Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Hír

Állami segítség nélkül mennyi a törlesztője a 35 milliós lakáshitelnek?

2023-09-25|Frissítve: 2023-10-08

Havi kétszázezer forintot is elérheti a vesztesége annak, akik jövőre a CSOK-tól és a babaváró hiteltől is elesik, és a hiányzó pénzt piaci kölcsönből kell előteremtenie a lakásvásárlásához vagy házépítéséhez. Egy 25 évre most igényelt, 35 milliós lakáshitel havonta 270-300 ezer forint közötti törlesztési terhet jelent a családoknak. 

 

2023. december végével 2630 kistelepülés kivételével megszűnik a jelenlegi családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK), de az addig hátralévő hónapokban még egyszerűbbé és kedvezőbbé tette a kormány az igénylését a szeptember 1-jén hatályba lépett módosításokkal.

 

A kistelepüléseken viszont megmarad a falusi CSOK 2024-ben is, és használt lakásra jelentősen meg is emelik a támogatás összeghatárait. Ennek szabályait itt írtuk le.

 

Várhatóan hamarosan kihirdetik a 2024. januártól élő CSOK Pluszt, ennek azonban az eddigi közlések alapján sokak számára kedvezőtlenebbek lesznek a feltételei, mint az év végéig elérhető CSOK-nak. Különösen azok járnak rosszabbul, akiknek már van gyereke, ugyanis 2024-től várhatóan csak a vállalt, még meg nem született gyereket számolják be a támogatásba. 

 

A szeptembertől december végéig élő változtatásról, amely érinti egyebek mellett a CSOK-igényléshez szükséges társadalombiztosítási jogviszony igazolását is, az előre vállalható gyerekek számát is, bővebben ebben a cikkben írtunk.

 

Aki élni akar a maximális támogatással, és jövőre már rosszabbul jár vagy nem is kaphat CSOK-ot, annak még az idén be kell nyújtania az igénylését. Különösen igaz ez arra, aki jövőre a babaváró támogatás 10 millió forintjától is elesik, vagy a szigorodó új feltételeket már nem tudja vállalni. Ha valaki ezt a kettőt egyszerre bukja el, akkor a legmagasabb elérhető összeggel számolva 35 millió forint támogatástól és kedvezményes hiteltől esik el, ennyit kell lakásvásárlásnál vagy -építésnél, - felújításnál más forrásból előteremtenie.

 

Mit ad most az állam?

 

A gyermeket vállalók az otthonteremtési céljaik megvalósításához új lakás vagy ház vásárlásához, illetve építéséhez legalább három vállalt gyerekkel 10 millió forint csok-támogatást és 15 millió forint kedvezményes, csak 3 százalékos kamatozású csok-hitelt igényelhetnek. (A falusi csok esetében ugyanez használt lakásra is megkapható.) A házaspárok ezen kívül 10 millió forint babaváró hitelt is kérhetnek, amely egy kamatmentes, szabad felhasználású kölcsön, és akár önerőként is szolgálhat a lakáshitel felvételéhez. (A babaváró kölcsön törlesztése már a várandósság idején felfüggeszthető gyermekenként 3-3 évre; két gyerek megszületésével elengedik a tartozás 30 százalékát, 3 gyerek után pedig a 100 százalékát.)

 

Használt ingatlan vásárlásához a falusi csok kivételével jóval kisebb csok-támogatás jár: 3 gyerekkel 2,2 millió, 4 gyerekkel 2,75 millió forint, de e mellé is igényelhető a 15 milliós kedvezményes lakáshitel és a 10 milliós babaváró kölcsön. Így egy használt lakás vételárának kifizetésében az állami segítség 27,2 millió, illetve 27,75 millió forintot tehet ki.

 

Nagyon nem mindegy, hogy 3 vagy 8 százalékos kamatot fizetünk

 

A csok-hitel az államilag támogatott, 3 százalékos kamattal rendkívül kedvezményes a jelenlegi 8-9 százalékos kamatozású piaci lakáshitelekhez képest. A 15 millió forintos, 5 éves kamatperiódusú csok-hitelt a bankok 3,04 százalékos THM (ez a teljes hiteldíjmutató, amely a hitelfelvétel költségét jelzi, és magában foglalja a kamatkiadást is) mellett 83 190 forint havi törlesztőrészlettel nyújtják, ha 20 éves futamidővel számolunk. Ezért összesen kevesebb mint 20 millió forintot kell a futamidő végéig visszafizetni az igénylő családnak. (Ha viszont kisebb havi törlesztést fizetnének a hitelfelvevők, akkor a futamidő kitolható legfeljebb 25 évre, amivel a havi törlesztés 71 132 forintra csökken, a teljes visszafizetés pedig 21,3 millió forintra emelkedik.)

 

Ehhez jön még a babaváró hitel törlesztési terhe, ami kamatmentesen 10 millió forint esetében havi 45 833 forint. Ez azonban a várandóssághoz és a gyermek megszületéséhez kapcsolódó törlesztés szüneteltetéssel, illetve hitelelengedéssel akár teljesen le is nullázható.

A babaváró támogatás összege 10-ről 11 millió forintra emelkedik 2024-től, de a nőknél 30 évre csökkentik a legfelső igénylési korhatárt (az igénylők csak házaspárok lehetnek). Az viszont könnyebbséget jelent, hogy jövőre még “átmeneti” év lesz, amikor a 41. életévüket be nem töltött nők is hozzájuthatnak a 11 milliós kamatmentes kölcsönhöz, ha igazolják a terhességüket.

 

Mennyi törlesztést fizetünk egy 35 milliós lakáshitelre?

 

Ezeket a törlesztési terheket kell összehasonlítania a piaci kamatozású forrásokkal annak, aki lakást szeretne, de jövőre kiesik az egyik vagy mindkettő állami támogatási programból. 

 

Jelenleg 35 millió forint lakáshitelt a legkedvezőbb banki ajánlatokkal – 10 éves kamatperiódusban rögzített kamattal - 8 százalék körüli éves kamattal lehet felvenni. Ilyen összegű kölcsönhöz, 25 éves futamidővel számolva az igénylő pároknak együtt legalább nettó 600 ezer forint jövedelemmel kell rendelkezni, hogy tudják fizetni a havi törlesztést.

35 milliós lakáshitel törlesztése

Új lakás vásárlására a Bank360.hu lakáshitel kalkulátorának ajánlatai jelenleg 8,29 és 9,72 százalékos THM között szórnak, a havonta fizetendő törlesztőrészlet 271 és 299 ezer forint közötti lehet. A 25 éves futamidő végén visszafizetendő teljes összeg meghaladja a 81 millió forintot. A legkisebb és a legmagasabb törlesztővel visszafizetendő összegek között 8,5 millió forint különbség van.

 

Az MBH Bank 8,29 százalékos, a Gránit pedig 8,36 százalékos THM-mel havi 271 ezer forint havi törlesztővel kínálja akciós hitelét. A futamidő végére mindkét banknál 81,4 millió forintot fizethetnek vissza a hitelfelvevők. A legtöbb bank 280 ezer forint feletti havi törlesztést kér, amivel a 25 éves futamidő alatti teljes visszafizetés legalább 4 millió forinttal nagyobb lesz.

 

Mennyi a törlesztője a 24 milliós lakáshitelnek?

 

Ugyanilyen kondíciókkal lehet 24 millió forint lakáshitelt is igényelni 25 éves futamidővel a legalább nettó 600 ezres jövedelemmel rendelkező pároknak. A bankok 186 és 206 ezer forint közötti havi törlesztést kérnek a most elérhető ajánlatokkal. A Gránit kölcsönének törlesztője 8,36 százalékos THM mellett 186 036 forint havonta, amivel a teljes visszafizetés 55 829 650 forint lesz a futamidő végén.

 

Ha a házaspár 20 év alatt fizetné vissza a 24 milliós lakáshitelt, akkor most 201 és 220 ezer forint közötti havi törlesztéssel számolhat, amivel a futamidő végén összesen mintegy 48-53 millió forintot fog visszafizetni a hitelintézeteknek.

24 milliós lakáshitel törlesztői

A lakáshitel törlesztése tovább csökkenthető zöld kamatkedvezménnyel, amely már a legtöbb banknál elérhető, a mértéke 0,25 és 1 százalék közötti lehet. Olyan új vagy használt ingatlan építéséhez, vásárlásához vagy felújításához igényelhető zöld hitel, amely – a használtnál a korszerűsítést követően - legalább BB energetikai besorolású és a primerenergia-felhasználása nem haladja meg az évi 80 kWh/négyzetméter értéket.

A legalább 10 éves kamatperiódusú jelzáloghiteleknél a havi törlesztés összege nem lehet nagyobb - a jövedelemarányos törlesztési mutató (JTM) számítási szabálya szerint - 600 ezer forint nettó jövedelem alatt a jövedelem 50 százalékánál, míg 600 ezer forint jövedelemtől a 60 százalékánál.

 

Promóció

Kapcsolódó cikkek

Meddig lehet igényelni és felhasználni a megszűnő CSOK-ot?
2023-09-19

Meddig lehet igényelni és felhasználni a megszűnő CSOK-ot?

A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) a mostani formájában 2024-től megszűnik, és januártól már csak a kijelölt preferált kistelepüléseken lehet majd igénybe venni a támogatást. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a program vége előtt igényelt csok-ot ne lehetne felhasználni 2024-ben vagy akár később is, sőt erre több lehetőség is van. Összegyűjtöttünk minden fontos kérdést azok számára, akik év végéig még szeretnének élni a csok támogatás adta lehetőségekkel.

Elolvasom
Családtámogatási rulett: decemberig régi CSOK-ot új szabályokkal vagy januártól új CSOK-ot régi szabályokkal?
2023-09-14

Családtámogatási rulett: decemberig régi CSOK-ot új szabályokkal vagy januártól új CSOK-ot régi szabályokkal?

Igénylő legyen a talpán, aki kiigazodik a CSOK-szabályok változásaiban. A kormány először december végével bezárta ezt a lehetőséget a városokban és a nagyobb településeken, majd most egyszerűsített az igénylés feltételein és adott egy nagy kedvezményt. Utóbbit azonban csak négy hónapra, mert onnantól visszaállnak a szeptember előtti szabályok. Ráadásul még azt sem lehet tudni, milyen új támogatás lép a megszűnő városi CSOK helyére. Csak az a biztos, hogy aki szerencsétlenül dönt a CSOK igényléséről, az sok milliót bukhat. Vagy azért, mert még felvette 2023-ban, vagy azért, mert nem.

Elolvasom
Lakásfelújítók figyelmébe: így készüljön a rezsicsökkentő beruházásokra
2023-09-13

Lakásfelújítók figyelmébe: így készüljön a rezsicsökkentő beruházásokra

November 1-től változnak a zöld hitelcélokra vonatkozó szabályok, és az energiatanúsítvány is csak öt évre szól majd. Érdemes felvenni a kamatkedvezményes zöldhitelt lakásfelújításra, akár egy tetőszigeteléssel is tetemes rezsicsökkentés érhető el. 

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrisebb hírek

Ilyen betéti kamatok közül válogathatnak a pénzüket lekötők
2025-03-21

Ilyen betéti kamatok közül válogathatnak a pénzüket lekötők

Az állampapírkamatokért folyó versenyben ott vannak a lekötött betéti ajánlatok is, amely között találni 5-6 százalék felettieket is különböző futamidőkre. Megmutatjuk, március második felében milyen lehetőségek közül válogathatnak a kisbefektetők. 

Elolvasom
Itt az újabb kamateső, ezek a bankok ajánlatai a PMÁP-osoknak
2025-03-20

Itt az újabb kamateső, ezek a bankok ajánlatai a PMÁP-osoknak

A napokban újabb 300 milliárd forintnyi állampapírkamat érkezik a kisbefektetőkhöz, és le is jár hamarosan egy 260 milliárdos sorozat. A bankok is beszálltak a megtakarításokért folyó versenybe, betétre és jelzáloglevélre is kínálnak versengő kamatot.

Elolvasom
Megjelent a határozat: minden településre ATM-et akar a kormány
2025-03-19

Megjelent a határozat: minden településre ATM-et akar a kormány

Az ország valamennyi településére legalább egy bankjegykiadó automatát akar a kormány. Ennek megvalósításáról a nemzetgazdasági miniszternek kell tervet készítenie április 30-ig.

Elolvasom