Infláció

Már a 8 százalékot nyaldossa az infláció: hogyan érinti ez a hiteleseket?

Infláció

Már a 8 százalékot nyaldossa az infláció: hogyan érinti ez a hiteleseket?

Vrazsovits Rita
2022-02-11 Frissítve: 2022-05-10
2022-02-11 Frissítve: 2022-05-10
18788791

2022. januárban a fogyasztói árak átlagosan 7,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Utoljára 2007. augusztusban volt ennél nagyobb az infláció. Ez a hitelfelvétel és -fizetés feltételeit is tovább ronthatja az elkövetkező hónapokban.

 

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint az elmúlt egy évben a 7,9 százalékos infláción belül az üzemanyagok és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább, az éves maginfláció 7,4 százalékos volt januárban. A fogyasztói árak januárban egy hónap alatt átlagosan 1,4 százalékkal nőttek.

 

Mindenkinek mélyebben kell zsebbe nyúlnia

A szolgáltatások díja 5,2 százalékkal emelkedett: ezen belül a lakásjavítás és -karbantartás díjai drágultak az átlagosnál sokkal erőteljesebben, 16,3 százalékkal Ezt részben a 2021. januártól elérhető állami otthonfelújítási támogatás is indukálhatta, hiszen nagy keresletet teremtett a már egyébként is szakemberhiányos piacon. Emellett a járműjavítás és -karbantartás 10,7 százalékkal került többe, mint tavaly januárban. 

 

Hasonlítsd össze az alábbi kalkulátorral az elérhető személyi kölcsönöket! Állítsd be, hogy mekkora hitelösszegre van szükséged, és találd meg a számodra ideális ajánlatot! A kalkuláció ingyenes.

Az elszálló inflációt az élelmiszerüzletekben is érezzük. Tavaly januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 10,1 százalékkal nőtt, ezen belül az étolajé 33,4, a liszté 31,0, a margariné 21,2, a kenyéré és a baromfihúsé 18-18, a tejtermékeké 17,2, a tejé 16,9, a sajté 15,8, a száraztésztáé 15,1, a péksüteményeké 14,9, a cukoré 11,0 százalékkal nőtt tavaly januárhoz viszonyítva. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 7,7, ezen belül a dohányáruk 10,0 százalékkal drágultak. A tartós fogyasztási cikkekért 7,9 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül a konyha- és egyéb bútorok 15,7, a szobabútorok 13,9, a televíziók 8,8, a használt személygépkocsik ára 8,2 százalékkal emelkedett egy év alatt.

 

Az infláció érdemi mérséklődésére a következő hónapokban sincs kilátás. Ez részben annak is köszönhető, hogy épp a napokban kapta vagy kapja meg 1,5 millió szülő a családi szja-visszatérítést, amely újabb hatalmas lökést adhat a keresletnek, ahogyan a 25 év alattiak szja-mentessége is. Ráadásul ehhez még jön a 13. havi nyugdíj, amit szintén most kapnak meg az érintettek.

 

A hitelpiacon is visszaköszön a magas infláció

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hónapok óta próbálja egyre magasabb kamatokkal visszafogni az inflációt: januárban a jegybanki alapkamatnál 10 éve nem látott emelést hajtott végre, a most leginkább irányadó mutatót, az egyhetes betéti tender kamatát pedig 4-ről 4,3 százalékra emelte fel. A januári inflációs adatokat figyelembe véve további, a januárihoz hasonló mértékű szigorításokra lehet számítani, amit már maga a jegybank is nyilvánvalóvá tett. Ennek hatása idővel a lakossági és vállalati hiteltermékek árazásánál is jelentkezni fog. 

A rövidebb kamatperiódusú lakáshitelek kamatát befolyásoló 12 havi BUBOR értéke egy év alatt több mint 4 százalékponttal emelkedett, a 2021. február 10-ei 0,78 százalékról 4,86 százalékra. Emellett a hosszabb kamatperiódusú kölcsönök árazását meghatározó 5 éves BIRS is több mint 3 százalékponttal magasabb most, mint tavaly januárban. Az új igényléseknél mindenképpen magasabb kamattal kell tehát számolni, mint az elmúlt hónapokban, pedig decembertől már egyébként is jelentősen drágultak a hitelek. A meglévő lakáshiteleknél a januártól hatályos kamatstop mérsékli az elszálló törlesztőrészleteket, de ennek hatása csak június végéig él. 

 

Az emelkedő infláció az állami támogatásoknál is jelen van, csak láthatatlanul

A kamatok emelkedése látszólag nem érinti a kiszámítható kamatozású állami hiteleket, mint amilyen a babaváró hitel vagy az otthonteremtési kamattámogatott kölcsön, röviden csok-hitel. Hiszen a babaváró hitel eleve kamatmentes, a csok-hitel pedig még mindig 3 százalékos fix kamattal vehető fel. Ez így igaz is, viszont a tényleges ügyleti kamatot meghatározó referenciakamatok ezeknél a szolgáltatásoknál is emelkednek. A babaváró hitel referenciakamata 2021. februárban 1,46 százalékon állt, idén februárban pedig 4,08 százalék volt. Arról, hogy ennek milyen hatása van az igénylőkre, ebben a cikkben írtunk bővebben.

Egy esetleges visszafizetés esetén a csokosok számára is magasabb büntetést jelentenek a magasabb kamatok. A babaváró hitelhez hasonlóan ugyanis emelkedik a referenciakamat, ami a csok-hitel kamattámogatásának a mértékét határozza meg, a vissza nem térítendő támogatásnál pedig a jegybanki alapkamat lesz a mérvadó, ami csak az elmúlt egy évben 2,30 százalékponttal lett magasabb. 

Promóció

Ne maradj le semmiről, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek

Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text

Születési dátum

bezárás Köszönjük, a választott bank hamarosan keresni fog Téged!
Értékeld a Bank360-at!