Utoljára négy és fél éve kényszerültek annyi folyószámlahitelt felvenni a megszorult bankszámlás ügyfelek, mint az idén szeptemberben. Ennek az egyik oka az iskolakezdés lehetett, ami áruhiteleket és személyi kölcsönöket is megdobta. Az új lakáshitelek összege az idén rekordot is dönthet, amiben a lakásárak drágulása is szerepet játszik.
Megszenvedték az idén is az iskolakezdést a magyar háztartások, szeptemberben több hiteltípusnál is élénk volt a kereslet, miközben a betétek nem gyarapodtak. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint szeptemberben a betétek mennyisége csak a forint gyengülésének köszönhetően nőtt kis mértékben 12 915,7 milliárd forintra, a hiteleké viszont az új kölcsönök miatt emelkedett 10 824,2 milliárd forintos új történelmi csúcsra.
Több személyi kölcsönt vesznek fel
Jóformán minden fontos hiteltípus iránt élénk maradt a kereslet. Az új személyi kölcsönök összege megközelítette a 76,5 milliárd forintot, a hónap folyamán 27,2 ezer szerződést kötöttek. Mindkét adat kiemelkedően magas érték. Az idei első kilenc hónapban összesen több mint 600 milliárd forintnyi személyikölcsön-szerződést írtak alá a hazai hitelintézeteknél, ez 54 százalékkal haladja meg a tavalyit. A szerződések száma szeptember végéig megközelítette a 230 ezret, ez 24 százalékkal több a 2023-asnál.
Az átlagos hitelösszeg a tavalyi 2,1 millió forintról 2,6 millió forint fölé emelkedett. Történt mindez annak dacára, hogy a kamatok csak lassan csökkennek, szeptemberben személyi kölcsönök átlagos kamata 16,91 százalékos volt, egyetlen bázisponttal (0,01 százalékkal) alacsonyabb az augusztusinál.
Az év eleji szigorítások óta stabil a kereslet a babaváró hitelek iránt. Szeptemberben 19,75 milliárd forintnyit vettek fel a támogatott kölcsönből a fiatal házaspárok, összesen 1810 szerződés született. Ezek az adatok hasonlóan alakultak az év egészében, havonta nagyjából 1800-2000 közötti házaspár vett fel babaváró hitelt, a folyósított összeg pedig 20-22 milliárd forint körül volt. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy szinte mindenki a maximális 11 millió forintos kölcsönt veszi fel.
Rekordot dönthet a lakáshitepiac
A lakáshitelek még ennél is jobban mennek a tavalyi megfeneklés után. Szeptemberben 114 milliárd forintnyi jelzáloghitel-szerződés született a bankoknál, összesen 5943 ügyfél vett fel ilyen kölcsönt. Az első kilenc hónapban a lakáshitelek összértéke meghaladta az 1000 milliárd forintot, ez a tavalyinak a két és félszerese. A szerződések száma már 57 ezer fölött jár, ez valamivel több mint a másfélszerese a 2023-asnak. Az átlagos hitelösszeg nagyot ugrott tavaly óta, akkor 10,6 millió forint volt, most megközelíti a 17,6 milliót.
Ennek egyik oka az, hogy lejjebb mentek a kamatok, tavaly az első félévben még 10 százalék fölött volt egy átlagos lakáshitel THM-je, az idén már volt olyan hónap, hogy a 7 százalékot sem érte el. A májusi 6,93 százalékos THM-mélypont óta azonban drágultak a lakáshitelek, egy átlagos szerződésben szeptemberben 7,28 százalékos teljes hiteldíj-mutató szerepelt.
Az alacsonyabb kamatok és törlesztőrészletek miatt nőtt viszont az egy adós által felvehető hitel összege, hiszen az adósságfék-szabályokat a törlesztőrészletek alapján határozzák meg. Alacsonyabb kamat mellett pedig ugyanolyan törlesztővel jóval nagyobb hitel is felvehető. A másik oka az átlagos hitelösszeg-növekedésnek az ingatlanpiaci infláció lehetett, a lakások ára folyamatosan emelkedett az idén, így aki vásárolni akart, annak több pénzre volt szüksége. Az első lakást vásárló fiatalok önerő-kedvezménye szintén azt eredményezhette, hogy nőtt az átlagos hitelösszeg.
Az első kilenc havi adatok alapján az idén rekordot dönthet a lakáshitelpiac. 2022-ben vették fel eddig a legtöbb lakáshitelt az év első háromnegyedében, 1045 milliárd forintnyit, de a Zöld Otthon Program kifutása után a lakáshitelpiac lendülete kifulladt, az utolsó negyedévben a magas kamatok miatt visszaesett a hitelkereslet. Az idén viszont továbbra is kelendő maradhat a lakáshitel.
Az iskolakezdés látszik a hiteleken
A folyószámlahitelek összege 267,1 milliárd forintra nőtt, utoljára ennél nagyobb mínuszban 2020 márciusában voltak a háztartások bankszámlái, amikor a covid-járvány miatt automatikus moratóriumot rendeltek el minden hitelre. A szerződéses összeg is tovább emelkedett 325,9 milliárd forintra, ami nyolcéves rekord. A jelek szerint több háztartás is igényelhetett folyószámlahitelt szeptemberben, vagy kérhette a hitelkeret növelését a banktól.
Pedig az ilyen hitelek drágák, az átlagos kamatuk meghaladja a 21,5 százalékot, épp ezért nem tanácsos tartósan vagy rendszeresen hónapról hónapra mínuszba vinni a bankszámlát. A kamatok ugyanis ilyenkor egyre nagyobb részét viszik el a havi jövedelemnek, amit egyre nehezebb beosztani, így könnyen adósságcsapdába kerülhet az ügyfél.
Áruhitelből is több fogyott szeptemberben, mint az év többi hónapjában. Több, mint 16 ezren vettek fel áruhitelt a kilencedik hónapban, 22 százalékkal többen, mint 2023 ugyanezen hónapjában. Áruhitelt jellemzően bútorok, műszaki cikkek, esetleg sporteszközök, például kerékpár vásárlására használnak a háztartások, ezekre pedig szükség lehet az iskolakezdés idején. A fennálló áruvásárlási hitelállomány 34,6 milliárd forint volt, ami történelmi rekord.
Sokan kihasználhatták persze a 0 százalékos THM-es akciókat is, erre lehet következtetni abból, hogy szeptemberben az átlagos THM-ek ennél a hiteltípusnál nagy mértékben csökkentek. Kis mértékben, de a kamatozó hitelkártya-követelések összege is nőtt szeptemberben 76,7 milliárd forintra, ez tavaly november óta a legmagasabb érték, a nem kamatozó hitelkártyakövetelések volumene 74 milliárd forint volt.