Bagyinszki Dániel
Bagyinszki Dániel
Pénzügyi szakértő
Üzenet küldése

Bagyinszki Dániel legfrissebb cikkei

Előfordul, hogy rövid időn belül van szükségünk egy nagyobb pénzösszegre, ám nem tudunk, vagy nem áll szándékunkban az állami támogatások egyikével sem élni. Ebben a helyzetben jelenthet segítséget egy személyi kölcsön, amivel át tudjuk hidalni a pénzügyi nehézségeket. 
2021-09-21
16095613
Egy felújítás után érdemes felülvizsgálni meglévő lakásbiztosításunk biztosítási összegeit, hiszen a munkálatokból adódóan megemelkedhet az ingatlanunk értéke.
2021-09-20
16066714
A csok és a lakáshitelek iránti érdeklődés is stagnált az előző hónaphoz viszonyítva, ám a Bank360 látogatói magasabb jövedelemmel kalkuláltak és nagyobb hitelösszeget kerestek augusztusban, mint az előző hónapban.
2021-09-17
16058962
A lakáshiteleknél május óta enyhén, de érezhetően emelkednek a kamatok: az átlagos hitelköltség az áprilisi 4,20 százalékról 4,41 százalékra nőtt a júliusra. Cikkünkben két hitelösszegre, 7 és 15 millió forintra vizsgáltuk meg, hogy mit okozott a kamatemelés a gyakorlatban, illetve, hogy milyen feltételekkel lehet most lakáshitelhez jutni.
2021-09-16
16058443
Az autósoknak számos költséggel kell kalkulálniuk: a benzinár-emelkedés ellen nem sokat tehetnek, egy jól megválasztott biztosítással azonban sokat spórolhatnak. A biztosítók között nagy a verseny a kgfb ügyfelekért, ezért különféle együttkötési és egyéb kedvezményekkel igyekeznek meggyőzni a gépjármű-vezetőket, hogy az ő társaságukat válasszák. Cikkünkben összegyűjtöttük, milyen akciókra számíthat, aki most váltaná le a kötelezőjét.
2021-09-13
15937744
Jelenleg összesen hat hazai pénzintézetnél lehet Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel konstrukciót igényelni, a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek pedig a legtöbb nagyobb hazai hitelintézetnél elérhetők.
2021-09-11
15937684
Megvizsgáltuk, hogy nettó 250 ezer forintos jövedelemmel mennyivel kedvezőbb feltételek mellett lehet hitelt felvenni a júliusi 223 ezer forintos nettó mediánbérhez képest.
2021-09-08
15870787
Az elmúlt három hónapban 0,6 százalékról 1,5 százalékra emelte a Magyar Nemzeti Bank a jegybanki alapkamatot: bár ez közvetlen hatással nincs a hitelek kamatszintjére, a közvetett hatás már érezhető. Cikkünkben azt vizsgáltuk meg, hogy szeptember elején milyen feltételekkel vehetünk fel lakáskölcsönt két hitelösszeg, 5 és 10 millió forint igénylése esetén.  
2021-09-06
15819361
A bankok jelentős része jövedelmi sávokhoz köti a hiteligénylést, azaz a rendszeres nettó bevételtől teszik függővé a hitelfelvétel feltételeit. Ez a jellemzően hosszú időre, akár 20-30 évre felvett jelzálogkölcsönök esetén, mint amilyen a lakáshitel is, jelentős különbségeket okozhat a visszafizetendő összeg tekintetében.
2021-08-31
15679978
Az utasbiztosítások alapját a balesetekkel kapcsolatos fedezetek képezik. Cikkünkben négy biztosítótársaságnál vizsgáljuk meg, hogy szolgáltatásaik milyen balesetbiztosítási fedezetekkel rendelkeznek. 
2021-08-28
15660799
A növekvő ingatlanárak mellett egyre magasabb összegű lakáscélú jelzálogkölcsök iránt érdeklődnek az igénylők - ezt mutatják a Bank360 lakáshitel kalkulátorának adatai is.
2021-08-27
15659986
Júliusban az összes fogyasztói hitel iránti érdeklődés nőtt a Bank360 felhasználói körében az előző hónaphoz képest.
2021-08-25
15659377
Jelenleg a határok Európában elég szabadon átjárhatóak, mégis sokan döntenek idén a belföldi nyaralás mellett. A Bank360 elemzői ezért megvizsgálták milyen belföldi utasbiztosítások érhetőek el Magyarországon és mik a főbb fedezeteik.
2021-08-20
15652897
Júliusban, idén először, emelkedett a Bank360 oldalán a lakáshitel iránt érdeklődők aránya az előző hónaphoz képest.
2021-08-19
15652780
Megvizsgáltuk néhány biztosítótársaság esetén, hogy lakásbiztosításaik mellé pontosan milyen kiegészítő balesetbiztosítási csomagok köthetőek.
2021-08-16
15599863
Egy szabad felhasználású személyi kölcsön számos élethelyzetben jelenthet segítséget amikor hirtelen pénzre van szükségünk. Augusztusban annak számoltunk utána, hogy milyen feltételekkel lehet felvenni két nagyobb összegű személyi hitelt, 4,5 illetve 6 millió forintot.
2021-08-12
15585052
Sokak számára a jelenlegi lakásárak mellett a lakáshitel maradt az egyetlen járható út saját ingatlan megvételére, ezért megvizsgáltuk, hogy az ingatlanvásárlás előtt állóknak milyen lehetőségei vannak.
2021-08-09
15505966
Több fejlett államhoz hasonlóan Magyarország is elöregedő társadalom, ami a nyugdíjak jelenlegi állapotát tekintve nem sok jóval kecsegtet azok számára, akik hasonló életszínvonalat szeretnének nyugdíjas korukra, mint amiben most élnek. A körülbelül nettó 135 ezer forintos átlag nyugdíj pedig meg sem közelíti a legutóbbi nettó átlagkeresetet, 287 000 forintot. A 13. havi nyugdíj lassú újjáépítése pozitív változást hoz, de aki ennél jelentősebb pénzügyi hozzájárulást szeretne öregkorára, annak érdemes valamilyen nyugdíjcélú öngondoskodást választani.
2021-08-07
15505963
Egy személyi hitel felvételénél az egyik meghatározó feltétel a rendszeres havi jövedelem. Ezért megvizsgáltuk, hogy két markánsan eltérő fizetés mekkora különbségeket teremt az igénylés feltételeiben.
2021-08-05
15467233
Az MNB adatai szerint az idei év első négy hónapjában felvett személyi kölcsönök közül minden ötödik fogyasztóbarát volt.
2021-07-31
15388066
Felmérést készített a Bank360 az Opinio okostelefonos applikáció segítségével a magyarok idei nyaralási terveiről.
2021-07-30
15345817
Ha a baleset légi katasztrófa miatt következett be, a biztosítók sok esetben kiegészítést fizetnek a baleseti biztosításon felül.
2021-07-27
15278740
A Bank360 megrendelésére az Opinio reprezentatív felmérést készített a magyarok idei nyaralási terveiről. A kutatásból többek között az is kiderül, hogy milyen úti célokat preferálnak azok, akik a barátaikkal, illetve azok, akik a családjukkal mennek nyaralni.
2021-07-25
15252469
A Magyar Nemzeti Bank júniusban kamatemelési ciklusba kezdett, ami a hitelek drágulását hozza majd magával, így még fontosabbá vált, hogy alaposan végiggondolják a hiteligénylők, hogy milyen kamatperiódussal vesznek fel hitelt. Két összegre, 10 és 25 millió forintra vizsgáltuk meg, hogy milyen különbségek vannak az ötéves kamatperiódussal felvett és a futamidő végéig fixált kamatozású hitelek között.
2021-07-24
15249655
Korosztálytól függetlenül egyértelműen Horvátország a legnépszerűbb úticél a magyarok körében.
2021-07-23
15219376
A Bank360 megrendelésére az Opinio készített reprezentatív felmérést a magyarok idei nyaralási terveiről. A kutatásból többek között az is kiderül, hogy a három legnépesebb generáció tagjai, az X (1965-1980 között születettek), az Y (1981-1996 között születettek) és a Z (1997-2012 között születettek) generációsok mivel utaznak nyaralni az idén.
2021-07-22
15218386
Megvizsgáltuk a júliusi személyi hitel ajánlatokat, hogy milyen feltételekkel lehet felvenni 1, illetve 1,5 millió forintot.
2021-07-21
15218128
A lakásvásárlást ma Magyarországon sokan csak hitelből engedhetik meg maguknak, ezért kiszámoltuk, hogy mennyiért lehet a legutóbbi, áprilisi mediánbérből egy 5, illetve egy 10 milliós lakáshitelt felvenni júliusban.
2021-07-16
15199891
Többek között a közbeszerzések gyorsításáról és egy, célzottan a mikrovállalatoknak szóló hitelprogramról is pozitív döntés született a szerdai kormányülésen.
2021-07-14
15186406
Kamatemelési ciklusba kezdett az MNB, így még inkább fontossá vált, hogy a hitelfelvevők megfontolják, milyen hosszú kamatperiódussal vesznek fel hitelt. A Bank360 elemzői 10 millió forintos lakáshitelek esetén vizsgálták meg, hogy milyen különbségek vannak a változó és a különböző időszakokra fixált kamatperiódusú ajánlatok között. 
2021-07-14
15166063
A Bank360 elemzői megnézték milyen lehetőségeink vannak, ha az ínséges időket egy következő állásvesztés alkalmával már felkészülten szeretnénk várni.
2021-07-14
15166018
Az áprilisi hitelfolyósítási adatok alapján nagy népszerűségnek örvendő szabad felhasználású személyi kölcsönök számos élethelyzetben nyújthatnak megoldást. A Bank360 elmezőiként három jövedelemre, nettó 200, 250 és 500 ezer forintra vizsgáltuk meg, hogy milyen kikötések kikötésekkel lehet 3, illetve 5 millió forintot felvenni július első felében.
2021-07-07
15080290
A férfiak közel 40 százaléka, a nők több, mint fele nem tervez semmilyen utazást idén nyáron – derül ki egy, a Bank360 megrendelésére készített reprezentatív kutatásból. Akik mégis mennek majd, azoknak a legnagyobb része belföldre veszi az irányt, a válaszadók kevesebb, mint ötöde fog idén külföldön pihenni.
2021-07-05
15010555
Egy utasbiztosítás sok helyzetben nyújthat segítséget, ha bekövetkezik a baj: védve vagyunk, ha baleset történik, segít a hazajutásban, emellett asszisztencia szolgáltatás is rendelkezésre áll, ha egy számunkra idegen kultúrában kell nem várt problémákkal megküzdeni. A káreseményekre azonban csak külföldön téríti a biztosító, ha magyarként utazunk Magyarországon belül, arra nem - vannak azonban kivételek, ezeket foglaltuk össze a cikkben.
2021-06-30
14891836
2021 májusában 3,9 százalék volt a munkanélküliségi ráta Magyarországon - közölte kedd reggel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A munkanélküliek száma 189 ezer fő volt májusban, ez az előző év azonos időszakához képest 26 ezerrel, az áprilisinál 22 ezerrel kevesebb.
2021-06-29
14876890
Cikkünkben megnéztük, milyen feltételekkel vehetünk fel lakáshitelt júniusban.
2021-06-27
14851990
Ha idén inkább belföldön töltenéd el a szabadságodat, van egy jó hírünk: belföldi utasbiztosítással már az országhatáron belül is felkészülhetsz a váratlan helyzetekre.
2021-06-25
14842621
Cikkünkben annak számoltunk utána, hogy mennyibe kerül felvenni 4,5 millió, illetve egy 6 millió forint személyi kölcsönt átlagbérrel, illetve, hogy milyen feltételekre számíthatunk az igénylésnél.
2021-06-22
14822467
Ha hosszabb időre keresőképtelenné vagy munkanélkülivé válna valaki, fordulhat a megtakarításaihoz, kérhet családi vagy baráti segítséggel, de akár élhet a jövedelembiztosítás eszközével is.
2021-06-21
14783326
A kötelező felelősségbiztosítás díja sok esetben kedvezőbb, ha azt együtt kötjük a cascoval. A Bank360 elemzői annak jártak utána, hogy milyen feltételekkel és mekkora mértékű kedvezmények érhető el most a kgfb a biztosítóknál.
2021-06-16
14771392
Az ingatlanvásárlás mindannyiunk életének meghatározó eseménye, legyen szó a család új otthonáról vagy befektetésről. Sokan vesznek igénybe az emelkedő lakásárak mellett lakáshitelt, ezért a Bank360-nál megvizsgáltuk, mely kölcsönök érhetők el a hónapban kedvező kamatozás mellett.
2021-06-15
14755666
Nincs könnyű helyzetben, aki most áll újépítésű ingatlan vásárlása előtt. Az építkezés költségei és ezáltal a lakásárak is folyamatosan nőnek, amire rátesz egy lapáttal az enyhülő járványintézkedések hatására beinduló befektetési célú ingatlanvásárlási roham is. 
2021-06-13
14724241
Az első negyedéves és az áprilisi eredményekhez képest is csökkent az érdeklődés a lakáshitelek iránt a Bank360 kalkulátorain végzett keresések alapján.
2021-06-11
14699155
A biztosítók lakásbiztosításuk mellé különféle formában nyújtanak egészség- és balesetbiztosítást is, a Bank360 elemzői pedig megvizsgálták, hogy melyik szolgáltató milyen lehetőségeket kínál.
2021-06-10
14655502
A Bank360 kalkulátorainak adatai alapján összefoglaltuk, milyen fogyasztási hiteleket kerestek a felhasználók 2021. májusban.
2021-06-09
14655115
Megnéztük a júniusi hitelajánlatokat, hogy mennyiért lehet most felvenni egy 1,5 és egy 3 millió forintos hagyományos, illetve fogyasztóbarát személyi hitelt.
2021-06-08
14649385
Egész Magyarországon emelkednek az ingatlanárak, emiatt már nem ritka, hogy akár 50 millió forintot is elérő lakáshitelt vesznek fel az igénylők a vásárláshoz. A Bank360 elemzői megvizsgálták, hogy egy ilyen nagy összegű hitelt milyen feltételekkel lehet felvenni.
2021-06-07
14642617
A Kúria fontos döntést hozott májusban, egyes lakossági kölcsönszerződések semmisségéről. A döntés szerint önmagában nem okozza egy szerződés semmisségét, ha azon a THM rosszul volt feltüntetve, csak ha egyáltalán nem írták bele a szerződésbe.
2021-06-04
14608843
Az emberek többsége külön köti meg az utasbiztosítását az utazás előtt, pedig sokan már eleve rendelkeznek utasbiztosítással, még ha erről nem is feltétlenül tudnak. Több magasabb presztízsű bank- és hitelkártya ugyanis tartalmaz beépített utasbiztosítást, ami fedezi azoknak a káreseményeknek egy részét, amelyeket az utasbiztosítások is - mint például a járatkésés, a poggyászkésés, illetve a különböző téli és nyári sportok során elszenvedett balesetek. A biztosítások között azonban jelentős eltérések lehetnek, a Bank360 elemzői annak jártak után, hogy melyek ezek.
2021-06-02
14546305
2021 áprilisában 4,4 százalék volt a munkanélküliségi ráta Magyarországon - közölte csütörtök reggel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021-05-27
14427685
Az egyik kedvező formája a kisösszegű vállalati hiteleknek a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön, amit kifejezetten a járvány miatt nehéz helyzetbe kerülő vállalkozások segítésére hoztak létre. Egyéni és társas vállalkozóknak egyaránt nagy segítséget jelenthet a március óta elérhető kölcsön, érdemes azonban megnézni, mire lehet felhasználni. Utánajártunk, milyen költségek fedezhetők az Újraindítási Gyorskölcsön segítségével. 
2021-05-27
14422324
A nagyobb presztízsű bankkártyákhoz tartozó, abba beépített utasbiztosítások ma már elterjedtek Magyarországon, szinte az összes nagybank rendelkezik olyan csomaggal, ami tartalmaz ilyen szolgáltatást.
2021-05-27
14422321
Az első negyedéves eredményekhez képest csökkent az érdeklődés a lakáshitel, illetve a CSOK-hitel iránti érdeklődés is a Bank360 kalkulátorain végzett keresések alapján. Emellett az átlagosan kalkulált hitelösszeg is csökkent mindkét hiteltípusnál, de az elmúlt év eredményeivel összehasonlítva még mindig magas. A 2021. áprilisi eredményeket foglaltuk össze a Bank360 oldalán elvégzett kalkulációk alapján.
2021-05-20
14358172
Munkahely elvesztése vagy keresőképtelenség esetén fizet a hitelfedezeti és a jövedelempótló biztosítás is, de mi a különbség? Cikkünkben ezt a kérdést jártuk körbe.
2021-05-18
14297347
Egyedüli növekedést a gyorskölcsönök tudtak elérni, de nem teljesítettek rosszul a személyi kölcsönök sem, és bár az érdeklődés a januári csúcs óta folyamatosan csökken, így is jócskán felülmúlja a járvány előtti értékeket.
2021-05-14
14255608
Időről-időre találkozhatunk a bankok azon törekvéseivel, hogy pénzjutalomért cserébe a jelenlegi ügyfeleiket próbálják meg arra rábírni: családjaikat, barátaikat, ismerőseiket csábítsák az adott bankhoz. A Bank360 elemzésében annak járt utána, hogy melyik banknál juthatunk a legnagyobb kedvezményhez ajánlóként.
2021-05-12
14254864
Mi a helyzet akkor, ha külső forrásra lenne szükségünk, ám az adott célra vagy nem érhető el állami támogatás vagy nem felelünk meg a feltételeknek? Utánajártunk, mely személyi kölcsön ajánlatokat érdemes igénybe venni májusban.
2021-05-11
14238037
A Bank360 elemzői májusban is megvizsgálták, milyen feltételekkel vehetünk fel jelzálog alapú lakáshitelt. Bár a jelzálogkölcsönök igénylési ideje jelentősen hosszabb a személyi kölcsönöknél, a kedvező kamatok és a hosszú futamidőből eredő szintén alacsony törlesztőrészletek miatt gyakran megéri várni rá.
2021-05-08
14183638
Sokan felélték szinte minden megtakarításukat a járvány alatt – derült ki a Bank360 kutatásából, melynek keretein belül arról kérdezték a Facebook-felhasználókat, hogy hogyan érintette a járvány az anyagi helyzetüket. A kérdőívet több, mint kétezren töltötték ki, a kutatás nem reprezentatív. 
2021-04-30
13910125
A koronavírus-járvány ellen folyamatosan védekezünk, hogy megvédjük az egészségünket, a pandémia azonban a pénztárcánkra is negatív hatást gyakorol.
2021-04-30
13910119
A koronavírus-járvány által sújtott iparágak megsegítésére hozta létre a magyar kormány a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönt. A kölcsönt a kereskedelmi bankokon keresztül is igénybe lehet venni - ők mondták el, hogy mely cégek és milyen mértékben érdeklődnek a konstrukció iránt.
2021-04-30
13910122
Továbbra is hatalmas az érdeklődés mind a lakáshitelek, mind a csok-hitel iránt, a Bank360 kalkulátorain végzett keresések alapján. Márciusban tovább nőtt a lakáshitel-összegek átlaga, az előző hónaphoz képest majdnem 700 ezer forinttal. Ezzel a lakáshitel kalkulátorral végzett összehasonlítások átlagos összege meghaladja a 17,7 millió forintot. A nagyobb hitelösszeg mellé magasabb jövedelem és hosszabb futamidő is társult. Az átlagos számított THM nem változott az előző hónaphoz képest. Összefoglaltuk a Bank360 oldalán végzett kalkulációk márciusi eredményeit.
2021-04-29
13858801
Hitelre van szüksége a vállalkozásodnak? Megnéztük, hogy az államilag támogatott hitelek közül melyikkel jársz jobban, illetve, hogy milyen előnyei és hátrányai vannak a különböző kölcsönöknek.
2021-04-29
13858810
Vajon fizeti a biztosító a kórházi ellátást, ha elkapnánk a koronavírust? Számít-e a védettségi igazolvány az igénylésnél? A biztosítók válaszolnak.
2021-04-28
13858792
Márciusban 4 százalék volt a munkanélküliségi ráta Magyarországon, ami 194 ezer munkanélkülit jelentett.
2021-04-28
13858771
Emelkedik a munkanélküliek száma, az elemzők pedig a bérek növekedésének a lassulására számítanak: az alkalmazottak nagy része mégis optimistán tekint a jövőbe - derül ki az NN Biztosító egy tavalyi kutatásából.
2021-04-24
13792600
Munkanélküliségre vagy keresőképtelenségre alkalmazható biztosítás nem ismeretlen az emberek számára. Egy kutatásból az is kiderül, hogy kik érdeklődnek a jövedelembiztosítások iránt.
2021-04-19
13755883
A Bank360 kalkulátorainak adatai alapján mutatjuk, milyen fogyasztási hiteleket kerestek a felhasználók 2021 márciusában.
2021-04-17
13717963
Kevés stresszesebb időszakot lehet elképzelni annál, mint hogy valaki elveszíti a munkáját vagy egyéb okokból kifolyólag hosszabb időre keresőképtelenné válik. Az ilyen és ehhez hasonló váratlan helyzetekben a megtakarítások jó szolgálatot tehetnek, ennek hiányában azonban más megoldásra van szükség. Létezik egy kevésbé ismert, de hasznos lehetőség, ami segítséget jelenthet: a jövedelembiztosítás.
2021-04-15
13659793
Az életünkben bármikor bekövetkezhet olyan helyzet, amikor nagyobb összegre van szükségünk. Ha nem jöhet szóba a jelzáloghitel felvétele, ingatlan vagy idő hiányában, jó döntés lehet a személyi kölcsön.
2021-04-08
13484362
Bár a közbeszédben sokszor keveredik a betegszabadság és a táppénz, mégis fontos különbséget tenni a két kifejezés között. Az alábbiakban ezen keresőképtelenségi ellátásokról lesz szó: kifejtjük, miben különböznek, hogy kell igényelni őket és milyen esetekben fordulhat elő, hogy nem járnak valakinek.
2021-03-31
13276984
A 2008-as pénzügyi világválságot követően kedvezővé váló banklétesítési feltételek és a piaci környezet hatására a kontinensen elsőként az Egyesült Királyságban jelentek meg nagy számban a digitális banki megoldásokat szállító startupok.
2021-03-31
13276996
bezárás Köszönjük, a választott bank hamarosan keresni fog Téged!
Értékeld a Bank360-at!