Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Hír

Így építik be a jelzáloghitelek THM-plafonjába a lakásbiztosítás árát

2023-04-03|Frissítve: 2023-04-03

Közzétette a kormány azt a jogszabálytervezetet, ami alapján a bankoknak májustól a jelzáloghitelek költségeibe be kell építeniük a kötelező lakásbiztosítás díját a THM-plafon kiszámításakor.

 

Májustól kisebb összegű törlesztőrészletet fér csak bele a jelzáloghitelesek maximális teljes hiteldíj mutatójába (THM-plafon). Ekkortól ugyanis a bankok által kötelezően előírt lakásbiztosítás költségét is be kell számítani ebbe az értékbe. Ettől valójában nem nőnek meg a lakáshitelt felvevők terhei, csupán arról van szó, hogy egy eddig is meglévő, elkerülhetetlen költségük beépül a THM-plafonba. A THM célja éppen az, hogy a kölcsön összes költségét figyelembe véve mutassa meg az ügyfeleknek a leendő terheik mértékét, a THM-plafon pedig azt az értéket határozza meg, aminél magasabb díjjal nem hitelezhetnek a bankok.

 

A kormány február elsejei rendeletében tette kötelezővé a lakásbiztosítások díjának beépítését a jelzáloghitelek THM-plafonjába abban az esetben, ha a hitel fejében lakásbiztosítást is kell kötniük az ügyfeleknek. A májustól hatályos szabályt azonban nem egyszerű alkalmazni, hiszen a hitelajánlat átadásának idején általában még nem ismert, hogy az ügyfél milyen lakásbiztosítást köt, és annak mennyi lesz a díja. Ez még a hitelszerződés aláírásakor sem okvetlen tudható, hiszen a biztosítást azt követően is megköthetik az ügyfelek, akik számára a hitel folyósítási feltétele a lakásbiztosítás.

 

Ezért aztán a bankok vakarhatták a fejüket, hogyan számítsák bele a THM-plafonba az ügyfelek számára a lakásbiztosítás költségét, amikor az hitelenként változhat, és a konkrét kölcsönre jellemzően nem is ismerik előre. Ezt rendezi most az egyeztetésre közzétett újabb rendelettervezet. E szerint, ha a hitelező a jelzáloghitel fedezetéül szolgáló ingatlanra vagyonbiztosítási szerződést ír elő, de annak díját nem ismeri, akkor a teljes hiteldíj mutatónál a lakásbiztosítás havonta esedékes díját speciális szabályok szerint kell figyelembe venni.

 

A banknak félévente aktualizált belső szabályzatban meghatározott módon a jelzáloghitelek fedezetéül szolgáló ingatlanok hitelbiztosítéki értékéhez igazodóan legalább három jellemzőnek tekinthető értéksáv megadásával kell kiszámolnia a referenciaként figyelembe vett lakásbiztosítás díját a THM megállapításához. Ezeket a díjakat közzé kell tennie az ügyfelek számára a bankfiókokban és a honlapján.

 

Mivel a bankok jelenleg messze a THM-plafon alatt nyújtanak jelzáloghiteleket, a lakásbiztosítás havi díjának beszámítása nem jelent érdemi korlátozást sem nekik, sem az ügyfeleknek. Más lenne a helyzet, ha a jövedelemarányos törlesztési mutatóba (JTM) kellene beszámítaniuk a havi részletet. Ebben az esetben ugyanis a korlát közelében járó ügyfelek a lakásbiztosítás díjával akár túl is léphetnék azt, aminek következtében a kínált feltételekkel nem kaphatnának hitelt, legfeljebb hosszabb futamidőre.

 

A kormány jelentősen átalakította a lakásbiztosítások szabályait. A jelzáloghitelek THM-plafonjába történő beépítésen túl a bankoknak kötelező lesz felhívni az ügyfelek figyelmét az MNB kalkulátorára és az abban található minősített fogyasztóbarát lakásbiztosításokra a hitelezés során.

 

Ezen felül jövőre egy extra hónapot ad arra az ügyfeleknek, hogy a lakásbiztosításuk éves fordulónapjától függetlenül is biztosítót válthassanak. Ezzel akarják ösztönözni a nagyobb versenyre a biztosítókat, hiszen ekkortól kezdve várhatóan olyan kampányokat indítanak majd az átkötésre, mint amilyenek korábban a gépjárművek kötelező felelősségbiztosításánál (kgfb) voltak jellemzőek.

 

Promóció

Kapcsolódó cikkek

Nagy változás jön a lakásbiztosításoknál: szabadabb lesz az átkötés, THM-plafonos a díj
2023-02-01

Nagy változás jön a lakásbiztosításoknál: szabadabb lesz az átkötés, THM-plafonos a díj

Alaposan átalakítaná a lakásbiztosítások szabályait a kormány. Az elképzelések szerint szabadabban lehetne átszerződni másik biztosítóhoz, hitelfelvételkor pedig a díj beszámítana a THM-plafonba.

Elolvasom
Áprilistól változik a lakásbiztosítások megkötése
2023-02-20

Áprilistól változik a lakásbiztosítások megkötése

Az új lakásbiztosítási szerződések tizedét a minősített fogyasztóbarát termékek adták tavaly decemberben az MFO-val rendelkező biztosítók körében, amelyek így már közel 1100 milliárd forintnyi ügyfélvagyont védenek. Április végétől lakáshitel felvételekor be kell mutatni az ügyfeleknek az MFO-kalkulátor alkalmazását, valamint a jövő évtől évente egyszer költségmentesen felmondhatók lesznek a lakásbiztosítási szerződések.

Elolvasom
Már rendelet is lett a kormány terveiből: ezek a lakásbiztosítások új szabályai
2023-02-02

Már rendelet is lett a kormány terveiből: ezek a lakásbiztosítások új szabályai

A tervek után azonnal rendeletbe is foglalta a kormány a lakásbiztosítások új szabályait. Az ügyfelek minden évben kapnak egy újabb lehetőséget a biztosításuk felmondására, de ezzel először már csak 2024-ben élhetnek.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrisebb hírek

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak
2025-05-21

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosság terén is lehet fejlődni.

Elolvasom
Szja-bevallás: ma éjfél a határidő!
2025-05-20

Szja-bevallás: ma éjfél a határidő!

Május 20. a személyijövedelemadó-bevallás határideje. Aki eddig nem nézte meg, és nem fogadta el a NAV által készített bevallási tervezetét, annak a határidő lejártával a tervezete automatikusan bevallássá válik. Ez azonban nem mindenkire vonatkozik, így mindenképpen érdemes foglalkozni a tervezettel.

Elolvasom
Hogyan takaríts meg a gyermeked jövőjére?
2025-05-17

Hogyan takaríts meg a gyermeked jövőjére?

A szülők szeretnének gondoskodni a gyerekeikről, de általában tanácstalanok, hogyan fogjanak hozzá. Az iskoláztatás, az albérlet, az első lakás megvásárlása hatalmas terhet jelent majd a jövőben, és az is aggaszt sokakat, hogyan boldogul a gyerek, ha a kenyérkereső családfővel történik valami.

Elolvasom