve csökkenti az illeték mértékét a három éven belül eladott ingatlanrész vagy ingatlan értékével.

Ügyvédi költség

Ingatlan adásvételt kötelező ügyvédi vagy közjegyzői okiratba foglalni, enélkül az ügylet érvénytelen. Az okiratot ellenjegyző intézi a Földhivatalnál az új tulajdonos vagy tulajdonosok bejegyzését is.

 

Magyarországon nincs törvény vagy jogszabály arra, hogy egy ingatlan adásvételnél a vevő vagy az eladó fizeti az ügyvédi díjat. Ennélfogva fizetheti teljes egészében a vevő, az eladó, de akár tetszőleges arányban meg is osztozhatnak rajta. Jellemzően egyébként a vevő szokta fizetni az ügyvédet.

Az ügyvédi díj mértéke változó, általában a vételár 0,5%-ról indul, de akár 3% is lehet. Általában egy olcsóbb eladó ingatlan esetében magasabb százalék ügyvédi költséggel számolhatunk.

 

Földhivatali illeték

Az ingatlan nyilvántartás eljárási díja 6 600 Ft ingatlanonként. Ezt általában ez ügyvéd vagy a közjegyző fizeti be, és az ügyvédi illetve közjegyzői díjon felül kell neki fizetni. A soronkívüliség díja az alapdíjon felül 10 000 Ft ingatlanonként, ezt akkor érdemes kifizetni, ha nagyon sürgős a bejegyzés.

 

Érdemes még az ajánlattétel előtt ellenőrizni online a Földhivatalnál az ingatlan adatait, tulajdonosi viszonyait és jogi esetleges terheit. A tulajdoni lap lekérése évente kétszer ingyenes, efelett azonban 3 000 forintot kell fizetni.

 

Közmű átírás

A közmű átíratás a vevő kötelessége. Egy átlagos ingatlan esetében maximum pár tízezer forintos költséggel kell számolni. Szerencsére manapság már mindent el lehet intézni online, és nem kell minden egyes közüzemi szolgálatónál sorban állni.

 

Költözés

Ezzel a költséggel nagyon sokan elfelejtenek számolni, pedig teljesen egyértelmű, hogy a saját használatra vásárolt ingatlanba előbb-utóbb be fognak költözni. A költség függ attól, hogy mennyi bútorunk és egyéb ingóságunk van, honnan hova költözünk és milyen költöztető szolgáltatást veszünk igénybe. Tapasztalat, hogy az ember barátai nagyon szívesen segítenek költözni, de valamiért pont mindig a költözés napján jön közbe nekik valami sürgős és halaszthatatlan ügy, kiváltképp akkor, amikor a negyedikre kell költöztetni és nincs lift.

 

Apró munkák 

Nem árt félrerakni egy kis pénzt az apró javításokra, szerelésekre még akkor is, ha egy frissen felújított vagy újépítésű ingatlanba költözünk. A költségek természetesen a felmerülő problémáktól függenek, sokszor lehetetlen előre megmondani, mik bukkannak majd elő. Szintén számolni kell azzal, hogy a berendezéseket valakinek be kell üzemelni, például a mosógépet valakinek be kell kötni. Ezt vagy magunk csináljuk meg, vagy megkérünk valakit, de ha nincs ehhez értő rokon vagy ismerős akkor bizony ezért is fizetni kell.

 

A lakáshitel költségei

Ha a vételár egy részét lakáshitelből fedezzük, értelemszerűen magának a hitelnek is lesznek költségei. A legjelentősebb a hitel kamata, de ezen felül több más költséggel, például értékbecslési vagy folyósítási díjjal is számolnunk kell. E díjak nagy részét tartalmazza a THM (Teljes Hiteldíj Mutató). A THM ugyanakkor nem tartalmaz egy jelentős költséget, a közjegyzői díjat.

 

A lakáshitel közjegyzői díja

Magyarországon minden lakáshitelt kötelező közjegyzői okiratba foglalni, ennek a díja a vételártól függ. Érdemes a bank által követelt egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatot tenni, mellyel a közjegyzői díj a 30%-ra csökkenthető. E nyilatkozattal a közjegyzői díj 5 millió forint hitelösszegig 4 890 Ft, 5-10 millió forint közötti hitelösszegnél 18 360 Ft, 10 millió forint hitelösszeg felett 25 860 Ft.

 

Az ingatlanos jutaléka

Ezt a költséget ugyan nem kell külön kifizetni, mert benne van a vételárban, de ha egy ingatlan ügynökön keresztül vásárolunk ingatlant, akár a teljes vételár 5%-át is kifizethetjük jutalékként, sőt, erre az összegre akár ÁFA is jöhet még. Természetesen ha közvetlenül az eladótól vásárolunk ingatlant, nem kell az ingatlanos jutalékával számolni. 

 

Példa számítás

Az alábbi példában kiszámoljuk, milyen költségekkel járhat egy 40 milliós lakás megvásárlása és a költözés. 

Lakásvásárlás költségei

Lakáshitel igénylésnél ezen felül a hitel költségeivel is számolnunk kell:

Lakásvásárlás költségei

A fenti példából látszik, hogy egy ingatlanközvetítői jutalék és hitel nélkül megvett 40 milliós lakásba való költözéshez is 2,1 millió forint felett kell még költeni. Ha ingatlanközvetítőn keresztül és 20 millió forint lakáshitel felvételével vettük a lakást, akkor gyakorlatilag egy jutalék nélkül 38,4 millió forintba kerülő lakásba beköltözni összesen akár 48 851 040 forintba is kerülhet, azaz majdnem 10,5 millió forintot kell előteremteni a valós vételáron felül.

Promóció

Kapcsolódó cikkek

A lakáseladás költségei 2025-ben
2020-04-02

A lakáseladás költségei 2025-ben

Egy ingatlan eladáásnál az eladót is terhelik költségek. Összeszedtük, mik a lakáseladás költségei.

Elolvasom
Kérjünk előbírálatot, mielőtt lakást vásárlunk!
2020-07-29

Kérjünk előbírálatot, mielőtt lakást vásárlunk!

Amikor döntés születik egy lakás vásárlása kapcsán, akkor kezdődik a számolás: mennyi pénz áll rendelkezésre az önrészhez, az ügyfél jövedelme mekkora hitel felvételét teszi lehetővé (JTM-mutató alapján), milyen kamatai vannak adott hitelnek? A pontos tervezéshez nyújt segítséget, ha a hitelfelvevő előbírálatot kér egy banktól. A Bank360.hu megnézte, mivel jár ez a folyamat, és milyen előnyei vannak.

Elolvasom
Szeptemberben iskolakezdés: albérlet vagy lakásvásárlás?
2020-08-03

Szeptemberben iskolakezdés: albérlet vagy lakásvásárlás?

Országosan mintegy 70 ezer, míg Budapesten, a kiemelt négy egyetemen kb. 20 ezer új egyetemi hallgató kezdi meg tanulmányait szeptembertől. A Bank360.hu megnézte az aktuális kollégiumi és albérletárakat, és egy példaszámítás alapján összehasonlította a saját lakás vásárlása és az albérlet költségeit.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrisebb hírek

Együtt a jövőért
2025-03-17

Együtt a jövőért

Együtt minden könnyebb! Egy lépés a gondtalan nyugdíjaskor felé! Válj most OTP Nyugdíjpénztári taggá és akár 110 000 Ft-ot jóváírnak az egyéni nyugdíjszámládon. Ne hagyd ki ezt a lehetőséget!

Elolvasom
Újabb bank jelentette be az 5 százalékos lakáshitelét fiataloknak
2025-03-14

Újabb bank jelentette be az 5 százalékos lakáshitelét fiataloknak

Az Erste után a K&H Bank is bejelentette, hogy áprilistól a fiataloknak öt évig kedvezményes, 5 százalékos kamatú lakáshitelt kínál. A szigorú feltételek miatt azonban csak keveseknek és jó fizetéssel van esélyük erre, leginkább vidéken.

Elolvasom
Ugrik az infláció: érdemes megtartani a PMÁP-ot?
2025-03-13

Ugrik az infláció: érdemes megtartani a PMÁP-ot?

Az újra 5 százalék fölé emelkedett infláció miatt az inflációkövető állampapírok tulajdonosai közül sokan elgondolkozhatnak azon, érdemes-e mégis inkább megtartani a 2025-re alacsony kamatot fizető PMÁP-jukat. Végigszámoltuk a lehetőségeket.

Elolvasom