Falusi CSOK településlista

Aranyat érő lista a falusi CSOK-t 2024-ben is megtartó településekről

Falusi CSOK településlista

Aranyat érő lista a falusi CSOK-t 2024-ben is megtartó településekről

Bank360 tartalom
2023-08-06 Frissítve: 2024-01-03
2023-08-06 Frissítve: 2024-01-03
3617082

A falusi CSOK településlista 2023-tól 2630 preferált kistelepülést tartalmaz. 2024-től a falusi CSOK új feltételek szerint vehető igénybe, megemelt támogatási összegekkel. A településlista a jelenlegi információk szerint nem változik, továbbá tanyákra és birtokközpontokra is felvehető a támogatás.

 

A falusi CSOK esetében a vissza nem térítendő támogatás használt ingatlan vásárlásánál is ugyanannyi, mint az új ingatlannál:

 

  • Egy gyermeknél 600 ezer Ft

  • Két gyermeknél 2,6 millió Ft

  • Három gyermeknél 10 millió Ft

 

Használt ingatlan vásárlására a támogatás fele használható, a másik része viszont felújításra, korszerűsítésre fordítható. 2024. január elsejétől a hagyományos CSOK megszűnik, csak a falusi CSOK vehető majd fel a listán szereplő településeken, de használt ingatlanokra már megemelt összegben. A jelenlegi és 2024-es feltételekről itt olvashatsz részletesebben:

 

Falusi CSOK települések listája

 

A falusi CSOK 2023-ban és 2024-től 2630 településen vehető igénybe. Ezeket az alábbi térképen és listán találhatod meg.

 

 

Falusi CSOK településlista
  VÁRMEGYE TELEPÜLÉS JÁRÁS
1. Bács-Kiskun vármegye Ágasegyháza Kecskeméti járás
2. Bács-Kiskun vármegye Akasztó Kiskőrösi járás
3. Bács-Kiskun vármegye Apostag Kunszentmiklósi járás
4. Bács-Kiskun vármegye Bácsbokod Bácsalmási járás
5. Bács-Kiskun vármegye Bácsborsód Bácsalmási járás
6. Bács-Kiskun vármegye Bácsszentgyörgy Bajai járás
7. Bács-Kiskun vármegye Bácsszőlős Bácsalmási járás
8. Bács-Kiskun vármegye Balotaszállás Kiskunhalasi járás
9. Bács-Kiskun vármegye Bátmonostor Bajai járás
10. Bács-Kiskun vármegye Bátya Kalocsai járás
11. Bács-Kiskun vármegye Bócsa Kiskőrösi járás
12. Bács-Kiskun vármegye Borota Jánoshalmai járás
13. Bács-Kiskun vármegye Bugac Kiskunfélegyházi járás
14. Bács-Kiskun vármegye Bugacpusztaháza Kiskunfélegyházi járás
15. Bács-Kiskun vármegye Császártöltés Kiskőrösi járás
16. Bács-Kiskun vármegye Csátalja Bajai járás
17. Bács-Kiskun vármegye Csávoly Bajai járás
18. Bács-Kiskun vármegye Csengőd Kiskőrösi járás
19. Bács-Kiskun vármegye Csikéria Bácsalmási járás
20. Bács-Kiskun vármegye Csólyospálos Kiskunmajsai járás
21. Bács-Kiskun vármegye Dávod Bajai járás
22. Bács-Kiskun vármegye Drágszél Kalocsai járás
23. Bács-Kiskun vármegye Dunaegyháza Kunszentmiklósi járás
24. Bács-Kiskun vármegye Dunafalva Bajai járás
25. Bács-Kiskun vármegye Dunapataj Kalocsai járás
26. Bács-Kiskun vármegye Dunaszentbenedek Kalocsai járás
27. Bács-Kiskun vármegye Dunatetétlen Kalocsai járás
28. Bács-Kiskun vármegye Dunavecse Kunszentmiklósi járás
29. Bács-Kiskun vármegye Dusnok Kalocsai járás
30. Bács-Kiskun vármegye Érsekcsanád Bajai járás
31. Bács-Kiskun vármegye Érsekhalma Bajai járás
32. Bács-Kiskun vármegye Fajsz Kalocsai járás
33. Bács-Kiskun vármegye Felsőlajos Kecskeméti járás
34. Bács-Kiskun vármegye Felsőszentiván Bajai járás
35. Bács-Kiskun vármegye Foktő Kalocsai járás
36. Bács-Kiskun vármegye Fülöpháza Kecskeméti járás
37. Bács-Kiskun vármegye Fülöpjakab Kecskeméti járás
38. Bács-Kiskun vármegye Fülöpszállás Kiskőrösi járás
39. Bács-Kiskun vármegye Gara Bajai járás
40. Bács-Kiskun vármegye Gátér Kiskunfélegyházi járás
41. Bács-Kiskun vármegye Géderlak Kalocsai járás
42. Bács-Kiskun vármegye Hajós Kalocsai járás
43. Bács-Kiskun vármegye Harkakötöny Kiskunhalasi járás
44. Bács-Kiskun vármegye Harta Kalocsai járás
45. Bács-Kiskun vármegye Hercegszántó Bajai járás
46. Bács-Kiskun vármegye Homokmégy Kalocsai járás
47. Bács-Kiskun vármegye Imrehegy Kiskőrösi járás
48. Bács-Kiskun vármegye Jakabszállás Kecskeméti járás
49. Bács-Kiskun vármegye Jászszentlászló Kiskunmajsai járás
50. Bács-Kiskun vármegye Kaskantyú Kiskőrösi járás
51. Bács-Kiskun vármegye Katymár Bácsalmási járás
52. Bács-Kiskun vármegye Kelebia Kiskunhalasi járás
53. Bács-Kiskun vármegye Kéleshalom Jánoshalmai járás
54. Bács-Kiskun vármegye Kisszállás Kiskunhalasi járás
55. Bács-Kiskun vármegye Kömpöc Kiskunmajsai járás
56. Bács-Kiskun vármegye Kunadacs Kunszentmiklósi járás
57. Bács-Kiskun vármegye Kunbaja Bácsalmási járás
58. Bács-Kiskun vármegye Kunbaracs Kecskeméti járás
59. Bács-Kiskun vármegye Kunfehértó Kiskunhalasi járás
60. Bács-Kiskun vármegye Kunpeszér Kunszentmiklósi járás
61. Bács-Kiskun vármegye Kunszállás Kecskeméti járás
62. Bács-Kiskun vármegye Ladánybene Kecskeméti járás
63. Bács-Kiskun vármegye Madaras Bácsalmási járás
64. Bács-Kiskun vármegye Mátételke Bácsalmási járás
65. Bács-Kiskun vármegye Mélykút Jánoshalmai járás
66. Bács-Kiskun vármegye Miske Kalocsai járás
67. Bács-Kiskun vármegye Móricgát Kiskunmajsai járás
68. Bács-Kiskun vármegye Nagybaracska Bajai járás
69. Bács-Kiskun vármegye Nemesnádudvar Bajai járás
70. Bács-Kiskun vármegye Nyárlőrinc Kecskeméti járás
71. Bács-Kiskun vármegye Ordas Kalocsai járás
72. Bács-Kiskun vármegye Orgovány Kecskeméti járás
73. Bács-Kiskun vármegye Öregcsertő Kalocsai járás
74. Bács-Kiskun vármegye Páhi Kiskőrösi járás
75. Bács-Kiskun vármegye Pálmonostora Kiskunfélegyházi járás
76. Bács-Kiskun vármegye Petőfiszállás Kiskunfélegyházi járás
77. Bács-Kiskun vármegye Pirtó Kiskunhalasi járás
78. Bács-Kiskun vármegye Rém Jánoshalmai járás
79. Bács-Kiskun vármegye Soltszentimre Kiskőrösi járás
80. Bács-Kiskun vármegye Sükösd Bajai járás
81. Bács-Kiskun vármegye Szakmár Kalocsai járás
82. Bács-Kiskun vármegye Szalkszentmárton Kunszentmiklósi járás
83. Bács-Kiskun vármegye Szank Kiskunmajsai járás
84. Bács-Kiskun vármegye Szentkirály Tiszakécskei járás
85. Bács-Kiskun vármegye Szeremle Bajai járás
86. Bács-Kiskun vármegye Tabdi Kiskőrösi járás
87. Bács-Kiskun vármegye Tass Kunszentmiklósi járás
88. Bács-Kiskun vármegye Tataháza Bácsalmási járás
89. Bács-Kiskun vármegye Tázlár Kiskőrösi járás
90. Bács-Kiskun vármegye Tiszaug Tiszakécskei járás
91. Bács-Kiskun vármegye Tompa Kiskunhalasi járás
92. Bács-Kiskun vármegye Újsolt Kalocsai járás
93. Bács-Kiskun vármegye Újtelek Kalocsai járás
94. Bács-Kiskun vármegye Uszód Kalocsai járás
95. Bács-Kiskun vármegye Városföld Kecskeméti járás
96. Bács-Kiskun vármegye Vaskút Bajai járás
97. Bács-Kiskun vármegye Zsana Kiskunhalasi járás
98. Baranya vármegye Abaliget Pécsi járás
99. Baranya vármegye Adorjás Sellyei járás
100. Baranya vármegye Ág Hegyháti járás
101. Baranya vármegye Almamellék Szigetvári járás
102. Baranya vármegye Almáskeresztúr Szigetvári járás
103. Baranya vármegye Alsómocsolád Hegyháti járás
104. Baranya vármegye Apátvarasd Pécsváradi járás
105. Baranya vármegye Aranyosgadány Pécsi járás
106. Baranya vármegye Áta Pécsi járás
107. Baranya vármegye Babarc Bólyi járás
108. Baranya vármegye Babarcszőlős Siklósi járás
109. Baranya vármegye Bakóca Hegyháti járás
110. Baranya vármegye Bakonya Pécsi járás
111. Baranya vármegye Baksa Sellyei járás
112. Baranya vármegye Bánfa Szigetvári járás
113. Baranya vármegye Bár Mohácsi járás
114. Baranya vármegye Baranyahídvég Sellyei járás
115. Baranya vármegye Baranyajenő Hegyháti járás
116. Baranya vármegye Baranyaszentgyörgy Hegyháti járás
117. Baranya vármegye Basal Szigetvári járás
118. Baranya vármegye Belvárdgyula Bólyi járás
119. Baranya vármegye Beremend Siklósi járás
120. Baranya vármegye Berkesd Pécsi járás
121. Baranya vármegye Besence Sellyei járás
122. Baranya vármegye Bezedek Mohácsi járás
123. Baranya vármegye Bicsérd Szentlőrinci járás
124. Baranya vármegye Bikal Komlói járás
125. Baranya vármegye Birján Pécsi járás
126. Baranya vármegye Bisse Siklósi járás
127. Baranya vármegye Boda Szentlőrinci járás
128. Baranya vármegye Bodolyabér Komlói járás
129. Baranya vármegye Bogádmindszent Sellyei járás
130. Baranya vármegye Bogdása Sellyei járás
131. Baranya vármegye Boldogasszonyfa Szigetvári járás
132. Baranya vármegye Borjád Bólyi járás
133. Baranya vármegye Bosta Pécsi járás
134. Baranya vármegye Botykapeterd Szigetvári járás
135. Baranya vármegye Bükkösd Szentlőrinci járás
136. Baranya vármegye Bürüs Szigetvári járás
137. Baranya vármegye Cún Siklósi járás
138. Baranya vármegye Csányoszró Sellyei járás
139. Baranya vármegye Csarnóta Siklósi járás
140. Baranya vármegye Csebény Szigetvári járás
141. Baranya vármegye Cserdi Szentlőrinci járás
142. Baranya vármegye Csertő Szigetvári járás
143. Baranya vármegye Csonkamindszent Szentlőrinci járás
144. Baranya vármegye Dencsháza Szigetvári járás
145. Baranya vármegye Dinnyeberki Szentlőrinci járás
146. Baranya vármegye Diósviszló Siklósi járás
147. Baranya vármegye Drávacsehi Siklósi járás
148. Baranya vármegye Drávacsepely Siklósi járás
149. Baranya vármegye Drávafok Sellyei járás
150. Baranya vármegye Drávaiványi Sellyei járás
151. Baranya vármegye Drávakeresztúr Sellyei járás
152. Baranya vármegye Drávapalkonya Siklósi járás
153. Baranya vármegye Drávapiski Siklósi járás
154. Baranya vármegye Drávaszabolcs Siklósi járás
155. Baranya vármegye Drávaszerdahely Siklósi járás
156. Baranya vármegye Drávasztára Sellyei járás
157. Baranya vármegye Dunaszekcső Mohácsi járás
158. Baranya vármegye Egerág Pécsi járás
159. Baranya vármegye Egyházasharaszti Siklósi járás
160. Baranya vármegye Egyházaskozár Komlói járás
161. Baranya vármegye Ellend Pécsi járás
162. Baranya vármegye Endrőc Szigetvári járás
163. Baranya vármegye Erdősmárok Mohácsi járás
164. Baranya vármegye Erdősmecske Pécsváradi járás
165. Baranya vármegye Erzsébet Pécsváradi járás
166. Baranya vármegye Fazekasboda Pécsváradi járás
167. Baranya vármegye Feked Mohácsi járás
168. Baranya vármegye Felsőegerszeg Hegyháti járás
169. Baranya vármegye Felsőszentmárton Sellyei járás
170. Baranya vármegye Garé Siklósi járás
171. Baranya vármegye Gerde Szentlőrinci járás
172. Baranya vármegye Gerényes Hegyháti járás
173. Baranya vármegye Geresdlak Pécsváradi járás
174. Baranya vármegye Gilvánfa Sellyei járás
175. Baranya vármegye Gordisa Siklósi járás
176. Baranya vármegye Gödre Hegyháti járás
177. Baranya vármegye Görcsöny Pécsi járás
178. Baranya vármegye Görcsönydoboka Mohácsi járás
179. Baranya vármegye Gyöngyfa Szentlőrinci járás
180. Baranya vármegye Gyöngyösmellék Szigetvári járás
181. Baranya vármegye Hásságy Bólyi járás
182. Baranya vármegye Hegyhátmaróc Komlói járás
183. Baranya vármegye Hegyszentmárton Sellyei járás
184. Baranya vármegye Helesfa Szentlőrinci járás
185. Baranya vármegye Hetvehely Szentlőrinci járás
186. Baranya vármegye Hidas Pécsváradi járás
187. Baranya vármegye Himesháza Mohácsi járás
188. Baranya vármegye Hirics Sellyei járás
189. Baranya vármegye Hobol Szigetvári járás
190. Baranya vármegye Homorúd Mohácsi járás
191. Baranya vármegye Horváthertelend Szigetvári járás
192. Baranya vármegye Husztót Pécsi járás
193. Baranya vármegye Ibafa Szigetvári járás
194. Baranya vármegye Illocska Siklósi járás
195. Baranya vármegye Ipacsfa Siklósi járás
196. Baranya vármegye Ivánbattyán Siklósi járás
197. Baranya vármegye Ivándárda Mohácsi járás
198. Baranya vármegye Kacsóta Szentlőrinci járás
199. Baranya vármegye Kákics Sellyei járás
200. Baranya vármegye Kárász Komlói járás
201. Baranya vármegye Kásád Siklósi járás
202. Baranya vármegye Katádfa Szigetvári járás
203. Baranya vármegye Kátoly Pécsváradi járás
204. Baranya vármegye Kékesd Pécsváradi járás
205. Baranya vármegye Kémes Siklósi járás
206. Baranya vármegye Kemse Sellyei járás
207. Baranya vármegye Kétújfalu Szigetvári járás
208. Baranya vármegye Királyegyháza Szentlőrinci járás
209. Baranya vármegye Kisasszonyfa Sellyei járás
210. Baranya vármegye Kisbeszterce Hegyháti járás
211. Baranya vármegye Kisbudmér Bólyi járás
212. Baranya vármegye Kisdér Siklósi járás
213. Baranya vármegye Kisdobsza Szigetvári járás
214. Baranya vármegye Kishajmás Hegyháti járás
215. Baranya vármegye Kisharsány Siklósi járás
216. Baranya vármegye Kisherend Pécsi járás
217. Baranya vármegye Kisjakabfalva Siklósi járás
218. Baranya vármegye Kiskassa Siklósi járás
219. Baranya vármegye Kislippó Siklósi járás
220. Baranya vármegye Kisnyárád Mohácsi járás
221. Baranya vármegye Kistamási Szigetvári járás
222. Baranya vármegye Kistapolca Siklósi járás
223. Baranya vármegye Kistótfalu Siklósi járás
224. Baranya vármegye Kisvaszar Hegyháti járás
225. Baranya vármegye Kisszentmárton Sellyei járás
226. Baranya vármegye Kórós Sellyei járás
227. Baranya vármegye Kovácshida Siklósi járás
228. Baranya vármegye Kovácsszénája Pécsi járás
229. Baranya vármegye Köblény Komlói járás
230. Baranya vármegye Kökény Pécsi járás
231. Baranya vármegye Kölked Mohácsi járás
232. Baranya vármegye Kővágószőlős Pécsi járás
233. Baranya vármegye Kővágótöttös Pécsi járás
234. Baranya vármegye Lánycsók Mohácsi járás
235. Baranya vármegye Lapáncsa Siklósi járás
236. Baranya vármegye Liget Komlói járás
237. Baranya vármegye Lippó Mohácsi járás
238. Baranya vármegye Liptód Bólyi járás
239. Baranya vármegye Lothárd Pécsi járás
240. Baranya vármegye Lovászhetény Pécsváradi járás
241. Baranya vármegye Lúzsok Sellyei járás
242. Baranya vármegye Mágocs Hegyháti járás
243. Baranya vármegye Magyarbóly Siklósi járás
244. Baranya vármegye Magyaregregy Komlói járás
245. Baranya vármegye Magyarhertelend Komlói járás
246. Baranya vármegye Magyarlukafa Szigetvári járás
247. Baranya vármegye Magyarmecske Sellyei járás
248. Baranya vármegye Magyarsarlós Pécsi járás
249. Baranya vármegye Magyarszék Komlói járás
250. Baranya vármegye Magyartelek Sellyei járás
251. Baranya vármegye Majs Mohácsi járás
252. Baranya vármegye Mánfa Komlói járás
253. Baranya vármegye Maráza Mohácsi járás
254. Baranya vármegye Márfa Siklósi járás
255. Baranya vármegye Máriakéménd Bólyi járás
256. Baranya vármegye Markóc Sellyei járás
257. Baranya vármegye Marócsa Sellyei járás
258. Baranya vármegye Márok Siklósi járás
259. Baranya vármegye Martonfa Pécsváradi járás
260. Baranya vármegye Matty Siklósi járás
261. Baranya vármegye Máza Komlói járás
262. Baranya vármegye Mecseknádasd Pécsváradi járás
263. Baranya vármegye Mecsekpölöske Komlói járás
264. Baranya vármegye Mekényes Hegyháti járás
265. Baranya vármegye Merenye Szigetvári járás
266. Baranya vármegye Meződ Hegyháti járás
267. Baranya vármegye Mindszentgodisa Hegyháti járás
268. Baranya vármegye Molvány Szigetvári járás
269. Baranya vármegye Monyoród Bólyi járás
270. Baranya vármegye Mozsgó Szigetvári járás
271. Baranya vármegye Nagybudmér Bólyi járás
272. Baranya vármegye Nagycsány Sellyei járás
273. Baranya vármegye Nagydobsza Szigetvári járás
274. Baranya vármegye Nagyhajmás Hegyháti járás
275. Baranya vármegye Nagyharsány Siklósi járás
276. Baranya vármegye Nagynyárád Mohácsi járás
277. Baranya vármegye Nagypall Pécsváradi járás
278. Baranya vármegye Nagypeterd Szigetvári járás
279. Baranya vármegye Nagytótfalu Siklósi járás
280. Baranya vármegye Nagyváty Szigetvári járás
281. Baranya vármegye Nemeske Szigetvári járás
282. Baranya vármegye Nyugotszenterzsébet Szigetvári járás
283. Baranya vármegye Óbánya Pécsváradi járás
284. Baranya vármegye Ócsárd Pécsi járás
285. Baranya vármegye Ófalu Pécsváradi járás
286. Baranya vármegye Okorág Sellyei járás
287. Baranya vármegye Okorvölgy Szentlőrinci járás
288. Baranya vármegye Olasz Bólyi járás
289. Baranya vármegye Old Siklósi járás
290. Baranya vármegye Oroszló Komlói járás
291. Baranya vármegye Ózdfalu Sellyei járás
292. Baranya vármegye Palé Hegyháti járás
293. Baranya vármegye Palkonya Siklósi járás
294. Baranya vármegye Palotabozsok Mohácsi járás
295. Baranya vármegye Páprád Sellyei járás
296. Baranya vármegye Patapoklosi Szigetvári járás
297. Baranya vármegye Pécsbagota Szentlőrinci járás
298. Baranya vármegye Pécsdevecser Siklósi járás
299. Baranya vármegye Pécsvárad Pécsváradi járás
300. Baranya vármegye Pereked Pécsi járás
301. Baranya vármegye Peterd Siklósi járás
302. Baranya vármegye Pettend Szigetvári járás
303. Baranya vármegye Piskó Sellyei járás
304. Baranya vármegye Pócsa Bólyi járás
305. Baranya vármegye Rádfalva Siklósi járás
306. Baranya vármegye Regenye Pécsi járás
307. Baranya vármegye Romonya Pécsi járás
308. Baranya vármegye Rózsafa Szigetvári járás
309. Baranya vármegye Sámod Sellyei járás
310. Baranya vármegye Sárok Mohácsi járás
311. Baranya vármegye Sásd Hegyháti járás
312. Baranya vármegye Sátorhely Mohácsi járás
313. Baranya vármegye Sellye Sellyei járás
314. Baranya vármegye Siklósbodony Siklósi járás
315. Baranya vármegye Siklósnagyfalu Siklósi járás
316. Baranya vármegye Somberek Mohácsi járás
317. Baranya vármegye Somogyapáti Szigetvári járás
318. Baranya vármegye Somogyhárságy Szigetvári járás
319. Baranya vármegye Somogyhatvan Szigetvári járás
320. Baranya vármegye Somogyviszló Szigetvári járás
321. Baranya vármegye Sósvertike Sellyei járás
322. Baranya vármegye Sumony Szentlőrinci járás
323. Baranya vármegye Szabadszentkirály Szentlőrinci járás
324. Baranya vármegye Szágy Hegyháti járás
325. Baranya vármegye Szajk Bólyi járás
326. Baranya vármegye Szalánta Pécsi járás
327. Baranya vármegye Szalatnak Komlói járás
328. Baranya vármegye Szaporca Siklósi járás
329. Baranya vármegye Szárász Komlói járás
330. Baranya vármegye Szászvár Komlói járás
331. Baranya vármegye Szava Siklósi járás
332. Baranya vármegye Szebény Mohácsi járás
333. Baranya vármegye Szederkény Bólyi járás
334. Baranya vármegye Székelyszabar Mohácsi járás
335. Baranya vármegye Szellő Pécsváradi járás
336. Baranya vármegye Szemely Pécsi járás
337. Baranya vármegye Szentdénes Szentlőrinci járás
338. Baranya vármegye Szentegát Szigetvári járás
339. Baranya vármegye Szentkatalin Szentlőrinci járás
341. Baranya vármegye Szentlászló Szigetvári járás
342. Baranya vármegye Szilágy Pécsi járás
343. Baranya vármegye Szilvás Pécsi járás
344. Baranya vármegye Szőke Pécsi járás
345. Baranya vármegye Szőkéd Pécsi járás
346. Baranya vármegye Szörény Szigetvári járás
347. Baranya vármegye Szulimán Szigetvári járás
348. Baranya vármegye Szűr Mohácsi járás
349. Baranya vármegye Tarrós Hegyháti járás
350. Baranya vármegye Tékes Hegyháti járás
351. Baranya vármegye Teklafalu Szigetvári járás
352. Baranya vármegye Tengeri Sellyei járás
353. Baranya vármegye Tésenfa Siklósi járás
354. Baranya vármegye Téseny Sellyei járás
355. Baranya vármegye Tófű Komlói járás
356. Baranya vármegye Tormás Hegyháti járás
357. Baranya vármegye Tótszentgyörgy Szigetvári járás
358. Baranya vármegye Töttös Bólyi járás
359. Baranya vármegye Túrony Siklósi járás
360. Baranya vármegye Udvar Mohácsi járás
361. Baranya vármegye Újpetre Siklósi járás
362. Baranya vármegye Vajszló Sellyei járás
363. Baranya vármegye Várad Szigetvári járás
364. Baranya vármegye Varga Hegyháti járás
365. Baranya vármegye Vásárosbéc Szigetvári járás
366. Baranya vármegye Vásárosdombó Hegyháti járás
367. Baranya vármegye Vázsnok Hegyháti járás
368. Baranya vármegye Vejti Sellyei járás
369. Baranya vármegye Vékény Komlói járás
370. Baranya vármegye Velény Szentlőrinci járás
371. Baranya vármegye Véménd Mohácsi járás
372. Baranya vármegye Versend Bólyi járás
373. Baranya vármegye Villány Siklósi járás
374. Baranya vármegye Villánykövesd Siklósi járás
375. Baranya vármegye Vokány Siklósi járás
376. Baranya vármegye Zádor Szigetvári járás
377. Baranya vármegye Zaláta Sellyei járás
378. Baranya vármegye Zengővárkony Pécsváradi járás
379. Baranya vármegye Zók Szentlőrinci járás
380. Békés vármegye Almáskamarás Mezőkovácsházai járás
381. Békés vármegye Békéssámson Orosházi járás
382. Békés vármegye Békésszentandrás Szarvasi járás
383. Békés vármegye Bélmegyer Békési járás
384. Békés vármegye Biharugra Sarkadi járás
385. Békés vármegye Bucsa Szeghalmi járás
386. Békés vármegye Csabacsűd Szarvasi járás
387. Békés vármegye Csabaszabadi Békéscsabai járás
388. Békés vármegye Csanádapáca Orosházi járás
389. Békés vármegye Csárdaszállás Gyomaendrődi járás
390. Békés vármegye Csorvás Békéscsabai járás
391. Békés vármegye Doboz Békéscsabai járás
392. Békés vármegye Dombegyház Mezőkovácsházai járás
393. Békés vármegye Dombiratos Mezőkovácsházai járás
394. Békés vármegye Ecsegfalva Gyomaendrődi járás
395. Békés vármegye Elek Gyulai járás
396. Békés vármegye Gádoros Orosházi járás
397. Békés vármegye Gerendás Békéscsabai járás
398. Békés vármegye Geszt Sarkadi járás
399. Békés vármegye Hunya Gyomaendrődi járás
400. Békés vármegye Kamut Békési járás
401. Békés vármegye Kardos Szarvasi járás
402. Békés vármegye Kardoskút Orosházi járás
403. Békés vármegye Kaszaper Mezőkovácsházai járás
404. Békés vármegye Kertészsziget Szeghalmi járás
405. Békés vármegye Kétegyháza Gyulai járás
406. Békés vármegye Kétsoprony Békéscsabai járás
407. Békés vármegye Kevermes Mezőkovácsházai járás
408. Békés vármegye Kisdombegyház Mezőkovácsházai járás
409. Békés vármegye Kondoros Szarvasi járás
410. Békés vármegye Körösladány Szeghalmi járás
411. Békés vármegye Körösnagyharsány Sarkadi járás
412. Békés vármegye Köröstarcsa Békési járás
413. Békés vármegye Körösújfalu Szeghalmi járás
414. Békés vármegye Kötegyán Sarkadi járás
415. Békés vármegye Kunágota Mezőkovácsházai járás
416. Békés vármegye Lőkösháza Gyulai járás
417. Békés vármegye Magyarbánhegyes Mezőkovácsházai járás
418. Békés vármegye Magyardombegyház Mezőkovácsházai járás
419. Békés vármegye Medgyesbodzás Mezőkovácsházai járás
420. Békés vármegye Medgyesegyháza Mezőkovácsházai járás
421. Békés vármegye Méhkerék Sarkadi járás
422. Békés vármegye Mezőgyán Sarkadi járás
423. Békés vármegye Mezőhegyes Mezőkovácsházai járás
424. Békés vármegye Murony Békési járás
425. Békés vármegye Nagybánhegyes Mezőkovácsházai járás
426. Békés vármegye Nagykamarás Mezőkovácsházai járás
427. Békés vármegye Nagyszénás Orosházi járás
428. Békés vármegye Okány Sarkadi járás
429. Békés vármegye Örménykút Szarvasi járás
430. Békés vármegye Pusztaföldvár Orosházi járás
431. Békés vármegye Pusztaottlaka Mezőkovácsházai járás
432. Békés vármegye Sarkadkeresztúr Sarkadi járás
433. Békés vármegye Szabadkígyós Békéscsabai járás
434. Békés vármegye Tarhos Békési járás
435. Békés vármegye Telekgerendás Békéscsabai járás
436. Békés vármegye Újkígyós Békéscsabai járás
437. Békés vármegye Újszalonta Sarkadi járás
438. Békés vármegye Végegyháza Mezőkovácsházai járás
439. Békés vármegye Zsadány Sarkadi járás
440. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Abaújalpár Gönci járás
441. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Abaújkér Gönci járás
442. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Abaújlak Szikszói járás
443. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Abaújszántó Gönci járás
444. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Abaújszolnok Szikszói járás
445. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Abaújvár Gönci járás
446. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Abod Edelényi járás
447. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Aggtelek Putnoki járás
448. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Alacska Kazincbarcikai járás
449. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Alsóberecki Sátoraljaújhelyi járás
450. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Alsódobsza Szerencsi járás
451. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Alsógagy Encsi járás
452. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Alsóregmec Sátoraljaújhelyi járás
453. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Alsószuha Putnoki járás
454. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Alsótelekes Kazincbarcikai járás
455. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Alsóvadász Szikszói járás
456. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Arka Gönci járás
457. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Arló Ózdi járás
458. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Arnót Miskolci járás
459. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Ároktő Mezőcsáti járás
460. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Aszaló Szikszói járás
461. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Baktakék Encsi járás
462. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Balajt Edelényi járás
463. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Bánhorváti Kazincbarcikai járás
464. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Bánréve Putnoki járás
465. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Baskó Gönci járás
466. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Becskeháza Edelényi járás
467. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Bekecs Szerencsi járás
468. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Berente Kazincbarcikai járás
469. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Beret Encsi járás
470. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Bodroghalom Cigándi járás
471. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Bodrogkeresztúr Tokaji járás
472. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Bodrogkisfalud Tokaji járás
473. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Bodrogolaszi Sárospataki járás
474. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Bódvalenke Edelényi járás
475. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Bódvarákó Edelényi járás
476. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Bódvaszilas Edelényi járás
477. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Bogács Mezőkövesdi járás
478. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Boldogkőújfalu Gönci járás
479. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Boldogkőváralja Gönci járás
480. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Boldva Edelényi járás
481. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Borsodbóta Ózdi járás
482. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Borsodgeszt Mezőkövesdi járás
483. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Borsodivánka Mezőkövesdi járás
484. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Borsodnádasd Ózdi járás
485. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Borsodszentgyörgy Ózdi járás
486. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Borsodszirák Edelényi járás
487. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Bózsva Sátoraljaújhelyi járás
488. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Bőcs Miskolci járás
489. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Bükkábrány Mezőkövesdi járás
490. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Bükkaranyos Miskolci járás
491. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Bükkmogyorósd Ózdi járás
492. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Bükkszentkereszt Miskolci járás
493. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Bükkzsérc Mezőkövesdi járás
494. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Büttös Encsi járás
495. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Cigánd Cigándi járás
496. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Csenyéte Encsi járás
497. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Cserépfalu Mezőkövesdi járás
498. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Cserépváralja Mezőkövesdi járás
499. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Csernely Ózdi járás
500. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Csincse Mezőkövesdi járás
501. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Csobád Encsi járás
502. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Csobaj Tokaji járás
503. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Csokvaomány Ózdi járás
504. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Damak Edelényi járás
505. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Dámóc Cigándi járás
506. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Debréte Edelényi járás
507. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Dédestapolcsány Kazincbarcikai járás
508. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Detek Encsi járás
509. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Domaháza Ózdi járás
510. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Dövény Putnoki járás
511. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Dubicsány Putnoki járás
512. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Egerlövő Mezőkövesdi járás
513. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Égerszög Edelényi járás
514. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Emőd Miskolci járás
515. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Erdőbénye Tokaji járás
516. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Erdőhorváti Sárospataki járás
517. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Fáj Encsi járás
518. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Fancsal Encsi járás
519. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Farkaslyuk Ózdi járás
520. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Felsőberecki Sátoraljaújhelyi járás
521. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Felsődobsza Gönci járás
522. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Felsőgagy Encsi járás
523. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Felsőkelecsény Putnoki járás
524. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Felsőnyárád Putnoki járás
525. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Felsőregmec Sátoraljaújhelyi járás
526. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Felsőtelekes Kazincbarcikai járás
527. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Felsővadász Szikszói járás
528. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Filkeháza Sátoraljaújhelyi járás
529. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Fony Gönci járás
530. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Forró Encsi járás
531. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Fulókércs Encsi járás
532. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Füzér Sátoraljaújhelyi járás
533. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Füzérkajata Sátoraljaújhelyi járás
534. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Füzérkomlós Sátoraljaújhelyi járás
535. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Füzérradvány Sátoraljaújhelyi járás
536. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Gadna Szikszói járás
537. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Gagyapáti Encsi járás
538. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Gagybátor Szikszói járás
539. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Gagyvendégi Szikszói járás
540. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Galvács Edelényi járás
541. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Garadna Encsi járás
542. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Gelej Mezőcsáti járás
543. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Gesztely Miskolci járás
544. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Gibárt Gönci járás
545. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Girincs Tiszaújvárosi járás
546. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Golop Szerencsi járás
547. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Gömörszőlős Putnoki járás
548. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Gönc Gönci járás
549. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Göncruszka Gönci járás
550. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Györgytarló Sárospataki járás
551. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Halmaj Szikszói járás
552. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hangács Edelényi járás
553. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hangony Ózdi járás
554. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Háromhuta Sárospataki járás
555. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Harsány Miskolci járás
556. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hegymeg Edelényi járás
557. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hejce Gönci járás
558. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hejőbába Tiszaújvárosi járás
559. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hejőkeresztúr Tiszaújvárosi járás
560. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hejőkürt Tiszaújvárosi járás
561. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hejőpapi Mezőcsáti járás
562. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hejőszalonta Tiszaújvárosi járás
563. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hercegkút Sárospataki járás
564. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hernádbűd Gönci járás
565. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hernádcéce Gönci járás
566. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hernádkak Miskolci járás
567. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hernádkércs Szikszói járás
568. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hernádnémeti Miskolci járás
569. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hernádpetri Encsi járás
570. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hernádszentandrás Encsi járás
571. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hernádszurdok Gönci járás
572. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hernádvécse Encsi járás
573. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hét Putnoki járás
574. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hidasnémeti Gönci járás
575. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hidvégardó Edelényi járás
576. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Hollóháza Sátoraljaújhelyi járás
577. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Homrogd Szikszói járás
578. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Igrici Mezőcsáti járás
579. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Imola Putnoki járás
580. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Ináncs Encsi járás
581. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Irota Edelényi járás
582. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Izsófalva Kazincbarcikai járás
583. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Jákfalva Putnoki járás
584. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Járdánháza Ózdi járás
585. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Jósvafő Putnoki járás
586. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Kács Mezőkövesdi járás
587. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Kánó Putnoki járás
588. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Kány Encsi járás
589. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Karcsa Cigándi járás
590. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Karos Cigándi járás
591. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Kázsmárk Szikszói járás
592. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Kéked Gönci járás
593. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Kelemér Putnoki járás
594. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Kenézlő Sárospataki járás
595. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Keresztéte Encsi járás
596. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Kesznyéten Tiszaújvárosi járás
597. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Királd Putnoki járás
598. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Kiscsécs Tiszaújvárosi járás
599. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Kisgyőr Miskolci járás
600. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Kishuta Sátoraljaújhelyi járás
601. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Kiskinizs Szikszói járás
602. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Kisrozvágy Cigándi járás
603. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Kissikátor Ózdi járás
604. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Komjáti Edelényi járás
605. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Komlóska Sárospataki járás
606. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Kondó Miskolci járás
607. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Korlát Gönci járás
608. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Köröm Miskolci járás
609. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Kovácsvágás Sátoraljaújhelyi járás
610. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Krasznokvajda Encsi járás
611. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Kupa Szikszói járás
612. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Kurityán Kazincbarcikai járás
613. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Lácacséke Cigándi járás
614. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Ládbesenyő Edelényi járás
615. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Lak Edelényi járás
616. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Legyesbénye Szerencsi járás
617. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Léh Szikszói járás
618. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Lénárddaróc Ózdi járás
619. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Litka Encsi járás
620. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Mád Szerencsi járás
621. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Makkoshotyka Sárospataki járás
622. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Mályinka Kazincbarcikai járás
623. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Martonyi Edelényi járás
624. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Megyaszó Szerencsi járás
625. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Méra Encsi járás
626. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Meszes Edelényi járás
627. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Mezőkeresztes Mezőkövesdi járás
628. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Mezőnagymihály Mezőkövesdi járás
629. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Mezőnyárád Mezőkövesdi járás
630. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Mezőzombor Szerencsi járás
631. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Mikóháza Sátoraljaújhelyi járás
632. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Mogyoróska Gönci járás
633. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Monaj Szikszói járás
634. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Monok Szerencsi járás
635. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Múcsony Kazincbarcikai járás
636. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Muhi Tiszaújvárosi járás
637. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Nagybarca Kazincbarcikai járás
638. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Nagycsécs Tiszaújvárosi járás
639. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Nagyhuta Sátoraljaújhelyi járás
640. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Nagykinizs Szikszói járás
641. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Nagyrozvágy Cigándi járás
642. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Négyes Mezőkövesdi járás
643. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Nekézseny Ózdi járás
644. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Nemesbikk Tiszaújvárosi járás
645. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Novajidrány Encsi járás
646. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Nyékládháza Miskolci járás
647. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Nyésta Szikszói járás
648. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Nyíri Sátoraljaújhelyi járás
649. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Nyomár Edelényi járás
650. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Olaszliszka Sárospataki járás
651. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Ónod Miskolci járás
652. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Ormosbánya Kazincbarcikai járás
653. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Oszlár Tiszaújvárosi járás
654. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Pácin Cigándi járás
655. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Pálháza Sátoraljaújhelyi járás
656. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Pamlény Szikszói járás
657. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Pányok Gönci járás
658. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Parasznya Miskolci járás
659. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Pere Gönci járás
660. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Perecse Encsi járás
661. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Perkupa Edelényi járás
662. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Prügy Szerencsi járás
663. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Pusztafalu Sátoraljaújhelyi járás
664. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Pusztaradvány Encsi járás
665. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Radostyán Miskolci járás
666. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Ragály Putnoki járás
667. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Rakaca Edelényi járás
668. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Rakacaszend Edelényi járás
669. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Rásonysápberencs Szikszói járás
670. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Rátka Szerencsi járás
671. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Regéc Gönci járás
672. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Répáshuta Miskolci járás
673. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Révleányvár Cigándi járás
674. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Ricse Cigándi járás
675. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Rudabánya Kazincbarcikai járás
676. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Rudolftelep Kazincbarcikai járás
677. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sajóbábony Miskolci járás
678. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sajóecseg Miskolci járás
679. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sajógalgóc Kazincbarcikai járás
680. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sajóhídvég Miskolci járás
681. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sajóivánka Kazincbarcikai járás
682. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sajókápolna Miskolci járás
683. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sajókaza Kazincbarcikai járás
684. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sajókeresztúr Miskolci járás
685. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sajólád Miskolci járás
686. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sajólászlófalva Miskolci járás
687. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sajómercse Putnoki járás
688. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sajónémeti Putnoki járás
689. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sajópálfala Miskolci járás
690. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sajópetri Miskolci járás
691. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sajópüspöki Putnoki járás
692. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sajósenye Miskolci járás
693. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sajóvámos Miskolci járás
694. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sajóvelezd Putnoki járás
695. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sály Mezőkövesdi járás
696. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sárazsadány Sárospataki járás
697. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sáta Ózdi járás
698. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Selyeb Szikszói járás
699. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Semjén Cigándi járás
700. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Serényfalva Putnoki járás
701. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sima Gönci járás
702. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sóstófalva Miskolci járás
703. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szakácsi Edelényi járás
704. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szakáld Tiszaújvárosi járás
705. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szalaszend Encsi járás
706. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szalonna Edelényi járás
707. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szászfa Szikszói járás
708. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szegi Tokaji járás
709. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szegilong Tokaji járás
710. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szemere Encsi járás
711. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szendrő Edelényi járás
712. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szendrőlád Edelényi járás
713. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szentistván Mezőkövesdi járás
714. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szentistvánbaksa Szikszói járás
715. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szin Edelényi járás
716. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szinpetri Edelényi járás
717. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szirmabesenyő Miskolci járás
718. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szomolya Mezőkövesdi járás
719. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szögliget Edelényi járás
720. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szőlősardó Edelényi járás
721. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szuhafő Putnoki járás
722. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szuhakálló Kazincbarcikai járás
723. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Szuhogy Edelényi járás
724. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Taktabáj Tokaji járás
725. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Taktaharkány Szerencsi járás
726. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Taktakenéz Szerencsi járás
727. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Taktaszada Szerencsi járás
728. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tállya Szerencsi járás
729. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tarcal Tokaji járás
730. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tard Mezőkövesdi járás
731. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tardona Kazincbarcikai járás
732. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Telkibánya Gönci járás
733. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Teresztenye Edelényi járás
734. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tibolddaróc Mezőkövesdi járás
735. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tiszabábolna Mezőkövesdi járás
736. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tiszacsermely Cigándi járás
737. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tiszadorogma Mezőcsáti járás
738. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tiszakarád Cigándi járás
739. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tiszakeszi Mezőcsáti járás
740. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tiszaladány Tokaji járás
741. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tiszalúc Szerencsi járás
742. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tiszapalkonya Tiszaújvárosi járás
743. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tiszatardos Tokaji járás
744. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tiszatarján Mezőcsáti járás
745. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tiszavalk Mezőkövesdi járás
746. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tokaj Tokaji járás
747. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tolcsva Sárospataki járás
748. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tomor Edelényi járás
749. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tornabarakony Edelényi járás
750. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tornakápolna Edelényi járás
751. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tornanádaska Edelényi járás
752. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tornaszentandrás Edelényi járás
753. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tornaszentjakab Edelényi járás
754. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Tornyosnémeti Gönci járás
755. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Trizs Putnoki járás
756. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Újcsanálos Miskolci járás
757. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Uppony Ózdi járás
758. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Vadna Kazincbarcikai járás
759. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Vágáshuta Sátoraljaújhelyi járás
760. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Vajdácska Sárospataki járás
761. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Vámosújfalu Sárospataki járás
762. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Varbó Miskolci járás
763. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Varbóc Edelényi járás
764. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Vatta Mezőkövesdi járás
765. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Vilmány Gönci járás
766. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Vilyvitány Sátoraljaújhelyi járás
767. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Viss Sárospataki járás
768. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Viszló Edelényi járás
769. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Vizsoly Gönci járás
770. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Zádorfalva Putnoki járás
771. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Zalkod Sárospataki járás
772. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Zemplénagárd Cigándi járás
773. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Ziliz Edelényi járás
774. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Zubogy Putnoki járás
775. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Zsujta Gönci járás
776. Csongrád-Csanád vármegye Ambrózfalva Makói járás
777. Csongrád-Csanád vármegye Apátfalva Makói járás
778. Csongrád-Csanád vármegye Árpádhalom Szentesi járás
779. Csongrád-Csanád vármegye Ásotthalom Mórahalmi járás
780. Csongrád-Csanád vármegye Baks Kisteleki járás
781. Csongrád-Csanád vármegye Balástya Kisteleki járás
782. Csongrád-Csanád vármegye Csanádalberti Makói járás
783. Csongrád-Csanád vármegye Csanádpalota Makói járás
784. Csongrád-Csanád vármegye Csanytelek Csongrádi járás
785. Csongrád-Csanád vármegye Csengele Kisteleki járás
786. Csongrád-Csanád vármegye Derekegyház Szentesi járás
787. Csongrád-Csanád vármegye Dóc Szegedi járás
788. Csongrád-Csanád vármegye Eperjes Szentesi járás
789. Csongrád-Csanád vármegye Fábiánsebestyén Szentesi járás
790. Csongrád-Csanád vármegye Felgyő Csongrádi járás
791. Csongrád-Csanád vármegye Ferencszállás Szegedi járás
792. Csongrád-Csanád vármegye Forráskút Mórahalmi járás
793. Csongrád-Csanád vármegye Földeák Makói járás
794. Csongrád-Csanád vármegye Királyhegyes Makói járás
795. Csongrád-Csanád vármegye Kiszombor Makói járás
796. Csongrád-Csanád vármegye Klárafalva Szegedi járás
797. Csongrád-Csanád vármegye Kövegy Makói járás
798. Csongrád-Csanád vármegye Kübekháza Szegedi járás
799. Csongrád-Csanád vármegye Magyarcsanád Makói járás
800. Csongrád-Csanád vármegye Maroslele Makói járás
801. Csongrád-Csanád vármegye Mártély Hódmezővásárhelyi járás
802. Csongrád-Csanád vármegye Nagyér Makói járás
803. Csongrád-Csanád vármegye Nagylak Makói járás
804. Csongrád-Csanád vármegye Nagymágocs Szentesi járás
805. Csongrád-Csanád vármegye Nagytőke Szentesi járás
806. Csongrád-Csanád vármegye Óföldeák Makói járás
807. Csongrád-Csanád vármegye Ópusztaszer Kisteleki járás
808. Csongrád-Csanád vármegye Öttömös Mórahalmi járás
808. Csongrád-Csanád vármegye Pitvaros Makói járás
809. Csongrád-Csanád vármegye Pusztamérges Mórahalmi járás
810. Csongrád-Csanád vármegye Pusztaszer Kisteleki járás
811. Csongrád-Csanád vármegye Ruzsa Mórahalmi járás
812. Csongrád-Csanád vármegye Szegvár Szentesi járás
813. Csongrád-Csanád vármegye Székkutas Hódmezővásárhelyi járás
814. Csongrád-Csanád vármegye Tiszasziget Szegedi járás
815. Csongrád-Csanád vármegye Tömörkény Csongrádi járás
816. Csongrád-Csanád vármegye Üllés Mórahalmi járás
817. Csongrád-Csanád vármegye Zákányszék Mórahalmi járás
818. Fejér vármegye Aba Székesfehérvári járás
819. Fejér vármegye Alap Sárbogárdi járás
820. Fejér vármegye Alcsútdoboz Bicskei járás
821. Fejér vármegye Alsószentiván Sárbogárdi járás
822. Fejér vármegye Bakonycsernye Móri járás
823. Fejér vármegye Bakonykúti Székesfehérvári járás
824. Fejér vármegye Balinka Móri járás
825. Fejér vármegye Beloiannisz Dunaújvárosi járás
826. Fejér vármegye Besnyő Dunaújvárosi járás
827. Fejér vármegye Bodajk Móri járás
828. Fejér vármegye Bodmér Bicskei járás
829. Fejér vármegye Cece Sárbogárdi járás
830. Fejér vármegye Csákberény Móri járás
831. Fejér vármegye Csősz Székesfehérvári járás
832. Fejér vármegye Daruszentmiklós Dunaújvárosi járás
833. Fejér vármegye Dég Enyingi járás
834. Fejér vármegye Előszállás Dunaújvárosi járás
835. Fejér vármegye Füle Székesfehérvári járás
836. Fejér vármegye Gánt Bicskei járás
837. Fejér vármegye Hantos Sárbogárdi járás
838. Fejér vármegye Igar Sárbogárdi járás
839. Fejér vármegye Isztimér Móri járás
840. Fejér vármegye Iváncsa Dunaújvárosi járás
841. Fejér vármegye Jenő Székesfehérvári járás
842. Fejér vármegye Káloz Székesfehérvári járás
843. Fejér vármegye Kincsesbánya Móri járás
844. Fejér vármegye Kisláng Enyingi járás
845. Fejér vármegye Lajoskomárom Enyingi járás
846. Fejér vármegye Lepsény Enyingi járás
847. Fejér vármegye Lovasberény Székesfehérvári járás
848. Fejér vármegye Mátyásdomb Enyingi járás
849. Fejér vármegye Mezőfalva Dunaújvárosi járás
850. Fejér vármegye Mezőkomárom Enyingi járás
851. Fejér vármegye Mezőszentgyörgy Enyingi járás
852. Fejér vármegye Mezőszilas Sárbogárdi járás
853. Fejér vármegye Moha Székesfehérvári járás
854. Fejér vármegye Nádasdladány Székesfehérvári járás
855. Fejér vármegye Nagykarácsony Dunaújvárosi járás
856. Fejér vármegye Nagylók Sárbogárdi járás
857. Fejér vármegye Nagyveleg Móri járás
858. Fejér vármegye Óbarok Bicskei járás
859. Fejér vármegye Perkáta Dunaújvárosi járás
860. Fejér vármegye Sáregres Sárbogárdi járás
861. Fejér vármegye Sárkeresztes Székesfehérvári járás
862. Fejér vármegye Sárkeresztúr Sárbogárdi járás
863. Fejér vármegye Sárkeszi Székesfehérvári járás
864. Fejér vármegye Sárosd Székesfehérvári járás
865. Fejér vármegye Sárszentágota Sárbogárdi járás
866. Fejér vármegye Seregélyes Székesfehérvári járás
867. Fejér vármegye Soponya Székesfehérvári járás
868. Fejér vármegye Söréd Móri járás
869. Fejér vármegye Szabadegyháza Gárdonyi járás
870. Fejér vármegye Szabadhídvég Enyingi járás
871. Fejér vármegye Szár Bicskei járás
872. Fejér vármegye Tabajd Bicskei járás
873. Fejér vármegye Újbarok Bicskei járás
874. Fejér vármegye Vajta Sárbogárdi járás
875. Fejér vármegye Vereb Gárdonyi járás
876. Fejér vármegye Vértesacsa Bicskei járás
877. Fejér vármegye Vértesboglár Bicskei járás
878. Fejér vármegye Zámoly Székesfehérvári járás
879. Fejér vármegye Zichyújfalu Gárdonyi járás
880. Győr-Moson-Sopron vármegye Acsalag Csornai járás
881. Győr-Moson-Sopron vármegye Árpás Téti járás
882. Győr-Moson-Sopron vármegye Babót Kapuvári járás
883. Győr-Moson-Sopron vármegye Bágyogszovát Csornai járás
884. Győr-Moson-Sopron vármegye Bakonygyirót Pannonhalmi járás
885. Győr-Moson-Sopron vármegye Bakonypéterd Pannonhalmi járás
886. Győr-Moson-Sopron vármegye Bakonyszentlászló Pannonhalmi járás
887. Győr-Moson-Sopron vármegye Barbacs Csornai járás
888. Győr-Moson-Sopron vármegye Beled Kapuvári járás
889. Győr-Moson-Sopron vármegye Bezenye Mosonmagyaróvári járás
890. Győr-Moson-Sopron vármegye Bezi Győri járás
891. Győr-Moson-Sopron vármegye Bodonhely Csornai járás
892. Győr-Moson-Sopron vármegye Bogyoszló Csornai járás
893. Győr-Moson-Sopron vármegye Bőny Győri járás
894. Győr-Moson-Sopron vármegye Bősárkány Csornai járás
895. Győr-Moson-Sopron vármegye Cakóháza Csornai járás
896. Győr-Moson-Sopron vármegye Cirák Kapuvári járás
897. Győr-Moson-Sopron vármegye Csáfordjánosfa Soproni járás
898. Győr-Moson-Sopron vármegye Csapod Soproni járás
899. Győr-Moson-Sopron vármegye Csér Soproni járás
900. Győr-Moson-Sopron vármegye Csikvánd Téti járás
901. Győr-Moson-Sopron vármegye Darnózseli Mosonmagyaróvári járás
902. Győr-Moson-Sopron vármegye Dénesfa Kapuvári járás
903. Győr-Moson-Sopron vármegye Dunaremete Mosonmagyaróvári járás
904. Győr-Moson-Sopron vármegye Dunaszentpál Győri járás
905. Győr-Moson-Sopron vármegye Ebergőc Soproni járás
906. Győr-Moson-Sopron vármegye Edve Kapuvári járás
907. Győr-Moson-Sopron vármegye Egyed Csornai járás
908. Győr-Moson-Sopron vármegye Egyházasfalu Soproni járás
909. Győr-Moson-Sopron vármegye Enese Győri járás
910. Győr-Moson-Sopron vármegye Farád Csornai járás
911. Győr-Moson-Sopron vármegye Fehértó Győri járás
912. Győr-Moson-Sopron vármegye Felpéc Téti járás
913. Győr-Moson-Sopron vármegye Fenyőfő Pannonhalmi járás
914. Győr-Moson-Sopron vármegye Fertőboz Soproni járás
915. Győr-Moson-Sopron vármegye Fertőd Soproni járás
916. Győr-Moson-Sopron vármegye Fertőendréd Soproni járás
917. Győr-Moson-Sopron vármegye Gyalóka Soproni járás
918. Győr-Moson-Sopron vármegye Gyóró Kapuvári járás
919. Győr-Moson-Sopron vármegye Gyömöre Téti járás
920. Győr-Moson-Sopron vármegye Győrasszonyfa Pannonhalmi járás
921. Győr-Moson-Sopron vármegye Győrsövényház Győri járás
922. Győr-Moson-Sopron vármegye Hidegség Soproni járás
923. Győr-Moson-Sopron vármegye Himod Kapuvári járás
924. Győr-Moson-Sopron vármegye Hövej Kapuvári járás
925. Győr-Moson-Sopron vármegye Iván Soproni járás
926. Győr-Moson-Sopron vármegye Jobaháza Csornai járás
927. Győr-Moson-Sopron vármegye Kajárpéc Győri járás
928. Győr-Moson-Sopron vármegye Károlyháza Mosonmagyaróvári járás
929. Győr-Moson-Sopron vármegye Kimle Mosonmagyaróvári járás
930. Győr-Moson-Sopron vármegye Kisbabot Téti járás
931. Győr-Moson-Sopron vármegye Kisbodak Mosonmagyaróvári járás
932. Győr-Moson-Sopron vármegye Kisfalud Kapuvári járás
933. Győr-Moson-Sopron vármegye Lázi Pannonhalmi járás
934. Győr-Moson-Sopron vármegye Lipót Mosonmagyaróvári járás
935. Győr-Moson-Sopron vármegye Lövő Soproni járás
936. Győr-Moson-Sopron vármegye Maglóca Csornai járás
937. Győr-Moson-Sopron vármegye Magyarkeresztúr Csornai járás
938. Győr-Moson-Sopron vármegye Markotabödöge Csornai járás
939. Győr-Moson-Sopron vármegye Mecsér Mosonmagyaróvári járás
940. Győr-Moson-Sopron vármegye Mérges Téti járás
941. Győr-Moson-Sopron vármegye Mezőörs Győri járás
942. Győr-Moson-Sopron vármegye Mihályi Kapuvári járás
943. Győr-Moson-Sopron vármegye Mórichida Téti járás
944. Győr-Moson-Sopron vármegye Mosonudvar Mosonmagyaróvári járás
945. Győr-Moson-Sopron vármegye Nagyszentjános Győri járás
946. Győr-Moson-Sopron vármegye Nemeskér Soproni járás
947. Győr-Moson-Sopron vármegye Nyalka Pannonhalmi járás
948. Győr-Moson-Sopron vármegye Osli Kapuvári járás
949. Győr-Moson-Sopron vármegye Páli Csornai járás
950. Győr-Moson-Sopron vármegye Pásztori Csornai járás
951. Győr-Moson-Sopron vármegye Petőháza Soproni járás
952. Győr-Moson-Sopron vármegye Pinnye Soproni járás
953. Győr-Moson-Sopron vármegye Potyond Csornai járás
954. Győr-Moson-Sopron vármegye Pusztacsalád Soproni járás
955. Győr-Moson-Sopron vármegye Püski Mosonmagyaróvári járás
956. Győr-Moson-Sopron vármegye Rábacsanak Csornai járás
957. Győr-Moson-Sopron vármegye Rábacsécsény Téti járás
958. Győr-Moson-Sopron vármegye Rábakecöl Kapuvári járás
959. Győr-Moson-Sopron vármegye Rábapordány Csornai járás
960. Győr-Moson-Sopron vármegye Rábasebes Csornai járás
961. Győr-Moson-Sopron vármegye Rábaszentandrás Csornai járás
962. Győr-Moson-Sopron vármegye Rábaszentmihály Téti járás
963. Győr-Moson-Sopron vármegye Rábaszentmiklós Téti járás
964. Győr-Moson-Sopron vármegye Rábatamási Csornai járás
965. Győr-Moson-Sopron vármegye Rábcakapi Csornai járás
966. Győr-Moson-Sopron vármegye Ravazd Pannonhalmi járás
967. Győr-Moson-Sopron vármegye Répceszemere Kapuvári járás
968. Győr-Moson-Sopron vármegye Répcevis Soproni járás
969. Győr-Moson-Sopron vármegye Rétalap Győri járás
970. Győr-Moson-Sopron vármegye Románd Pannonhalmi járás
971. Győr-Moson-Sopron vármegye Röjtökmuzsaj Soproni járás
972. Győr-Moson-Sopron vármegye Sarród Soproni járás
973. Győr-Moson-Sopron vármegye Sikátor Pannonhalmi járás
974. Győr-Moson-Sopron vármegye Sobor Csornai járás
975. Győr-Moson-Sopron vármegye Sopronhorpács Soproni járás
976. Győr-Moson-Sopron vármegye Sopronnémeti Csornai járás
977. Győr-Moson-Sopron vármegye Szakony Soproni járás
978. Győr-Moson-Sopron vármegye Szany Csornai járás
979. Győr-Moson-Sopron vármegye Szerecseny Téti járás
980. Győr-Moson-Sopron vármegye Szil Csornai járás
981. Győr-Moson-Sopron vármegye Szilsárkány Csornai járás
982. Győr-Moson-Sopron vármegye Táp Pannonhalmi járás
983. Győr-Moson-Sopron vármegye Tápszentmiklós Pannonhalmi járás
984. Győr-Moson-Sopron vármegye Tarjánpuszta Pannonhalmi járás
985. Győr-Moson-Sopron vármegye Tárnokréti Csornai járás
986. Győr-Moson-Sopron vármegye Újkér Soproni járás
987. Győr-Moson-Sopron vármegye Újrónafő Mosonmagyaróvári járás
988. Győr-Moson-Sopron vármegye Und Soproni járás
989. Győr-Moson-Sopron vármegye Vadosfa Kapuvári járás
990. Győr-Moson-Sopron vármegye Vág Csornai járás
991. Győr-Moson-Sopron vármegye Várbalog Mosonmagyaróvári járás
992. Győr-Moson-Sopron vármegye Vásárosfalu Kapuvári járás
993. Győr-Moson-Sopron vármegye Vének Győri járás
994. Győr-Moson-Sopron vármegye Veszprémvarsány Pannonhalmi járás
995. Győr-Moson-Sopron vármegye Vitnyéd Kapuvári járás
996. Győr-Moson-Sopron vármegye Völcsej Soproni járás
997. Győr-Moson-Sopron vármegye Zsebeháza Csornai járás
998. Győr-Moson-Sopron vármegye Zsira Soproni járás
999. Hajdú-Bihar vármegye Álmosd Nyíradonyi járás
1000. Hajdú-Bihar vármegye Ártánd Berettyóújfalui járás
1001. Hajdú-Bihar vármegye Bagamér Nyíradonyi járás
1002. Hajdú-Bihar vármegye Bakonszeg Berettyóújfalui járás
1003. Hajdú-Bihar vármegye Báránd Püspökladányi járás
1004. Hajdú-Bihar vármegye Bedő Berettyóújfalui járás
1005. Hajdú-Bihar vármegye Berekböszörmény Berettyóújfalui járás
1006. Hajdú-Bihar vármegye Bihardancsháza Püspökladányi járás
1007. Hajdú-Bihar vármegye Biharkeresztes Berettyóújfalui járás
1008. Hajdú-Bihar vármegye Biharnagybajom Püspökladányi járás
1009. Hajdú-Bihar vármegye Bihartorda Püspökladányi járás
1010. Hajdú-Bihar vármegye Bojt Berettyóújfalui járás
1011. Hajdú-Bihar vármegye Csökmő Berettyóújfalui járás
1012. Hajdú-Bihar vármegye Darvas Berettyóújfalui járás
1013. Hajdú-Bihar vármegye Egyek Balmazújvárosi járás
1014. Hajdú-Bihar vármegye Esztár Derecskei járás
1015. Hajdú-Bihar vármegye Folyás Hajdúnánási járás
1016. Hajdú-Bihar vármegye Földes Püspökladányi járás
1017. Hajdú-Bihar vármegye Furta Berettyóújfalui járás
1018. Hajdú-Bihar vármegye Fülöp Nyíradonyi járás
1019. Hajdú-Bihar vármegye Gáborján Berettyóújfalui járás
1020. Hajdú-Bihar vármegye Görbeháza Hajdúnánási járás
1021. Hajdú-Bihar vármegye Hajdúbagos Derecskei járás
1022. Hajdú-Bihar vármegye Hajdúszovát Hajdúszoboszlói járás
1023. Hajdú-Bihar vármegye Hencida Berettyóújfalui járás
1024. Hajdú-Bihar vármegye Hortobágy Balmazújvárosi járás
1025. Hajdú-Bihar vármegye Kismarja Derecskei járás
1026. Hajdú-Bihar vármegye Kokad Derecskei járás
1027. Hajdú-Bihar vármegye Komádi Berettyóújfalui járás
1028. Hajdú-Bihar vármegye Konyár Derecskei járás
1029. Hajdú-Bihar vármegye Körösszakál Berettyóújfalui járás
1030. Hajdú-Bihar vármegye Körösszegapáti Berettyóújfalui járás
1031. Hajdú-Bihar vármegye Magyarhomorog Berettyóújfalui járás
1032. Hajdú-Bihar vármegye Mezőpeterd Berettyóújfalui járás
1033. Hajdú-Bihar vármegye Mezősas Berettyóújfalui járás
1034. Hajdú-Bihar vármegye Monostorpályi Derecskei járás
1035. Hajdú-Bihar vármegye Nagykereki Berettyóújfalui járás
1036. Hajdú-Bihar vármegye Nagyrábé Püspökladányi járás
1037. Hajdú-Bihar vármegye Nyírábrány Nyíradonyi járás
1038. Hajdú-Bihar vármegye Nyíracsád Nyíradonyi járás
1039. Hajdú-Bihar vármegye Nyírmártonfalva Nyíradonyi járás
1040. Hajdú-Bihar vármegye Pocsaj Derecskei járás
1041. Hajdú-Bihar vármegye Sáp Püspökladányi járás
1042. Hajdú-Bihar vármegye Sáránd Derecskei járás
1043. Hajdú-Bihar vármegye Sárrétudvari Püspökladányi járás
1044. Hajdú-Bihar vármegye Szentpéterszeg Berettyóújfalui járás
1045. Hajdú-Bihar vármegye Szerep Püspökladányi járás
1046. Hajdú-Bihar vármegye Tépe Derecskei járás
1047. Hajdú-Bihar vármegye Tetétlen Püspökladányi járás
1048. Hajdú-Bihar vármegye Tiszacsege Balmazújvárosi járás
1049. Hajdú-Bihar vármegye Tiszagyulaháza Hajdúnánási járás
1050. Hajdú-Bihar vármegye Told Berettyóújfalui járás
1051. Hajdú-Bihar vármegye Újiráz Berettyóújfalui járás
1052. Hajdú-Bihar vármegye Újléta Nyíradonyi járás
1053. Hajdú-Bihar vármegye Újszentmargita Balmazújvárosi járás
1054. Hajdú-Bihar vármegye Újtikos Hajdúnánási járás
1055. Hajdú-Bihar vármegye Váncsod Berettyóújfalui járás
1056. Hajdú-Bihar vármegye Vekerd Berettyóújfalui járás
1057. Hajdú-Bihar vármegye Zsáka Berettyóújfalui járás
1058. Heves vármegye Abasár Gyöngyösi járás
1059. Heves vármegye Adács Gyöngyösi járás
1060. Heves vármegye Aldebrő Füzesabonyi járás
1061. Heves vármegye Andornaktálya Egri járás
1062. Heves vármegye Apc Hatvani járás
1063. Heves vármegye Átány Hevesi járás
1064. Heves vármegye Atkár Gyöngyösi járás
1065. Heves vármegye Balaton Bélapátfalvai járás
1066. Heves vármegye Bátor Egri járás
1067. Heves vármegye Bekölce Bélapátfalvai járás
1068. Heves vármegye Bélapátfalva Bélapátfalvai járás
1069. Heves vármegye Besenyőtelek Füzesabonyi járás
1070. Heves vármegye Boconád Hevesi járás
1071. Heves vármegye Bodony Pétervásárai járás
1072. Heves vármegye Boldog Hatvani járás
1073. Heves vármegye Bükkszék Pétervásárai járás
1074. Heves vármegye Bükkszenterzsébet Pétervásárai járás
1075. Heves vármegye Bükkszentmárton Bélapátfalvai járás
1076. Heves vármegye Csány Hatvani járás
1077. Heves vármegye Demjén Egri járás
1078. Heves vármegye Detk Gyöngyösi járás
1079. Heves vármegye Domoszló Gyöngyösi járás
1080. Heves vármegye Dormánd Füzesabonyi járás
1081. Heves vármegye Ecséd Hatvani járás
1082. Heves vármegye Egerbakta Egri járás
1083. Heves vármegye Egerbocs Egri járás
1084. Heves vármegye Egercsehi Egri járás
1085. Heves vármegye Egerfarmos Füzesabonyi járás
1086. Heves vármegye Egerszólát Egri járás
1087. Heves vármegye Erdőkövesd Pétervásárai járás
1088. Heves vármegye Erdőtelek Hevesi járás
1089. Heves vármegye Erk Hevesi járás
1090. Heves vármegye Fedémes Pétervásárai járás
1091. Heves vármegye Feldebrő Egri járás
1092. Heves vármegye Gyöngyöshalász Gyöngyösi járás
1093. Heves vármegye Gyöngyösoroszi Gyöngyösi járás
1094. Heves vármegye Gyöngyöspata Gyöngyösi járás
1095. Heves vármegye Gyöngyössolymos Gyöngyösi járás
1096. Heves vármegye Gyöngyöstarján Gyöngyösi járás
1097. Heves vármegye Halmajugra Gyöngyösi járás
1098. Heves vármegye Heréd Hatvani járás
1099. Heves vármegye Hevesaranyos Egri járás
1100. Heves vármegye Hevesvezekény Hevesi járás
1101. Heves vármegye Hort Hatvani járás
1102. Heves vármegye Istenmezeje Pétervásárai járás
1103. Heves vármegye Ivád Pétervásárai járás
1104. Heves vármegye Kál Füzesabonyi járás
1105. Heves vármegye Kápolna Füzesabonyi járás
1106. Heves vármegye Karácsond Gyöngyösi járás
1107. Heves vármegye Kerecsend Egri járás
1108. Heves vármegye Kerekharaszt Hatvani járás
1109. Heves vármegye Kisfüzes Pétervásárai járás
1110. Heves vármegye Kisköre Hevesi járás
1111. Heves vármegye Kisnána Gyöngyösi járás
1112. Heves vármegye Kompolt Füzesabonyi járás
1113. Heves vármegye Kömlő Hevesi járás
1114. Heves vármegye Ludas Gyöngyösi járás
1115. Heves vármegye Maklár Egri járás
1116. Heves vármegye Markaz Gyöngyösi járás
1117. Heves vármegye Mátraballa Pétervásárai járás
1118. Heves vármegye Mátraderecske Pétervásárai járás
1119. Heves vármegye Mátraszentimre Gyöngyösi járás
1120. Heves vármegye Mezőszemere Füzesabonyi járás
1121. Heves vármegye Mezőtárkány Füzesabonyi járás
1122. Heves vármegye Mikófalva Bélapátfalvai járás
1123. Heves vármegye Mónosbél Bélapátfalvai járás
1124. Heves vármegye Nagyfüged Gyöngyösi járás
1125. Heves vármegye Nagykökényes Hatvani járás
1126. Heves vármegye Nagyréde Gyöngyösi járás
1127. Heves vármegye Nagytálya Egri járás
1128. Heves vármegye Nagyút Füzesabonyi járás
1129. Heves vármegye Nagyvisnyó Bélapátfalvai járás
1130. Heves vármegye Novaj Egri járás
1131. Heves vármegye Pálosvörösmart Gyöngyösi járás
1132. Heves vármegye Parád Pétervásárai járás
1133. Heves vármegye Parádsasvár Pétervásárai járás
1134. Heves vármegye Pély Hevesi járás
1135. Heves vármegye Pétervására Pétervásárai járás
1136. Heves vármegye Petőfibánya Hatvani járás
1137. Heves vármegye Poroszló Füzesabonyi járás
1138. Heves vármegye Recsk Pétervásárai járás
1139. Heves vármegye Rózsaszentmárton Hatvani járás
1140. Heves vármegye Sarud Füzesabonyi járás
1141. Heves vármegye Sirok Pétervásárai járás
1142. Heves vármegye Szajla Pétervásárai járás
1143. Heves vármegye Szarvaskő Egri járás
1144. Heves vármegye Szentdomonkos Pétervásárai járás
1145. Heves vármegye Szihalom Füzesabonyi járás
1146. Heves vármegye Szilvásvárad Bélapátfalvai járás
1147. Heves vármegye Szúcs Egri járás
1148. Heves vármegye Szűcsi Gyöngyösi járás
1149. Heves vármegye Tarnabod Hevesi járás
1150. Heves vármegye Tarnalelesz Pétervásárai járás
1151. Heves vármegye Tarnaméra Hevesi járás
1152. Heves vármegye Tarnaörs Hevesi járás
1153. Heves vármegye Tarnaszentmária Egri járás
1154. Heves vármegye Tarnaszentmiklós Hevesi járás
1155. Heves vármegye Tarnazsadány Hevesi járás
1156. Heves vármegye Tenk Hevesi járás
1157. Heves vármegye Terpes Pétervásárai járás
1158. Heves vármegye Tiszanána Hevesi járás
1159. Heves vármegye Tófalu Füzesabonyi járás
1160. Heves vármegye Újlőrincfalva Füzesabonyi járás
1161. Heves vármegye Vámosgyörk Gyöngyösi járás
1162. Heves vármegye Váraszó Pétervásárai járás
1163. Heves vármegye Vécs Gyöngyösi járás
1164. Heves vármegye Verpelét Egri járás
1165. Heves vármegye Visznek Gyöngyösi járás
1166. Heves vármegye Zagyvaszántó Hatvani járás
1167. Heves vármegye Zaránk Hevesi járás
1168. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Abádszalók Kunhegyesi járás
1169. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Alattyán Jászapáti járás
1170. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Besenyszög Szolnoki járás
1171. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Cibakháza Kunszentmártoni járás
1172. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Csataszög Szolnoki járás
1173. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Csépa Kunszentmártoni járás
1174. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Cserkeszőlő Kunszentmártoni járás
1175. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Hunyadfalva Szolnoki járás
1176. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Jánoshida Jászapáti járás
1177. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Jászágó Jászberényi járás
1178. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Jászalsószentgyörgy Jászapáti járás
1179. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Jászboldogháza Jászberényi járás
1180. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Jászdózsa Jászapáti járás
1181. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Jászfelsőszentgyörgy Jászberényi járás
1182. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Jászivány Jászapáti járás
1183. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Jászjákóhalma Jászberényi járás
1184. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Jászkisér Jászapáti járás
1185. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Jászszentandrás Jászapáti járás
1186. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Jásztelek Jászberényi járás
1187. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Kenderes Karcagi járás
1188. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Kengyel Törökszentmiklósi járás
1189. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Kétpó Mezőtúri járás
1190. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Kőtelek Szolnoki járás
1191. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Kuncsorba Törökszentmiklósi járás
1192. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Kunmadaras Karcagi járás
1193. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Mesterszállás Mezőtúri járás
1194. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Mezőhék Mezőtúri járás
1195. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Nagyiván Tiszafüredi járás
1196. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Nagykörű Szolnoki járás
1197. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Nagyrév Kunszentmártoni járás
1198. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Öcsöd Kunszentmártoni járás
1199. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Örményes Törökszentmiklósi járás
1200. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Pusztamonostor Jászberényi járás
1201. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Rákócziújfalu Szolnoki járás
1202. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Szajol Szolnoki járás
1203. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Szászberek Szolnoki járás
1204. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Szelevény Kunszentmártoni járás
1205. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tiszabő Kunhegyesi járás
1206. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tiszabura Kunhegyesi járás
1207. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tiszaderzs Tiszafüredi járás
1208. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tiszagyenda Kunhegyesi járás
1209. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tiszaigar Tiszafüredi járás
1210. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tiszainoka Kunszentmártoni járás
1211. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tiszajenő Szolnoki járás
1212. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tiszakürt Kunszentmártoni járás
1213. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tiszaörs Tiszafüredi járás
1214. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tiszapüspöki Törökszentmiklósi járás
1215. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tiszaroff Kunhegyesi járás
1216. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tiszasas Kunszentmártoni járás
1217. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tiszasüly Szolnoki járás
1218. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tiszaszentimre Tiszafüredi járás
1219. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tiszaszőlős Tiszafüredi járás
1220. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tiszatenyő Törökszentmiklósi járás
1221. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tiszavárkony Szolnoki járás
1222. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tomajmonostora Kunhegyesi járás
1223. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tószeg Szolnoki járás
1224. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Vezseny Szolnoki járás
1225. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Zagyvarékas Szolnoki járás
1226. Komárom-Esztergom vármegye Ácsteszér Kisbéri járás
1227. Komárom-Esztergom vármegye Aka Kisbéri járás
1228. Komárom-Esztergom vármegye Almásfüzitő Komáromi járás
1229. Komárom-Esztergom vármegye Annavölgy Esztergomi járás
1230. Komárom-Esztergom vármegye Ászár Kisbéri járás
1231. Komárom-Esztergom vármegye Bábolna Komáromi járás
1232. Komárom-Esztergom vármegye Bajna Esztergomi járás
1233. Komárom-Esztergom vármegye Bakonybánk Kisbéri járás
1234. Komárom-Esztergom vármegye Bakonysárkány Kisbéri járás
1235. Komárom-Esztergom vármegye Bakonyszombathely Kisbéri járás
1236. Komárom-Esztergom vármegye Bana Komáromi járás
1237. Komárom-Esztergom vármegye Bársonyos Kisbéri járás
1238. Komárom-Esztergom vármegye Bokod Oroszlányi járás
1239. Komárom-Esztergom vármegye Császár Kisbéri járás
1240. Komárom-Esztergom vármegye Csatka Kisbéri járás
1241. Komárom-Esztergom vármegye Csém Komáromi járás
1242. Komárom-Esztergom vármegye Csép Kisbéri járás
1243. Komárom-Esztergom vármegye Csolnok Esztergomi járás
1244. Komárom-Esztergom vármegye Dad Oroszlányi járás
1245. Komárom-Esztergom vármegye Dág Esztergomi járás
1246. Komárom-Esztergom vármegye Dömös Esztergomi járás
1247. Komárom-Esztergom vármegye Dunaszentmiklós Tatai járás
1248. Komárom-Esztergom vármegye Epöl Esztergomi járás
1249. Komárom-Esztergom vármegye Ete Kisbéri járás
1250. Komárom-Esztergom vármegye Kerékteleki Kisbéri járás
1251. Komárom-Esztergom vármegye Kesztölc Esztergomi járás
1252. Komárom-Esztergom vármegye Kisigmánd Komáromi járás
1253. Komárom-Esztergom vármegye Kocs Tatai járás
1254. Komárom-Esztergom vármegye Kömlőd Oroszlányi járás
1255. Komárom-Esztergom vármegye Lábatlan Esztergomi járás
1256. Komárom-Esztergom vármegye Máriahalom Esztergomi járás
1257. Komárom-Esztergom vármegye Mocsa Komáromi járás
1258. Komárom-Esztergom vármegye Mogyorósbánya Esztergomi járás
1259. Komárom-Esztergom vármegye Nagyigmánd Komáromi járás
1260. Komárom-Esztergom vármegye Nagysáp Esztergomi járás
1261. Komárom-Esztergom vármegye Neszmély Tatai járás
1262. Komárom-Esztergom vármegye Réde Kisbéri járás
1263. Komárom-Esztergom vármegye Sárisáp Esztergomi járás
1264. Komárom-Esztergom vármegye Súr Kisbéri járás
1265. Komárom-Esztergom vármegye Süttő Esztergomi járás
1266. Komárom-Esztergom vármegye Szákszend Oroszlányi járás
1267. Komárom-Esztergom vármegye Szomor Tatabányai járás
1268. Komárom-Esztergom vármegye Tardos Tatai járás
1269. Komárom-Esztergom vármegye Tarján Tatabányai járás
1270. Komárom-Esztergom vármegye Tárkány Kisbéri járás
1271. Komárom-Esztergom vármegye Tokod Esztergomi járás
1272. Komárom-Esztergom vármegye Tokodaltáró Esztergomi járás
1273. Komárom-Esztergom vármegye Úny Esztergomi járás
1274. Komárom-Esztergom vármegye Vérteskethely Kisbéri járás
1275. Komárom-Esztergom vármegye Vértestolna Tatai járás
1276. Nógrád vármegye Alsópetény Rétsági járás
1277. Nógrád vármegye Alsótold Pásztói járás
1278. Nógrád vármegye Bánk Rétsági járás
1279. Nógrád vármegye Bárna Salgótarjáni járás
1280. Nógrád vármegye Becske Balassagyarmati járás
1281. Nógrád vármegye Bér Pásztói járás
1282. Nógrád vármegye Bercel Balassagyarmati járás
1283. Nógrád vármegye Bokor Pásztói járás
1284. Nógrád vármegye Borsosberény Rétsági járás
1285. Nógrád vármegye Buják Pásztói járás
1286. Nógrád vármegye Cered Salgótarjáni járás
1287. Nógrád vármegye Csécse Pásztói járás
1288. Nógrád vármegye Cserháthaláp Balassagyarmati járás
1289. Nógrád vármegye Cserhátsurány Balassagyarmati járás
1290. Nógrád vármegye Cserhátszentiván Pásztói járás
1291. Nógrád vármegye Csesztve Balassagyarmati járás
1292. Nógrád vármegye Csitár Balassagyarmati járás
1293. Nógrád vármegye Debercsény Balassagyarmati járás
1294. Nógrád vármegye Dejtár Balassagyarmati járás
1295. Nógrád vármegye Dorogháza Bátonyterenyei járás
1296. Nógrád vármegye Drégelypalánk Balassagyarmati járás
1297. Nógrád vármegye Ecseg Pásztói járás
1298. Nógrád vármegye Egyházasdengeleg Pásztói járás
1299. Nógrád vármegye Egyházasgerge Salgótarjáni járás
1300. Nógrád vármegye Endrefalva Szécsényi járás
1301. Nógrád vármegye Erdőkürt Pásztói járás
1302. Nógrád vármegye Erdőtarcsa Pásztói járás
1303. Nógrád vármegye Érsekvadkert Balassagyarmati járás
1304. Nógrád vármegye Etes Salgótarjáni járás
1305. Nógrád vármegye Felsőpetény Rétsági járás
1306. Nógrád vármegye Felsőtold Pásztói járás
1307. Nógrád vármegye Galgaguta Balassagyarmati járás
1308. Nógrád vármegye Garáb Pásztói járás
1309. Nógrád vármegye Héhalom Pásztói járás
1310. Nógrád vármegye Herencsény Balassagyarmati járás
1311. Nógrád vármegye Hollókő Szécsényi járás
1312. Nógrád vármegye Hont Balassagyarmati járás
1313. Nógrád vármegye Horpács Rétsági járás
1314. Nógrád vármegye Hugyag Balassagyarmati járás
1315. Nógrád vármegye Iliny Balassagyarmati járás
1316. Nógrád vármegye Ipolyszög Balassagyarmati járás
1317. Nógrád vármegye Ipolytarnóc Salgótarjáni járás
1318. Nógrád vármegye Ipolyvece Balassagyarmati járás
1319. Nógrád vármegye Jobbágyi Pásztói járás
1320. Nógrád vármegye Karancsalja Salgótarjáni járás
1321. Nógrád vármegye Karancsberény Salgótarjáni járás
1322. Nógrád vármegye Karancskeszi Salgótarjáni járás
1323. Nógrád vármegye Karancslapujtő Salgótarjáni járás
1324. Nógrád vármegye Kazár Salgótarjáni járás
1325. Nógrád vármegye Keszeg Rétsági járás
1326. Nógrád vármegye Kétbodony Rétsági járás
1327. Nógrád vármegye Kisbágyon Pásztói járás
1328. Nógrád vármegye Kisbárkány Salgótarjáni járás
1329. Nógrád vármegye Kisecset Rétsági járás
1330. Nógrád vármegye Kishartyán Salgótarjáni járás
1331. Nógrád vármegye Kozárd Pásztói járás
1332. Nógrád vármegye Kutasó Pásztói járás
1333. Nógrád vármegye Legénd Rétsági járás
1334. Nógrád vármegye Litke Salgótarjáni járás
1335. Nógrád vármegye Lucfalva Salgótarjáni járás
1336. Nógrád vármegye Ludányhalászi Szécsényi járás
1337. Nógrád vármegye Magyargéc Szécsényi járás
1338. Nógrád vármegye Magyarnándor Balassagyarmati járás
1339. Nógrád vármegye Márkháza Salgótarjáni járás
1340. Nógrád vármegye Mátramindszent Bátonyterenyei járás
1341. Nógrád vármegye Mátranovák Bátonyterenyei járás
1342. Nógrád vármegye Mátraszele Salgótarjáni járás
1343. Nógrád vármegye Mátraszőlős Pásztói járás
1344. Nógrád vármegye Mátraterenye Bátonyterenyei járás
1345. Nógrád vármegye Mátraverebély Bátonyterenyei járás
1346. Nógrád vármegye Mihálygerge Salgótarjáni járás
1347. Nógrád vármegye Mohora Balassagyarmati járás
1348. Nógrád vármegye Nagybárkány Salgótarjáni járás
1349. Nógrád vármegye Nagykeresztúr Salgótarjáni járás
1350. Nógrád vármegye Nagylóc Szécsényi járás
1351. Nógrád vármegye Nagyoroszi Rétsági járás
1352. Nógrád vármegye Nemti Bátonyterenyei járás
1353. Nógrád vármegye Nógrád Rétsági járás
1354. Nógrád vármegye Nógrádkövesd Balassagyarmati járás
1355. Nógrád vármegye Nógrádmarcal Balassagyarmati járás
1356. Nógrád vármegye Nógrádmegyer Szécsényi járás
1357. Nógrád vármegye Nógrádsáp Rétsági járás
1358. Nógrád vármegye Nógrádsipek Szécsényi járás
1359. Nógrád vármegye Nógrádszakál Szécsényi járás
1360. Nógrád vármegye Nőtincs Rétsági járás
1361. Nógrád vármegye Őrhalom Balassagyarmati járás
1362. Nógrád vármegye Ősagárd Rétsági járás
1363. Nógrád vármegye Palotás Pásztói járás
1364. Nógrád vármegye Patak Balassagyarmati járás
1365. Nógrád vármegye Patvarc Balassagyarmati járás
1366. Nógrád vármegye Piliny Szécsényi járás
1367. Nógrád vármegye Pusztaberki Rétsági járás
1368. Nógrád vármegye Rákóczibánya Salgótarjáni járás
1369. Nógrád vármegye Rétság Rétsági járás
1370. Nógrád vármegye Rimóc Szécsényi járás
1371. Nógrád vármegye Romhány Rétsági járás
1372. Nógrád vármegye Ságújfalu Salgótarjáni járás
1373. Nógrád vármegye Sámsonháza Salgótarjáni járás
1374. Nógrád vármegye Somoskőújfalu Salgótarjáni járás
1375. Nógrád vármegye Sóshartyán Salgótarjáni járás
1376. Nógrád vármegye Szalmatercs Szécsényi járás
1377. Nógrád vármegye Szanda Balassagyarmati járás
1378. Nógrád vármegye Szarvasgede Pásztói járás
1379. Nógrád vármegye Szátok Rétsági járás
1380. Nógrád vármegye Szécsénke Balassagyarmati járás
1381. Nógrád vármegye Szécsényfelfalu Szécsényi járás
1382. Nógrád vármegye Szente Rétsági járás
1383. Nógrád vármegye Szilaspogony Salgótarjáni járás
1384. Nógrád vármegye Szirák Pásztói járás
1385. Nógrád vármegye Szuha Bátonyterenyei járás
1386. Nógrád vármegye Szurdokpüspöki Pásztói járás
1387. Nógrád vármegye Szügy Balassagyarmati járás
1388. Nógrád vármegye Tar Pásztói járás
1389. Nógrád vármegye Terény Balassagyarmati járás
1390. Nógrád vármegye Tereske Rétsági járás
1391. Nógrád vármegye Tolmács Rétsági járás
1392. Nógrád vármegye Vanyarc Pásztói járás
1393. Nógrád vármegye Varsány Szécsényi járás
1394. Nógrád vármegye Vizslás Salgótarjáni járás
1395. Nógrád vármegye Zabar Salgótarjáni járás
1396. Pest vármegye Acsa Váci járás
1397. Pest vármegye Apaj Ráckevei járás
1398. Pest vármegye Áporka Ráckevei járás
1399. Pest vármegye Bag Aszódi járás
1400. Pest vármegye Bénye Monori járás
1401. Pest vármegye Bernecebaráti Szobi járás
1402. Pest vármegye Ceglédbercel Ceglédi járás
1403. Pest vármegye Csővár Váci járás
1404. Pest vármegye Farmos Nagykátai járás
1405. Pest vármegye Galgagyörk Váci járás
1406. Pest vármegye Galgahévíz Aszódi járás
1407. Pest vármegye Galgamácsa Aszódi járás
1408. Pest vármegye Iklad Aszódi járás
1409. Pest vármegye Ipolydamásd Szobi járás
1410. Pest vármegye Ipolytölgyes Szobi járás
1411. Pest vármegye Jászkarajenő Ceglédi járás
1412. Pest vármegye Káva Monori járás
1413. Pest vármegye Kemence Szobi járás
1414. Pest vármegye Kisnémedi Váci járás
1415. Pest vármegye Kocsér Nagykőrösi járás
1416. Pest vármegye Kóspallag Szobi járás
1417. Pest vármegye Kőröstetétlen Ceglédi járás
1418. Pest vármegye Letkés Szobi járás
1419. Pest vármegye Lórév Ráckevei járás
1420. Pest vármegye Makád Ráckevei járás
1421. Pest vármegye Márianosztra Szobi járás
1422. Pest vármegye Mikebuda Ceglédi járás
1423. Pest vármegye Nagybörzsöny Szobi járás
1424. Pest vármegye Pánd Monori járás
1425. Pest vármegye Perbál Budakeszi járás
1426. Pest vármegye Perőcsény Szobi járás
1427. Pest vármegye Pilisszentkereszt Szentendrei járás
1428. Pest vármegye Pusztavacs Dabasi járás
1429. Pest vármegye Püspökhatvan Váci járás
1430. Pest vármegye Püspökszilágy Váci járás
1431. Pest vármegye Szentlőrinckáta Nagykátai járás
1432. Pest vármegye Szentmártonkáta Nagykátai járás
1433. Pest vármegye Szigetbecse Ráckevei járás
1434. Pest vármegye Szigetújfalu Ráckevei járás
1435. Pest vármegye Szob Szobi járás
1436. Pest vármegye Sződ Váci járás
1437. Pest vármegye Táborfalva Dabasi járás
1438. Pest vármegye Tápiógyörgye Nagykátai járás
1439. Pest vármegye Tápióság Nagykátai járás
1440. Pest vármegye Tápiószőlős Ceglédi járás
1441. Pest vármegye Tatárszentgyörgy Dabasi járás
1442. Pest vármegye Tésa Szobi járás
1443. Pest vármegye Törtel Ceglédi járás
1444. Pest vármegye Újlengyel Dabasi járás
1445. Pest vármegye Újszilvás Ceglédi járás
1446. Pest vármegye Úri Nagykátai járás
1447. Pest vármegye Vácegres Aszódi járás
1448. Pest vármegye Váchartyán Váci járás
1449. Pest vármegye Váckisújfalu Váci járás
1450. Pest vármegye Vámosmikola Szobi járás
1451. Pest vármegye Verseg Aszódi járás
1452. Pest vármegye Zsámbok Gödöllői járás
1453. Somogy vármegye Ádánd Siófoki járás
1454. Somogy vármegye Alsóbogát Kaposvári járás
1455. Somogy vármegye Andocs Tabi járás
1456. Somogy vármegye Babócsa Barcsi járás
1457. Somogy vármegye Bábonymegyer Tabi járás
1458. Somogy vármegye Bakháza Nagyatádi járás
1459. Somogy vármegye Balatonendréd Siófoki járás
1460. Somogy vármegye Balatonfenyves Fonyódi járás
1461. Somogy vármegye Balatonőszöd Siófoki járás
1462. Somogy vármegye Balatonszárszó Siófoki járás
1463. Somogy vármegye Balatonszemes Siófoki járás
1464. Somogy vármegye Balatonszentgyörgy Marcali járás
1465. Somogy vármegye Balatonújlak Marcali járás
1466. Somogy vármegye Bálványos Siófoki járás
1467. Somogy vármegye Bárdudvarnok Kaposvári járás
1468. Somogy vármegye Baté Kaposvári járás
1469. Somogy vármegye Bedegkér Tabi járás
1470. Somogy vármegye Bélavár Barcsi járás
1471. Somogy vármegye Beleg Nagyatádi járás
1472. Somogy vármegye Berzence Csurgói járás
1473. Somogy vármegye Bodrog Kaposvári járás
1474. Somogy vármegye Bolhás Nagyatádi járás
1475. Somogy vármegye Bolhó Barcsi járás
1476. Somogy vármegye Bonnya Tabi járás
1477. Somogy vármegye Böhönye Marcali járás
1478. Somogy vármegye Bőszénfa Kaposvári járás
1479. Somogy vármegye Buzsák Fonyódi járás
1480. Somogy vármegye Büssü Kaposvári járás
1481. Somogy vármegye Csákány Marcali járás
1482. Somogy vármegye Cserénfa Kaposvári járás
1483. Somogy vármegye Csokonyavisonta Barcsi járás
1484. Somogy vármegye Csoma Kaposvári járás
1485. Somogy vármegye Csombárd Kaposvári járás
1486. Somogy vármegye Csököly Kaposvári járás
1487. Somogy vármegye Csömend Marcali járás
1488. Somogy vármegye Csurgó Csurgói járás
1489. Somogy vármegye Csurgónagymarton Csurgói járás
1490. Somogy vármegye Darány Barcsi járás
1491. Somogy vármegye Drávagárdony Barcsi járás
1492. Somogy vármegye Drávatamási Barcsi járás
1493. Somogy vármegye Ecseny Kaposvári járás
1494. Somogy vármegye Edde Kaposvári járás
1495. Somogy vármegye Felsőmocsolád Kaposvári járás
1496. Somogy vármegye Fiad Tabi járás
1497. Somogy vármegye Fonó Kaposvári járás
1498. Somogy vármegye Fonyód Fonyódi járás
1499. Somogy vármegye Főnyed Marcali járás
1500. Somogy vármegye Gadács Kaposvári járás
1501. Somogy vármegye Gadány Marcali járás
1502. Somogy vármegye Gálosfa Kaposvári járás
1503. Somogy vármegye Gamás Fonyódi járás
1504. Somogy vármegye Gige Kaposvári járás
1505. Somogy vármegye Gölle Kaposvári járás
1506. Somogy vármegye Görgeteg Nagyatádi járás
1507. Somogy vármegye Gyékényes Csurgói járás
1508. Somogy vármegye Gyugy Fonyódi járás
1509. Somogy vármegye Hács Fonyódi járás
1510. Somogy vármegye Hajmás Kaposvári járás
1511. Somogy vármegye Háromfa Nagyatádi járás
1512. Somogy vármegye Hedrehely Kaposvári járás
1513. Somogy vármegye Hencse Kaposvári járás
1514. Somogy vármegye Heresznye Barcsi járás
1515. Somogy vármegye Hetes Kaposvári járás
1516. Somogy vármegye Hollád Marcali járás
1517. Somogy vármegye Homokszentgyörgy Barcsi járás
1518. Somogy vármegye Hosszúvíz Marcali járás
1519. Somogy vármegye Igal Kaposvári járás
1520. Somogy vármegye Iharos Csurgói járás
1521. Somogy vármegye Iharosberény Csurgói járás
1522. Somogy vármegye Inke Csurgói járás
1523. Somogy vármegye Istvándi Barcsi járás
1524. Somogy vármegye Jákó Kaposvári járás
1525. Somogy vármegye Juta Kaposvári járás
1526. Somogy vármegye Kadarkút Kaposvári járás
1527. Somogy vármegye Kálmáncsa Barcsi járás
1528. Somogy vármegye Kánya Tabi járás
1529. Somogy vármegye Kapoly Tabi járás
1530. Somogy vármegye Kaposfő Kaposvári járás
1531. Somogy vármegye Kaposgyarmat Kaposvári járás
1532. Somogy vármegye Kaposhomok Kaposvári járás
1533. Somogy vármegye Kaposkeresztúr Kaposvári járás
1534. Somogy vármegye Kaposmérő Kaposvári járás
1535. Somogy vármegye Kaposújlak Kaposvári járás
1536. Somogy vármegye Kaposszerdahely Kaposvári járás
1537. Somogy vármegye Kára Tabi járás
1538. Somogy vármegye Karád Fonyódi járás
1539. Somogy vármegye Kastélyosdombó Barcsi járás
1540. Somogy vármegye Kaszó Nagyatádi járás
1541. Somogy vármegye Kazsok Kaposvári járás
1542. Somogy vármegye Kelevíz Marcali járás
1543. Somogy vármegye Kercseliget Kaposvári járás
1544. Somogy vármegye Kereki Siófoki járás
1545. Somogy vármegye Kéthely Marcali járás
1546. Somogy vármegye Kisasszond Kaposvári járás
1547. Somogy vármegye Kisbajom Nagyatádi járás
1548. Somogy vármegye Kisbárapáti Tabi járás
1549. Somogy vármegye Kisberény Fonyódi járás
1550. Somogy vármegye Kisgyalán Kaposvári járás
1551. Somogy vármegye Kiskorpád Kaposvári járás
1552. Somogy vármegye Komlósd Barcsi járás
1553. Somogy vármegye Kőkút Kaposvári járás
1554. Somogy vármegye Kőröshegy Siófoki járás
1555. Somogy vármegye Kötcse Siófoki járás
1556. Somogy vármegye Kutas Nagyatádi járás
1557. Somogy vármegye Lábod Nagyatádi járás
1558. Somogy vármegye Lad Barcsi járás
1559. Somogy vármegye Lakócsa Barcsi járás
1560. Somogy vármegye Látrány Fonyódi járás
1561. Somogy vármegye Lengyeltóti Fonyódi járás
1562. Somogy vármegye Libickozma Marcali járás
1563. Somogy vármegye Lulla Tabi járás
1564. Somogy vármegye Magyaratád Kaposvári járás
1565. Somogy vármegye Magyaregres Kaposvári járás
1566. Somogy vármegye Mernye Kaposvári járás
1567. Somogy vármegye Mesztegnyő Marcali járás
1568. Somogy vármegye Mezőcsokonya Kaposvári járás
1569. Somogy vármegye Mike Kaposvári járás
1570. Somogy vármegye Miklósi Tabi járás
1571. Somogy vármegye Mosdós Kaposvári járás
1572. Somogy vármegye Nágocs Tabi járás
1573. Somogy vármegye Nagybajom Kaposvári járás
1574. Somogy vármegye Nagyberény Siófoki járás
1575. Somogy vármegye Nagyberki Kaposvári járás
1576. Somogy vármegye Nagycsepely Siófoki járás
1577. Somogy vármegye Nagykorpád Nagyatádi járás
1578. Somogy vármegye Nagyszakácsi Marcali járás
1579. Somogy vármegye Nemesdéd Marcali járás
1580. Somogy vármegye Nemeskisfalud Marcali járás
1581. Somogy vármegye Nemesvid Marcali járás
1582. Somogy vármegye Nikla Marcali járás
1583. Somogy vármegye Nyim Siófoki járás
1584. Somogy vármegye Orci Kaposvári járás
1585. Somogy vármegye Ordacsehi Fonyódi járás
1586. Somogy vármegye Osztopán Kaposvári járás
1587. Somogy vármegye Öreglak Fonyódi járás
1588. Somogy vármegye Őrtilos Csurgói járás
1589. Somogy vármegye Ötvöskónyi Nagyatádi járás
1590. Somogy vármegye Pálmajor Kaposvári járás
1591. Somogy vármegye Pamuk Fonyódi járás
1592. Somogy vármegye Patalom Kaposvári járás
1593. Somogy vármegye Patca Kaposvári járás
1594. Somogy vármegye Patosfa Barcsi járás
1595. Somogy vármegye Péterhida Barcsi járás
1596. Somogy vármegye Pogányszentpéter Csurgói járás
1597. Somogy vármegye Polány Kaposvári járás
1598. Somogy vármegye Porrog Csurgói járás
1599. Somogy vármegye Porrogszentkirály Csurgói járás
1600. Somogy vármegye Porrogszentpál Csurgói járás
1601. Somogy vármegye Potony Barcsi járás
1602. Somogy vármegye Pusztakovácsi Marcali járás
1603. Somogy vármegye Pusztaszemes Siófoki járás
1604. Somogy vármegye Ráksi Kaposvári járás
1605. Somogy vármegye Rinyabesenyő Nagyatádi járás
1606. Somogy vármegye Rinyakovácsi Kaposvári járás
1607. Somogy vármegye Rinyaszentkirály Nagyatádi járás
1608. Somogy vármegye Rinyaújlak Barcsi járás
1609. Somogy vármegye Rinyaújnép Barcsi járás
1610. Somogy vármegye Sántos Kaposvári járás
1611. Somogy vármegye Sávoly Marcali járás
1612. Somogy vármegye Segesd Nagyatádi járás
1613. Somogy vármegye Sérsekszőlős Tabi járás
1614. Somogy vármegye Simonfa Kaposvári járás
1615. Somogy vármegye Siójut Siófoki járás
1616. Somogy vármegye Som Siófoki járás
1617. Somogy vármegye Somodor Kaposvári járás
1618. Somogy vármegye Somogyacsa Tabi járás
1619. Somogy vármegye Somogyaracs Barcsi járás
1620. Somogy vármegye Somogyaszaló Kaposvári járás
1621. Somogy vármegye Somogybabod Fonyódi járás
1622. Somogy vármegye Somogybükkösd Csurgói járás
1623. Somogy vármegye Somogycsicsó Csurgói járás
1624. Somogy vármegye Somogydöröcske Tabi járás
1625. Somogy vármegye Somogyegres Tabi járás
1626. Somogy vármegye Somogyfajsz Kaposvári járás
1627. Somogy vármegye Somogygeszti Kaposvári járás
1628. Somogy vármegye Somogyjád Kaposvári járás
1629. Somogy vármegye Somogymeggyes Tabi járás
1630. Somogy vármegye Somogysámson Marcali járás
1631. Somogy vármegye Somogysárd Kaposvári járás
1632. Somogy vármegye Somogysimonyi Marcali járás
1633. Somogy vármegye Somogyszentpál Marcali járás
1634. Somogy vármegye Somogyszil Kaposvári járás
1635. Somogy vármegye Somogyszob Nagyatádi járás
1636. Somogy vármegye Somogytúr Fonyódi járás
1637. Somogy vármegye Somogyudvarhely Csurgói járás
1638. Somogy vármegye Somogyvámos Fonyódi járás
1639. Somogy vármegye Somogyvár Fonyódi járás
1640. Somogy vármegye Somogyzsitfa Marcali járás
1641. Somogy vármegye Szabadi Kaposvári járás
1642. Somogy vármegye Szabás Nagyatádi járás
1643. Somogy vármegye Szegerdő Marcali járás
1644. Somogy vármegye Szenna Kaposvári járás
1645. Somogy vármegye Szenta Csurgói járás
1646. Somogy vármegye Szentbalázs Kaposvári járás
1647. Somogy vármegye Szentborbás Barcsi járás
1648. Somogy vármegye Szentgáloskér Kaposvári járás
1649. Somogy vármegye Szenyér Marcali járás
1650. Somogy vármegye Szilvásszentmárton Kaposvári járás
1651. Somogy vármegye Szólád Siófoki járás
1652. Somogy vármegye Szorosad Tabi járás
1653. Somogy vármegye Szőkedencs Marcali járás
1654. Somogy vármegye Szőlősgyörök Fonyódi járás
1655. Somogy vármegye Szulok Barcsi járás
1656. Somogy vármegye Tab Tabi járás
1657. Somogy vármegye Tapsony Marcali járás
1658. Somogy vármegye Tarany Nagyatádi járás
1659. Somogy vármegye Táska Marcali járás
1660. Somogy vármegye Taszár Kaposvári járás
1661. Somogy vármegye Teleki Siófoki járás
1662. Somogy vármegye Tengőd Tabi járás
1663. Somogy vármegye Tikos Marcali járás
1664. Somogy vármegye Torvaj Tabi járás
1665. Somogy vármegye Tótújfalu Barcsi járás
1666. Somogy vármegye Törökkoppány Tabi járás
1667. Somogy vármegye Újvárfalva Kaposvári járás
1668. Somogy vármegye Varászló Marcali járás
1669. Somogy vármegye Várda Kaposvári járás
1670. Somogy vármegye Vése Marcali járás
1671. Somogy vármegye Visnye Kaposvári járás
1672. Somogy vármegye Visz Fonyódi járás
1673. Somogy vármegye Vízvár Barcsi járás
1674. Somogy vármegye Vörs Marcali járás
1675. Somogy vármegye Zákány Csurgói járás
1676. Somogy vármegye Zákányfalu Csurgói járás
1677. Somogy vármegye Zala Tabi járás
1678. Somogy vármegye Zics Tabi járás
1679. Somogy vármegye Zimány Kaposvári járás
1680. Somogy vármegye Zselickisfalud Kaposvári járás
1681. Somogy vármegye Zselickislak Kaposvári járás
1682. Somogy vármegye Zselicszentpál Kaposvári járás
1683. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Ajak Kisvárdai járás
1684. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Anarcs Kisvárdai járás
1685. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Apagy Nyíregyházai járás
1686. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Aranyosapáti Vásárosnaményi járás
1687. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Baktalórántháza Baktalórántházai járás
1688. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Balsa Ibrányi járás
1689. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Barabás Vásárosnaményi járás
1690. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Bátorliget Nyírbátori járás
1691. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Benk Záhonyi járás
1692. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Beregdaróc Vásárosnaményi járás
1693. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Beregsurány Vásárosnaményi járás
1694. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Berkesz Kemecsei járás
1695. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Besenyőd Baktalórántházai járás
1696. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Beszterec Kemecsei járás
1697. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Biri Nagykállói járás
1698. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Botpalád Fehérgyarmati járás
1699. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Bököny Nagykállói járás
1700. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Buj Ibrányi járás
1701. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Cégénydányád Fehérgyarmati járás
1702. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Csaholc Fehérgyarmati járás
1703. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Csaroda Vásárosnaményi járás
1704. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Császló Fehérgyarmati járás
1705. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Csegöld Fehérgyarmati járás
1706. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Csenger Csengeri járás
1707. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Csengersima Csengeri járás
1708. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Csengerújfalu Csengeri járás
1709. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Darnó Fehérgyarmati járás
1710. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Demecser Kemecsei járás
1711. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Dombrád Kisvárdai járás
1712. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Döge Kisvárdai járás
1713. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Encsencs Nyírbátori járás
1714. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Eperjeske Záhonyi járás
1715. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Érpatak Nagykállói járás
1716. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Fábiánháza Mátészalkai járás
1717. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Fényeslitke Kisvárdai járás
1718. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Fülesd Fehérgyarmati járás
1719. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Fülpösdaróc Mátészalkai járás
1720. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Gacsály Fehérgyarmati járás
1721. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Garbolc Fehérgyarmati járás
1722. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Gávavencsellő Ibrányi járás
1723. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Géberjén Mátészalkai járás
1724. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Gégény Kemecsei járás
1725. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Gelénes Vásárosnaményi járás
1726. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Gemzse Vásárosnaményi járás
1727. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Geszteréd Nagykállói járás
1728. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Gulács Vásárosnaményi járás
1729. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Győröcske Záhonyi járás
1730. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Győrtelek Mátészalkai járás
1731. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Gyulaháza Kisvárdai járás
1732. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Gyügye Fehérgyarmati járás
1733. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Gyüre Vásárosnaményi járás
1734. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Hermánszeg Fehérgyarmati járás
1735. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Hetefejércse Vásárosnaményi járás
1736. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Hodász Mátészalkai járás
1737. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Ilk Vásárosnaményi járás
1738. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Jánd Vásárosnaményi járás
1739. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Jánkmajtis Fehérgyarmati járás
1740. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Jármi Mátészalkai járás
1741. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Jéke Kisvárdai járás
1742. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Kállósemjén Nagykállói járás
1743. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Kálmánháza Nyíregyházai járás
1744. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Kántorjánosi Mátészalkai járás
1745. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Kék Kemecsei járás
1746. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Kékcse Kisvárdai járás
1747. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Kemecse Kemecsei járás
1748. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Kérsemjén Fehérgyarmati járás
1749. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Kisar Fehérgyarmati járás
1750. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Kishódos Fehérgyarmati járás
1751. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Kisléta Nyírbátori járás
1752. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Kisnamény Fehérgyarmati járás
1753. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Kispalád Fehérgyarmati járás
1754. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Kisvarsány Vásárosnaményi járás
1755. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Kisszekeres Fehérgyarmati járás
1756. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Kocsord Mátészalkai járás
1757. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Komlódtótfalu Csengeri járás
1758. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Komoró Záhonyi járás
1759. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Kótaj Nyíregyházai járás
1760. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Kölcse Fehérgyarmati járás
1761. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Kömörő Fehérgyarmati járás
1762. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Laskod Baktalórántházai járás
1763. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Levelek Baktalórántházai járás
1764. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Lónya Vásárosnaményi járás
1765. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Lövőpetri Kisvárdai járás
1766. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Magosliget Fehérgyarmati járás
1767. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Magy Baktalórántházai járás
1768. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Mánd Fehérgyarmati járás
1769. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Mándok Záhonyi járás
1770. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Máriapócs Nyírbátori járás
1771. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Márokpapi Vásárosnaményi járás
1772. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Mátyus Vásárosnaményi járás
1773. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Méhtelek Fehérgyarmati járás
1774. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Mérk Mátészalkai járás
1775. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Mezőladány Kisvárdai járás
1776. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Milota Fehérgyarmati járás
1777. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nábrád Fehérgyarmati járás
1778. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nagyar Fehérgyarmati járás
1779. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nagycserkesz Nyíregyházai járás
1780. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nagydobos Mátészalkai járás
1781. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nagyhódos Fehérgyarmati járás
1782. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nagyszekeres Fehérgyarmati járás
1783. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nagyvarsány Vásárosnaményi járás
1784. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Napkor Nyíregyházai járás
1785. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nemesborzova Fehérgyarmati járás
1786. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírbéltek Nyírbátori járás
1787. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírbogát Nyírbátori járás
1788. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírbogdány Kemecsei járás
1789. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírcsaholy Mátészalkai járás
1790. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírcsászári Nyírbátori járás
1791. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírderzs Nyírbátori járás
1792. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírgelse Nyírbátori járás
1793. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírgyulaj Nyírbátori járás
1794. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyíribrony Baktalórántházai járás
1795. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírjákó Baktalórántházai járás
1796. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírkarász Kisvárdai járás
1797. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírkáta Mátészalkai járás
1798. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírkércs Baktalórántházai járás
1799. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírlövő Kisvárdai járás
1800. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírlugos Nyírbátori járás
1801. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírmada Vásárosnaményi járás
1802. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírmeggyes Mátészalkai járás
1803. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírmihálydi Nyírbátori járás
1804. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírparasznya Mátészalkai járás
1805. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírpilis Nyírbátori járás
1806. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírtass Kisvárdai járás
1807. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírtét Kemecsei járás
1808. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírtura Nyíregyházai járás
1809. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Nyírvasvári Nyírbátori járás
1810. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Ófehértó Baktalórántházai járás
1811. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Olcsva Vásárosnaményi járás
1812. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Olcsvaapáti Fehérgyarmati járás
1813. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Ópályi Mátészalkai járás
1814. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Ököritófülpös Mátészalkai járás
1815. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Ömböly Nyírbátori járás
1816. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Őr Mátészalkai járás
1817. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Panyola Fehérgyarmati járás
1818. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Pap Kisvárdai járás
1819. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Papos Mátészalkai járás
1820. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Paszab Ibrányi járás
1821. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Pátroha Kisvárdai járás
1822. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Pátyod Csengeri járás
1823. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Penészlek Nyírbátori járás
1824. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Penyige Fehérgyarmati járás
1825. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Petneháza Baktalórántházai járás
1826. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Piricse Nyírbátori járás
1827. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Pócspetri Nyírbátori járás
1828. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Porcsalma Csengeri járás
1829. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Pusztadobos Vásárosnaményi járás
1830. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Rakamaz Nyíregyházai járás
1831. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Ramocsaháza Baktalórántházai járás
1832. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Rápolt Mátészalkai járás
1833. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Rétközberencs Kisvárdai járás
1834. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Rohod Baktalórántházai járás
1835. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Rozsály Fehérgyarmati járás
1836. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Sényő Nyíregyházai járás
1837. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Sonkád Fehérgyarmati járás
1838. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Szabolcs Nyíregyházai járás
1839. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Szabolcsbáka Kisvárdai járás
1840. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Szabolcsveresmart Kisvárdai járás
1841. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Szakoly Nagykállói járás
1842. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Szamosangyalos Csengeri járás
1843. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Szamosbecs Csengeri járás
1844. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Szamoskér Mátészalkai járás
1845. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Szamossályi Fehérgyarmati járás
1846. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Szamostatárfalva Csengeri járás
1847. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Szamosújlak Fehérgyarmati járás
1848. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Szamosszeg Mátészalkai járás
1849. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Szatmárcseke Fehérgyarmati járás
1850. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Székely Kemecsei járás
1851. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Szorgalmatos Tiszavasvári járás
1852. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tákos Vásárosnaményi járás
1853. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tarpa Vásárosnaményi járás
1854. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Terem Nyírbátori járás
1855. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tiborszállás Mátészalkai járás
1856. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Timár Nyíregyházai járás
1857. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tiszaadony Vásárosnaményi járás
1858. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tiszabecs Fehérgyarmati járás
1859. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tiszabercel Ibrányi járás
1860. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tiszabezdéd Záhonyi járás
1861. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tiszacsécse Fehérgyarmati járás
1862. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tiszadada Tiszavasvári járás
1863. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tiszadob Tiszavasvári járás
1864. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tiszaeszlár Tiszavasvári járás
1865. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tiszakanyár Kisvárdai járás
1866. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tiszakerecseny Vásárosnaményi járás
1867. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tiszakóród Fehérgyarmati járás
1868. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tiszamogyorós Záhonyi járás
1869. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tiszanagyfalu Nyíregyházai járás
1870. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tiszarád Kemecsei járás
1871. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tiszaszalka Vásárosnaményi járás
1872. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tiszaszentmárton Záhonyi járás
1873. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tiszatelek Ibrányi járás
1874. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tiszavid Vásárosnaményi járás
1875. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tisztaberek Fehérgyarmati járás
1876. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tivadar Fehérgyarmati járás
1877. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tornyospálca Kisvárdai járás
1878. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tunyogmatolcs Fehérgyarmati járás
1879. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Túristvándi Fehérgyarmati járás
1880. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Túrricse Fehérgyarmati járás
1881. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tuzsér Záhonyi járás
1882. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Tyukod Csengeri járás
1883. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Újdombrád Kisvárdai járás
1884. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Újkenéz Kisvárdai járás
1885. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Ura Csengeri járás
1886. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Uszka Fehérgyarmati járás
1887. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Vaja Mátészalkai járás
1888. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Vállaj Mátészalkai járás
1889. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Vámosatya Vásárosnaményi járás
1890. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Vámosoroszi Fehérgyarmati járás
1891. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Vasmegyer Kemecsei járás
1892. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Záhony Záhonyi járás
1893. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Zajta Fehérgyarmati járás
1894. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Zsarolyán Fehérgyarmati járás
1895. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Zsurk Záhonyi járás
1896. Tolna vármegye Alsónána Szekszárdi járás
1897. Tolna vármegye Alsónyék Szekszárdi járás
1898. Tolna vármegye Aparhant Bonyhádi járás
1899. Tolna vármegye Attala Dombóvári járás
1900. Tolna vármegye Báta Szekszárdi járás
1901. Tolna vármegye Bátaapáti Bonyhádi járás
1902. Tolna vármegye Belecska Tamási járás
1903. Tolna vármegye Bikács Paksi járás
1904. Tolna vármegye Bogyiszló Tolnai járás
1905. Tolna vármegye Bonyhádvarasd Bonyhádi járás
1906. Tolna vármegye Bölcske Paksi járás
1907. Tolna vármegye Cikó Bonyhádi járás
1908. Tolna vármegye Csibrák Dombóvári járás
1909. Tolna vármegye Csikóstőttős Dombóvári járás
1910. Tolna vármegye Dalmand Dombóvári járás
1911. Tolna vármegye Decs Szekszárdi járás
1912. Tolna vármegye Diósberény Tamási járás
1913. Tolna vármegye Döbrököz Dombóvári járás
1914. Tolna vármegye Dunaszentgyörgy Paksi járás
1915. Tolna vármegye Dúzs Tamási járás
1916. Tolna vármegye Értény Tamási járás
1917. Tolna vármegye Fácánkert Tolnai járás
1918. Tolna vármegye Fadd Tolnai járás
1919. Tolna vármegye Felsőnána Bonyhádi járás
1920. Tolna vármegye Felsőnyék Tamási járás
1921. Tolna vármegye Fürged Tamási járás
1922. Tolna vármegye Gerjen Paksi járás
1923. Tolna vármegye Grábóc Bonyhádi járás
1924. Tolna vármegye Gyönk Tamási járás
1925. Tolna vármegye Györe Bonyhádi járás
1926. Tolna vármegye Györköny Paksi járás
1927. Tolna vármegye Gyulaj Dombóvári járás
1928. Tolna vármegye Harc Szekszárdi járás
1929. Tolna vármegye Hőgyész Tamási járás
1930. Tolna vármegye Iregszemcse Tamási járás
1931. Tolna vármegye Izmény Bonyhádi járás
1932. Tolna vármegye Jágónak Dombóvári járás
1933. Tolna vármegye Kajdacs Paksi járás
1934. Tolna vármegye Kakasd Bonyhádi járás
1935. Tolna vármegye Kalaznó Tamási járás
1936. Tolna vármegye Kapospula Dombóvári járás
1937. Tolna vármegye Keszőhidegkút Tamási járás
1938. Tolna vármegye Kéty Bonyhádi járás
1939. Tolna vármegye Kisdorog Bonyhádi járás
1940. Tolna vármegye Kismányok Bonyhádi járás
1941. Tolna vármegye Kistormás Szekszárdi járás
1942. Tolna vármegye Kisvejke Bonyhádi járás
1943. Tolna vármegye Kisszékely Tamási járás
1944. Tolna vármegye Kocsola Dombóvári járás
1945. Tolna vármegye Koppányszántó Tamási járás
1946. Tolna vármegye Kölesd Szekszárdi járás
1947. Tolna vármegye Kurd Dombóvári járás
1948. Tolna vármegye Lápafő Dombóvári járás
1949. Tolna vármegye Lengyel Bonyhádi járás
1950. Tolna vármegye Madocsa Paksi járás
1951. Tolna vármegye Magyarkeszi Tamási járás
1952. Tolna vármegye Medina Szekszárdi járás
1953. Tolna vármegye Miszla Tamási járás
1954. Tolna vármegye Mórágy Bonyhádi járás
1955. Tolna vármegye Mőcsény Bonyhádi járás
1956. Tolna vármegye Mucsfa Bonyhádi járás
1957. Tolna vármegye Mucsi Tamási járás
1958. Tolna vármegye Murga Bonyhádi járás
1959. Tolna vármegye Nagydorog Paksi járás
1960. Tolna vármegye Nagykónyi Tamási járás
1961. Tolna vármegye Nagymányok Bonyhádi járás
1962. Tolna vármegye Nagyszékely Tamási járás
1963. Tolna vármegye Nagyszokoly Tamási járás
1964. Tolna vármegye Nagyvejke Bonyhádi járás
1965. Tolna vármegye Nak Dombóvári járás
1966. Tolna vármegye Németkér Paksi járás
1967. Tolna vármegye Ozora Tamási járás
1968. Tolna vármegye Őcsény Szekszárdi járás
1969. Tolna vármegye Pálfa Paksi járás
1970. Tolna vármegye Pári Tamási járás
1971. Tolna vármegye Pincehely Tamási járás
1972. Tolna vármegye Pörböly Szekszárdi járás
1973. Tolna vármegye Pusztahencse Paksi járás
1974. Tolna vármegye Regöly Tamási járás
1975. Tolna vármegye Sárpilis Szekszárdi járás
1976. Tolna vármegye Sárszentlőrinc Paksi járás
1977. Tolna vármegye Simontornya Tamási járás
1978. Tolna vármegye Sióagárd Szekszárdi járás
1979. Tolna vármegye Szakadát Tamási járás
1980. Tolna vármegye Szakály Tamási járás
1981. Tolna vármegye Szakcs Dombóvári járás
1982. Tolna vármegye Szálka Szekszárdi járás
1983. Tolna vármegye Szárazd Tamási járás
1984. Tolna vármegye Szedres Szekszárdi járás
1985. Tolna vármegye Tengelic Paksi járás
1986. Tolna vármegye Tevel Bonyhádi járás
1987. Tolna vármegye Tolnanémedi Tamási járás
1988. Tolna vármegye Udvari Tamási járás
1989. Tolna vármegye Újireg Tamási járás
1990. Tolna vármegye Váralja Bonyhádi járás
1991. Tolna vármegye Várdomb Szekszárdi járás
1992. Tolna vármegye Várong Dombóvári járás
1993. Tolna vármegye Varsád Tamási járás
1994. Tolna vármegye Závod Bonyhádi járás
1995. Tolna vármegye Zomba Bonyhádi járás
1996. Vas vármegye Acsád Szombathelyi járás
1997. Vas vármegye Alsószölnök Szentgotthárdi járás
1998. Vas vármegye Alsóújlak Vasvári járás
1999. Vas vármegye Andrásfa Vasvári járás
2000. Vas vármegye Apátistvánfalva Szentgotthárdi járás
2001. Vas vármegye Bajánsenye Körmendi járás
2002. Vas vármegye Balogunyom Szombathelyi járás
2003. Vas vármegye Bejcgyertyános Sárvári járás
2004. Vas vármegye Bérbaltavár Vasvári járás
2005. Vas vármegye Boba Celldömölki járás
2006. Vas vármegye Borgáta Celldömölki járás
2007. Vas vármegye Bozzai Szombathelyi járás
2008. Vas vármegye Bozsok Kőszegi járás
2009. Vas vármegye Sárvári járás
2010. Vas vármegye Bögöt Sárvári járás
2011. Vas vármegye Bögöte Sárvári járás
2012. Vas vármegye Bucsu Szombathelyi járás
2013. Vas vármegye Cák Kőszegi járás
2014. Vas vármegye Chernelházadamonya Sárvári járás
2015. Vas vármegye Csákánydoroszló Körmendi járás
2016. Vas vármegye Csánig Sárvári járás
2017. Vas vármegye Csehi Vasvári járás
2018. Vas vármegye Csehimindszent Vasvári járás
2019. Vas vármegye Csempeszkopács Szombathelyi járás
2020. Vas vármegye Csénye Sárvári járás
2021. Vas vármegye Csepreg Kőszegi járás
2022. Vas vármegye Csipkerek Vasvári járás
2023. Vas vármegye Csönge Celldömölki járás
2024. Vas vármegye Csörötnek Szentgotthárdi járás
2025. Vas vármegye Daraboshegy Körmendi járás
2026. Vas vármegye Dozmat Szombathelyi járás
2027. Vas vármegye Döbörhegy Körmendi járás
2028. Vas vármegye Döröske Körmendi járás
2029. Vas vármegye Duka Celldömölki járás
2030. Vas vármegye Egervölgy Vasvári járás
2031. Vas vármegye Egyházashetye Celldömölki járás
2032. Vas vármegye Egyházashollós Körmendi járás
2033. Vas vármegye Egyházasrádóc Körmendi járás
2034. Vas vármegye Felsőcsatár Szombathelyi járás
2035. Vas vármegye Felsőjánosfa Körmendi járás
2036. Vas vármegye Felsőmarác Körmendi járás
2037. Vas vármegye Felsőszölnök Szentgotthárdi járás
2038. Vas vármegye Gasztony Szentgotthárdi járás
2039. Vas vármegye Gérce Sárvári járás
2040. Vas vármegye Gersekarát Vasvári járás
2041. Vas vármegye Gór Sárvári járás
2042. Vas vármegye Gyanógeregye Szombathelyi járás
2043. Vas vármegye Győrvár Vasvári járás
2044. Vas vármegye Halastó Körmendi járás
2045. Vas vármegye Halogy Körmendi járás
2046. Vas vármegye Harasztifalu Körmendi járás
2047. Vas vármegye Hegyfalu Sárvári járás
2048. Vas vármegye Hegyháthodász Körmendi járás
2049. Vas vármegye Hegyhátsál Körmendi járás
2050. Vas vármegye Hegyhátszentjakab Körmendi járás
2051. Vas vármegye Hegyhátszentmárton Körmendi járás
2052. Vas vármegye Hegyhátszentpéter Vasvári járás
2053. Vas vármegye Horvátlövő Szombathelyi járás
2054. Vas vármegye Horvátzsidány Kőszegi járás
2055. Vas vármegye Hosszúpereszteg Sárvári járás
2056. Vas vármegye Ikervár Sárvári járás
2057. Vas vármegye Iklanberény Kőszegi járás
2058. Vas vármegye Ispánk Körmendi járás
2059. Vas vármegye Ivánc Körmendi járás
2060. Vas vármegye Jákfa Sárvári járás
2061. Vas vármegye Jánosháza Celldömölki járás
2062. Vas vármegye Káld Sárvári járás
2063. Vas vármegye Kám Vasvári járás
2064. Vas vármegye Karakó Celldömölki járás
2065. Vas vármegye Katafa Körmendi járás
2066. Vas vármegye Keléd Celldömölki járás
2067. Vas vármegye Kemeneskápolna Celldömölki járás
2068. Vas vármegye Kemenesmagasi Celldömölki járás
2069. Vas vármegye Kemenesmihályfa Celldömölki járás
2070. Vas vármegye Kemenespálfa Celldömölki járás
2071. Vas vármegye Kemenessömjén Celldömölki járás
2072. Vas vármegye Kemenesszentmárton Celldömölki járás
2073. Vas vármegye Kemestaródfa Körmendi járás
2074. Vas vármegye Kenéz Sárvári járás
2075. Vas vármegye Kenyeri Celldömölki járás
2076. Vas vármegye Kercaszomor Körmendi járás
2077. Vas vármegye Kerkáskápolna Körmendi járás
2078. Vas vármegye Kétvölgy Szentgotthárdi járás
2079. Vas vármegye Kisrákos Körmendi járás
2080. Vas vármegye Kissomlyó Celldömölki járás
2081. Vas vármegye Kisunyom Szombathelyi járás
2082. Vas vármegye Kiszsidány Kőszegi járás
2083. Vas vármegye Kondorfa Szentgotthárdi járás
2084. Vas vármegye Köcsk Celldömölki járás
2085. Vas vármegye Kőszegdoroszló Kőszegi járás
2086. Vas vármegye Kőszegpaty Kőszegi járás
2087. Vas vármegye Kőszegszerdahely Kőszegi járás
2088. Vas vármegye Lócs Kőszegi járás
2089. Vas vármegye Magyarlak Szentgotthárdi járás
2090. Vas vármegye Magyarnádalja Körmendi járás
2091. Vas vármegye Magyarszecsőd Körmendi járás
2092. Vas vármegye Magyarszombatfa Körmendi járás
2093. Vas vármegye Megyehíd Sárvári járás
2094. Vas vármegye Meggyeskovácsi Sárvári járás
2095. Vas vármegye Mersevát Celldömölki járás
2096. Vas vármegye Mesterháza Sárvári járás
2097. Vas vármegye Mesteri Celldömölki járás
2098. Vas vármegye Meszlen Szombathelyi járás
2099. Vas vármegye Mikosszéplak Vasvári járás
2100. Vas vármegye Molnaszecsőd Körmendi járás
2101. Vas vármegye Nádasd Körmendi járás
2102. Vas vármegye Nagygeresd Sárvári járás
2103. Vas vármegye Nagykölked Körmendi járás
2104. Vas vármegye Nagymizdó Körmendi járás
2105. Vas vármegye Nagyrákos Körmendi járás
2106. Vas vármegye Nagysimonyi Celldömölki járás
2107. Vas vármegye Nagytilaj Vasvári járás
2108. Vas vármegye Narda Szombathelyi járás
2109. Vas vármegye Nemesbőd Szombathelyi járás
2110. Vas vármegye Nemescsó Kőszegi járás
2111. Vas vármegye Nemeskeresztúr Celldömölki járás
2112. Vas vármegye Nemeskocs Celldömölki járás
2113. Vas vármegye Nemeskolta Szombathelyi járás
2114. Vas vármegye Nemesládony Sárvári járás
2115. Vas vármegye Nemesmedves Szentgotthárdi járás
2116. Vas vármegye Nemesrempehollós Körmendi járás
2117. Vas vármegye Nick Sárvári járás
2118. Vas vármegye Nyőgér Sárvári járás
2119. Vas vármegye Olaszfa Vasvári járás
2120. Vas vármegye Ólmod Kőszegi járás
2121. Vas vármegye Orfalu Szentgotthárdi járás
2122. Vas vármegye Ostffyasszonyfa Celldömölki járás
2123. Vas vármegye Oszkó Vasvári járás
2124. Vas vármegye Ölbő Sárvári járás
2125. Vas vármegye Őrimagyarósd Körmendi járás
2126. Vas vármegye Őriszentpéter Körmendi járás
2127. Vas vármegye Pácsony Vasvári járás
2128. Vas vármegye Pankasz Körmendi járás
2129. Vas vármegye Pápoc Celldömölki járás
2130. Vas vármegye Pecöl Sárvári járás
2131. Vas vármegye Perenye Szombathelyi járás
2132. Vas vármegye Peresznye Kőszegi járás
2133. Vas vármegye Petőmihályfa Vasvári járás
2134. Vas vármegye Pinkamindszent Körmendi járás
2135. Vas vármegye Pornóapáti Szombathelyi járás
2136. Vas vármegye Porpác Sárvári járás
2137. Vas vármegye Pósfa Sárvári járás
2138. Vas vármegye Pusztacsó Kőszegi járás
2139. Vas vármegye Püspökmolnári Vasvári járás
2140. Vas vármegye Rábagyarmat Szentgotthárdi járás
2141. Vas vármegye Rábahídvég Vasvári járás
2142. Vas vármegye Rábapaty Sárvári járás
2143. Vas vármegye Rábatöttös Szombathelyi járás
2144. Vas vármegye Rádóckölked Körmendi járás
2145. Vas vármegye Rátót Szentgotthárdi járás
2146. Vas vármegye Répcelak Sárvári járás
2147. Vas vármegye Répceszentgyörgy Sárvári járás
2148. Vas vármegye Rönök Szentgotthárdi járás
2149. Vas vármegye Rum Szombathelyi járás
2150. Vas vármegye Sajtoskál Sárvári járás
2151. Vas vármegye Salköveskút Szombathelyi járás
2152. Vas vármegye Sárfimizdó Vasvári járás
2153. Vas vármegye Simaság Sárvári járás
2154. Vas vármegye Sitke Sárvári járás
2155. Vas vármegye Sorkifalud Szombathelyi járás
2156. Vas vármegye Sorkikápolna Szombathelyi járás
2157. Vas vármegye Sorokpolány Szombathelyi járás
2158. Vas vármegye Sótony Sárvári járás
2159. Vas vármegye Söpte Szombathelyi járás
2160. Vas vármegye Szaknyér Körmendi járás
2161. Vas vármegye Szakonyfalu Szentgotthárdi járás
2162. Vas vármegye Szalafő Körmendi járás
2163. Vas vármegye Szarvaskend Körmendi járás
2164. Vas vármegye Szatta Körmendi járás
2165. Vas vármegye Szeleste Sárvári járás
2166. Vas vármegye Szemenye Vasvári járás
2167. Vas vármegye Szentpéterfa Szombathelyi járás
2168. Vas vármegye Szergény Celldömölki járás
2169. Vas vármegye Szőce Körmendi járás
2170. Vas vármegye Tanakajd Szombathelyi járás
2171. Vas vármegye Telekes Vasvári járás
2172. Vas vármegye Tokorcs Celldömölki járás
2173. Vas vármegye Tompaládony Sárvári járás
2174. Vas vármegye Tormásliget Kőszegi járás
2175. Vas vármegye Tömörd Kőszegi járás
2176. Vas vármegye Uraiújfalu Sárvári járás
2177. Vas vármegye Vámoscsalád Sárvári járás
2178. Vas vármegye Vasalja Körmendi járás
2179. Vas vármegye Vásárosmiske Sárvári járás
2180. Vas vármegye Vasasszonyfa Szombathelyi járás
2181. Vas vármegye Vasegerszeg Sárvári járás
2182. Vas vármegye Vashosszúfalu Sárvári járás
2183. Vas vármegye Vaskeresztes Szombathelyi járás
2184. Vas vármegye Vassurány Szombathelyi járás
2185. Vas vármegye Vasvár Vasvári járás
2186. Vas vármegye Vasszécseny Szombathelyi járás
2187. Vas vármegye Vasszentmihály Szentgotthárdi járás
2188. Vas vármegye Vasszilvágy Szombathelyi járás
2189. Vas vármegye Vát Szombathelyi járás
2190. Vas vármegye Velem Kőszegi járás
2191. Vas vármegye Velemér Körmendi járás
2192. Vas vármegye Vép Szombathelyi járás
2193. Vas vármegye Viszák Körmendi járás
2194. Vas vármegye Vönöck Celldömölki járás
2195. Vas vármegye Zsédeny Sárvári járás
2196. Vas vármegye Zsennye Szombathelyi járás
2197. Veszprém vármegye Ábrahámhegy Tapolcai járás
2198. Veszprém vármegye Adásztevel Pápai járás
2199. Veszprém vármegye Adorjánháza Devecseri járás
2200. Veszprém vármegye Apácatorna Devecseri járás
2201. Veszprém vármegye Aszófő Balatonfüredi járás
2202. Veszprém vármegye Badacsonytomaj Tapolcai járás
2203. Veszprém vármegye Badacsonytördemic Tapolcai járás
2204. Veszprém vármegye Bakonybél Zirci járás
2205. Veszprém vármegye Bakonyjákó Pápai járás
2206. Veszprém vármegye Bakonykoppány Pápai járás
2207. Veszprém vármegye Bakonynána Zirci járás
2208. Veszprém vármegye Bakonyoszlop Zirci járás
2209. Veszprém vármegye Bakonypölöske Pápai járás
2210. Veszprém vármegye Bakonyság Pápai járás
2211. Veszprém vármegye Bakonyszentiván Pápai járás
2212. Veszprém vármegye Bakonyszentkirály Zirci járás
2213. Veszprém vármegye Bakonyszücs Pápai járás
2214. Veszprém vármegye Bakonytamási Pápai járás
2215. Veszprém vármegye Balatonakali Balatonfüredi járás
2216. Veszprém vármegye Balatonakarattya Balatonalmádi járás
2217. Veszprém vármegye Balatoncsicsó Balatonfüredi járás
2218. Veszprém vármegye Balatonederics Tapolcai járás
2219. Veszprém vármegye Balatonfőkajár Balatonalmádi járás
2220. Veszprém vármegye Balatonhenye Tapolcai járás
2221. Veszprém vármegye Balatonkenese Balatonalmádi járás
2222. Veszprém vármegye Balatonrendes Tapolcai járás
2223. Veszprém vármegye Balatonszepezd Balatonfüredi járás
2224. Veszprém vármegye Balatonudvari Balatonfüredi járás
2225. Veszprém vármegye Bánd Veszprémi járás
2226. Veszprém vármegye Barnag Veszprémi járás
2227. Veszprém vármegye Bazsi Sümegi járás
2228. Veszprém vármegye Béb Pápai járás
2229. Veszprém vármegye Békás Pápai járás
2230. Veszprém vármegye Bodorfa Sümegi járás
2231. Veszprém vármegye Borszörcsök Devecseri járás
2232. Veszprém vármegye Borzavár Zirci járás
2233. Veszprém vármegye Csabrendek Sümegi járás
2234. Veszprém vármegye Csajág Balatonalmádi járás
2235. Veszprém vármegye Csehbánya Ajkai járás
2236. Veszprém vármegye Csesznek Zirci járás
2237. Veszprém vármegye Csetény Zirci járás
2238. Veszprém vármegye Csót Pápai járás
2239. Veszprém vármegye Csögle Devecseri járás
2240. Veszprém vármegye Dabronc Sümegi járás
2241. Veszprém vármegye Dabrony Devecseri járás
2242. Veszprém vármegye Dáka Pápai járás
2243. Veszprém vármegye Devecser Devecseri járás
2244. Veszprém vármegye Doba Devecseri járás
2245. Veszprém vármegye Döbrönte Pápai járás
2246. Veszprém vármegye Dörgicse Balatonfüredi járás
2247. Veszprém vármegye Dudar Zirci járás
2248. Veszprém vármegye Egeralja Devecseri járás
2249. Veszprém vármegye Egyházaskesző Pápai járás
2250. Veszprém vármegye Eplény Veszprémi járás
2251. Veszprém vármegye Farkasgyepű Ajkai járás
2252. Veszprém vármegye Ganna Pápai járás
2253. Veszprém vármegye Gecse Pápai járás
2254. Veszprém vármegye Gic Pápai járás
2255. Veszprém vármegye Gógánfa Sümegi járás
2256. Veszprém vármegye Gyepükaján Sümegi járás
2257. Veszprém vármegye Gyulakeszi Tapolcai járás
2258. Veszprém vármegye Hajmáskér Veszprémi járás
2259. Veszprém vármegye Halimba Ajkai járás
2260. Veszprém vármegye Hárskút Veszprémi járás
2261. Veszprém vármegye Hegyesd Tapolcai járás
2262. Veszprém vármegye Hegymagas Tapolcai járás
2263. Veszprém vármegye Herend Veszprémi járás
2264. Veszprém vármegye Hetyefő Sümegi járás
2265. Veszprém vármegye Hidegkút Veszprémi járás
2266. Veszprém vármegye Homokbödöge Pápai járás
2267. Veszprém vármegye Hosztót Sümegi járás
2268. Veszprém vármegye Iszkáz Devecseri járás
2269. Veszprém vármegye Jásd Várpalotai járás
2270. Veszprém vármegye Kamond Devecseri járás
2271. Veszprém vármegye Kapolcs Tapolcai járás
2272. Veszprém vármegye Káptalanfa Sümegi járás
2273. Veszprém vármegye Káptalantóti Tapolcai járás
2274. Veszprém vármegye Karakószörcsök Devecseri járás
2275. Veszprém vármegye Kékkút Tapolcai járás
2276. Veszprém vármegye Kemeneshőgyész Pápai járás
2277. Veszprém vármegye Kemenesszentpéter Pápai járás
2278. Veszprém vármegye Kerta Devecseri járás
2279. Veszprém vármegye Királyszentistván Balatonalmádi járás
2280. Veszprém vármegye Kisapáti Tapolcai járás
2281. Veszprém vármegye Kisberzseny Devecseri járás
2282. Veszprém vármegye Kiscsősz Devecseri járás
2283. Veszprém vármegye Kislőd Ajkai járás
2284. Veszprém vármegye Kispirit Devecseri járás
2285. Veszprém vármegye Kisszőlős Devecseri járás
2286. Veszprém vármegye Kolontár Devecseri járás
2287. Veszprém vármegye Kővágóörs Tapolcai járás
2288. Veszprém vármegye Köveskál Tapolcai járás
2289. Veszprém vármegye Kup Pápai járás
2290. Veszprém vármegye Külsővat Pápai járás
2291. Veszprém vármegye Küngös Balatonalmádi járás
2292. Veszprém vármegye Lesencefalu Tapolcai járás
2293. Veszprém vármegye Lesenceistvánd Tapolcai járás
2294. Veszprém vármegye Lesencetomaj Tapolcai járás
2295. Veszprém vármegye Lókút Zirci járás
2296. Veszprém vármegye Lovas Balatonfüredi járás
2297. Veszprém vármegye Lovászpatona Pápai járás
2298. Veszprém vármegye Magyargencs Pápai járás
2299. Veszprém vármegye Malomsok Pápai járás
2300. Veszprém vármegye Marcalgergelyi Pápai járás
2301. Veszprém vármegye Marcaltő Pápai járás
2302. Veszprém vármegye Megyer Sümegi járás
2303. Veszprém vármegye Mencshely Veszprémi járás
2304. Veszprém vármegye Mezőlak Pápai járás
2305. Veszprém vármegye Mihályháza Pápai járás
2306. Veszprém vármegye Mindszentkálla Tapolcai járás
2307. Veszprém vármegye Monostorapáti Tapolcai járás
2308. Veszprém vármegye Monoszló Balatonfüredi járás
2309. Veszprém vármegye Nagyacsád Pápai járás
2310. Veszprém vármegye Nagyalásony Devecseri járás
2311. Veszprém vármegye Nagydém Pápai járás
2312. Veszprém vármegye Nagyesztergár Zirci járás
2313. Veszprém vármegye Nagygyimót Pápai járás
2314. Veszprém vármegye Nagypirit Devecseri járás
2315. Veszprém vármegye Nagytevel Pápai járás
2316. Veszprém vármegye Nagyvázsony Veszprémi járás
2317. Veszprém vármegye Nemesgörzsöny Pápai járás
2318. Veszprém vármegye Nemesgulács Tapolcai járás
2319. Veszprém vármegye Nemeshany Sümegi járás
2320. Veszprém vármegye Nemesvita Tapolcai járás
2321. Veszprém vármegye Nemesszalók Pápai járás
2322. Veszprém vármegye Németbánya Pápai járás
2323. Veszprém vármegye Nóráp Pápai járás
2324. Veszprém vármegye Noszlop Devecseri járás
2325. Veszprém vármegye Nyárád Pápai járás
2326. Veszprém vármegye Nyirád Ajkai járás
2327. Veszprém vármegye Óbudavár Balatonfüredi járás
2328. Veszprém vármegye Olaszfalu Zirci járás
2329. Veszprém vármegye Oroszi Devecseri járás
2330. Veszprém vármegye Öcs Ajkai járás
2331. Veszprém vármegye Örvényes Balatonfüredi járás
2332. Veszprém vármegye Ősi Várpalotai járás
2333. Veszprém vármegye Öskü Várpalotai járás
2334. Veszprém vármegye Paloznak Balatonfüredi járás
2335. Veszprém vármegye Pápadereske Pápai járás
2336. Veszprém vármegye Pápakovácsi Pápai járás
2337. Veszprém vármegye Pápasalamon Pápai járás
2338. Veszprém vármegye Pápateszér Pápai járás
2339. Veszprém vármegye Papkeszi Balatonalmádi járás
2340. Veszprém vármegye Pécsely Balatonfüredi járás
2341. Veszprém vármegye Pénzesgyőr Zirci járás
2342. Veszprém vármegye Pétfürdő Várpalotai járás
2343. Veszprém vármegye Porva Zirci járás
2344. Veszprém vármegye Pula Veszprémi járás
2345. Veszprém vármegye Pusztamiske Devecseri járás
2346. Veszprém vármegye Raposka Tapolcai járás
2347. Veszprém vármegye Rigács Sümegi járás
2348. Veszprém vármegye Salföld Tapolcai járás
2349. Veszprém vármegye Sáska Tapolcai járás
2350. Veszprém vármegye Sóly Veszprémi járás
2351. Veszprém vármegye Somlójenő Devecseri járás
2352. Veszprém vármegye Somlószőlős Devecseri járás
2353. Veszprém vármegye Somlóvásárhely Devecseri járás
2354. Veszprém vármegye Somlóvecse Devecseri járás
2355. Veszprém vármegye Sümegprága Sümegi járás
2356. Veszprém vármegye Szápár Zirci járás
2357. Veszprém vármegye Szentantalfa Balatonfüredi járás
2358. Veszprém vármegye Szentbékkálla Tapolcai járás
2359. Veszprém vármegye Szentgál Veszprémi járás
2360. Veszprém vármegye Szentimrefalva Sümegi járás
2361. Veszprém vármegye Szentjakabfa Balatonfüredi járás
2362. Veszprém vármegye Szentkirályszabadja Veszprémi járás
2363. Veszprém vármegye Szigliget Tapolcai járás
2364. Veszprém vármegye Szőc Ajkai járás
2365. Veszprém vármegye Tagyon Balatonfüredi járás
2366. Veszprém vármegye Takácsi Pápai járás
2367. Veszprém vármegye Taliándörögd Tapolcai járás
2368. Veszprém vármegye Tés Várpalotai járás
2369. Veszprém vármegye Tihany Balatonfüredi járás
2370. Veszprém vármegye Tüskevár Devecseri járás
2371. Veszprém vármegye Ugod Pápai járás
2372. Veszprém vármegye Ukk Sümegi járás
2373. Veszprém vármegye Úrkút Ajkai járás
2374. Veszprém vármegye Uzsa Tapolcai járás
2375. Veszprém vármegye Vanyola Pápai járás
2376. Veszprém vármegye Várkesző Pápai járás
2377. Veszprém vármegye Városlőd Ajkai járás
2378. Veszprém vármegye Vaszar Pápai járás
2379. Veszprém vármegye Vászoly Balatonfüredi járás
2380. Veszprém vármegye Veszprémfajsz Veszprémi járás
2381. Veszprém vármegye Veszprémgalsa Sümegi járás
2382. Veszprém vármegye Vid Devecseri járás
2383. Veszprém vármegye Vigántpetend Tapolcai járás
2384. Veszprém vármegye Vilonya Várpalotai járás
2385. Veszprém vármegye Vinár Pápai járás
2386. Veszprém vármegye Vöröstó Veszprémi járás
2387. Veszprém vármegye Zalaerdőd Sümegi járás
2388. Veszprém vármegye Zalagyömörő Sümegi járás
2389. Veszprém vármegye Zalameggyes Sümegi járás
2390. Veszprém vármegye Zalaszegvár Sümegi járás
2391. Veszprém vármegye Zánka Balatonfüredi járás
2392. Zala vármegye Alibánfa Zalaegerszegi járás
2393. Zala vármegye Almásháza Zalaegerszegi járás
2394. Zala vármegye Alsónemesapáti Zalaegerszegi járás
2395. Zala vármegye Alsórajk Nagykanizsai járás
2396. Zala vármegye Alsószenterzsébet Lenti járás
2397. Zala vármegye Babosdöbréte Zalaegerszegi járás
2398. Zala vármegye Baglad Lenti járás
2399. Zala vármegye Bagod Zalaegerszegi járás
2400. Zala vármegye Bak Zalaegerszegi járás
2401. Zala vármegye Baktüttös Zalaegerszegi járás
2402. Zala vármegye Balatonmagyaród Nagykanizsai járás
2403. Zala vármegye Bánokszentgyörgy Letenyei járás
2404. Zala vármegye Barlahida Lenti járás
2405. Zala vármegye Batyk Zalaszentgróti járás
2406. Zala vármegye Bázakerettye Letenyei járás
2407. Zala vármegye Becsehely Letenyei járás
2408. Zala vármegye Becsvölgye Zalaegerszegi járás
2409. Zala vármegye Belezna Nagykanizsai járás
2410. Zala vármegye Belsősárd Lenti járás
2411. Zala vármegye Bezeréd Zalaegerszegi járás
2412. Zala vármegye Bocska Nagykanizsai járás
2413. Zala vármegye Bókaháza Keszthelyi járás
2414. Zala vármegye Boncodfölde Zalaegerszegi járás
2415. Zala vármegye Borsfa Letenyei járás
2416. Zala vármegye Böde Zalaegerszegi járás
2417. Zala vármegye Bödeháza Lenti járás
2418. Zala vármegye Börzönce Nagykanizsai járás
2419. Zala vármegye Búcsúszentlászló Zalaegerszegi járás
2420. Zala vármegye Bucsuta Letenyei járás
2421. Zala vármegye Csapi Nagykanizsai járás
2422. Zala vármegye Csatár Zalaegerszegi járás
2423. Zala vármegye Csertalakos Zalaegerszegi járás
2424. Zala vármegye Csesztreg Lenti járás
2425. Zala vármegye Csonkahegyhát Zalaegerszegi járás
2426. Zala vármegye Csöde Zalaegerszegi járás
2427. Zala vármegye Csömödér Lenti járás
2428. Zala vármegye Csörnyeföld Letenyei járás
2429. Zala vármegye Dióskál Keszthelyi járás
2430. Zala vármegye Dobri Lenti járás
2431. Zala vármegye Dobronhegy Zalaegerszegi járás
2432. Zala vármegye Döbröce Zalaszentgróti járás
2433. Zala vármegye Dötk Zalaszentgróti járás
2434. Zala vármegye Egeraracsa Keszthelyi járás
2435. Zala vármegye Egervár Zalaegerszegi járás
2436. Zala vármegye Eszteregnye Nagykanizsai járás
2437. Zala vármegye Esztergályhorváti Keszthelyi járás
2438. Zala vármegye Felsőrajk Nagykanizsai járás
2439. Zala vármegye Felsőszenterzsébet Lenti járás
2440. Zala vármegye Fityeház Nagykanizsai járás
2441. Zala vármegye Fűzvölgy Nagykanizsai járás
2442. Zala vármegye Gáborjánháza Lenti járás
2443. Zala vármegye Galambok Nagykanizsai járás
2444. Zala vármegye Garabonc Nagykanizsai járás
2445. Zala vármegye Gellénháza Zalaegerszegi járás
2446. Zala vármegye Gelse Nagykanizsai járás
2447. Zala vármegye Gelsesziget Nagykanizsai járás
2448. Zala vármegye Gétye Keszthelyi járás
2449. Zala vármegye Gombosszeg Zalaegerszegi járás
2450. Zala vármegye Gosztola Lenti járás
2451. Zala vármegye Gősfa Zalaegerszegi járás
2452. Zala vármegye Gutorfölde Zalaegerszegi járás
2453. Zala vármegye Gyűrűs Zalaegerszegi járás
2454. Zala vármegye Hagyárosbörönd Zalaegerszegi járás
2455. Zala vármegye Hahót Nagykanizsai járás
2456. Zala vármegye Hernyék Lenti járás
2457. Zala vármegye Homokkomárom Nagykanizsai járás
2458. Zala vármegye Hosszúvölgy Nagykanizsai járás
2459. Zala vármegye Hottó Zalaegerszegi járás
2460. Zala vármegye Iborfia Zalaegerszegi járás
2461. Zala vármegye Iklódbördőce Lenti járás
2462. Zala vármegye Kacorlak Nagykanizsai járás
2463. Zala vármegye Kallósd Zalaszentgróti járás
2464. Zala vármegye Kálócfa Lenti járás
2465. Zala vármegye Kányavár Lenti járás
2466. Zala vármegye Karmacs Keszthelyi járás
2467. Zala vármegye Kávás Zalaegerszegi járás
2468. Zala vármegye Kemendollár Zalaegerszegi járás
2469. Zala vármegye Keménfa Zalaegerszegi járás
2470. Zala vármegye Kerecseny Nagykanizsai járás
2471. Zala vármegye Kerkabarabás Lenti járás
2472. Zala vármegye Kerkafalva Lenti járás
2473. Zala vármegye Kerkakutas Lenti járás
2474. Zala vármegye Kerkaszentkirály Letenyei járás
2475. Zala vármegye Kerkateskánd Lenti járás
2476. Zala vármegye Kilimán Nagykanizsai járás
2477. Zala vármegye Kisbucsa Zalaegerszegi járás
2478. Zala vármegye Kiscsehi Letenyei járás
2479. Zala vármegye Kisgörbő Zalaszentgróti járás
2480. Zala vármegye Kiskutas Zalaegerszegi járás
2481. Zala vármegye Kispáli Zalaegerszegi járás
2482. Zala vármegye Kisrécse Nagykanizsai járás
2483. Zala vármegye Kistolmács Letenyei járás
2484. Zala vármegye Kisvásárhely Zalaszentgróti járás
2485. Zala vármegye Kissziget Lenti járás
2486. Zala vármegye Kozmadombja Lenti járás
2487. Zala vármegye Kustánszeg Zalaegerszegi járás
2488. Zala vármegye Külsősárd Lenti járás
2489. Zala vármegye Lakhegy Zalaegerszegi járás
2490. Zala vármegye Lasztonya Letenyei járás
2491. Zala vármegye Lendvadedes Lenti járás
2492. Zala vármegye Lendvajakabfa Lenti járás
2493. Zala vármegye Letenye Letenyei járás
2494. Zala vármegye Lickóvadamos Zalaegerszegi járás
2495. Zala vármegye Ligetfalva Keszthelyi járás
2496. Zala vármegye Lispeszentadorján Letenyei járás
2497. Zala vármegye Liszó Nagykanizsai járás
2498. Zala vármegye Lovászi Lenti járás
2499. Zala vármegye Magyarföld Lenti járás
2500. Zala vármegye Magyarszentmiklós Nagykanizsai járás
2501. Zala vármegye Magyarszerdahely Nagykanizsai járás
2502. Zala vármegye Maróc Letenyei járás
2503. Zala vármegye Márokföld Lenti járás
2504. Zala vármegye Miháld Nagykanizsai járás
2505. Zala vármegye Mihályfa Zalaszentgróti járás
2506. Zala vármegye Mikekarácsonyfa Lenti járás
2507. Zala vármegye Milejszeg Zalaegerszegi járás
2508. Zala vármegye Misefa Zalaegerszegi járás
2509. Zala vármegye Molnári Letenyei járás
2510. Zala vármegye Murakeresztúr Nagykanizsai járás
2511. Zala vármegye Murarátka Letenyei járás
2512. Zala vármegye Muraszemenye Letenyei járás
2513. Zala vármegye Nagybakónak Nagykanizsai járás
2514. Zala vármegye Nagygörbő Zalaszentgróti járás
2515. Zala vármegye Nagykapornak Zalaegerszegi járás
2516. Zala vármegye Nagykutas Zalaegerszegi járás
2517. Zala vármegye Nagylengyel Zalaegerszegi járás
2518. Zala vármegye Nagypáli Zalaegerszegi járás
2519. Zala vármegye Nagyrada Nagykanizsai járás
2520. Zala vármegye Nagyrécse Nagykanizsai járás
2521. Zala vármegye Nemesapáti Zalaegerszegi járás
2522. Zala vármegye Nemeshetés Zalaegerszegi járás
2523. Zala vármegye Nemesnép Lenti járás
2524. Zala vármegye Nemespátró Nagykanizsai járás
2525. Zala vármegye Nemesrádó Zalaegerszegi járás
2526. Zala vármegye Nemessándorháza Zalaegerszegi járás
2527. Zala vármegye Nemesszentandrás Zalaegerszegi járás
2528. Zala vármegye Németfalu Zalaegerszegi járás
2529. Zala vármegye Nova Lenti járás
2530. Zala vármegye Óhíd Zalaszentgróti járás
2531. Zala vármegye Oltárc Letenyei járás
2532. Zala vármegye Orbányosfa Zalaegerszegi járás
2533. Zala vármegye Ormándlak Zalaegerszegi járás
2534. Zala vármegye Orosztony Nagykanizsai járás
2535. Zala vármegye Ortaháza Lenti járás
2536. Zala vármegye Ozmánbük Zalaegerszegi járás
2537. Zala vármegye Pacsa Zalaegerszegi járás
2538. Zala vármegye Padár Zalaegerszegi járás
2539. Zala vármegye Páka Lenti járás
2540. Zala vármegye Pakod Zalaszentgróti járás
2541. Zala vármegye Pálfiszeg Zalaegerszegi járás
2542. Zala vármegye Pat Nagykanizsai járás
2543. Zala vármegye Pethőhenye Zalaegerszegi járás
2544. Zala vármegye Petrikeresztúr Zalaegerszegi járás
2545. Zala vármegye Petrivente Letenyei járás
2546. Zala vármegye Pókaszepetk Zalaegerszegi járás
2547. Zala vármegye Pórszombat Lenti járás
2548. Zala vármegye Pölöske Zalaegerszegi járás
2549. Zala vármegye Pölöskefő Nagykanizsai járás
2550. Zala vármegye Pördefölde Lenti járás
2551. Zala vármegye Pötréte Nagykanizsai járás
2552. Zala vármegye Pusztaapáti Lenti járás
2553. Zala vármegye Pusztaederics Zalaegerszegi járás
2554. Zala vármegye Pusztamagyaród Letenyei járás
2555. Zala vármegye Pusztaszentlászló Zalaegerszegi járás
2556. Zala vármegye Ramocsa Lenti járás
2557. Zala vármegye Rédics Lenti járás
2558. Zala vármegye Resznek Lenti járás
2559. Zala vármegye Rigyác Nagykanizsai járás
2560. Zala vármegye Salomvár Zalaegerszegi járás
2561. Zala vármegye Sand Nagykanizsai járás
2562. Zala vármegye Sárhida Zalaegerszegi járás
2563. Zala vármegye Sármellék Keszthelyi járás
2564. Zala vármegye Semjénháza Letenyei járás
2565. Zala vármegye Sénye Zalaszentgróti járás
2566. Zala vármegye Sormás Nagykanizsai járás
2567. Zala vármegye Söjtör Zalaegerszegi járás
2568. Zala vármegye Surd Nagykanizsai járás
2569. Zala vármegye Sümegcsehi Zalaszentgróti járás
2570. Zala vármegye Szalapa Zalaszentgróti járás
2571. Zala vármegye Szécsisziget Lenti járás
2572. Zala vármegye Szentgyörgyvár Keszthelyi járás
2573. Zala vármegye Szentgyörgyvölgy Lenti járás
2574. Zala vármegye Szentkozmadombja Zalaegerszegi járás
2575. Zala vármegye Szentliszló Letenyei járás
2576. Zala vármegye Szentmargitfalva Letenyei járás
2577. Zala vármegye Szentpéterfölde Zalaegerszegi járás
2578. Zala vármegye Szentpéterúr Zalaegerszegi járás
2579. Zala vármegye Szepetnek Nagykanizsai járás
2580. Zala vármegye Szijártóháza Lenti járás
2581. Zala vármegye Szilvágy Lenti járás
2582. Zala vármegye Tekenye Zalaszentgróti járás
2583. Zala vármegye Tilaj Zalaegerszegi járás
2584. Zala vármegye Tófej Zalaegerszegi járás
2585. Zala vármegye Tormafölde Lenti járás
2586. Zala vármegye Tornyiszentmiklós Lenti járás
2587. Zala vármegye Tótszentmárton Letenyei járás
2588. Zala vármegye Tótszerdahely Letenyei járás
2589. Zala vármegye Türje Zalaszentgróti járás
2590. Zala vármegye Újudvar Nagykanizsai járás
2591. Zala vármegye Valkonya Letenyei járás
2592. Zala vármegye Vállus Keszthelyi járás
2593. Zala vármegye Várfölde Letenyei járás
2594. Zala vármegye Várvölgy Keszthelyi járás
2595. Zala vármegye Vasboldogasszony Zalaegerszegi járás
2596. Zala vármegye Vaspör Zalaegerszegi járás
2597. Zala vármegye Vindornyafok Keszthelyi járás
2598. Zala vármegye Vindornyalak Keszthelyi járás
2599. Zala vármegye Vindornyaszőlős Keszthelyi járás
2600. Zala vármegye Vöckönd Zalaegerszegi járás
2601. Zala vármegye Zajk Letenyei járás
2602. Zala vármegye Zalaapáti Keszthelyi járás
2603. Zala vármegye Zalabaksa Lenti járás
2604. Zala vármegye Zalabér Zalaszentgróti járás
2605. Zala vármegye Zalaboldogfa Zalaegerszegi járás
2606. Zala vármegye Zalacsány Keszthelyi járás
2607. Zala vármegye Zalacséb Zalaegerszegi járás
2608. Zala vármegye Zalaháshágy Zalaegerszegi járás
2609. Zala vármegye Zalaigrice Zalaegerszegi járás
2610. Zala vármegye Zalaistvánd Zalaegerszegi járás
2611. Zala vármegye Zalakomár Nagykanizsai járás
2611. Zala vármegye Zalaköveskút Keszthelyi járás
2612. Zala vármegye Zalalövő Zalaegerszegi járás
2613. Zala vármegye Zalamerenye Nagykanizsai járás
2614. Zala vármegye Zalasárszeg Nagykanizsai járás
2615. Zala vármegye Zalaszabar Nagykanizsai járás
2616. Zala vármegye Zalaszántó Keszthelyi járás
2617. Zala vármegye Zalaszentbalázs Nagykanizsai járás
2618. Zala vármegye Zalaszentgyörgy Zalaegerszegi járás
2619. Zala vármegye Zalaszentiván Zalaegerszegi járás
2620. Zala vármegye Zalaszentjakab Nagykanizsai járás
2621. Zala vármegye Zalaszentlászló Zalaszentgróti járás
2622. Zala vármegye Zalaszentlőrinc Zalaegerszegi járás
2623. Zala vármegye Zalaszentmárton Keszthelyi járás
2624. Zala vármegye Zalaszentmihály Zalaegerszegi járás
2625. Zala vármegye Zalaszombatfa Lenti járás
2626. Zala vármegye Zalatárnok Zalaegerszegi járás
2627. Zala vármegye Zalaújlak Nagykanizsai járás
2628. Zala vármegye Zalavár Keszthelyi járás
2629. Zala vármegye Zalavég Zalaszentgróti járás
2630. Zala vármegye Zebecke Lenti járás

Forrás: a vonatkozó kormányrendelet.

Promóció

Ne maradj le semmiről, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek

Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text

Születési dátum

bezárás Köszönjük, a választott bank hamarosan keresni fog Téged!
Értékeld a Bank360-at!