Síbiztosítás

Síbiztosítás

Síbiztosítás

Síbiztosítás

Bank360 tartalom
2019-12-17 Frissítve: 2024-03-10
2019-12-17 Frissítve: 2024-03-10
6165234

Ha tervben van a külföldi sítúra, a megfelelő felszerelés mellett legalább ugyanolyan fontos, hogy biztosítva indulj útnak. Elmondjuk, miért éri meg a síbiztosítása, illetve összefoglaljuk, mit kínálnak a biztosítók, és hogy mire érdemes figyelni az utasbiztosítás feltételei átolvasásakor.

 

A síbiztosítás nem maradhat el

 

Utasbiztosítást ma már mindössze néhány perc alatt köthetünk, akár online is, az utazás kezdete előtt néhány perccel. Néhány biztosító esetében van erre lehetőség akár még külföldről is, így ha a határ átlépése után jut eszünkbe, akkor is találunk olyan szolgáltatást, ahol nem kizáró ok, hogy már elhagytuk az országot. 

Nem mindegy azonban, hogy milyen céllal utazunk. Ha csak egy várost nézni vagy a tengerpartra megyünk, akkor elég lehet egy egyszerű utasbiztosítás. Viszont ha síelés vagy snowboardozás a program, akkor a biztosítást is ehhez kell igazítanunk, hiszen egy síbaleset biztosítás nélkül egy vagyonba kerül: a mentés, a szállítás, a kórházi ellátás összesen akár több millió forintos tétel is lehet. Emellett eltörpül az a néhány száz forintos napidíj, amit az utasbiztosításért kell kifizetni, így ezen nem szabad spórolni.

 

A Kék kártya nem elég

 

Országonként változik, hogy milyen költségei vannak a különböző egészségügyi ellátásoknak. Érdemes még azelőtt utána nézni, hogy mire számíthatunk kint, hogy nekivágnánk az útnak. Fontos tudatosítani, hogy hasznos az EU-n belül érvényes Európai Egészségbiztosítási Kártya, de csak az adott ország állami szolgáltatóinál az alap sürgősségi ellátásokra vonatkozik, így előfordulhat, hogy a mentést sem fedezi. Például ha azt egy magánszolgáltató hajtotta végre, de egy hosszabb kórházi tartózkodást vagy a hazaszállítást is nekünk kell állnunk, hiába van velünk a kék kártya. 

 

Tehát mindenképpen megéri síbiztosítást kötni.

 

Szerencsére a síbiztosítást szinte bármelyik biztosítónál megköthetjük, és a legtöbb esetben a védelem kiterjed más téli sportokra is, például snowboardra, jégkorcsolyára vagy szánkózásra - de erre mindig kérdezzünk rá, vagy olvassunk utána a biztosítás feltételeinél. Ugyanez vonatkozik a sífelszerelésre, amit szintén érdemes bevonni a szerződésbe, hiszen nem két fillérről van szó. Ennél a tételnél az sem mindegy, hogy a saját lécünket használjuk vagy kölcsönöztük a felszerelést, utóbbi esetben ugyanis nem minden biztosító térít, ha történik valami, vagy ha igen, akkor kisebb összeget, mintha a saját lécünk ment volna tönkre. Van olyan biztosító, amely a síbérletre is kiterjeszti a fedezetet, de az erre vonatkozó feltételeket is érdemes megnézni még kötés előtt.

 

Milyen sportokra fizetnek a téli sport biztosítások?

 

A síelés és a snowboardozás mellett a biztosítók még jónéhány sportágra kiterjedő védelmet kínálhatnak, de - és ez nagyon fontos - csak addig, amíg a kedvezményezett a kijelölt pályán sportol. Ha elhagyjuk a kijelölt pályát, esetleg versenyezni kezdünk, akkor az egyszerű téli sport biztosítás nem segít rajtunk. Ilyen tervek esetén már extrém sport csomagra vagy kiegészítő sport biztosításra lesz szükség. Ellenőrizd, hogy mi van a biztosítási csomagban, hiszen egyes havas sportok extrém sportoknak minősülnek (ez biztosítónként változhat), amelyekre nem feltétlenül terjed ki minden utasbiztosítás.

 

Nézzük meg, milyen sportágakat vehetnek számításba a biztosítók (a felsoroltak csak példák, az egyes biztosítási szolgáltatások ezt mindig külön meghatározzák a szerződési feltételekben):

 

  • síelés,

  • sítúrázás,

  • snowboard,

  • síbiciklizés,

  • szánkózás,

  • korcsolyázás,

  • motoros szán,

  • kutyaszán,

  • hórafting,

  • hótalpas túrázás,

  • bobozás.
     

 

Mire terjed ki a síbiztosítás?

 

Természetesen számol azokkal az alapokkal, amelyekkel a legtöbb utasbiztosítás: felmerülő orvosi költségek, krónikus betegségek kezelése, baleseti halál, baleseti rokkantság és kórházi napi térítés. A legtöbb biztosításhoz hozzátartozik a poggyászbiztosítás is, aminél érdemes külön ellenőrizni, hogy milyen műszaki berendezésekre térít pontosan - a mobil, a laptop és a tablet általában benne van a biztosításban, de a GPS-re már nem minden biztosító mond igent. Szintén ide tartoznak az elveszett személyes okmányok, iratok is, amelyeknek a pótlását a legtöbb biztosító kifizeti.

 

A síbiztosítások többsége bizonyos összegig téríti az esetleges jogvédelmi segítségnyújtást és az óvadékot, illetve ha tolmácsra van szükségünk, abban is kapunk segítséget.

 

Kiegészítő szolgáltatások

 

Gépjármű segítségnyújtás biztosítás (gépjármű asszisztencia)

 

Az utasbiztosítás mellé igényelhetünk gépjármű segítségnyújtás biztosítást is, ami síelésnél kifejezetten jól jöhet - egy hetes utazásnál ez néhány ezer forint plusz költséget jelent, de nagy segítség, ha szükség esetén az autónkat valaki el tudja juttatni egy közeli szervizbe, vagy nagyobb probléma esetén megszervezi a jármű és az utasok hazaszállítását, átvállalva ennek többletköltségét is.

 

A nagyon extrém téli sportok

 

A klasszikus téli sportok mellett ma már számtalan extrém tevékenységet is kipróbálhatunk a hóban vagy a jégen. A jégmotorozástól a skeletonon át a snowshortsig, vagyis a ruhára szerelhető szánkóig minden van a repertoárban, de legyünk óvatosak: ha egy hirtelen ötlettől vezérelve kipróbálunk valamit, amit nem fedez a biztosításunk, és baj történik, akkor nem számíthatunk sok segítségre. Utólag pedig már nem köthetünk több tevékenységre kiterjedő extrém sport biztosítást.

 

Inkább gondolkodjunk előre, és kérdezzünk rá a biztosítónál, vagy nézzük meg a feltételekben, hogy milyen extrém sportokra térít az alap sportokon kívül.

 

Felelősségbiztosítás

 

Síelés közben előfordulhat, hogy valaki másnak okozunk sérülést vagy valamilyen anyagi kárt. Ebben az esetben jön jól a felelősségbiztosítás, amely a fenti esetekben fizet. Abban jelentős különbségek lehetnek, hogy melyik biztosító milyen szituációkban és mennyit fizet. Erre mindenképp érdemes rákérdezni a biztosítás megkötése előtt, vagy elolvasni a szerződési feltételekben az erre vonatkozó részt.

 

Mennyibe kerül a síbiztosítás?

 

Öt napos utazással számolva egy főnek 2500 - 7250 forint között is találtunk ajánlatot, a térítési összegektől függően. Emellett választhatunk Covid-19 esetén járó extra szolgáltatásokat, illetve ha szeretnénk gépjármű asszisztenciát, valamint számolunk a velünk utazó drágább műszaki cikkekkel (telefon, navigáció, kamera stb.) is, akkor akár 10 000 forintos díjjal is számolhatunk. Ez egy főnek a biztosítása, ha többen utazunk, akkor érdemes már eleve az egész családra vagy baráti körre elvégezni a kalkulációt. 

 

Öt napra, saját autós európai utazásnál már 4620 forintért köthetünk síbiztosítást. Autós asszisztencia nélkül a legkedvezőbb ajánlat 2538 forint. 

 

Szinte ugyanennyiért, 2850 forintért köthetjük meg az Union HóBarát Kék biztosítását, és a balesetbiztosítás elemein kívül a sífelszerelés és a síbérlet árát is téríti a biztosító, ha valami nem a terv szerint halad és sérülés miatt nem tudunk. Ha az autó assistance szolgáltatást is szeretnénk igénybe venni, akkor azért pluszban kell fizetnünk: így összesen 6700 forintba kerül a legolcsóbb síbiztosítás az Unionnál.

 

Az Mapfre Asistencia Mont Blanc csomagját 3373 forintért megköthetjük. A síbérletet 25 000 forintig, a saját tulajdonú sífelszerelést pedig 100 000 forintig téríti; ezenkívül biztosítva vagyunk poggyászkár és a műszaki cikkek eltűnése vagy sérülése esetén is.

 

Kedvezmények síbiztosításhoz

 

Online kedvezmény

 

A biztosítónak és nekünk is sokkal kényelmesebb, ha online kötjük meg az utasbiztosítást. Természetesen ha kérdéseink vannak, akkor érdemes felkeresni a pénzintézetet, de alapesetben mindent el lehet intézni az interneten keresztül - és ezért több biztosítónál még kedvezményt is kaphatunk. A Bank360 utasbiztosítás kalkulátorával pedig akár több biztosító ajánlatait is összehasonlíthatjuk, majd az oldalon keresztül néhány perc alatt meg is köthetjük a biztosítást. 

 

Családi és gyermekkedvezmények

 

Ha gyerekek is utaznak velünk, természetesen őket is biztosítani kell - ez általában jóval olcsóbb, mint a felnőtteknél. Például az Allianz Biztosító, az Aegon Biztosító, az Union Biztosító és a Mapfre Asistencia is 50 százalékos gyerekkedvezményt ad a 18 év alatti utasok részére.

 

Gyakori kérdések

Elég, ha hagyományos utasbiztosítást kötök síeléshez?

Nem, ugyanis számos olyan, kizárólag a téli sportokhoz kapcsolódó kockázat van, amelyekre egyedül a síbiztosítások kínálnak fedezetet. Ilyen például a hegyi mentés, a sífelszerelés vagy a síbérlet biztosítása.

 

Miért van szükség felelősségbiztosításra?

Téli sportok űzése közben sajnos előfordulnak balesetek, és akár olyan személyek is megsérülhetnek, akik vétlenek. A felelősségbiztosítás abban a helyzetben nyújt anyagi segítséget, amikor valaki miattunk sérül meg és szorul orvosi ellátásra. Vannak olyan sípályák, például Olaszországban, ahol kötelező a felelősségbiztosítás.

 

Milyen téli sportágakra térít a síbiztosítás?

Ez biztosítónként eltérő lehet, de a kijelölt pályán történő síelésre és snowboardozásra valamennyi biztosító ajánlata érvényes.

 

Kifizeti a biztosító, ha megsérül a sílécem?

A legtöbb biztosítónál van fedezet a sífelszerelésre, de érdemes kötés előtt ellenőrizni a feltételeket, mert nem minden csomag kínálja ezt a lehetőséget. Emellett az sem mindegy, hogy saját felszereléssel sportolunk vagy csak kölcsönöztük a lécet az utazásra. Ha szeretnénk, hogy biztosan fedezze a biztosítás az esetlegesen keletkező károkat, érdemes az alapcsomagok mellett a drágább biztosításokat is összehasonlítani.

Promóció

Ne maradj le semmiről, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek

Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text

Születési dátum

bezárás Köszönjük, a választott bank hamarosan keresni fog Téged!
Értékeld a Bank360-at!