Jó hír a használt autó vásárlását tervezőknek, hogy az elmúlt egy évben már kissé mérséklődtek az árak a piacon a Covid-járványt követő hegymenet után. Megnéztük, hogy aki most vásárol autót, ehhez mekkora havi törlesztéssel vehet fel 1,5 és 5 milliós hitelt.
37878748
Ezen a télen sem lehetett megverni Ausztriát a magyar utazóknál, akik közül viszont már többen mentek városnézésre, mint síelni. A téli üdüléseink rövidebbek voltak, mint a nyáriak, a gyors online biztosításkötést pedig már közvetlenül indulás előttre hagyjuk.
37878751
Érdemes-e az alaptörvénybe emelni a készpénzhasználat jogát, veszélyben van-e ez ma Magyarországon, vagy inkább arra lenne szükség, hogy még jobban terjedjen az elektronikus fizetés? Az MNB az utóbbit szeretné, de a politikai javaslat az előbbiről szól.
37878712
Ezer milliárd forintos profit és 100 milliárd eurós mérlegfőösszeg - régiós leánybankjaival együtt már ekkora eredményt ért el az OTP. Itthon a személyi kölcsönök tavaly is jól fogytak, szemben a nagyot csökkenő lakáshitelezéssel, amiben az idén már jelentős növekedést vár a bank.
37878709
Sok ügyfél fantáziáját megmozgathatja az az új lehetőség, ami alapján márciusban felmondhatjuk a meglévő lakásbiztosításukat és szabadon újat köthetünk. Szakértő segítségével adunk útmutatót a jó választáshoz.
37877854
Újabb rekordot döntött a háztartások értékpapír-állománya. Az állampapírokat  januárban újfent lekörözték a befektetési alapok. A külföldi kötvényeket pedig szokatlanul nagy mennyiségben vásárolták januárban a kisbefektetők.
37877845
A különadók elvitték a biztosítók profitját, a díjbevétel is stagnált, az egyszeri díjas életbiztosítások különösen nagy ütést kaptak. Az utasbiztosítási piac viszont minden korábbi rekordot megdöntött, a külföldi utazásokon nem spóroltak, akiknek maradt rá pénzük.
37872460
Hitelösszeg (Ft)
Futamidő (hó)
bezárás Köszönjük, a választott bank hamarosan keresni fog Téged!
Értékeld a Bank360-at!