Kamatplafon

Minden, amit az új kamatplafonról tudni kell

Kamatplafon

Minden, amit az új kamatplafonról tudni kell

Bank360 tartalom
2023-10-13 Frissítve: 2023-11-29
2023-10-13 Frissítve: 2023-11-29
35069371

Közzétették a bankok, hogy a kamatplafon bevezetése után október 9-től milyen feltételekkel adnak lakáshitelt és a vállalati forgóeszközhitelt. A lakáskölcsönök THM-jei alapesetben 8-8,5 százalék között vannak, de találni 8 alatt is. Mivel egy új, ráadásul nem jogszabályban meghatározott intézkedésről van szó, összefoglaltunk minden fontos tudnivalót, amit az ilyen hiteleket igénylőknek érdemes tudni az új kamatplafonról.

 

Egymás után jelentették be a bankok, hogy a kormány kérésének megfelelően október 9-étől bevezetik a kamatplafont, majd közzétették azt is, milyen teljes hiteldíjmutatóval (THM) adnak lakossági lakáshiteleket ezt figyelembe véve. A 8,5 százalékra javasolt plafonértékhez képest a pénzintézetek alapajánlatai többnyire 8 és 8,5 százalékos THM közöttiek, de akad 8 százalék alatti is. Magas jövedelemmel és magasabb hitelösszeg esetén már gyakoribbak a hetessel kezdődő THM-ek.

 

Az új ajánlatokat itt hasonlítottuk össze. Az alábbiakban összefoglaltuk, mit kell nekik tudni az új kamatplafonról.

 

Mi a kamatplafon?

A kamatplafon a Gazdaságfejlesztési Minisztérium kérése alapján a bankok önkéntes vállalása a lakossági lakáshitelek teljes hiteldíj mutatójának (THM) és a vállalati forgóeszközhitelek kamatának maximálisan alkalmazott mértékére.

 

Kötelező-e a kamatplafon alkalmazása a bankok számára?

A kamatplafon alkalmazása nem kötelező érvényű, arról nincs jogszabály. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium ajánlásának azonban a bankok eleget tettek. 

 

Mikortól él a kamatplafon?

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium javaslata alapján az önkéntesen csatlakozó bankoknak október 9-tól alkalmazzák a kamatplafont. Ettől a pénzintézetek szabadon eltérhetnek, de a gyakorlatban mindegyikük október 9-én változtatta meg az ajánlatait.

 

Meddig él a kamatplafon?

A kamatplafon alkalmazását nem egy konkrét ideig kérte a minisztérium, de azt a bankok ideiglenesnek tekintik. Az elmúlt időszakban tapasztalható folyamatos kamatcsökkentések alapján néhány hónapon belül az átlagos ügyfeleknek kamatplafon nélkül nyújtott lakáshitelek esetében a bankok többségénél egyébként is 8,5 százalék alá csökkenne a THM. Ebben az esetben a kamatplafon okafogyottá válik. Végső dátumot nem határozott meg sem a minisztérium, sem a csatlakozó bankok.

 

Mennyi a kamatplafon?

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium javaslata alapján a lakáshitel kamatplafont 8,5 százalékos THM-ben állapítják meg a bankok. A vállalati forgóeszközhitelek kamatánál ez 12 százalék (november 2-től 11,5 százalék). 

 

Mennyi lehet a kamata a lakáshiteleknek a kamatplafon alkalmazását követően?

A kamatplafont alkalmazó bankok a kölcsön minden költsége alapján kiszámított THM-re alkalmazzák a 8,5 százalékos plafonértéket. Ennél a hitelek ügyleti kamata alacsonyabb, hiszen a THM-be beleszámítják az egyéb költségeket is, például azokat, amelyek a hitelfelvételkor, ahhoz kapcsolódóan kell kifizetnie az ügyfeleknek.

 

Lehet-e kapni lakáshiteleket 8,5 százalékos THM alatt a kamatplafon bevezetése után?

A 8,5 százalékos THM csak a vállalt maximum, azt a bankok döntik el, hogy adnak-e ennél olcsóbban lakáshitelt, és ha igen, kinek, mikortól és milyen egyéb feltételekkel. Az október 9-én meghirdetett új kondíciók alapján elmondható, hogy alacsonyabb jövedelemre, kisebb hitelösszeget jellemzően 8-8,5 százalékos THM-mel adnak a bankok, de vannak 8 százalék alatti ajánlatok is, a legolcsóbb az induláskor 7,5 százalék volt. Magas jövedelemre nagyobb összegű hiteleknél jellemzőbbek a 8 százalék alatti THM-ek. 

 

Milyen jelzáloghitelekre vonatkozik a kamatplafon?

A kamatplafont a használt és új építésű lakások, házak vásárlására, építésére, felújítására nyújtott hiteleknél alkalmazzák a bankok. A kamatplafon nem vonatkozik a szabad felhasználású jelzáloghitelekre, amelyeknél a lakáshitelekhez hasonlóan ingatlanfedezetet kell adni a kölcsönre.

 

Mi lesz azokkal, akik már a kamatplafon bevezetése előtt benyújtották a lakáshitel-igénylésüket?

A bankok jellemzően azokra az ügyfelekre is alkalmazzák a 8,5 százalékos kamatplafont, illetve az ebből fakadó új kondíciókat, akik ennek bevezetése előtt igényelték a lakáshitelüket, de még nem kötötték meg a magasabb THM-et tartalmazó szerződésüket.

 

Vonatkozik-e a kamatplafon a már felvett lakáshitelekre?

Nem, a kamatplafont csak az új, ezután felvett lakáshitelekre alkalmazzák, ettől a már felvett lakáshitelek kamata nem változik. A változó kamatozású és a maximum 5 éves kamatperiódusú jelzáloghitelek esetében ugyanakkor még él a kamatstop, amely a korábban felvett kölcsönöknél alkalmazható aktuális kamat mértékét maximalizálja.

 

A lakossági lakáshiteleken kívül más hiteleknél is van-e kamatplafon?

A lakáshiteleken kívül más lakossági kölcsönökre, így például személyi kölcsönökre nem javasolt kamatplafont a kormány, így olyat a bankok sem fognak önként bevezetni. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium a vállalkozásoknak nyújtott forgóeszközhiteleknél látta még indokoltnak a kamatplafon bevezetését, 12 százalékos értékben (november 2-től 11,5 százalékra csökkent ez a kamatplafon). Más vállalati hitelekre azonban ez a kamatplafon nem vonatkozik.

 

Mi a különbség a kamatstop és a kamatplafon között?

A kamatstop a már felvett lakossági jelzáloghitelekre és a kis- és középvállalkozások hiteleire kötelezően, jogszabályban meghatározott módon alkalmazandó szabály. Ez alapján az érintett kölcsönök aktuális kamatának meghatározásakor alkalmazott referenciakamat nem lehet magasabb a rendeletekben előírtaknál. Jelenleg mindkét hitelfajtára 2023 végéig él a kamatstop, de azt a kormány meghosszabbíthatja. Az eddigi közlések szerint a kamatstopok legkorábban akkor szűnhetnek meg, ha a jelenleg 13 százalékos jegybanki alapkamat 10 százalék alá csökken. A lakáshiteleknél a megszüntetés lehet több lépcsős is, és annak kezdeti lépését még csak megvizsgálja a kormány 10 százalék alatti alapkamatnál.

 

A kamatstophoz képest a kamatplafon alkalmazása nem kötelező, azt nem írja elő jogszabály. A bankok önkéntes csatlakozása esetén viszont a kormány vállalta a kamatstopok fenti módon történő kivezetését.

 

Mi a különbség a kamatplafon és a THM-plafon között?

A kamatplafon alkalmazása önkéntes és csak a lakáshitelekre és a vállalati forgóeszközhitelekre vonatkozik. Ezzel szemben a THM-plafon jogszabályi előírás, amely a lakossági hiteleknél a jegybanki alapkamathoz kötötten határozza meg az egyes kölcsöntípusoknál maximálisan alkalmazható THM-eket. Ezek mértéke azonban sokkal magasabb a 8,5 százalékos lakáshitel kamatplafonnál, és az a célja, hogy az ügyfeleket védje a már uzsorának minősített mértékű kamatoktól.

Promóció

Ne maradj le semmiről, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek

Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text

Születési dátum

bezárás Köszönjük, a választott bank hamarosan keresni fog Téged!
Értékeld a Bank360-at!