Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Elemzés

Milliókat spórolhatnak a fiatalok, ha megvárják az 5 százalékos lakáshitelt

2024-10-25|Frissítve: 2024-11-20

A lakásvásárlás előtt állóknak most az ingatlankínálatot ugyanúgy figyelniük kell, mint az 5 százalékos THM-mel felvehető lakáshitelekről szóló híreket. Utóbbi egyelőre alighanem csak a fiataloknak lesz elérhető kisebb lakásokra, de ők több millió forintot spórolhatnak egy ilyen hitellel. Megnéztük, mennyiért kapnak ilyen lakást és hozzá hitelt Budapesten valamint a vidéki városokban. 

 

Már a kormány 21 pontos gazdasági akciótervébe is bekerült a bankok önkéntes, 5 százalékos THM-plafonja a lakáshitelekre, ami alapján feltételezhető, hogy előbb-utóbb dűlőre jut erről a Nemzetgazdasági Minisztérium, és decembertől vagy még inkább januártól lesznek ilyen jelzálogkölcsönök is. Az azonban már biztosra vehető, hogy egyelőre nem lesznek általánosan elérhetőek a jelenleginél jóval olcsóbb, 5 százalékos teljes hiteldíj mutatóval (THM) igénybe vehető jelzálogkölcsönök a piaci konstrukciók között.

 

A bankok hitelárazását meghatározó referenciakamatok jelenlegi szintje miatt ilyen olcsón csak veszteséggel tudnának hosszú futamidejű kölcsönt adni, hiszen például a BIRS referenciamutató a különböző futamidőkre már újra 7 százalék közelébe vagy már fölé is emelkedett, és egyáltalában nem várható, hogy jövő év elejére 5 százalék alá essen.   

 

Bank360.hu

 

Egyelőre csak feltételekkel lesz érhető az olcsó kölcsön

 

Ilyen referenciakamatok mellett a bankok csak úgy tudnak eleget tenni a kormány elvárásainak, hogy egyelőre csak egy szűkebb kör számára nyitják meg az 5 százalék alatti THM lehetőségét. Várhatóan az első lakásukat vásárló fiatalok kaphatnak majd ilyen kölcsönt maximum 50 négyzetméteres ingatlanhoz, amelynek energetikai besorolása legalább BB-s.

 

Megnéztük, számukra mennyivel lenne olcsóbb 5 százalékos lakáshitelből megvenni egy korszerű vagy új építésű lakást a fővárosban, egy megyeszékhelyen és egy kisebb városban. 

 

A fővárosban a vevők beleütköznének az egymilliós négyzetméterár korlátjába

 

Budapesten egy korszerű, teljesen felújított vagy új építésű ingatlant biztosan nem lehet találni 1 millió forintos négyzetméterár alatt, sőt akár másfél millió forintos árakkal is találkozhatunk, még akkor is, ha nem kifejezetten újépítésű lakást keresünk. Ha az olcsó lakáshitel feltétele lesz az egymillió forint alatti négyzetméterár, akkor a budapesti kínálat szinte teljesen kieshet, de mivel még kialakulóban vannak a feltételek, számoltunk ilyen ingatlanokra is.

 

A legalább BB besorolású ingatlanoknál alacsony a rezsiköltség, érdemes azonban megnézni például a közös költség összegét, amit általában tartalmaznak a hirdetések. Van ugyanis, ahol mindössze 12 ezer forintot kell fizetni havonta, máshol viszont ennek a dupláját egy hasonló méretű és felosztású lakásban. 

 

Nézzünk meg egy példát. Egy 38 négyzetméteres, BB energetikai besorolású használt lakást 46,9 millió forintért kínálnak a 12. kerületben, a négyzetméterár 1,23 millió forint. Ahhoz, hogy ezt a lakást hitelből meg tudjuk vásárolni, legalább 20 százalék önerőt kell felmutatni, ami lehet saját megtakarítás, de valamilyen állami támogatás is. Az elvárt minimum önerő így 9,38 millió forint, a fennmaradó 37,52 millió forintot lehet lakáshitelből finanszírozni. 20 éves futamidővel és 5 százalékos THM-mel számolva a havi törlesztőrészlet 247 615 forintra jön ki, a teljes visszafizetendő összeg 59 427 694 forintra. A jelenleg elérhető legolcsóbb lakáshitellel a havi törlesztőrészlet legalább 30 ezer forinttal lenne magasabb, 274 ezer forint. A teljes visszafizetendő összeg csaknem 66 millió forintra jön ki, vagyis a tervezett olcsóbb lakáshitelekkel 20 év alatt 6,5 millió forinttal lenne kevesebb a hitelköltség. 

 

Az első lakást vásárló fiatalok közül sokaknak elég lehet a 10 százalék önerő, de az a hitelező banktól függ, hogy a konkrét ingatlan és az igénylők jövedelme alapján ezt megengedi-e. Egyelőre az sem ismert, hogy az 5 százalékos THM feltételeinél a korhatár mennyire igazodik majd a 10 százalékos önerőt lehetővé tevőhöz, így a példáinkban a biztonság kedvéért 20 százalékos önerővel számoltunk.  

 

Az új építésű lakások ára ennél jelentősen magasabb Budapesten. A 9. kerületben 57 millió forintért lehet találni 36 négyzetméteres ingatlant, a négyzetméterár így 1,6 millió forinthoz közelít. De a budai oldal felkapottabb projektjeit nézzük meg, akár 80-90 millió forint is felett is belefuthatunk ugyanekkora garzonlakásokba, 2,7 millió forint körüli négyzetméterárral. A hirdetések zöme 60-65 millió forintos árazás közé esik, így 62,5 millió forintos ingatlannal számoltunk. Ennél a vételárnál legalább 12,5 millió forint önerőre van szükség, a felvehető lakáshitel összege kereken 50 millió forint lehet. Ekkora összeget jelenleg 20 évre kifejezetten magas, 365 926 forintos törlesztőrészlettel lehet felvenni, a THM 6,45 százalék. Ha 5 százalékos THM-mel számolunk, akkor a havi törlesztőrészlet 330 ezer forint körül alakul. 

 

Vidéken jóval olcsóbban vehetünk korszerű lakást

 

Ha megnézünk egy vidéki nagyvárost, valamivel alacsonyabb árakkal találkozhatunk, de ha új építésű vagy két-három éves lakások közül szeretnénk választani, akkor a négyzetméterár már itt is egymillió forint felett alakul. Szegeden egy 2021-es építésű, 35 négyzetméteres ingatlant 36,68 millió forintért lehet megvásárolni, de majdnem ugyanennyiért lehet megvenni egy teljeskörűen felújított, azonos méretű panellakást is. 

 

Az idei vagy a jövő évre tervezett átadással kínált ingatlanok valamivel drágábbak. Egy 38 négyzetméteres, geotermikus fűtéssel, hőszivattyúval kínált ingatlant 47,5 millió forintért kínálnak, igaz ez csak 2025-ben lesz kulcsrakész állapotban. Így a négyzetméterár 1,25 millió forintra jön ki. Valamivel nagyobb, 40 négyzetméteres új építésű és A+-os új lakást pedig 48,3 millió forintért lehet megvenni az Ingatlannet.hu oldalán közzétett hirdetések szerint, így a négyzetméterár 1,15 millió forintra jön ki. 

 

Ha 45 millió forintos vételárral számolunk, legalább 9 millió forint önerőre van szükség, és 36 millió forint kölcsönt kell felvennünk, ami hasonló a budapesti használt lakásokhoz. Ennek a kölcsönnek a törlesztőrészlete jelenleg 263 ezer forint körül alakul, ha a kedvezőbb hitelek közül választunk, de 5 százalékos THM-mel számolva a törlesztőrészlet mindössze 237 ezer forintra jönne ki, vagyis közel 30 ezer forint lenne a különbség. 

 

Megnéztünk egy kisebb várost, Mosonmagyaróvár kínálatát. Az új építésű, kisméretű garzonlakások négyzetméterára 1 millió forint körül alakul, de ha egy lakásméretű erkélyt is szeretnénk az ingatlan mellé, akkor ennél borsosabb árat kell fizetni, így egy 41 négyzetméteres ingatlan ára közel 70 millió forint. Ez azonban egy kirívó eset, az újépítésű lakások ára általában nem sokkal megy 1 millió forint fölé, de akár alatta is maradhat. Ha egy konkrét példát megnézünk, akkor egy 39 négyzetméteres új lakást 36,12 millió forintért is meg lehet venni. 

 

Ennek a lakásnak a megvételéhez legalább 7,2 millió forint önerőre van szükség, a felvehető lakáshitel összege közel 29 millió forint. Húsz éves futamidőre ezt minimum 212 ezer forintos havi törlesztőrészlettel tehetjük meg jelenleg, a teljes visszafizetendő összeg így közel 51 millió forint. A THM 6,46 százalék. Ha a tervezett 5 százalékos THM-met vesszük alapul, akkor ugyanez a lakás jelentősen olcsóbban megvásárolható, ha a hitel összköltségét nézzük. A havi törlesztőrészlet 191 ezer forint körül alakulna, a teljes visszafizetendő összeg pedig 46 millió forint lenne, ami 5 millió forintot jelentene a teljes futamidő alatt.

Promóció

Kapcsolódó cikkek

Ennyit hozna az 5 százalékos THM-plafon: ugyanakkora törlesztővel milliókkal nagyobb lakáshitel
2024-10-18

Ennyit hozna az 5 százalékos THM-plafon: ugyanakkora törlesztővel milliókkal nagyobb lakáshitel

Ha a kormánynak sikerülne kipréselnie a bankokból az 5 százalék alatti THM-mel kínált lakáshiteleket, ugyanakkora törlesztőrészlettel 10-20 százalékkal magasabb összegű kölcsönhöz lehetne hozzájutni, ami ellensúlyozhatná a lakások drágulását.

Elolvasom
Mi a THM - Teljes hiteldíj mutató?
2024-09-24

Mi a THM - Teljes hiteldíj mutató?

Mit jelent a teljes hiteldíj mutató? Mennyi a maximuma? Mennyiben más mint a kamat? Mit tartalmaz a THM, és mit nem? Hogyan érdemes összehasonlítani a hiteleket? Mi a THM-plafon és THM-maximum? Minden tudnivaló a cikkben.

Elolvasom
Kamatplafon, kamatstop, THM-plafon - melyik micsoda?
2024-09-21

Kamatplafon, kamatstop, THM-plafon - melyik micsoda?

Kamatstop, THM-plafon, önkéntes kamatplafon: az utóbbi időben rendszeresen találkozhatunk ezekkel az egymáshoz hasonló kifejezésekkel. Valamilyen formában mindegyik hatással van a lakossági hitelek kamatára, így nem nehéz ezeket összekeverni. Különbség azonban van köztük, nem is kevés, ezért most rendet vágtunk közöttük, megmagyarázzuk, melyik mire vonatkozik.

Elolvasom
Főhet a feje a lakáshiteleseknek: érdemes-e várni a sokkal kisebb THM-re?
2024-09-20

Főhet a feje a lakáshiteleseknek: érdemes-e várni a sokkal kisebb THM-re?

Ha a bankok hajlandóak lesznek levinni a THM-jeiket a jelenlegi 6,5-7,5 százalékról a Nagy Márton miniszter által kért 5 százalék alá, akkor egy átlagos kölcsönnél hónapokon belül 15-25 ezer forintot spórolnak a törlesztőrészletekből a mostani ajánlatokhoz képest.

Elolvasom
Nagy Márton 5 százalék alatti lakáshitel THM-et szeretne, ami most inkább 7
2024-09-19

Nagy Márton 5 százalék alatti lakáshitel THM-et szeretne, ami most inkább 7

A jelenlegi ajánlatoknál sokkal olcsóbb lakáshiteleket szeretne Nagy Márton, aki 5 százalékos önkéntes THM-plafont szeretne a bankoktól, miközben azok többnyire 7 százalék felett hiteleznek, és még a legolcsóbb ajánlat is csak 6,5 százalékos.

Elolvasom
Másfél év alatt a duplájára nőtt egy átlagos lakáshitel összege
2024-10-27

Másfél év alatt a duplájára nőtt egy átlagos lakáshitel összege

A lakásvásárlók úgy érezhették magukat az elmúlt években, mintha egyszerre két hullámvasúton ülnének, hiszen az ingatlanárak és a kamatok is nagy mozgásban voltak. Néhány hónapon belül érdemben olcsóbb lakáshitelre csak azok számíthatnak, akiket majd érint az 5 százalék alatti új THM-plafon. 

Elolvasom
Csak a használt lakások vásárlói pörgetik a hitelpiacot
2024-10-28

Csak a használt lakások vásárlói pörgetik a hitelpiacot

A használt lakások vásárlásához igényelt kölcsönök húzták ki a gödörből a hitelezést az idén. Új ingatlanokra csak a tavalyihoz képest vettek fel valamivel több hitelt, építkezni, felújítani pedig még az előző évi mélypontnál is kevesebben akartak kölcsönből.

Elolvasom
Hatalmasat ugrottak a lakáshitelek és a személyi kölcsönök az Ersténél
2024-11-04

Hatalmasat ugrottak a lakáshitelek és a személyi kölcsönök az Ersténél

Hosszú idő után újra lakóingatlan-fejlesztést finanszíroz a magyar Erste Bank, amelynél az év első kilenc hónapjában kiemelkedő mértékben nőtt lakáshitelek és személyi kölcsönök felvétele is.

Elolvasom
Új lakhatási támogatás jön a 35 év alattiaknak
2024-11-14

Új lakhatási támogatás jön a 35 év alattiaknak

Havi 150 ezer forintos, kedvezményes adózású lakhatási támogatást kaphatnak a 35 év alattiak 2025-től a munkáltatójuktól. Ezt lakbérre vagy lakáshitel-törlesztésre is fordíthatják.

Elolvasom
Jövőre havi 150 ezres lakhatási támogatást kaphatnak a fiatalok a munkaadóktól
2024-11-14

Jövőre havi 150 ezres lakhatási támogatást kaphatnak a fiatalok a munkaadóktól

2025-tól az eddigieken felül havi maximum 150 ezer forint összegű lakhatási támogatást kaphatnak a 35 év alatti munkavállalók az alkalmazójuktól kedvezményes adózással. Ezt a béren kívüli juttatást lakbérre vagy a lakáshitelük törlesztésére is fordíthatják.

Elolvasom
Alig lesz hatással az 5 százalékos hitel a már csaknem helyreállt lakáspiacra
2024-11-20

Alig lesz hatással az 5 százalékos hitel a már csaknem helyreállt lakáspiacra

Élénkült a lakáspiaci forgalom 2024 harmadik negyedévében, különösen a fővárosban és a nagyobb városokban, amiben a CSOK Plusznak is nagy szerepe volt - áll a Magyar Nemzeti Bank Lakáspiaci jelentésében. Jövőre a lakáspiacra érkező célzott források miatt további bővülést vár a jegybank, a fiatalokra szabott 5 százalékos lakáshitelnek azonban csak mérsékelt lesz az ingatlanpiaci hatása.

Elolvasom