Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Elemzés

Még tovább nőtt a magyarok vagyona, legalábbis egy részüké

2024-11-18|Frissítve: 2025-02-18

A harmadik negyedévben is sok pénzt tettek félre a magyarok, de nem annyit, mint korábban. Ezt részben az ebben a szezonban megugró kiadások okozhatták, de a lakásvásárlások is elszívhatták a pénzt. 
 

Tovább nőtt a háztartások pénzügyi vagyona a harmadik negyedévben is a Magyar Nemzeti Bank (MNB) előzetes statisztikái szerint. Rekord összeg, 106,19 ezer milliárd forint volt szeptember végén pénzügyi eszközökben a lakosságnál, ebben nincsenek benne az ingatlanok és az ingóságok sem. A nyári és kora őszi időszak azonban nehezebb lehetett pénzügyi szempontból mint a tavasz, hiszen a lakosság csak 716,4 milliárd forintot tudott megtakarítani, alig a negyedét a második negyedévinek. 

 

Ebben két tényező is szerepet játszhatott. Az egyik az lehetett, hogy többet költöttek az családok fogyasztásra (jelentős részt külföldön), a nyaralás és az iskolakezdés közepette kevesebbet tudtak félretenni. A másik az, hogy fellendült az ingatlanpiac, és sokan a megtakarításukat inkább lakásokba fektették be, minthogy valamilyen pénzügyi eszközt, például állampapírt, befektetési alapot vettek volna. 

 

Megy a pénz devizába, külföldre

 

A háztartások készpénzállománya az egekben jár, 6891,1 milliárd forintos történelmi csúcson tetőzött szeptember végén, ebből csak egy szerény rész, 434,6 milliárd forintnyi volt a valuta. A bankbetétek állománya - Magyarországon és külföldön - 15 215,6 milliárd forint volt, ebből a hazai bankoknál lévő forintbetét 10 654 milliárd, a devizabetét  2273,5 milliárd forintot tett ki. Miközben a hazai bankoknál lévő devizabetét-állomány lassan csökken, rekord szintre, 2 ezer milliárd forint fölé emelkedett a külföldi bankokban lévő betétek mennyisége. 

 

Más külföldi eszközből is rekordot döntött a magyar háztartások állománya. Külföldi kötvényből már több mint 800 milliárd forintnyi, külföldi befektetési alapból pedig 2040 milliárd forintnyi van a magyar kisbefektetőknél. Külföldi vállalatokban 5045,8 milliárd forintot tartottak a magyarok a harmadik negyedév végén. Ez azt jelenti, hogy már 12 602 milliárd forintot fektettek be valamilyen devizába vagy külföldi értékpapírba, részesedésbe a magyarok. 

 

Ezen felül lehetnek még olyan magyarországi befektetési alapokban, kötvényekben is lakossági megtakarítások, amelyek szintén devizásak, és devizás magyar állampapírban is tartanak pénzt a magyarok több mint 623 milliárd forintnyit. Magyarországi bankok devizakötvényeiben pedig 307 milliárd forintja van a lakosságnak. Emellett egyre népszerűbbek az eurós, sőt újabban már a dolláros életbiztosítások is. 

 

A teljes vagyon, ami a magyar családok külföldi fizetőeszközben tartanak megközelítheti a 14 ezer milliárd forintot. 

 

Ez tovább nőhet, ha a bankok a devizakonverziós illetéket és a tranzakciós illeték emelését átterhelik a lakosságra. 

 

Az állampapír továbbra is népszerű

 

Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírban (kötvény, kincstárjegy, jelzáloglevél stb.) 15 124 milliárd forintjuk volt a magyaroknak a harmadik negyedév végén, ennek a legnagyobb része, 13 664,4 milliárd forint magyar állampapírban kamatozott. A harmadik negyedévben is népszerű maradt az állampapír, csaknem 490 milliárd forintnyi új lakossági megtakarítást vonzott. 

 

A befektetési alapok iránt is élénk maradt a kereslet, ezekben 12 632,2 milliárd forintot tartanak a magyar családok, a nagy része ennek magyar befektetési alap, de a külföldi alapok állománya is már 2 ezer milliárd forint fölött van. Tőzsdei részvényekben 2600 milliárd forint fölött van a háztartások megtakarítása, nem tőzsdei részvényekben több mint 6500 milliárd forint található, egyéb céges részesedésekben pedig 30,8 ezer millilárd forint. Vagyis a háztartások pénzügyi vagyonának több mint az egyharmada a cégtulajdonosok kezében van. 

 

Az öngondoskodásra nem sok jutott

 

A biztosítástechnikai tartalékok 6336 milliárd forintos történelmi csúcsra jutottak szeptember végéig, de a harmadik negyedévi növekedés nagyobbik része, csaknem 100 milliárd forint a kedvező hozamok eredménye volt, a frissen befolyt díjak alig érték el a 2023-as szintet. Az életbiztosítási tartalékok 2770 milliárd forintos történelmi rekordhoz közelítenek, a nyugdíjpénztári megtakarítások 2825 milliárd forintnál járnak, ebből 330 milliárd forint a még mindig kitartó 50 ezer magán-nyugdíjpénztári tag egyéni számláján volt. 

 

Az önkéntes nyugdíjpénztárakban az időszak végén 2495 milliárd forint volt, ez rekord összeg ebben a szektorban, és jövőre akár teljes egészében ki is vehetnék a tagok, ha lakáscélra szeretnék fordítani. Az év végéig azonban még nőhet ez az összeg, hiszen a hozamok kedvezően alakulnak. A lakáscélú felhasználásra fordítható egyenleg viszont csupán a 2024. szeptember végén fennálló nyugdíjpénztári megtakarítás. 

 

Nőnek az adósságok

 

A háztartások kötelezettségei is megugrottak a harmadik negyedévben. A lakosság 344 milliárd forinttal vett fel több hitelt, mint amennyit törlesztett, döntően ennek eredményeként a kötelezettségeik 15 833 milliárd forintos történelmi csúcsra kerültek, ebből a hitelek állománya megközelítette a 13,5 ezer milliárd forintot. A nettó pénzügyi vagyon - a pénzügyi vagyon, miután levonták belőle a kötelezettségeket - 90 355 milliárd forint volt. 

 

Ez is történelmi rekord, de nem jelenti azt, hogy minden háztartásnak javult volna a helyzete az idén, hiszen nagyon az eltérések az egyes rétegek között. A pénzügyi vagyon kétharmada ugyanis a legvagyonosabb 10 százalék kezében van az MNB korábbi felmérései szerint. A lakosság szegényebbik 70 százaléka pedig a pénzügyi vagyon csak mintegy hatodát birtokolja. 

Promóció

Kapcsolódó cikkek

Történelmi rekordon az önkéntes nyugdíjpénztári vagyon
2024-05-31

Történelmi rekordon az önkéntes nyugdíjpénztári vagyon

Átlépte a 2000 milliárdot az önkéntes nyugdíjpénztári portfólió piaci értéke az első negyedév végén, amire korábban még nem volt példa. A taglétszám azonban tovább csökkent, főleg az új belépők száma csappant meg az elmúlt évekhez képest. A pénztárak bevételei jelentősen nőttek, emellett a működési eredmények is biztatóak.

Elolvasom
Hatalmasat nőtt a háztartások vagyona, plusz 4 ezer milliárd három hónap alatt
2024-05-22

Hatalmasat nőtt a háztartások vagyona, plusz 4 ezer milliárd három hónap alatt

Az első negyedévben 4 ezer milliárd forinttal, vagyis családonként átlagosan 1 millió forinttal nőtt a magyarországi háztartások vagyona. A legjobban a vagyonos vállalkozók, cégtulajdonosok járhattak.

Elolvasom
A szegények adója lett az infláció, a gazdagokat csak még vagyonosabbá tette
2024-03-28

A szegények adója lett az infláció, a gazdagokat csak még vagyonosabbá tette

Az elmúlt évtizedben tovább nyílt az olló a szegények és a gazdagok vagyona között. A magas infláció és a jegybankok ellen ellensúlyozására tett intézkedései is csak növelték a különbségeket  - derül ki a Blochamps Capital elemzéséből.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrisebb hírek

SZJA-bevallás: már csak néhány napod maradt hátra
2025-05-12

SZJA-bevallás: már csak néhány napod maradt hátra

Május 20. fontos határidő az adózásban, az szja-bevallásoknak eddig kell elkészülniük. A legtöbb adózónak akkor sem kell aggódnia viszont, ha lemaradt róla, büntetésre csak azok számíthatnak, akiknek befizetnivalójuk is van.

Elolvasom
Újabb árstop: sorra jelentik be a biztosítók, hogy nem emelnek a díjakon
2025-05-09

Újabb árstop: sorra jelentik be a biztosítók, hogy nem emelnek a díjakon

Több biztosító is jelezte a héten, hogy önkéntes díjkorlátozást vezetnek be a lakásbiztosításoknál, miután Nagy Márton kedden Facebookon tett közzé egy tervezett szabályozást a biztosításokkal kapcsolatban.

Elolvasom
Megugrott a felújítási kedv, a tulajdonosok a későbbi inflációtól tartanak
2025-05-09

Megugrott a felújítási kedv, a tulajdonosok a későbbi inflációtól tartanak

Tízből hat magyar szerint most éri meg belevágni a lakásfelújításba, a tulajdonosok harmada pedig már tervezi is a munkálatokat. A forrásokat tekintve óvatosabbak, a többség a már meglévő megtakarításait használná fel, hitelért kevesebben folyamodnának.

Elolvasom